Hol oktatnak minőségi aikidót Budapesten?

Örülök, hogy megvéditek az Aikidot egy aikidossal szemben :) Általában alázni szokták a hm. fórumokon.

Neutron:

"Ami először eszembe jutott egy nemrég olvasott aikido történelmi áttekintés ami szerint O' sensei dojo-ját a japán köznyelv a pokol dojo-jaként emlegette, ma az aikido dojokat meg tánciskolának csúfolják. Számomra ebből az derült ki, hogy az évek folyamán valami nagyon elcsúszott, kibillent az egyensúly a harmónia, a békesség és a művészet irányába, a harc háttérbe szorulásával. "

Itt álljunk meg egy pillanatra és különböztessük meg a professzionális képzést az öröm-aikidotól, de beszélhetünk tágabb értelemben az öröm-harcművészetről is. És itt az "öröm" szó egy nagyon fontos és lényeges kifejezés. Az emberek nagy többsége azért jár aikido edzésre mert örömet talál a gyakorlásában. Szövetségünknél Japánban van uchi-deshi képzés, ahol professzionális oktatókat képeznek, akiknek az lesz a munkája, abból élnek, hogy Aikidot oktatnak a világban, edzőtáborokat vezetnek. Ez kemény képzést jelent, napi három-öt edzést és nem cél a sérülésmentesség, inkább az, hogy elmenjenek a fizikai teljesítőképesség határáig, hogy megtapasztalják mit képes elviselni az emberi szervezet. Na ezek az emberek fogják tanítani azt, hogyan ne okozz sérülést az edzésen. De ilyen csak japánban van, mert máshol nem lehet elvárni ezt a fajta elkötelezettséget, fanatizmust. Minőségi különbség van egy professzionális oktató és egy hobbiból aikidozó között. Ezt ugye nem kell magyarázni.

"Az én véleményem, hogy a budonak nincs értelme úgy, hogy az felcseréli a bujutsu-t, ami életre hívta azt."

Olyan értelemben van értelme, hogy a Budo az harcművészet. Művészet, tehát önmagáért van. L’art pour l’art. A harcművészetben megtapasztalható örömért és szépségért. A kemény munka is öröm. Járulékos nyereség a lélek fejlődése.

"Az aikido használ kardtechnikákat tudtommal. A japán kardstílusok alapja, hogy gyakorlás közben minden vágással egy ellenfelet vágunk ketté, minden kata-t úgy hajt végre gyakorló, mintha valódi harcban venne részt kíváncsi vagyok, hogy ti ezt hogy egyeztetitek össze az aikido általatok elismert céljaival. "

Ueshiba az uchi-deshik visszaemlékezése szerint igen mérges volt amikor rajtakapta őket, hogy karddal gyakorolnak. Mert nem jól gyakoroltak. Azt mondta, hogy, ha karddal gyakorolsz, úgy használd a kardot, mintha aikidoznál. Az aiki-ken más mint a hagyományos ken-jutsu, iaido, battodo. Kardra nincsenek is katák, csak páros gyakorlatok. Legalábbis nálunk. De másoknál is inkább Jo katákat láttam. Vágás gyakorlásra én battodo vágásokat szoktam gyakorolni. Más iaido-ra, vagy ken-jutsura jár. Tissier senseinél is ken-jutsut gyakorolnak.

"Azzal, hogy én átverem hami támadásokkal, engedékeny uke vagyok, és mindig lazán csinálom rajta a technikákat azzal vajon valóban együttműködök vele? Szerintem nem, mert a harcművészet első felét a harcot nem mutattam meg neki, csak átverem egy hamis dologgal. Valódi támadásokkal, kemény ellenállással, még jobb technikákra sarkalva, kemény technikai végrehajtással viszont együttműködök vele az indító céljában. "

Erre a felvetésre már akartam korábban is reagálni, most leírom. Olyasmiről volt szó, hogy az aikidosok durvának, túl keménynek találták a dobásokat, sérülésveszélyesnek. Volt egy aikidos sérülésem. kotegaeshit gyakoroltunk, én voltam az uke. Kétszer beleestem a dobásba, harmadszor már nem volt kedvem. A partnerem nem figyelt vagy mutatni akarta, hogy milyen kemény legény és kicsavarta a csuklómat. Sok idő volt míg helyrejött. Az izületi sérülések nehezen gyógyulnak. Ezután évekig feszítettem dobáskor, ellenálltam, mert nem bíztam benne, hogy sérülés nélkül megúszom. Partnerem pedig szerette volna megcsinálni a technikát ezért erőt használt dobáskor, mégjobban rányomott, alapot adva a bizalmatlanságomnak. Tudatosan kellett rászoktatnom magam, hogy dobáskor ellazítsam a testem. A partnernek pedig erre figyelnie kell. Mivel te megszoktad, hogy ellenállnak a dobásnak, nagyobb erőt használsz. Ezt a nagyobb erőt az aikidosok indokolatlannak fogják tartani. A támadásoknak aikidoban mindig őszintének és valósnak kell lenniük. Ha megfogom és nem mozdul, letolom a tatamiról. Ha shomenuchit ütök és blokkolja, az fájni fog. Ezzel vezetem rá a célra, hogy ellépjen, elvezessen. (Lányokkal persze nem erőszakoskodik az ember, mert ők lányok :) Az erőteljes támadásom teszi lehetővé, hogy az én energiámmal, a támadás energiájával tudjon dolgozni. De, ha megvolt a támadás és elkezdte a technikát akkor hagyom, hogy vezessen. Nem állok bele mint a cövek, mert az nem gyakorlás. Abból csak dulakodás lesz. Ezt nevezheted táncnak, nem is rossz megközelítés. Inkább mint harc.

Táncszerű.

"...Erre lehet azt mondani hogy nem jó harcművész aki ilyen helyzetbe fut (na de az milyen aki magára hagyja a megalázott fuldokló lányt akkor is ha nem ismeri) másrészt emberek vagyunk hibázhatunk, figyelmetlenek lehetünk és máris három késes áll körbe akinek nincs jobb dolga, ilyenkor egy dolgot tehetünk a lehető legjobban kijavíthatjuk a közelharci ismereteinkkel az előző bal lépésünk vagy összeeshetünk holtan."

Na, ja. De mi köze ennek az Aikidohoz? Az Aikido nem készít fel ilyen szituációkra. Erre az önvédelmi tanfolyamok készítenek fel. Max az ott tanultakat egészíted ki a harcművészeti tudásoddal. Szegény Kik-boxos srác akit agyonvertek. Pedig kiváló sportoló volt és jó ember.

"Itt álljunk meg egy pillanatra és különböztessük meg a professzionális képzést az öröm-aikidotól, de beszélhetünk tágabb értelemben az öröm-harcművészetről is. És itt az "öröm" szó egy nagyon fontos és lényeges kifejezés. Az emberek nagy többsége azért jár aikido edzésre mert örömet talál a gyakorlásában. Szövetségünknél Japánban van uchi-deshi képzés, ahol professzionális oktatókat képeznek, akiknek az lesz a munkája, abból élnek, hogy Aikidot oktatnak a világban, edzőtáborokat vezetnek. Ez kemény képzést jelent, napi három-öt edzést és nem cél a sérülésmentesség, inkább az, hogy elmenjenek a fizikai teljesítőképesség határáig, hogy megtapasztalják mit képes elviselni az emberi szervezet. Na ezek az emberek fogják tanítani azt, hogyan ne okozz sérülést az edzésen. De ilyen csak japánban van, mert máshol nem lehet elvárni ezt a fajta elkötelezettséget, fanatizmust. Minőségi különbség van egy professzionális oktató és egy hobbiból aikidozó között. Ezt ugye nem kell magyarázni."

"Olyan értelemben van értelme, hogy a Budo az harcművészet. Művészet, tehát önmagáért van. L’art pour l’art. A harcművészetben megtapasztalható örömért és szépségért. A kemény munka is öröm. Járulékos nyereség a lélek fejlődése."

Na itt tényleg meg kell állni, mert akkor el kell dönteni, hogy az aikido harcművészet vagy művészet. Te művészetként fogod fel, mégis harcművészetnek hívod, pedig a harcot már nem gyakorlod. Szerintem gy nem lehet teljes az egész, mert ha csak művészetet akarsz gyakorolni arra ott a kaligráfia meg ezer lehetőség.

Tehát aikido edzés csak Japánban van? Nem feltétel egy jó harcművészeti edzésnek a három-öt edzés bár bármikor lehet gyakorolni. A harcművészet igenis szóljon arról, hogy fizikailag is túllépsz saját határaidon.

"Erre a felvetésre már akartam korábban is reagálni, most leírom. Olyasmiről volt szó, hogy az aikidosok durvának, túl keménynek találták a dobásokat, sérülésveszélyesnek. Volt egy aikidos sérülésem. kotegaeshit gyakoroltunk, én voltam az uke. Kétszer beleestem a dobásba, harmadszor már nem volt kedvem. A partnerem nem figyelt vagy mutatni akarta, hogy milyen kemény legény és kicsavarta a csuklómat. Sok idő volt míg helyrejött. Az izületi sérülések nehezen gyógyulnak. Ezután évekig feszítettem dobáskor, ellenálltam, mert nem bíztam benne, hogy sérülés nélkül megúszom. Partnerem pedig szerette volna megcsinálni a technikát ezért erőt használt dobáskor, mégjobban rányomott, alapot adva a bizalmatlanságomnak. Tudatosan kellett rászoktatnom magam, hogy dobáskor ellazítsam a testem. A partnernek pedig erre figyelnie kell. Mivel te megszoktad, hogy ellenállnak a dobásnak, nagyobb erőt használsz. Ezt a nagyobb erőt az aikidosok indokolatlannak fogják tartani. A támadásoknak aikidoban mindig őszintének és valósnak kell lenniük. Ha megfogom és nem mozdul, letolom a tatamiról. Ha shomenuchit ütök és blokkolja, az fájni fog. Ezzel vezetem rá a célra, hogy ellépjen, elvezessen. (Lányokkal persze nem erőszakoskodik az ember, mert ők lányok :) Az erőteljes támadásom teszi lehetővé, hogy az én energiámmal, a támadás energiájával tudjon dolgozni. De, ha megvolt a támadás és elkezdte a technikát akkor hagyom, hogy vezessen. Nem állok bele mint a cövek, mert az nem gyakorlás. Abból csak dulakodás lesz. Ezt nevezheted táncnak, nem is rossz megközelítés. Inkább mint harc.

Táncszerű."

Sokat beszéltél a harmóniáról meg a az uke-tori kölcsönös viszonyáról, de ebben az esetben elkövetted azt a hibát, hogy figyelmen kívül hagytad, hogy mit akar a tori és a saját fejed után mentél. Arra is kell reagálni, ha technika közben megváltozik a szándék és egy lassan induló kotegaeshiböl gyors kemény kotegaeshi válik előzmények nélkül vagy fordítva. Ha meg valamiért nem tudsz már esni, akkor meg nem ez a legjobb megoldás egy kemény kote gaeshi ellen, hogy keményen beleállsz, hanem megkontrázod másképp és megkéred a torit, hogy ne dobjon, mert lesérültél az előző esésénél vagy bármi. Ha meg úgy megy valaki edzésre, hogy nem akarja beletenni a 100%-át szerintem maradjon otthon. Ha helyén vannak a feszítések, meg a vitálpontok, akkor nyilván engedek nekik egy gyenge 14 éves lány esetén, de ha nem akkor elmagyarázom neki a hibáját és nem követek egy nemlétező könyökfeszítést.

"Na, ja. De mi köze ennek az Aikidohoz? Az Aikido nem készít fel ilyen szituációkra. Erre az önvédelmi tanfolyamok készítenek fel. Max az ott tanultakat egészíted ki a harcművészeti tudásoddal. Szegény Kik-boxos srác akit agyonvertek. Pedig kiváló sportoló volt és jó ember."

Az önvédelmi tanfolyamokról inkább ne beszéljünk mindegyik jujutsu és aikido technikákat próbál eladni megfelelő alapok hiányában.

Az aikidohoz meg annyi köze, hogy a goshinjutsu (az önvédelem művészete a technikai bázisának része. Példa a már sokat emlegetett jó öreg csuklócsavarás, mint legegyszerűbb harctechnika persze ha elég szűken csinálja az ember, bár nagy ívben nem is hívnám kote gaehinak, mivel úgy nem működik.

Neutron:

"Na itt tényleg meg kell állni, mert akkor el kell dönteni, hogy az aikido harcművészet vagy művészet. Te művészetként fogod fel, mégis harcművészetnek hívod, pedig a harcot már nem gyakorlod. "

Nem én találtam ki a szót. Ez egy gyűjtőfogalom. De igazad van. Harci művészet inkább vagy harci technikákra alapozott művészet. Nekem mindegy, hogy nevezik én értem, hogy ez Aikido vonatkozásában mit jelent. Nem akarok beleerőszakolni olyat ami nem való bele.

"Tehát aikido edzés csak Japánban van? Nem feltétel egy jó harcművészeti edzésnek a három-öt edzés bár bármikor lehet gyakorolni. A harcművészet igenis szóljon arról, hogy fizikailag is túllépsz saját határaidon. "

Ilyen képzésről máshol nem tudok. A TKBF-en európában egyedülálló módon volt Budo instruktori képzés főiskolai szinten, sajnos megszünt. Nem nagyon működött. Jópáran elkezdték, kevesen fejezték be, pedig csak a heti öt edzés volt kötelező. Nekem a napi két edzés lenne az ideális. Csináltam, heti nyolc-tíz edzéssel. Munka vagy tanulás mellett dúrva, de jól lehet fejlődni. A "minden nap edzés" nagyon sokat jelent a fizikai edzettség és a rutin szempontjából.

"Sokat beszéltél a harmóniáról meg a az uke-tori kölcsönös viszonyáról, de ebben az esetben elkövetted azt a hibát, hogy figyelmen kívül hagytad, hogy mit akar a tori és a saját fejed után mentél. Arra is kell reagálni, ha technika közben megváltozik a szándék és egy lassan induló kotegaeshiböl gyors kemény kotegaeshi válik előzmények nélkül vagy fordítva."

Itt már olyan technikai részletekről van szó ami inkább edzésre tartozik nem egy fórum keretei közé. Röviden és tömören aikidoban nem tartjuk jónak, kerülendő a ritmusváltás egy gyakorlaton belül. Meg kell tartani a támadás sebességét vagy a kezdeti sebességet végig. Igen, ez a harmonikus mozgás miatt van.

Még valamit ahhoz amit az előző hsz.-omban írtam. Az ilyesfajta sérülések a bizalom elvesztéséhez vezetnek amit nagyon nehéz visszahozni. És ez jobban akadályoz a fejlődésben mint a fizikai sérülés. Bízni kell a partnerben és ezzel a bizalommal nem szabad visszaélni. Aikidoban fontos egyfajta érzékenység kifejlesztése amivel a másikra figyelsz, hogy ne használj minimálisan szükségesnél nagyobb erőt. Jutsuban megcsinálod a technikát akármivan, védje magát az uke, ahogy tudja. De az Aikidoban ez máshogy van.

"Példa a már sokat emlegetett jó öreg csuklócsavarás, mint legegyszerűbb harctechnika persze ha elég szűken csinálja az ember, bár nagy ívben nem is hívnám kote gaehinak, mivel úgy nem működik."

Működik az, ha van lendület. De igazad van, az már inkább könyök csavarás vagy váll csavarás.

"Jutsuban megcsinálod a technikát akármivan, védje magát az uke, ahogy tudja. De az Aikidoban ez máshogy van."

Azért ez nincs így, mi is odafigyelünk a partnerre, főleg a kezdőkre. De ugyanakkor a harcművészet igenis kockázattal, és fájdalommal jár, nem való

mimóza lelkeknek. De ebből a hozzászólásodból (m,ár meg ne sértődj) érződött valamiféle sznobság, a felsőbbrendűség érzése. Ezek szerint a te szemedben a jujutsu nem művészet, hanem valami barbár harcmodor. A jujutsu-s is tud elegánsan mozogni (nézd csak meg például a Daito Ryu, Yagyu Ryu vagy bármely más koryu jujutsu stílus mestereit) de egy HARCművészetnél evidens, hogy a hatékonyság az esztétika fölött áll. Ugyanakkor meg igen, az utcán meg kell csinálni a technikát, akármivan, a támadóm pedig védje magát ahogy tudja (vagy haljon meg ahogy illik). De egy uke-vel szemben ugyanúgy kell az együtt működés és a bizalom, ez nem az aikido kiváltsága. Attól, hogy mi keményebbek vagyunk nálatok, magatokat aikido-snak hívó hobbitáncosoknál, még nem vagyunk barbárok vagy alsóbbrendűek...

# 45:

"De ebből a hozzászólásodból (m,ár meg ne sértődj) érződött valamiféle sznobság, a felsőbbrendűség érzése. "

Így gondolod?

"Ezek szerint a te szemedben a jujutsu nem művészet, hanem valami barbár harcmodor. "

Valóban így gondolod? Mert ezek a te gondolataid.

"Attól, hogy mi keményebbek vagyunk nálatok, magatokat aikido-snak hívó hobbitáncosoknál, még nem vagyunk barbárok vagy alsóbbrendűek..."

Kisebbrendűségi érzésed van emiatt? Mindig a gyenge az aki erősnek akar látszani...

Persze, akinek nem inge, ne vegye magára! Egyébként is falra hányt borsó, mert kutyából nem lesz szalonna. Láttam én már karón varjút. És ha észreveszed, hogy megdöglött a ló, szálj le róla!

"De ugyanakkor a harcművészet igenis kockázattal, és fájdalommal jár, nem való mimóza lelkeknek. "

Még egy gondolat ehhez a felvetéshez. Ha mimóza lélek alatt az érzékenységet érted, akkor nagyon tévedsz. A harcművészetben, a küzdelemben is nagy szükség van az érzékenységre, a másik szándékának érzékelésére. Az Aikidoban ennek a képességnek a fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetünk.

Az egyik csalódás akkor éri az Aikidora jelentkezőt amikor ráébred, hogy itt a harc másként értelmezett mint a direktebb megoldásokat kínáló hm., küzdősport stílusokban. Az Aikido intelligens válaszokat kínál a konfliktusok megoldására, nem az erőszakot tartja a konfliktuskezelés sikeres módjának. Tény, hogy az Aikidot gyakorlók között jóval nagy arányú a magasan képzett, diplomások száma. Ez olyan tény amivel nem érdemes viába szállni, de mik ennek okai?

Egyrészt az ember szereti hasonló gondolkodásúak között tölteni szabadidejét, másrészt az Aikido megértéséhez magasabb fokú intelligencia, technikai bonyolultsága miatt nagyobb elmélyedés szükséges mint más, egyszerűbb hm. stílusokban. Ez jobban vonzza az olyan embereket akik szeretnek bonyolult dolgokkal foglalkozni, és nem is annyira maga a megoldás érdekli őket, hanem a megoldás módja, a megoldás eleganciája.

A másik csalódás azokat éri, és ebben igazad van, akik az Aikidot eleganciája, esztétikája miatt szeretnék gyakorolni - a nőket motiválja ez elsősorban - és rájönnek, hogy ez nem csak művészet, nem csak tánc, hanem "harcművészet". Erőfeszítéssel, fájdalommal jár az elsajátítása és kitartás kell hozzá. Ők rendszerint még az alapoknál feladják. Érdekes, hogy Japánban mennyivel magasabb a női aikidokák aránya mint a világ más országaiban. Ott valahogy helyén tudják kezelni ezt a dolgot. Na persze, a saját hagyományaikról van szó.

Jól eltértünk az alapkérdéstől, vagyis, hogy hol oktatnak minőségi aikidot Budapesten, de talán ezekben a válaszokban benne van a válasz erre a kérdésre is, csak nem más, pl. jutsus szempontok szerint kellene értékelni azt, hogy Aikidoban mit jelent a minőség. Az Aikido "minőségére" az Aikikai Hombu iránymutatása lehet a mérvadó.

Aikikai Fundation: What is Aikido?

[link]

aikiboxer:

"Én jelenleg két szövetségben edzek, és egyik helyen sem a párostáncot tanulunk, hanem küzdeni."

Aikodoban tanulsz küzdeni? Elnézést, hogy hangot adok a kételkedésemnek, tényleg érdekelne, hol tanulsz ilyet. Ezt én is szivesen megnézném!

"Az aikido szépségét pedig a hatékonyságán mérik -- persze mindenki törekszik arra, hogy amit csinál az esztétikailag is szép legyen, de soha még azért nem javítottak ki edzésen, mert amit csinálok, az nem szép."

Engem már igen :) A japán mesterünk az edzőtáborban.

Az Aikido szépsége, és ebben igazad van, a technika jóságának kell, hogy következménye legyen.

"Egyébként ha engem kérdeztek, a boksz, judo, karate ugyanolyan esztétikai élmény, mint az aikido, mégsem nevezik párostáncnak. A legfinomabb, leglégiesebb, "párostánc" jellegű harcművészet szerintem amúgy a boksz, amelynek a mozgáskultúrája valami csodálatos. A boksz meg aikido együtt meg még csodálatosabb."

Ebben egyetértek veled. Minden harc tánc is egyben. Csak ez pl. az Aikidoban nyilvánvaló, a boxban pedig nem annyira.

Várj Ateszu Te a free randorit érted küzdeni tanulás alatt? Ha jól értem a kérdésedet? Mert ez esetben igazad van, free randori csak egy-két helyen vagy MO-on (tudomásom szerint pl. keiko.hu, de még nem próbáltam). Küzdelmi tapasztalatot én bokszra járok gyűjteni...

Én azonban nem erről beszéltem, hanem hogy én azért tanulom az aikidót, hogy megtanuljak küzdeni vagy harcolni, nem kívánt törlendő. És az aikido dojóban csak nagyon ritkán javítanak ki olyanokért, hogy nem harmonikus a mozgásom vagy nem működöm együtt az ukéval (á lá párostánc), annál inkább olyanokért, hogy ha az uke ellenáll, ezt nem tudom így megcsinálni, vagy le tud rántani, meg tud ütni stb.

Én nem az edzésmódszertanról beszélek, mert az olyan, amilyen; hanem az edzés céljáról és szándékáról. Nem vitatom el, hogy olyan szándékkal is lehet edzeni, ami Neked van, de azt se vitasd el, hogy az aikido eredeti célja a HARCművészet, azaz egy agresszív támadótól megszerezni a kontrollt, lefogni, lefegyverezni, megbénítani, eltántorítani a szándékától vagy végső esetben akár meg is ölni. Mert értem én, hogy ai-ki-do, a harmónia meg a béke útja, harc nélküli harcművészet meg úgy fékezni meg az ukét, hogy nem okozunk neki sérülést, és nincs is ezekkel semmi bajom -- a filozófiai mélysége nekem nagyon tetszik az aikidónak, és sokat is köszönhettem neki az életem egy szakaszán (és ma is).

De a filozófia sem stimmel egészen egyébként, mert hiába a béke útja az aikido, ha megnézed a technikáit, egy igazi küzdelemben olyan durva sérüléseket tudnak okozni (minimum könyökficam, csuklótörés, esetleg szembejön a támadóval az aszfalt), hogy ezt nehéz a béke útjának kimagyarázni.

A filozófiai/vallási?/esztétikai oldala vitathatatlanul gyönyörű az aikidónak, mint ahogyan más harcművészeteké is!!! A muay thai tánca (a wai kruu) is gyönyörű, a karate katák is stb. De attól még mindegyik brutális harcművészet.

Az aikidóban az a vicc, hogy könnyen meglehet, hogy együtt edzünk két teljesen különböző hozzáállással és szándékkal, és mégis működik. Legalábbis a dojóban.