Hol oktatnak minőségi aikidót Budapesten?

dftg...:

Huhh! Azt látom, hogy nagyon küzdesz magaddal. Ennek van értelme mert így van rá esély, hogy "győztesen" kerülj ki a küzdelemből. És ha neked ebben az Aikido segít, az jó. Nyilván ezért vagy ott ahol vagy. És én ezért jöttem el onnan. Nem konkrétan onnan, hanem onnan ahol ez a fajta légkör, ez a fajta megközelítés uralkodott. Mert nekem nem erre volt szükségem. Én a békét, a harmóniát és a szeretetet, a pozitív kapcsolatokat keresem. Tudod, kinek mi van a lelkében azt vetíti ki a környezetére :) De értelek és további jó utazást kívánok neked és azt, hogy találd meg te is a békét! Magadban.

dftgsgvghgev:

Teljesen egyetértek azzal amit leírtál. Habár én jujitsu-s vagyok, így egy "mezei aikido-s" szemében durva, agresszív, "menőző" módon művelem a technikákat. Voltam olyan aikido edzésen, ahol a technikáim után (konkrétan irimi nage, shiho nage és kote gaehsi) igencsak jajgattak az aikido-kák és a mester is rám szólt, hogy az, ahogy csinálom pl az irimi nage-t azzal az utcán belepasszírozom a támadóm fejét a betonba, és az aikido a szeretetről szól, nem pedig erről. Néztem is nagyokat, ugyanakkor csodálkoztam, hogy az én edzőtársaim jitsu-n miért nem olyan sérülékenyek, mint ezek az aikido-sok. Pedig nem az egóm vezérelt, hogy most megmutassam "milyen kemény jitsu-ka" vagyok. Nem csináltam durvábban vagy direkt erősebben a technikát. Mivel nagyjából ugyanazok a mozdulatok voltak, amiket én is tanulok, egyértelműen úgy alkalmaztam őket, ahogy én megszoktam. És az ottani Aikido soknak pedig ez túl agresszív volt. Akkor meg nem hittem a fülemnek, amikor azt mondta a mester egy aikido edzésen, hogy ez meg az a technika csak elméleti technika, és az uke bele KELL hogy essen vagy guruljon. Ilyesmi nálunk nincs. Maximum akkor gurulunk ki, vagy esünk el direkt, amikor tudjuk (és érezzük) hogyha nem tennénk, akkor vagy arccal érkeznénk a tatamiba, vagy komolyan megsérülhetnénk. Voltak olyan technikák amiket nem értettem nálunk. Aztán megmutatták, hogy ha jól csinálják, akkor ha akarom, ha nem le leszek dobva, vagy feszítve stb... Nem biztatunk senkit együttműködésre, sőt, az edző kifejezetten megszólta, amikor beleugrottam a kote gaeshi-ba holott mindketten éreztük, hogy nem lett volna(még) szükség rá. Ha meg úgy érzem, hogy túl könnyen ment a technika, akkor megkérdezem az uke-t hogy beleugrott-e. És amikor azt mondja nem, akkor lepődök meg igazán, de örülök is, mert ezek szerint jól csinálom azt, amit csinálok. Legalábbis így megy ez nálunk jitsu-n, és az olyan aikido-n ahol az uke-m fájlalja ahogy a technikát végrehajtom, vagy azt mondják, hogy az uke működjön együtt, na azt hívom én sz@r aikido edzésnek. És sajnos elég sok ilyen van az országban. Mert találkoztam olyan aikido mesterrel is, aki mindenféle együttműködésem nélkül úgy levágott a tatamira, hogy csak nyekkentem (azóta ismerem el én is az aikido önvédelmi értékét, mert végre láttam, hogy tényleg működik, csak sajnos az országban sok mester nem tudja hogyan, és jönnek a "rózsaszín ködös harmóniával")

Amit pedig dftgsgvghgev írt a helytelen támadásról, azon nagyon elgondolkoztam, felnyitotta a szemem. Volt már olyan, hogy egy bokszos gyereken nem tudtam megcsinálni egy shiho nage-t mert szándékosan betartott, és alapból igyekezett meghiúsítani minden technikámat. Dühös voltam rá, mert direkt csinálta, élvezte, hogy így megalázhat, de még dühösebb voltam magamra, hogy miért nem tudom megcsinálni. Aztán pár napja szólt rám egy senpai, hogy a shiho nage-m ha az uke behúzza a kezét, nem működik. Egyszerűen azért, mert túl kicsit lépek előre, így az uke könyökét nem töröm be eléggé, és nem feszül ki az egész teste rendesen, ezért simán be tudja húzni a kezét. Ennek örülök, mert legközelebb már tudom, mit, és hogyan kell tennem. Másrészt pedig dftgsgvghgev válasza felnyitotta a szemem. Nem áltathatom magam abban, hogy a technika attól működik, mert az atemi-vel megzavarom az uke figyelmét, így nem tud beletartani (persze az atemi-nek ez a célja, de nem építkezhetek csak erre). Úgyhogy valóban mostantól arra fogom kérni az uke-ket, hogy tartsanak bele, minden lehetséges módon próbálják meghiúsítani az akciómat, mert csak így tanulhatom meg a valódi technikát. És a támadás helytelenségét is nekem kell lereagálnom úgy, hogy az működjön. Az edzőnk azt mondta, bármilyen ostobán is hangzik, de tanulót meg kell tanítani késelni, hogy a kés elleni védekezést meg tudjuk jól tanulni (hiszen a tanto-val való "csak úgy odabökök" bohóckodást nem lehet támadásnak vélni). De az is igaz, hogy nekem akkor is tudnom kell alkalmazkodni, és technikát végrehajtani, ha a támadás egyáltalán nem pontos. Szóval dftgsgvghgev írása felnyitotta a szemem, és köszönöm neki. Az aikido-ról alkotott képével pedig teljesen egyetértek, hiszen mint már mondtam, sok gyenge aikido-s a félreértelmezett "harmóniával" megnyugtatást, önigazolást talált, és tovább élhet abban az illúzióban, hogy izzadtság, sanyargatóan kemény munka, fájdalom, és szenvedés nélkül válhat harcossá.

Ateszu:

Egyrészről értékelem, hogy ilyen módon állsz hozzá az aikido-hoz és a harchoz. Másrészről (már meg ne sértődj) van egy olyan érzésem, hogy te egy burokban nőttél fel, azaz nem nagyon találkoztál még erőszakkal. Azt is megkockáztatom, hogy nem is nagyon verekedtél. Én a méreteimből adódóan mind az iskolában, mind pedig a néha túlbuzgó egóju, erőbeli fölényüket szívesen villogtató ismeretségi körömben sokszor vagyok kitéve erőszaknak, testi fenyegetettségnek, ún. kóstolgatásoknak és kötekedéseknek. Ezért is kezdtem bele (sok év után újra) a jujutsu tanulásába, és talán ezért is olyan "agresszív" a hozzáállásom. És az utóbbi időben egyre gyakrabban kerültem olyan helyzetbe, amikor ki kellett álljak magamért. A technikai tudásom és a hozzáállásom segítségével azonban az esetek nagy részében győztesen kerültem ki a dolgokból. Ezért is tudom, hogy amit csinálok az jó, és hatásos, mert gyakran nyílik módom rá, hogy élesben is tesztelgethessem a technikákat. Aki pedig hozzám hasonlóan sokszor kényszerül ilyesmire, az jó hogy nem a "békét, a harmóniát és a szeretetet, a pozitív kapcsolatokat" keresi egy harci rendszerben.

Ez a szemlélet lehet az én éretlenségem, vagy éppen a te tapasztalatlanságod és viszonylag biztonságos életviteled, melyben nem találkozol veszélyes konfliktusokkal. Ha akarod, döntsd el te. Csak kérlek ne folyásólja be döntésed, ha netán megsértettelek szavaimmal (ez nem volt célom).

Szeretem az ilyen komoly témákat!

Na már most utcán, erőszak idején, amikor életek forognak veszélyben sajnos majdnem elkerülhetetlenek a sérülések. Amikor valaki az életre tör, nem feltétlen van idő, lehetőség egy kartöréssel lerendezni a dolgot. El lehet kerülni a nyak sérülést, de kockázattal jár egy támadót élve hátra hagyni. Ki mennyi kockázatot vállal?

Aki már 10-20 éve Aikido-zik, az biztosabban képes egy embert harcképtelenül maga mögött hagyni de élve. És ez más harcművészetekre is igaz.

Aki ölni tud, az ismeri a kegyelmet és hajlamos rá, tehát a bírókat hóhérnak kellene előbb képzeni MAJDNEM.

Bár emberformáló lenne, ha egy ítélet hozó maga végre is hajtja egyszer az ítéletet. De még személyiségformálóbb hatása van a harcművészeteknek. Azzal, hogy megismerteti az emberi test törékenységét, és az emberi szellem nagyszerűségét, így (hosszú gyakorlás alatt) értékké változtatja a békét és az egészséget, holott a gyakorlók zöme nem ismeri a háborút.

Én speciel önvédelmet is oktatok, nem csak tanulok, és ennek felelősségében én kíméletlen brutalitást tanítok annak, aki valóban meg akarja tanulni megvédeni magát.

Személy szerint pedig törték el a közelmúltban úgy az orrom, hogy én ebből természetesen nem bosszultam meg semmit, habár törvényileg 'önvédelem' keretén belül sok mindenre lehetőségem lett volna. Amikkel valójában nem szolgálom az erőszak befejezését, mivel az befejezte magát. Na ha ezt is át tudom adni másoknak, akkor úgy érzem haladunk.

"Csak kérlek ne folyásólja be döntésed, ha netán megsértettelek szavaimmal (ez nem volt célom)."

Egyáltalán nem és örülök, hogy leírtad a véleményed. Most már értem miért tartod jobbnak a jujitsu-t mint az aikido-t. De, ha nem haragszol, ha valaki azt kérdezi hova menjen úszni, nem az a válasz, hogy a futás sokkal jobb. Te a a jujitsu-ban látod a konfliktusmegoldások járható útját. Én a helyedben elgondolkodnék azon miért vannak ezek a konfliktusok. Teszem fel azért, mert ilyen a munkád. Rendőr vagy, biztonsági őr, fegyőr vagy BKV jegyellenőr? Mert akkor érthető. Vagy csak áldozattípus?

Nem irigyellek amiatt, hogy a való világban is kipróbálhatod a technikai tudásodat. Igazad van abban is, hogy csekély a tapasztalatom ilyen téren. Gyerekkoromban kövér srác voltam, csúfoltak. Beiratkoztam judozni. Utána már nem csúfoltak. Középiskolában karatéztam. A középiskolai fiús balhékat leszámítva később nem volt szükségem arra, hogy az utcán is használjam harcművészeti tudásomat. Amikor meg betaláltak, azt mindig sikerült lerendeznem erőszakmentesen. Később mindenféle harcművészeteket próbáltam, a jutsut is. Egy jó ideje már aikidozom. Életforma szerűen. Heti öt edzésre járok két helyen plusz erősítő edzések. Szoktam járni az éjszakában is, egyedül, ilyenkor többször néztek már rendőrnek. Pedig nem vagyok az. Talán a kisugárzásom miatt? :D Miért írtam le mindezt? Mert szerintem személyiségtől is függ, hogy ki milyen hm-et, küzdősportot, önvédelmet, akármit választ. Én konfliktuskerülő vagyok. Kerülöm a bajt, és a baj sem szokott megtalálni. Munkámra is a segítségnyújtás és az együttműködés a jellemző. De tudom mi a küzdelem, erőm, képességeim is alkalmassá tesznek a küzdelemre. Csak én már nem akarok küzdeni.

"Mert találkoztam olyan aikido mesterrel is, aki mindenféle együttműködésem nélkül úgy levágott a tatamira, hogy csak nyekkentem (azóta ismerem el én is az aikido önvédelmi értékét, mert végre láttam, hogy tényleg működik, csak sajnos az országban sok mester nem tudja hogyan, és jönnek a "rózsaszín ködös harmóniával") "

Valóban, el lehet adni az Aikidot így is. Hogy hatékony önvédelem és alkalmas arra, hogy a küzdelemből győztesen kerülj ki. De vajon miért nem teljesítenek akkor jól az aikidosok a küzdősportokban? A válasz erre az szokott lenni, hogy az Aikido nem sport, és itt nemesebb célok vannak kitűzve, nem holmi sportgyőzelem. Elárulom, nem ezért. És itt had térjünk vissza az alapkérdésre, vagyis: Hol oktatnak minőségi aikidót? Mert itt először azt kell tisztázni mi az Aikido és mi nem. Meggyőződésem, hogy az Aikido nem egy hatékony önvédelem. Miért? A válasz az oktatásban van. Mert ahol szerinted "jól" oktatják, vagyis odafigyelve a technikák harcszerű alkalmazhatóságára és nem az ukétól várják el, hogy együttműködjön, ott sem próbálják ki a technikákat küzdelemben. Küzdeni csak küzdelemben lehet megtanulni. De mint mondtam az Aikidonak ez nem célja.

Az aikido-gyakorlás páros formagyakorlatokra épít. Ez van, így lett kitalálva. Így kell oktatni. Véleményem szerint tehát nem az oktatással van a gond, vagy a szakmai minőséggel. A hazánkba, most már igen gyakran jövő japán mesterek (a mi szövetségünkben évente kétszer van japán mester által vezetett edzőtábor és dan-vizsga, többen voltak uchi-deshi képzésen japánban vagy diplomáztak a TKBF budo szakán aikidoból) biztosítják a megfelelő szakmai kontrollt. A probléma, és a csalódások oka az Aikidoval szembeni hamis elvárások!

Az Aikido egy remek testedzés. Mély, emberi filozófia van benne. Holisztikus szemlélettel, tudatosan gyakorolva egy tudatos életvitelt lehet rá építeni. Az Aikido dojokban intelligens, jó emberekkel vagyok körülvéve, műküdő pozitív emberi kapcsolatokkal. Ez az Akido igazi célja. Ahogy Ueshiba megfogalmazta: Az Aikido álltal nem leszel a világ legjobb harcművésze, de jobb ember még lehetsz.

"Most már értem miért tartod jobbnak a jujitsu-t mint az aikido-t"

Félreértés ne essék, én nem tartom jobbnak az aikido-t a jujutsu-nál. Régebben talán így volt, de miután láttam a valódi harcértékét, az én véleményem is megváltozott. Hosszú idő után a jujutsu-sok mozgása előbb-utóbb egyre inkább Aiki-jellegű lesz. Az Aikido a jujutsu művelésének legfelsőbb szintje, ezért is olyan nehéz elsajátítani, mert az aikido-sok a másik végéről fogják meg a dolgot, megfelelő alapok nélkül. Mintha a tanulópályán egyből a drfit alapjait gyakorolná a tanulóvezető.

A konfliktusok okai? Nos én ugye elég kis termetű vagyok ezért "könnyű prédának" tűnök (habár egyre ritkábban kötnek belém, talán kisugárzás miatt). De a lényeg, hogy az emberek nem néznek ki sokat blőlem, ezért mernek kóstolgatni. Szóval engem a baj mindig megtalált, hiába volnék én is konfliktuskerülő. Aztán megtanultam, hogy a végletekig kell kerülni a konfliktust (ha beszólogatnak, sértegetnek arra általában nem reagálok) de van egy határ (amikor már pl elkezdenek lökdösni, testileg fenyíteni) amikor szembe kell nézni a konfliktussal és a lehető legrövidebb módon lezárni. Az embernek elég csak néhányszor visszaütnie, ha ő nyer, akkor rövid időn belül letesznek arról, hogy kötekedjenek vele. Jó példa erre a börtönök világa. Ha az ember nem verekszik, akkor csicskává teszik. Ha kiáll bunyózni, akkor azzal tiszteletet nyer (függetlenül attól, hogy nyer-e vagy sem).

Szóval én nem keresem a bajt, de ha megtalál, akkor kíméletlen leszek vele, ilyen a temperamentumom. És a harcművészetek segítettek ezt a felszínre hozni, így sokkal magabiztosabb és érdekes módon békésebb életet élek. Nem akarok küzdeni, de ha kell, akkor viszont nem fogom vissza magam.

A küzdősport megint más. Amelyik Aikido-ka arra hivatkozik, hogy az aikido-ban azért nincs küzdelem, mert túl veszélyesek az aiki technikák, az valóban kontár. Ugyanakkor az utca nem ring. Ha megnézed, a ringben az ember taktikázik, meg vannak az eszközei, a menetidő és aránylag fel tudja térképezni az ellenfele mozgását. Az utcán a támadó elvakult dühvel fog rád támadni, általában egy ütésből akar majd elintézni (persze ha nem számítjuk bele az első és másod szándékú támadásokat). Egy pillanat törtrésze alatt kell reagálni, ezért kell évekig gyakorolni. Az önvédelem nem egyenlő a küzdelemmel. A harcművészetek elsportosodása pedig csak ront a minőségen. Ugyanakkor hiszem, hogy egy harcművész a ringben is fel tudja találni magát, hiszen technikák ugyanazok, csak a k9örülmények változnak, így a hozzáálláson is változtatni kell. De attól még az ütés az ütés, a feszítés az feszítés, a dobás pedig dobás marad. A jujutsu köztudottan nem versenysport mégis néha rendeznek jitsu versenyeket (leginkább az MMA-hoz tudnám hasonlítani őket):

http://www.youtube.com/watch?v=ITmDdJgI6Nw

Az aikido szerintem igenis használható közelharcban, megfelelő önvédelmi tudást ad, csak helyesen kell értelmezni a konfliktust. Legalábbis én így látom...

Sok érdekes válasz érkezett (csak a kérdezőt sajnálom nem sokkal jutott előrébb a kérdéséhez) időközben sok minden felmerült bennem remélem a legtöbbre még emlékszem és le tudom írni. Elöljáróban jujutsu gyakorló vagyok így ilyen szemüveggel nézem ezt a témát, ebből is kifolyólag dftgsgvghgev fogalmazta meg szerintem leginkább egy lágy harcművészet lényegét (lényegtelen, hogy ez aikido, jujutsu, taichi vagy valami teljesen más apró változtatásokkal a lényeg mindegyiknél megállja a helyét.)

Ami először eszembe jutott egy nemrég olvasott aikido történelmi áttekintés ami szerint O' sensei dojo-ját a japán köznyelv a pokol dojo-jaként emlegette, ma az aikido dojokat meg tánciskolának csúfolják. Számomra ebből az derült ki, hogy az évek folyamán valami nagyon elcsúszott, kibillent az egyensúly a harmónia, a békesség és a művészet irányába, a harc háttérbe szorulásával.

Mint ahogy korábban említették a bujutsu törekszik és törekedett a hatékony technikákra, stratégiákra az ellenfél megsemmisítésére ami nyilván szellemileg egy igen negatív és romboló hatású dolog egy erőteljes negatív spirál érte a harcosokat, így lett létjogosultsága a szellemi fejlődésnek amely a 18 század környékén a budo- ban teljesedett ki. Az én véleményem, hogy a budonak nincs értelme úgy, hogy az felcseréli a bujutsu-t, ami életre hívta azt. A budonak sokkal inkább ki kell egészítenie a bujutsu-t, mert így az egész tovább tud fejlődni, a gyakorló így már nem csak az igen negatív pusztítás képességeit szerzi meg a közelharc során, hanem az ezt kiegyenlítő pozitív szellemi fejlődést is.

Az aikido használ kardtechnikákat tudtommal. A japán kardstílusok alapja, hogy gyakorlás közben minden vágással egy ellenfelet vágunk ketté, minden kata-t úgy hajt végre gyakorló, mintha valódi harcban venne részt kíváncsi vagyok, hogy ti ezt hogy egyeztetitek össze az aikido általatok elismert céljaival.

Uke-tori együttműködés. Ez a jujutsuban is fontos, de nem olyan módon ahogy itt egyesek az aikido kapcsán vélik. Alapvetően azért jön valaki harcművészetre (aikidora is), hogy harcolni tanuljon, és ez mellé kapjon valami pluszt, valamit ami kívülről nehezen látható. Azzal, hogy én átverem hami támadásokkal, engedékeny uke vagyok, és mindig lazán csinálom rajta a technikákat azzal vajon valóban együttműködök vele? Szerintem nem, mert a harcművészet első felét a harcot nem mutattam meg neki, csak átverem egy hamis dologgal. Valódi támadásokkal, kemény ellenállással, még jobb technikákra sarkalva, kemény technikai végrehajtással viszont együttműködök vele az indító céljában. Nyilván nem totál kezdőn vagy egy holt komás haladón fogok úgy technikát végrehajtani, hogy kontrázol vagy sérülsz, de aki elért egy bizonyos szintet, közel van a yudanshakhoz illetve jó állapotban van azokkal nem finomkodok és ezt tőle is elvárom, mivel amit én adtam neki, azt ugyanúgy visszavárom. Számomra ezt jelenti az uke-tori együttműködés.

A gyilkos harcművészethez. Igen egy harcművészettől elvárom, hogy képes legyen az ellenfél teljes megsemmisítésére. DE ez nem azt jelenti, hogy uton útféle leölöm aki részegen nekem dől (sőt talán még segítek is neki azzal, hogy kiviszem szabad levegőre), inkább arról, hogy az alapvető szándék mindig a komoly sérülések elkerülése mindkét fél részéről. De ez nem azt jelenti, hogy nincs olyan szituáció ahol ne lenne erre szükség van amikor igen is komoly sérüléseket vagy halált kell okozni az ellenfélnek. Az ellenfél ugyan szintén emberi lény, így valamilyen formában minden bizonnyal értékes, mint minden élőlény, de sok mindenről lemond, ha egy ártatlan gyenge lányt erőszakol és fojtogat éppen vagy épp kés van a kezében és vérzek. Erre lehet azt mondani hogy nem jó harcművész aki ilyen helyzetbe fut (na de az milyen aki magára hagyja a megalázott fuldokló lányt akkor is ha nem ismeri) másrészt emberek vagyunk hibázhatunk, figyelmetlenek lehetünk és máris három késes áll körbe akinek nincs jobb dolga, ilyenkor egy dolgot tehetünk a lehető legjobban kijavíthatjuk a közelharci ismereteinkkel az előző bal lépésünk vagy összeeshetünk holtan.

Köszönöm, Ateszu, viszont kívánom. Azt hiszem, végre értjük egymást :) De meglepő, hogy annyira azért nem gyászos a hangulat, bár elismerem, egyfajta humorérzékre azért szükség van xP A küzdelemről írtakkal általában egyetértek.

*32 Erm, örülök, hogy volt valami haszna, hogy leírtam ^^ Csak vigyázz, mert így nagyobb a random-faktor, könnyebb megsérülni.

*37 Hát, anno, Aikiboxerhez hasonlóan nekem is voltak gondjaim az "alkalmazhatóság" kérdésével, és én is nagyjából ott kötöttem ki, ahol ő: támadni tudni kell.

Úgy voltam vele, ha jól támadok, és megcsinálják rajtam, akkor működik a dolog. És miután a támadásaink nagy része vágás, fogtam egy jo-t, és kata-kat kezdtem gyakorolni (azért nem bokent, mert abból kevesebb formagyakorlatot ismerek :P). Úgy sikerült egyeztetni az alapelvvel, hogy ha jobban támadok, akkor jobbak az elvezetéseim (egy részük úgyis vágás), és segítek az uke-nek fejlődni (mert hatásosabb a támadás is). Bár kezdő kohai-okkal még bajban vagyok, nem akarom őket lecsapni, de kalimpálni sem akarok :S