A pulzáló mágnesmatrac helyettesíti a mozgást, tornát?
Vettem pulzáló mágnesmatracot, ami az érfalak belsejéből levakarja a belső lerakódásokat, még a mikrocirkulációt is és a vörösvérsejteket amik egymáshoz tapadtak szétszedi. Ez jobb, mint a moszgás és torna. Ezzel két legyet ütöttem egycsapársa?
A mozgást is kiváltottam, mert oxigén kerül a belső szervekbe és gyógyítja a szervezetet, mert a lerakódásokat kitiszítja. Jól gondolom ? - Hozzá teszem, nem szenvedek testsúlyfeleslegbe
Na bsszameg, csak írok még :D
Ki beszélt itt vitaminokról? Persze, hogy azok is kellenek, nagyon is, de ezt most minek hoztad fel? Az egészségről egyelőre a mozgás vs. mágnesmatrac (illetve nem mozgás) kontextusában beszéltünk. Szerintem egyértelmű, hogy akik nem mozognak azoknak átlagban rövidebb az életkoruk vagy nagyobb eséllyel küzdenek majd életük során valamilyen betegséggel, mint azok, akik legalább sportolnak valamit. Az eddigi számtalan kontrollcsoport mind ezt mutatja, de mindegy. A vitaminokról igazad van, de megintcsak: I-R-R-E-L-E-V-Á-N-S :Đ Hidd el, az itteni válaszolók pedig igenis tudják, mik azok a vitaminok ;) Ez valami övön aluli ütés akart volna lenni szerintem, de mellé ment, méterekkel. Hirtelen felhozol egy másik témát és azt állítod, hogy fogalmunk sincs róla-nem tudom, milyen alapon, hisz mint már mondtam, egész eddig szóba sem került.
Téged nem megcáfolni, hanem meggyőzni nem lehet, nem ugyanaz. Egy hithű egyén is inkább mártírhalált hal, minthogy elismerje, lehet másképp is. Legalább kiállsz mellette, ez dicséretes.
Az IQ-s dologra: megint tele vagy helyesírási hibával, just sayin'
És végül őszintén: minek tetted fel a kérdést? Inkább vedd el a kérdőjeleket és büszkélkedj ugyanezen mondatokkal kijelentő formában a környezetedbelieknek, úgyis teljesen biztos vagy a dolgodban. Merthogy annak aztán semmi értelme nem volt, hogy kiírd a kérdést, megkérdezd, jól gondolod-e, aztán kivétel nélkül minden választ visszautasíts, amely nem egyezik a véleményeddel, na az biztos.
Amúgy komolyan, ha szerinted annyira életrevaló leszel ettől a matractól, akkor menj, egyszer nyomj le valakivel aki "csak" simán sportol, egy triatlont. Vagy nem is, egy szimpla, sportra esküdő ember ellen egy lejmenetnek felfelé való hegyi túrát, egy pár kilométeres futást, bármit, az is bőven megteszi. Nézzük meg, melyikőtök fárad el előbb és hogy kinek emelkedik meg jobban a pulzusa, ki akar már a végére meghalni, ok? Elektromyogramon, MRI és EMR vizsgálatokon akár a kettőtök mikrocirkulációjának összehasonlítását is szívesen megnézném.
"Az a baj, hogy te azzal jössz itt, hogy a praktizáló orvosok nagyon okosak és ha ők ezt mondták így van. Beszéltél is vele?"
Ki volt írva a neve ! Meg lehet nézni a képét neten is. Nem zavar, hogy nem gondolkozol ?? :-D.
Az a baj, hogy mindenre ami nem az akadémiai vonalon jön élből ráütitek, hogy marhaság. Emberek, most mondtam, hogy Én is szkeptikus voltam és az oxygénszaturációs mérés valamit termokamerás felvételen egy kezelés előtt és után meggyőzőek voltak !!
"Egyébként neked is feltűnt gondolom (mivel te voltál oly okos), hogy nem is kérdeztél konkrétan semmit. "
Mert nem olvassátok el amiket írtam, vagy nem értitek meg. Konkrétan olvassátok vissza. sok konkrét kérdés van.
"Elismerem, hogy jót tesz, még így látatlanba is, de a MOZGÁSNÁL SOHA NEM LESZ JOBB. Tisztítja a lerakódásokat? Erre bizony léteznek más módszerek is, viszont a mozgással meg is előzöd azokat a bizonyos lerakódásokat."
Örülök, hogy elismered ! Éppen az is a kérdésem részét képezi, hogy mik lennének azok az általad említett más módszerek, mert Én bizony nem tudok egyet sem, ami a mikrocirkulációt javítja, azáltal hogy lekaparja a plakkokat az érfalról, erre a gyógyszer sem képes !
Hosszasan beszélgettem erről egy doktorral a cégük részéről és kifejtette, hogy ez a terápia jobb mint a mozgás !
1 - Tudod a mozgással levakarni az érfalakról a lerakódást ? Nem.
2 - Tudod szétválasztani az oxigénhiányos környezetben összetapadt vérsejteket ? Nem.
Mozgással javítod a vérellátást + zsírt égetsz. Ezzel is javítod. + Fennt említett dolgok.
"Az lemaradt, hogy nem csak mozgás, hanem megfelelő étrend is kell. Ha minden szemetet zabálsz ez a matrac sem véd meg."
1et értek. Van hozzá lepárlókészletem is, így zsírt nem fogyasztok és napi szinten szedek Centrumot.
"Na bsszameg, csak írok még :D "
Egészségedre !
"Ki beszélt itt vitaminokról?"
az a baj, hogy te nem ! Így kénytelen voltam Én. Tudod maga a mozgás nem tart fennt egészséget.
"Szerintem egyértelmű, hogy akik nem mozognak azoknak átlagban rövidebb az életkoruk vagy nagyobb eséllyel küzdenek majd életük során valamilyen betegséggel, mint azok, akik legalább sportolnak valamit. Az eddigi számtalan kontrollcsoport mind ezt mutatja, de mindegy."
Ebben egyetérünk, de a kontrollcsoportban nem szerepeltek pulzáló mágnesterápiás csoportok. Csak sportolók vs. nem sportolók. Ez így igaz. De maga a Mágnesterápia űbereli a sportot. Vagy tévednék ? Szeretnék érveket.
"A vitaminokról igazad van,"
Olyan kontextusban használtad a sportot, hogy egymaga egészségmegőriz. Ez N E M van így.
"hanem meggyőzni nem lehet"
Én nyitott vagyok. olyan szintű szöveggel, hogy minden csalás, amit az orvos mond az is, persze aki ezt közületek mondja, ő szintén orvos és űbereli a klinikai szakorvost. Utána kiderül, hogy mégsem orvos, csak elírta :S. Szerinted mennyire vagy komoly?
"megint tele vagy helyesírási hibával, just sayin'"
Sajna, most elmágneseztem magam pár napja, sok funkciót kipróbáltam és még kóválygok S
"Amúgy komolyan, ha szerinted annyira életrevaló leszel ettől a matractól, akkor menj, egyszer nyomj le valakivel aki "csak" simán sportol, egy triatlont."
Mondtam, hogy fárasztó mozognom és nem akarok versenyezni, hanem EGÉSZSÉGET MEGŐRIZNI.
"Vagy nem is, egy szimpla, sportra esküdő ember ellen egy lejmenetnek felfelé való hegyi túrát, egy pár kilométeres futást, bármit, az is bőven megteszi. Nézzük meg, melyikőtök fárad el előbb és hogy kinek emelkedik meg jobban a pulzusa, ki akar már a végére meghalni, ok? Elektromyogramon, MRI és EMR vizsgálatokon akár a kettőtök mikrocirkulációjának összehasonlítását is szívesen megnézném."
aZ FTC csapata is ezt használja, keresd meg őket és nyomd le !
"Minek irkáltok még ennek a debilnek? Nem világos, hogy ezen élvezkedik a gyökérnek?"
Mert nem olyan degenerált értelmi fogyatékosok mint te !
Valóban szó nem volt eddig a vitaminokról, hirtelen előhúztad a témát a semmiből. (Habár a megfelelő étrendről szóló hozzászólás ezt is lefedi.) Megannyi tényezőtől függ az egészséged. Ennyi erővel pl. azt is mondhattad volna, hogy a napi megfelelő folyadékbevitelnek is meg kell lennie, vagy éppen az elég alvásnak, hogy valaki egészséges legyen és hogy mi meg milyen hülyék vagyunk, amiért ezekről nem beszéltünk. Nem arról volt szó, hogy gyűjtsük össze, mi minden befolyásolja az egészséget, hanem csak a sport, a nem mozgás és eme mágnesmatrac témájáról.
És de, a mozgás fenntartja az egészséges állapotot, és persze, hogy mellé szükség van még sok minden másra is, hogy összességében teljesen egészségesnek legyen mondható valaki.
Azért nem nagyon akarjuk elhinni, amit mondasz, mert ha feltételezzük, hogy hat a matrac, akkor is elég nehéz elképzelni, hogy valaki, aki mozgásszegény életmódot él (képzelj csak magad elé egy ágyhozkötött embert), elgyengülő váz- és szívizomzattal, komolyabb igénybevételtől elszokó keringési és légzési rendszerrel egészségesnek legyen mondható, legyen ez a matrac akármilyen hatásos a mikrocirkuláció javításában. Érted? Ha kevésbé van igénybe véve a tested, annál inkább szokik el attól, hogy egyáltalán működjön!
Más dolgok:
Ha egyáltalán nem ennél zsírt (esszenciális zsírsavakat), akkor előbb-utóbb hiánybetegségben szenvednél. A Centrum elég gyenge készítményeket is gyárt, bár mindenképp több, mint a semmi. A mások által rólam írt dolgokért felelősséget én nem vállalhatok, ne is vetítsd rám őket. Persze, hogy fárasztó mozogni, mindenkinek az, de attól még kéne a fent leírtak miatt.
Persze, elhiszem én, de ha az erektől kezdve a mikrocirkulációig rendben vannak a dolgok (és normális esetben annak kéne lennie), akkor többre mész a sporttal mint ezzel. Ráadásul arról nem tudunk semmit, hogy milyen hatékony is ez a matrac. Annyi biztos, hogy a sport több jót tesz veled, mint a matrac, mert az a vérkeringést úgy fejleszti, hogy közben a szívizom is bírja.
Orvosokat bárki "létrehozhat". Egy-egy reklám kedvéért simán csinálnak is több weboldalt, csak hogy az ártatlan, naiv vásárló elhiggye, hogy a matracot orvosok ajánlják. Én azért kikérdezném néhány orvos véleményét (olyat, akiről tudhatjuk, hogy tényleg orvos) azt illetően, hogy ezt a matrac vagy a mozgás a jobb. Ennyi pénzért biztos van valami hatása, csak nem biztos hogy akkora, mint ahogy te vártad.
ddrake azért vetettem fel a vitaminok szerepét, mert az egészséget használtad olyan kontextusban, hogy azt kizárólag a sporttal lehet elérni, holott sem a mágnes matrac, sem a sport nem elegendő hozzá, bármifajta konbinációban.
Folyadékból és gyümölcsből annyit eszik, iszik az ember amennyit képes, ezen nem tudunk változtatni. Aludni sem mindenki képes annyit amennyit kellene. A szervezethez kellenek bizonyos ásványi anyagok, nyomelemek, szervetlen sók és vitaminok, ezek terén kell az egészséget biztosítani ahogy lehet.
Jó amit felsoroltál. Én még hozzá tenném a rostgazdag étrendet és gyomor bélflórájának fenntartását valamit a nem túl savas étkezést is, de ezekben egyetértünk.
Ha kitisztítjuk a mikrocirkulációt a matraccal, akkor a szív is bírni fogja ezt. Ugyanis az is kitisztúl a testtel együtt. Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy kezelés után teljesen tiszta lesz a vérér és jajj a szív nem bírja, hanem egy több hónapos, éves fokozatot. Mindíg apránként képes csak kitisztítani az ereket és közben habár nem sportolok, de valamennyi mozgás révén (Kr víz cipelése Tescoból) végülis hozzászoktatja a szivet is a munkához és a javúlt erekhez is.
Igazad van, hogy itthon már elég gyér az összetevői a Centrumnak. Én még ezt használom [link] aztán váltok a Full Spectrumra, ami természetes összetevőket tartalmaz, aminósav kelát kötésben.
"Ha egyáltalán nem ennél zsírt (esszenciális zsírsavakat), akkor előbb-utóbb hiánybetegségben szenvednél"
Na, ehhez viszont nem értek, úgyhogy itt világosíts fel kérlek. Nekem, azt mondták a cég emberei, hogy rendkívül sok zsírt vesz fel az ember ételek formájában (magyar étrend) és ha nem sportolunk meg futunk napi 25 km-ert akkor elhízunk és leríkódik.
Kell a testnek zsír, de ezt tartalmazza az a kevés étel (pl csírke, zöldség) amit magunkhoz veszünk. Van hozzá lepárlókészletem is és zsírral és olajjal már nem főzök csak vízben párolok zöldséget, gyümölcsöt + húst, halat és kész. Szárazétel :Müzli, kukoricapehely, tej. Kenyér némi felvágottal.
"Persze, elhiszem én, de ha az erektől kezdve a mikrocirkulációig rendben vannak a dolgok (és normális esetben annak kéne lennie), akkor többre mész a sporttal mint ezzel"
Őszintén : Szerintem nincsen ember magyarországon akinek ez rendben van teljesen. Nincsen egészséges ember, csak rosszúl kivizsgált beteg. Most nem sorakoztatok dolgokat (kipuffogó gáz, fémgőzökkel teli szmogos levegő, élelmiszer adalékanyagok, tápszeres húsok, hizlalt hormonok a tenyészállatoknak, klórozott, fluoridozott csapvíz, stressz) de végeredménybe, ha nem egy bezárt fóliában él az ember már károsodva van.
Szerintem és javítsatok ki, ha nem. Ha minden klappolna, akkor is jobban jönnék ki matraccal, mert az célzottan gyógyítja a különböző szerveket + tisztítja folyamatosan.
"Orvosokat bárki "létrehozhat". Egy-egy reklám kedvéért simán csinálnak is több weboldalt, csak hogy az ártatlan, naiv vásárló elhiggye, hogy a matracot orvosok ajánlják. Én azért kikérdezném néhány orvos véleményét (olyat, akiről tudhatjuk, hogy tényleg orvos) azt illetően, hogy ezt a matrac vagy a mozgás a jobb. Ennyi pénzért biztos van valami hatása, csak nem biztos hogy akkora, mint ahogy te vártad."
Már nem linkelek, de szakorvosok adták a nevüket a gyógyulásokhoz. A Bemer a legjobb Én úgy tudom, de a többi is ragyogó ! Magánrendelőkben használják az orvosok.
-
Elméletben ez a jövő gyógyítása. Nem kell gyógyszer, csak ráfekszik az ember egy mágnesmatracra és meggyógyúl mindenből.
Már a fogyasztó programot is megtaláltam. Olyan érzésdem van utána, mint amikor a fat absorbert szedtem.
"Figyelj, ezt majd évek múlva megtudjuk. A kérdező lehetne akár mostantól kezdve egy tesztcsoport tagja, aztán néhány, mondjuk 10 év múlva másokkal egyetemben összehasonlíthatnák őket"
már elméletben 10 éves múltja van a 3. generációs matracoknak !!
"Ezt komolyan meg kellene csinálni. Ha pedig valóban hatásos a matrac, akkor az idő múltán úgyis egyre inkább be fog törni az orvostudományba és a mindennapi életbe is."
Már korábban ezt vázóltam, miszerint egyetértek és szerintem is pár év múlva pl 5-10 már fillérekért lehet majd kapni, csak mi már akkor elöregszünk vagy hogymondjam, jobb megelőzni a dolgokat. Ki tudja mit szedsz, szednék enélkül össze. egyszer élünk, ha most lehet feküdni rajta, hajrá !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!