A pulzáló mágnesmatrac helyettesíti a mozgást, tornát?
Vettem pulzáló mágnesmatracot, ami az érfalak belsejéből levakarja a belső lerakódásokat, még a mikrocirkulációt is és a vörösvérsejteket amik egymáshoz tapadtak szétszedi. Ez jobb, mint a moszgás és torna. Ezzel két legyet ütöttem egycsapársa?
A mozgást is kiváltottam, mert oxigén kerül a belső szervekbe és gyógyítja a szervezetet, mert a lerakódásokat kitiszítja. Jól gondolom ? - Hozzá teszem, nem szenvedek testsúlyfeleslegbe
Ember, először is, egy epic facepalm vagy, de komolyan. Az egyik legnagyobb, amit valaha láttam. Kombinálod az ezotéria kategória bizonyos kérdezőit a vallási kategória legmakacsabb bigottjaival.
A másik: ki a here mondta neked, hogy én HÁZIorvos vagyok? Ezt már megint honnan vetted? Látod, újfent olyan dolgokat állítasz, amit senki soha le se írt, mint amikor hirtelen minden válaszolóra azt mondtad, hogy orvosnak adták ki magukat, pedig merőben nem így volt. Vedd már a fáradságot, és olvasd végig rendesen a kommenteket kérlek.
Másodszor: hihetetlen érveket húzol elő a tarsolyodból, komolyan. Kleopátra ezt használta, ajjaj, én kérek elnézést. Egy ilyen erős érvvel én nem tudok vitatkozni. Mert ha te ezt ide írod, vagy olvastad valahol, akkor valószínűleg száz százalékig igaz. Valóban az arcomra fagyott a mosoly, tényleg...
Valószínűleg a biostatisztikai vizsgálatok is mind hazudtak, amikor a sport és az egészséges életmód jótékony hatásairól beszéltem -.- Ne várd már el, hogy a sport teljesen nullára csökkentse annak az esélyét, hogy bármi bajod lesz, ennek a kockázata sajnos mindenkiben megmarad.
De nem beszélek tovább erről, belédfáradtam. Belefáradtam az inkoherens, irreleváns, helyesírási hibákkal teli mondataid olvasgatásába és abba, hogy hiába győzködjelek. Feküdj csak tovább a matracodon, nyomd a videójátékaidat, én hülye pedig folytatom a sportot, a helyes táplálkozást, bár tudom, te sokkal tovább és sokkal egészségesebben fogsz élni, mint én. Ha valami egészségügyi problémám lesz, azt is valószínűleg a sportnak köszönhetem majd.
Adios, minden tiszteletem azoké, akik folytatják ezt a meddő vitát, kitartóak vagytok fiúk!
Jajj hagyd már:), már én is mindenféle ide nem illő dolgot írnék ebben a helyzetben. Tudod milyen sz*r érzés rájönni, hogy nagyrakás pénz sz*rért-húgyért lett a p1csába kib@szva? Legalább azzal nyugtathatja magát, hogy kényelmesen tolhatja a WoW-ot, miközben mégis sokkal többre fogja vinni, mint mi mindannyian együttvéve.
Azt hiszem srácok, most lemegyek, keresek egy jó erős ágat, és felkötöm magam...A több éves sportolás és szigorú szabályok nem értek semmit, egy mágnesmatracra sohasem lesz pénzem. Sziasztok :(
:D Egy idióta vagy kérdező, kérlek, tovább ne fokozd a szánalmasságodat.
Drake, ti mondtátok, hogy te orvos vagy ! Aztán meg az egyik válaszoló letagadte és most te is. :-) És rajtam nevetnek !:LOL. Ha már orvosi kifejezések kerülnek szóba, akkor már más a helyzet ?
Azért mert ilyen kifejezéseket használsz "inkoherens, irreleváns" még nem tűnsz okosabbnak, sőt ha helytelen kontextusban használod még nevetséges is. Mi a gond ?
Én nem mondtam, hogy a sport rossz ! Ne magyarázd bele. Lényege a vérkeringés javítása meg fogyás. Jó utóbbi nem kell nekem és a vérkeringést így is javítom, sőt. Van olyan tulajdonsága a mágneses térnek, amit a sport nem tud javítani. Az ereket nem tudja kitisztítani vagy szted igen ? :D
"Van olyan tulajdonsága a mágneses térnek, amit a sport nem tud javítani."
A mágneses térnek csak olyan tulajdonsága van amit a sport nem tud javítani.
LOL, én nem tagadtam le :D Azt mondtam, hogy nem vagyok háziorvos, mivelhogy te ezt kérdezted/állítottad.
Egyébként pedig a következő történt, kérdező:
1. Az egyik válaszoló azt mondta, hogy orvos vagyok.
2. Te az összes válaszolóra alkalmaztad ezt, beleértve azt is, aki ezt mondta, holott sem magáról se pedig másról nem állította, rajtam kívül.
3. Ugyanez a válaszoló rávilágított, hogy összekeverted a dolgokat, hogy mit is mondott valójában.
4. Arról kezdtél kérdezősködni, hogy hol vagyok HÁZIorvos, holott ilyet megint senki nem írt-ja, és még itt sem tűnt úgy, hogy tudod a nevemet, pedig ha elolvastad volna rendesen a kommenteket, akkor most nem tartanánk ott, hogy ezt magyarázzam neked. Mi bajod van? Diszlexiád van, netán ADD-d?
5. Miután elmondtam, hogy nem vagyok háziorvos, megint olyat kértél rajtam számon, amit nem mondtam. Azt, hogy letagadtam. És ezzel már el is jutottunk oda, ahonnan kezdtem.
Egyébként komolyan azt hiszed, hogy az ilyen "Kleopátra-érvekkel" meg "arcunkra fagyott-e a mosoly" illetve "Ha már orvosi kifejezések kerülnek szóba, akkor már más a helyzet ?" baromságokkal sarokba tudsz minket szorítani?
Szánalom vagy. Te vagy az, aki hangzatos szavak mögé próbálja rejteni a hiányos műveltségét, amit egyébként a helyesírási és fogalmazási készséged hamar leleplez. És igenis, irreleváns válaszokat írsz inkoherens logikai tartalommal.
"Én nem mondtam, hogy a sport rossz !"-végül is nem, inkább csak szimplán gyakorlatilag hasztalan sz@rnak tüntetted fel.
" vérkeringést így is javítom"-gondolom micsoda munkát végezhet a szívizmod, miközben a matracon fekszel, igazi kardióedzés. Feltételezem a pulzusod és a légzésszámod is jelentősen emelkedik közben, valóban, a fekvés tényleg javítja a keringést.
Hülyegyerek, majd ha az IQ-d megközelíti a szobahőmérsékletet, akkor beszéljünk, addig is viszlát, nem fogok ma is későn feküdni a marhaságod miatt.
Bocs, hogy csak most válaszoltam, de egész délelőtt próbáltaqm a különböző funkciókat, meg rátettem irányítűt hogy lássam hogyan működik. Nagyon erőteltjes a hatása ! Bizsergő hangot ad ki a munkaciklus alatt és olyan ritmusos, hogy hallani ahogy zenél !
Teljesen elmégneseztem magamat :-D.
Tegyük rendbe ezt az orvosos dolgot. Az egyik névtelen írta, hogy valaki orvos. Gondoltam, hogy esetleg más is orvos vagy annak tanul pl első éves és még nem tanulta a mikrocirkulációt, de egója már van. Sebaj !! Ez is jó kezdetek. Azért írtam, hogy akkor aki orvosnak mondja magát, nyugodtan szóljon közbe Én nem hurrogom le. Nem kell bizonygatnia. Azért kérdeztem, hogy házi orvos vagy-e, mert szakorvosok nem szoktak egymással vitatkozni a saját szakterületükön (eddig így tudtam). Pl X területű szakorvos elfogadja Y területű szakorvos véleményét, tévednék ?
Akkor veled orvos barátom mi a helyzet ? Mi vagy te?
Így már leesett remélem -.-
-
"!"-végül is nem, inkább csak szimplán gyakorlatilag hasztalan sz@rnak tüntetted fel. "
Végülis, gondold el, hogy senki nem szeret mozogni, mert fárasztó ! Sokat kell sportolni, hogy vérkeringést beindítsuk és az oxigénszaturációt sem javítja különösebben, míg a pulzáló mágnesterápia, 30%-al képes javítani, már egyetlen kezelés alatt !! Érzitek a különbséget, orvostanhallgatók ? :-) Atom, nemde !?
Mozgással zsírt szoktak égetni főleg, de nekem nincsen elhízással kapcsolatos problémám. 22.5 az indexem. kop kop.
""-gondolom micsoda munkát végezhet a szívizmod, miközben a matracon fekszel, igazi kardióedzés. Feltételezem a pulzusod és a légzésszámod is jelentősen emelkedik közben, valóban, a fekvés tényleg javítja a keringést. "
Ezaz, hogy magát a szívizmot nem kell mozgatni, ahhoz, hogy beindítsuk a mikrocirkulációt, javítsuk az ereket, lekaparjuk a lerakódást és az oxigénszintet javítsuk. EMBEREK, hát erről beszélek mióta ! Tessék utánaolvasni a témának, itt a neten !!
Nem mindegy min fexünk : pulzáló mágnesmatracon ! Bocssássálmeg !
"Hülyegyerek, majd ha az IQ-d megközelíti a szobahőmérsékletet, akkor beszéljünk, addig is viszlát, nem fogok ma is későn feküdni a marhaságod miatt"
Te vagy a hülyegyerek, mert nem érted amit mondok.160 az I.Q-m.
-
Most hogykitisztúltak a dolgok, utánaolvastatok esetleg. Higgadtín ugorjatok neki mégegyszer.
Hát, mégse vagytok orvosok ? :LOL. Na, gondoltam Én !!
Az nem ilyen arrogáns nagyképű, hogy ez hülye, meg az hülye. A szavak jelentését sem tudod amiket leírsz, inkoherens stb. Az orvos kedvesen beszél a beteggel és felvilágosítja őt.
Már senki nem fog neked írni, mert lehetetlen eset vagy. Drake még csak orvostanhallgató, ezt én írtam félre, srry.
Abban viszont igaza volt, hogy hiába nem vagy elhízva, a mozgásszegény életmód attól még sohasem lesz egészséges, hiába buzergálod ilyen EM matraccal a mikrocirkuációd, ha a szívizmod gyenge, a tüdőkapacitásod nulla stb. Ráadásul még a vázizomzatod is petyhüdt lesz. Mellesleg Montez és Wash élelmiszermérnökök, ők is szerintem egy kicsit alapszinten felül tanulták a biológiát ;)
A testtömeg indexet meg hagyjuk már, iszonyat felszínes egy dolog, semmit nem mond kb. az illető fizikumáról és így nagyon az egészségi állapotáról sem.
Amit leírsz a matracodról, hogy ilyen meg olyan jó, továbbra sem marad hiteles, amíg nem bizonyítják többen is ezt róla. Akkor lesz majd "atom", ha kitűnik a sok telecsatornán nyomott amcsi átveréstermék közül egyszer. Kb. minden termék egyetlen kezelés alatt igényel látványos változást, aztán a valós hatás ettől sokszor messze elmarad... Majd meglátjuk, 2-3 év múlva hogy fut a matracod.
Fárasztó a mozgás? Puszi a hasadra, megszületni ugye nem volt túlságosan megerőltető? Főleg zsírt szoktak égetni???! Ezredjére pofázzuk el, hogy főleg az általános egészséget és jó közérzetet tartjuk fent vele.
160-as IQ, ok, majd ha nem süksölsz, írsz félre, térsz el egy-egy mondat erejéig 180 fokban a témától, és nem fogalmazol parasztul, akkor majd elhisszük. Addig is nekem 161-es IQ-m van, mert ugye nincs rá bizonyítékod, hogy nem annyi :P
És csak hogy még a legutolsó dologba is belekekeckedjek, mert élvezem :D, nem minden fajta orvos van rákötelezve a beteggel való készséges és felvilágosító beszédre, mert ha mondjuk boncnok vagy kutatóorvos, akkor aztán nem igazán van páciens, akihez szólhatna :D
De hogy ne süllyedjek le most már teljes mértékben a te kis internetharcos szintedre, itt én is befejezem ezennel. Te pedig nyugodtan verd továbbra is arra, hogy az utolsó két kommented közt eltelt 3,5 óra, mialatt senki sem válaszolt, amiből te leszűrted, hogy mekkora hatalmas win-t arattál le eme magasröptű vitában:) Ezennel meghajlok előtted, s egyúttal én is húztam a francba.
Bye bye;)
"Már senki nem fog neked írni, mert lehetetlen eset vagy. "
Nem tudnak megcáfolni -.- Elhiszem. :-D
"Drake még csak orvostanhallgató, ezt én írtam félre, srry"
Gondoltam, hogy nem orvos :LOL. Nem ez volt az egyetlen félreírásod !
"Mellesleg Montez és Wash élelmiszermérnökök, ők is szerintem egy kicsit alapszinten felül tanulták a biológiát ;)"
Jobban tudják mint a praktizáló korház szakfőorvosok igaz ? :-D
"Ezredjére pofázzuk el, hogy főleg az általános egészséget és jó közérzetet tartjuk fent vele."
Azzal nem lehet fenntartani. Majd ha tanultok a vitaminokról, ásványi anyagokról, akkor ezt is megtanuljátok :-D
"160-as IQ, ok, majd ha nem süksölsz, írsz félre, térsz el egy-egy mondat erejéig 180 fokban a témától, és nem fogalmazol parasztul, akkor majd elhisszük. Addig is nekem 161-es IQ-m van, mert ugye nincs rá bizonyítékod, hogy nem annyi :P"
Te írtál félre. Olvasd vissza. Remélem ez még megy a 131 is i.quddal :-D
"És csak hogy még a legutolsó dologba is belekekeckedjek, mert élvezem :D"
Észre vettem. Hasznos válaszokat nem tudtok írni :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!