Elmebeteg biztonságiőr szerint loptam, lefotózott, fenyegetett, mit lehet tenni?
Nagy élelmiszerhálózat egyik vidéki üzletbe járok vásárolni.
Néha a kezébe nyomok a gyereknek egy kiflit, amit minden alkalommal kifizetek utólag.(néha még az ott dolgozóktól is kap valamit)
Egyik ilyen esetnél a torkomnak ugrott egy férfi,a hátam mögül kezdett el ordítani, köszönés és megszólítás nélkül, hogy idézzem kedves szavait :"hogy képzeli, hogy itt étkezik a gyerek az üzletben?!" mondtam, mert éhes,de ki fogom fizetni a kasszánál, ahogy mindig.
Akkor elkezdett velem kiabálni az üzlet közepén, hogy mit gondolok, ez itt tilos mert ő azt mondta, és biztos nem fogom kifizetni, neki nincs ideje arra, hogy kövessen, hogy tényleg megteszem e.
Mondtam neki, hogy engem ne kövessen!
Igazából semmiből nem jöttem rá, hogy ott dolgozik vagy önjelölt rendőr, vagy miez, mert még egy névtábla sem volt rajta.
A kasszánál várt, a kezébe nyomtam a blokkot,hogy örüljön, de már a személyimet akarta elkérni a jegyzőkönyvhöz ugyanabban a stílusban, ahogy az üzlet közepén beszélt velem. Mondtam, hogy nem, mert nincs mire, a stílust meg kikérem magamnak. Elköszöntem, és kimentem.
Utánam jött a parkolóba, fenyegetőzött, hogyha nem adom oda a papírjaimat, akkor ilyen-olyan következménye lesz, fényképet készített rólam és a kocsimról!
Rendes, dolgos, jól szituált család vagyunk, itt mindenki ismer mindenkit, évek óta oda járok szinte naponta, az életben nem történt velem ilyen. Azóta sem tudom, hogy milyen beosztásban dolgozik ott.
Most mit kezdjek ezzel?
Tényleg várhatom az idézést?
"sosem szóltak" ezzel nem kell visszaélni
nem helyes amit csinálsz, a gyerek hozzászokik, hogy azonnal megkap mindent és később nagyobb problémák lesznek vele
(mondjuk az más téma de az is nagyon jó amikor a szülők bemennek vásárolni aztán 2-3 gyerek szétszedi az áruházat és nem szólnak rájuk)
#11 kb annak érezte magát.
Egyébként nem lopás, hanem szabálysértés akkor, ha nem fizetem ki.
De teljesen mindegy minek hívjuk, én úgy érzem, hogy erős túlkapás volt a részéről. Vevővel nem beszélünk így, még akkor sem, ha épp végignézi, ahogy telepakolom a zsebeim.
#12 nincs a gyerek hozzászoktatva semmihez, ha reggel sietős, akkor kap onnan reggelit. Semmi visszaélés. Nincs ennek köze ahhoz, hogy mennyire elkényeztetett vagy nem, én adtam a kezébe,mert pici és ugye a napirend..
A nagyobb fegyelmezetten sétál mellettem végig.
De nem a gyereknevelésre irányult kérdésem.
Az őr jogosan szólt. És jogosan is fotózott le.
NE! Ne kezdj okoskodni, mert hidd el, jobban tudom!!!
Kifejtenéd miért tudod jobban?
Mert pont erre lennék kíváncsi.
Mert olyan eljárásról még nem hallottam, hogy a vevővel üvöltöttek és lefényképezték utólag a parkolóban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!