A Fidesz szerint nem lehet az Ukrán honvédő háborút a mi 1956-os szabadságharcunkhoz hasonlítani. Ez valótlanság!?
https://www.youtube.com/watch?v=C32-GRf_MmI
A narrátor szerint nem lehet összehasonlítani 56-ot az Ukrán honvédő háborúval, mert lasszóval kell összefogni az ukránokat az ellenálláshoz, ami egyébként szimplán hazugság, hiszen minden felmérés szerint az ukránok szignifikáns többsége harcolni akar a hazájáért
A narrátor izzig-vérig fideszes populista módon, olyan példákat hoz, hogy ne megvessük a hazájukat eláruló ukrán polgárokat, hanem megsajnálva őket, a hazaárulóknak adjunk igazat, azoknak, akik lehetővé teszik azt, hogy az orosz hódítás minél akadálymentesebb legyen! Nem igaz, hogy Ukrajna népe ne többször bizonyította volna az egybeforrottságát, hiszen óriási többségben szavazták meg Ukrajna szuverenitását, később is az orosz állandó befolyás ellen tüntettek a Narancsos forradalom idején, és milliók keltek fel már 2013-2014-ben is az orosz politikai agresszióval szemben az Euromajdan idején. A narráció ebben is hazudik. Ukrajnában az utolsó népszámlálás 2001-ben volt, és már akkor is a lakosság több mint 85%-a ukránnak vallotta magát, 67%-a az ukránt használta anyanyelvként, 30% pedig az oroszt.
A narrátor állításai az ukrán belső széthúzásról egyszerűen egy alátámasztatlan vádaskodás, semmi több. Szimpla hazugság, hogy a Nyugatnak megéri ez a háború (mi a bánatos tökért érné meg neki??? - elképesztő ökörség!), és Putyint meg háborús bűnök elkövetése miatt ítélték el, mert gyerekeket rabolt Ukrajnából! A narrátor itt is hazudik! A békekötést meg semmi esélye kierőszakolni a Nyugatnak, amíg Ukrajna és Oroszország nem akar békét. Nem lehet két verekedőt se lehet semmi módon békekötésre kényszeríteni, ha ők verekedni akarnak.
A narráció csak elvtelenül, és megvalósítható békekötési terv bemutatása nélkül populista módon vádolja a dologban teljesen ártatlant Nyugatot, amúgy Putyin nagy örömére.
Mi a véleményetek?
Mindenkinek...
Összefoglalnám a kérdésről az eddigieket, hogy az 1956 eseményei összehasonlíthatóak-e az Orosz-Ukrán háborúval.
A kérdésem ez volt: "A lényegét tekintve mind a két esetben szabadságharcról beszélhetünk" ..?
Ha Ukrajna harca szabadságharc, úgy hogy semmivel se támadta és veszélyeztette Oroszországot Ukrajna, ha az orbáni és orosz propaganda totálisan hamis, miszerint Ukrajnát csak provokálta a gonosz nyugat Oroszország ellen, akkor az alapvető lényegét tekintve az ukránok harca nemhogy összehasonlítható 1956-tal, hanem TÖK UGYANAZ!!!
Ukrajnának totálisan joga van ahhoz, mint szuverén országnak (korábban Oroszország az aláírásával is elfogadta Ukrajnát, mint szuverén országot), hogy dönthessen arról, milyen irányba akar orientálódni. Mellesleg minden országnak joga van önmagát és céljait is reklámozni, és ha ez Oroszországnak nem menet annyira jól, mint a nyugatnak, ettől még tombolva a féltékenységtől nem rohanhat le más országokat. Mi is meghatározóan a nyugathoz vonzódtunk 1956-ban!
Egyszóval senki nem tudta cáfolni, hogy az 1956-os események alapvetően ne egy az egyben azonosak lennének az Orosz Ukrán háborúval, dacára annak, hogy sokan a "Nem lehet a kettőt összehasonlítani" opciót választották, csak éppen erre egy értékelhető ellenvetést se láttam a semmitmondó technikai különbségek felsorolásán kívül, amik többségéről amúgy is kiderült, hogy még azok sem igazak.
Mellesleg Ukrajna esete még másban is egyezik 56-tal. Az orosz történelemhamisítás Oroszországban gőzerővel működik, és pl. 1956-ot most is ott úgy mutatják be, mint a gonosz nyugat által feltüzelt magyar fasiszták hőzöngését, akik semmiről se tehető orosz katonaságot vegzálták.
Kezdetben az Orbán kormány volt a leghangosabb támogatója Ukrajnának, és folyamatosan szidta az oroszokat, és követelte Ukrajna felvételét a NATO-ba, mert attól félt, hogy Putyin hamis vádak alapján majd ugyanúgy lerohanja, mint Grúziát, ám Orbán kiment néha Putyinhoz, és hirtelen átállt az oldalára, és amikor Ukrajna fellázadt az oroszbarát Janukovics ellen, már sokkal inkább Putyinnak adott igazat, és 2016-ban Orbán már nagy üzemben rágalmazta Ukrajnát ugyanúgy, mint korábban és régóta alaptalanul Oroszország, hiszen az már régóta készítette elő a terepet az ártatlan Ukrajna lerohanásához, és nem lehetetlen, hogy Orbán erről már tudott, és összejátszott Putyinnal régóta (nem véletlen lehetett az se, hogy Szijjártó "nem vette" észre, hogy a Magyar Külgyminisztérium szervereibe ki-be jártak az orosz hekkerek, és Szijjártó gyorsan megkapta az oroszoktól a "Barátságért" érdemrendet... :D )
Idézve: "Riasztó, mennyi orosz álhírt és konteót terjeszt a magyar kormánypárti média"
Idézve ezt az orosz rágalmazást: "Ukrán forradalom=CIA-s és fasiszta puccs"
Idze: "A legnépszerűbb orosz összeesküvés-elméletek a magyar kormánypárti sajtóban"
Tehát még a jelen helyzet is tökéletes párhuzamot teremt a mi 1956-unk az Ukrán szabadságharccal. Az Orbán rezsim, ugyanúgy gyalázza, hamisan rágalmazza az ukrán ellenállást, mint nálunk az 1956-os eseményeket az oroszpárti kommunisták, és ezek ugyanúgy akkor is felbujtóként a gonosz nyugatot hibáztatták, aminek hangoztatásáról az oroszok, orbánékkal együtt, ma se szoktak le.
1956 szinte tök ugyanaz, mint Ukrajna esete.
Ja... még a konklúzió:
Nem az orbán rezsim és Orbán Balázs haza- és 1956-ot eláruló nyilatkozata óta nem jogosult már a Fidesz lengetni a közepén lyukas zászlót, amely pártban egyébként is hemzsegnek a volt kommunista tagoktól, hanem sokkal régebb óta, 2014-től kezdve, amikor Orbán valamiért átállt a sötét oldalra, vagyis Putyin mellé, és onnantól kezdve a Fidesz kezdett átalakulni egy látens posztkommunista párttá.
A putyini sztálinista restaurációs program szervilis eleme és magyarországi potentátja most már az Orbán rendszer. Véleményem szerint, az október 23-ai ünnepeken minden Fidesz politikus és a rajongó markát égetnie kellene a középen lyukas magyar zászló rúdjának. Ha nem érzik ezt, akkor az az ő szégyenük. :(
#53: "Ukrajna(kisoroszok) a történelemben mindig is egyseges nepcsoportot alkottak az oroszokkal."
Ez csak Putyin egyik hamis, és sok tekintetben hazug retorikája a kismillióból. Az igazság ennél sokkal összetettebb.
Már 1816-ra az írott ukrán nyelv kezdett leválni az oroszról.
Ukrajna területét felváltva uralta a Mongol Birodalom, Lengyel-Litván Nemzetközösség, az Osztrák-Magyar Birodalom és az Orosz Birodalom, a Krím meg jó hosszan a Krími Tatár Kánság uralma után az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. A világháborúk idején Ukrajna nyugati részét Lengyelország, Románia és Csehszlovákia uralta. Egyszóval Ukrajna történelme nem csak az orosz, hanem a lengyel-, a görög ortodox egyház-, sőt a román történelemmel, valamint az eurázsiai sztyeppén élő török népek történetével stb. is összefügg. Putyin ökörségeket hord össze, féligazságokból összegyúrtan, szokásához híven.
Fordítóval: "Putyin azt állítja, hogy a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Birodalom lényegében létrehozta a modern Ukrajnát. Ez igaz?"
A válasz a történész részéről (Matthew E. Lenoe ; PhD, University of Chicago): "Ez alapvetően egy csomó hülyeség."
Lenoe úgy gondolja, hogy Putyin el is hiszi azt a sok ökörséget, amit Ukrajnáról az oroszok történelemhamisítással oktatnak. A történelemhamisítás mindig is nagy üzemben zajlott az oroszoknál, pl. a mi 1956-unkról is azt hirdetik, hogy az csak a gonosz nyugat által felheccelt magyar fasiszták, nácik hőbörgése volt, mint ahogy Ukrajnát is állandóan alaptalanul ugyanúgy lenácizzák.
Sok sutyerák ország van, de az oroszoké az élmezőnybe tartozik. Lenoe később is egy ostobán gondolkodó embert lát Putyinban, mint minden épeszű ember.
Onnan is lehet tudni, hogy Ukrajnát még az oroszok is mindig külön kezelték, hogy külön is b*szarintottak ki velük. Pl. az ukrán parasztok gyűlölték a szovjet kollektivizálást, és amikor a német fasiszták megszállták Ukrajnát, kezdetben örültek, de gyorsan rájöttek, hogy a fasiszták is ugyanolyan rosszak, mint a sztálini rendszer, és Ukrajna elsöprő többsége felvette a harcot a fasisztákkal szemben, míg egy nagyon kisebbség kollaborált (amit mi is csináltunk, ugyebár). Mindezt persze Putyin torzítottan és felnagyítva ad elő, arról bölcsen elfeledkezve, hogy valójában ott az etnikai kisebbségekből is a fasizmus szolgálatába álltak, bizony oroszok is, meg tatárok és mások is. Utálta Ukrajna az oroszokat, mert...
Fordítóval: "A szovjetek sietős visszavonulásuk során lelőtték politikai foglyaikat, és lehetőség szerint evakuálták a személyzetet, leszerelték és eltávolították az ipari üzemeket, és felperzselt föld politikát folytattak: épületeket robbantottak fel és létesítmények, a termények és az élelmiszer-tartalékok megsemmisítése, valamint a bányák elárasztása . Csaknem négymillió embert evakuáltak az Uráltól keletre a háború idejére."
De az ukrán nép végül szembeszállt a német elnyomókkal is, pedig az oroszok csontra lerabolták őket, és Ukrajna népe már akkor nyíltan reménykedett abban, hogy idővel leválhatnak az oroszokról, amit persze az oroszok nem engedtek meg nekik később se, sőt, Sztálin visszatértével Ukrajna ismét terror alá került, mert Sztálin célja Nyugat-Ukrajna szovjetizálása volt. Sztálin kifejezetten ukránellenes paranoiában szenvedett, és még voltak emiatt ott koncentrációs táborok is.
Ukrajna a Holodomor okán se nagyon kedvelte az oroszokat, akik miatt 1932-től kezdve 3,5-7,5 millió ember halt éhen. Nem meglepő módon csak az Ukrán területeken, ahol úgy találták az orosz agresszorok, hogy az ukránok kevés gabonát szolgáltattak be. Ezektől gyakorlatilag mindent rekviráltak, sőt, még a pénzüktől is megfosztották őket, és beindult a tömeges és tragikus nagyságú éhezés, majd halál-halál hátán.
Rohadtul nincs mit csodálni azon, hogy Ukrajnának (ami nagyon is elkülöníthetőnek érezte magát) tele volt a t*ke az oroszokkal, és ahogy tehették le is szakadtak róluk.
#53: "Magyarország nem, és 1945-től megszállva tartották."
Nem elég, hogy az idióta Putyin összehord zöldségeket? Nem kellene neked is tódítanod rajta…
Oroszország a Budapesti memorandumban aláírta és elfogadta, hogy Ukrajna szuverén ország, a Helsinki záródokumentum pedig vonatkozott volna Putyinra is, hogy minden szuverén Európai országnak joga van olyan katonai szervezethez csatlakozni, amihez akar. 1997-ben Oroszország és a NATO aláírta, hogy egymást nem fogják támadni, és mind a ketten elkötelezték magukat amellett, hogy az EU, ill. az euro-atlanti térség békéjét közösen tartják fenn. És még...stb.
A mocskos Oroszország kb. öt nemzetközi szerződést rúgott fel, és szegte meg a szavát Ukrajna megtámadásakor.
Ha nem tudsz arról, hogy Ukrajna az egy külön ország, de előtte a területét ugyanúgy megszállva tartotta Oroszország, akkor most már tudod. És valójában Oroszország végig megszállva tartotta közvetetten Ukrajnát még a függetlenedése után is, mert megállás nélkül bábkormányokat erőszakolt rá Putyin, ahogy arról írtam is itt a #11-ben.
Szinte semmi különbség nincs itt se 1956 és Ukrajna esete között.
#53 "Ukrajna nem volt megszállva, sőt a szuveneritásáért cserébe, csak a semlegességet kellett volna tiszteletben tartania"
Oroszország állandóan nyomást gyakorolt Ukrajnára (pedig még a felvezetőben is írtam a Narancsos forradalomról és az Euromajdanról, amik az orosz elnyomás ellen törtek ki), és Ukrajna semmiféle semlegességgel nem tartozik senkinek se, és Oroszországnak se! Szuverén ország, amit Oroszország is elismert, nem is egyszer, így Ukrajna azt csinál amit akar, és a sutyerák Oroszország nem erőltethet rá semmilyen szabad országra semmiféle neki amúgy se járó tiszteletet. Oroszország max. leköpést érdemel, nem tiszteletet.
#53: "Erre elkezdett dörgölőzni a nyugathoz."
Mint ahogy mi is 56-ban és később is, amikor csak tehettük, és nem kértünk a barbár, tahó oroszokból. Nekünk szabad volt, de az Ukránoknak nem??? Miért is ez a megkülönböztetés??? :(
#53: "Hát beszopta"
Bocs, ha valami nagyon beteg embernek tartalak... Te tudsz róla, hogy az oroszok - akiknek hullára semmi joguk nem volt semmit se megszabni Ukrajnának -, azok betörtek oda, és embereket lőttek bele tömegsírokba??? Nőket erőszakoltak meg, kínzókamrák sokaságát telepítették, gyerekeket raboltak el Oroszországba, csontig raboltak múzeumokat, és városokat lőttek porrá...???
Te valami kezelés alatt állsz??? Mert csak akkor bocsátható meg neked az, amit most írtál... :(((
Ja... még...
#53: "csak a semlegességet kellett volna tiszteletben tartania...amit annyira akart. Erre elkezdett dörgölőzni a nyugathoz. Hát beszopta"
És hogy lehet???, - hogy a vezéred, Orbán Viktor 2008-ban, amikor az orosz gazemberek Grúziát is lerohanták, mert az is nyugat felé húzott, akkor még hangosan követelte az oroszoktól, hogy az igazságtalan háborújukat fejezzék be, és Orbán verte a legjobban az asztalt, hogy Ukrajnát vegyék fel mihamarabb a NATO-ba, mert annak a szabadsága is veszélyben forog az orosz agresszorok miatt.
Az egész Fidesz hogy feledkezett meg 2008-ban arról, hogy Ukrajna tisztelettel, meg semlegességgel tartozik az Orosz elnyomórendszer irányában???
Azóta megjött az esze a Fidesznek? Nem inkább elment? :D
"Ukrajna(kisoroszok) a történelemben mindig is egyseges nepcsoportot alkottak az oroszokkal."
Ez nagyon nem így van. Akkor alkottak egységes népcsoportot, amikor az oroszok annyira rájuk telepedtek, hogy messziről ez egy egységes népnek tűnhetett, mert az oroszok annak akarták láttatni. De ha közelbbről megnézted volna, egy korszakban sem volt egység, az ukránok mindig elkülöníthetők voltak az oroszoktól. Ennyi erővel a lengyelek is mondhatnák, hogy a nyugat-ukránok egységes népcsoportot alkottak velük, ezért joguk van azokra a területekre. De nekik sem lenne igazuk.
Az ukrán nyelv kezdetei még a keleti szláv nyelv kijevi és novgorodi dialektusa közötti különbségekre mennek vissza, de a késő középkorban - kora újkorban már határozottan önálló ukrán nyelvről beszélhetünk. Ráadásul az ukrán és a belarusz nyelv közelebb áll az eredeti keleti szláv (vagy akkor még egységesen orosznak nevezett) nyelvhez, mint a mai orosz, ami az erős egyházi szláv (ami délszláv jellegű) és finnugor, illetve török nyelvi hatások miatt többet változott, és így jobban eltávodott az eredeti formájától, mint az ukrán. Igaz, az ukránt meg lengyel hatás érte, de az szinte csak a szókincset, és nem a nyelv alapszerkezetét érintette.
"Ukrajna semmiféle semlegességgel nem tartozik senkinek se, és Oroszországnak se!"
Ez abszolút így van, de... Ukrajna azért akkor járt volna legjobban, ha sikerül egy olyan jellegű semleges pozíciót kialakítania és fenntartania, mint annak idején Finnország tette a Szovjetunió idejében. Viszont ezt igencsak megnehezítette az állandó orosz nyomásgyakorlás, ahogy írod is. Ukrajna csapdahelyzetben volt, és nem volt más menekülési útja, mint hogy a Nyugat karjaiba vesse magát. És ez bármilyen negatív következményekkel jár is Ukrajnára nézve (nagyhatalmi érdekek, üzleti érdekek, stb.), még mindig sokkal-sokkal kisebb hátrányt és szenvedést jelent az ukrán nép számára, mint az orosz uralom.
"Hát beszopta"
Mondjuk ha te beszólsz valakinek, és az erre megöli a gyerekeidet, megerőszakolja a feleségedet, téged jó párszor pofán vág és leköpköd, akkor milyen érzés lenne, ha egyes emberek erre ennyit mondanának: Hát beszopta?
Mansour(#58): "Ukrajna azért akkor járt volna legjobban, ha sikerül egy olyan jellegű semleges pozíciót kialakítania és fenntartania, mint annak idején Finnország tette a Szovjetunió idejében."
Ukrajna 1994-től kezdődően felvette a kapcsolatot a NATO-val, de csak érintőlegesen, és bizonyos gesztusértékű programpontokhoz csatlakozott csak, nem kompletten a NATO-hoz. 2010-ben Viktor Janukovics konkrétan lemondott a NATO-tagság céljáról, és kifejezetten Ukrajna semleges státuszát erősítette meg. Igaz, hogy Janukovics Putyin bábja volt, de ettől függetlenül Ukrajna nem akart változtatni ezen az álláspontján még akkor se, amikor Janukovicsot elzavarták vissza ruszkikhoz, holott Ukrajnának rohadtul elege volt az oroszokból, meg a gusztustalan nyomulásukból. Ettől függetlenül a NATO-val való együttműködést - már az érintőlegeset - nem szüntették meg, de még meg is megerősítették a semleges státuszukat.
Abszolút türelmesek voltak az aljanép oroszokkal szemben. Ám Oroszország később erőszakkal annektálta a Krímet, utána még 2014-ben az orosz hadsereg megszállta Kelet-Ukrajnát is, mert attól féltek, hogy elsorvad az Ukrajna feletti hatalmuk. Putyin továbbra is a csatlósaként tekintett Ukrajnára, és az elmebeteg Putyin őrjöngött a féltékenységtől, hogy Ukrajna egyre inkább a nyugattal tart fenn szaporodó kapcsolatot, de ezek egyike se a NATO-ról szólt.
Mégis mit tehetett volna Ukrajna, látva az oroszok eszelős 2014-es orosz erőszakhullámát??? Mégis ki a bánat ne mondta volna fel a helyükben a semleges státuszról??? Hát persze, hogy beszartak szegények, de még így is csak 2018-ban foglalták alkotmányba a NATO és az EU-tagság megcélzását.
Szóval nem tudok egyetérteni veled, hiszen a legvégső pillanatig Ukrajna kitartott a semlegesség mellett, és Oroszország jóval előbb már lerohanta Ukrajnát, mielőtt Ukrajna NATO tag akart volna lenni, ergo, Putyint soha nem érdekelte, hogy Ukrajna NATO tag-e, vagy se, hanem neki mindig is az volt a célja, hogy Ukrajnát mindenképpen lerohanja, mert neki mindig is az volt az álma, hogy Oroszország ismét a régi legyen, és baromi mérges volt Gorbacsovra, mert szerinte miatta hullott szét a szép nagy Orosz-anyácska.
Putyin már tök régóta vádolja Ukrajnát azzal, hogy náci, és demilitarizálni kell. Sokkal régebben rágalmazta Ukrajnát, mint 2022, és még 2014-ben is ezt hangoztatta, meg már akkor is üvöltözte, hogy Ukrajna a CIA-vel konspirál... stbstb.
Bármit is csinált volna Ukrajna, ha semleges, ha nem, a véreskezű Putyin mindenképpen lerohanta volna, és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!