Meleg vagyok, viszont nem bírom az LMBT-t és szeretem Istent és a hazám. Akkor én most kire szavazzak?
Nem bírom az LMBT-t, mint ahogy a nyugatról bejött és átvett baromságokat sem, mint pl. a Halloween. Szerintem az egyenlőtlenség minimális a melegek és heterók között, és egyáltalán nem vagy csak alig szenvedek hátrányt emiatt bárhol - főleg, mert nem kezelem az életemben központi helyen, és nem tudják rólam, mert semmi közük hozzá. A Pride-os magamutogatás taszít, és infantilis, felesleges dolognak tartom, ami nem növeli, hanem kontraproduktív módon csökkenti az elfogadást. A családról alkotott képük messze ellentétes az én felfogásommal és az sem tetszik, hogy bárkiből bármilyen nemű, fajú, bolygójú lényt akarnak csinálni.
Fontosnak tartom a tradíciókat, nagyapám, aki elmondta nekem egyszer, hogy biszex volt megjárta a háborút és nagyon büszke vagyok rá, mellette pedig Magyarországra ls a történelmünkre.
Szóval azon gondolkodtam, hogy bár nem köt már le a politika annyira mint régen, hogy ki képviselne engem?
A Mihazánk áll a felfogásomhoz a legközelebb, viszont elmondták nem egyszer, hogy a melegeket piszkos, gusztustalan és beteg embereknek tartják. Az ellenzék kizárva, mert a politikájuk mindent inkább részesít előnyben (pénzt, egyént), mint a hazát. A szegényeket, valóban részorulókat csak szavakban képviselik. Ez utóbbi ugyanúgy elmondható a Fideszről (hajléktalantörvény), mert bár rájuk tudnék leginkább szavazni, mivel azt gondolom, hogy a homofóbtörvény csak politikai húzás volt és nnem gondolják komolyan, mégiscsak egy elitista pártról beszélünk, aminek a legfőbb tényleges programja a lopás.
Szeirntetek akkor ki maradt nekem? Ismeretlen pártot is mondhattok.
39, de igen, ez egy nem skót érvelési hiba:
A: - Minden meleg egyetért az LMBTQ céljaival.
B: - Én meleg vagyok és nem értek vele egyet.
A: - Nos, akkor te nem is vagy meleg.
Nádasdy Ádám, Ungár Péter, Schiffer András is elmondta ezt, amit most én meg 40-es is, nálad százszor kompetensebb emberek, de te mégis ismételed a magad hülyeségét, hogy szerinted mindenki mozgalmi tag, csak mert te meghivatkoztál minket egy rövidítéssel.
Érdekes, hogy az elméletetek szerint mindneki az lehet, ami, és mindenki oda tartozik, aminek épp érzi magát. Mégis, ha én nem érzem magam LMBTQ tagnak, attól még kötelezően az vagyok... érdekes ellentmondás, de hát teli vagytok ilyenekkel. Ezért sem szeretnék "csatlakozni", mert ilyen buta emberek vagytok.
Kérdező te nagyon buta vagy.
Ha meleg vagy, akkor tagja vagy az LMBT közösségnek, ami nem egy egységes tömb, nem lehet meghatározni a politikai nézeteit, világlátását stb.
42. Ne haragudj, de az LMBT nem egy közösség. Még ha kiragadunk egy betűt is, pl. "meleg", az se lesz egy közösség. Folyamatos gyűlölködés folyik ezen kategórián belül is. Se nem összetartó, se nem segítőkész.
Hiába erőlteted, nem lesz senki se a tagja, pl. én se. Az nem közösség, amikor a legbonyolultabb, amit írnak az: "helyed? mikor?".
Te annak tarthatod magad, lelked rajta. Én nem vagyok a tagja. Ha pedig ezt te vagy a másik válaszadó nem tudja tiszteletben tartani, akkor max szomorú vagyok, de semmiképpen sem egy állítólagos "lmbtq közösség" tagja, csak éppen nem tudok róla.
*Még eszembe jut erről egy Carrie idézet:
"Jézus a falról néz le rám
De arca hideg, mint a kő;
Mért érzem olyan
Egyedül magam,
Ha szeret, ahogyan mondja ő?"
Csak Jézust helyettesíteni kell az lmbtq közösséggel. xD
"Az LMBTQ közösség a twitterről néz le rám
De arca hideg, mint a kő;
Mért érzem olyan
Egyedül magam,
Ha tagja vagyok, ahogyan mondják ők?"
Ennyi rossz b*zit
Ha szereted a f*szt akkor lmbtq+ vagy ilyen egyszerű
Akkor is ha csak kesztyűben nyúlsz a f*szhoz
A b*zik LMBT tagok
Te azt állítod hogy b*zi vagy szóval, LMBT vagy
Tisztelt Kérdező!
Ha felvállalód a másságodat, akkor elvileg igenis LMBT ember vagy, akár mennyire is próbálod ezt tagadni, hisz a mozaikszó "M" betűje nem mást jelent, minthogy "meleg", szóval azért tudnod kellene a mozaikszó jelentését mielőtt...
A Mi Hazánk Mozgalom a legrosszabb ötlet.
#1
Mi Hazánk Mozgalom az, amelyik lényegében átnevelő táborba küldené a melegeket vagy kiirtaná őket. Szóval egész nyugodtan rájuk lehet szavazni.
#2
Szerintem a család akkor is család, hogyha egy egyedülálló nő vagy egy egyedülálló férfi neveli a gyereket, meg akkor is, hogyha azonos neműek nevelik fel. Azért is, mert a szexuális másság genetikai hajlam és nem nevelés függő. Engem és bizony a melegek, biszexuálisok, transzneműek szinte mindegyikét heteroszexuális szülők neveltek, ill. nevelték fel. Az ember a szüleit és a genetikáját nem válogathatja meg.
#4
Még akkor se neonácizzunk le senkit - legalábbis szerintem -, hogyha nem értünk egyet vele. Márpedig a Mi Hazánkra való szavazásra valóbuzdítása egy homoszexuális embernek, maga a félrevezetés és hazugság.
https://www.youtube.com/watch?v=Q_NzoOfLBoM&t
(Érdemes végig nézni.)
#5 (kérdezői komment)
A gender-elmélet és e mozgalom foglalkozik a férfiak-nők közötti egyenjogúságért, mint pl. egyenlő munkáért - egyenlő bért kell fizetni egy nőnek és egy férfinek. Amennyiben elítéled a Gender-elméletet, akkor ez ellen is van.
#6
Budaházy Edda ugyan hivatalosan esetleg nem tagja a Mi Hazánknak, de azért együtt tüntet velük.
#7
Érdekes hozzáállás. Azt szeretem nagyon, amikor egyesek panaszkodnak az aktuális kormányra vagy éppen az aktuális ellenzékre, majd kiderül, hogy nem jár el szavazni, így nem él azzal az alkotmányos jogával, hogy beleszólhasson az életét befolyásoló döntéseket meghozó személyek kilétének megállapításánál.
#8
Ez a legtisztább válasz!
#9
Alapvetően több okból is egyetértek veled, még annak ellenére is, hogy magam homoszexuális vagyok.
#10
Hagyjuk már! Nekem egy az Evangélikus Egyházhoz tartozó lelkész valamint egy Református Egyházhoz tartozó lelkipásztor mondta - egymástól elkülönített időben és módon el - hogy a reformáció idején kiderült, hogy ezt a részt a Katolikus Egyház tévesen tanította, ill. a szövegeket hibásan fordították le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!