Miért nem adják vissza a Közel-Keletet a muszlimoknak, mikor történelmi tény hogy csak a muszlimok képesek békét teremteni?
600-as évek elejétől 1920-ig a muszlimoké volt a Közel-Kelet és történelmi tény hogy ez az időszak a legbékésebb. Zsidók, muszlimok és keresztények békében éltek egymás mellett és többszáz évig ez a térség volt a legfejlettebb a világon.
Tudjuk mi történt mikor keresztényekhez került az irányítás. A keresztesek bemelegítésnek legyilkolták Európában az útjukba kerülő zsidókat, majd kiirtották Jeruzsálem teljes zsidó és muszlim lakosságát. Később pedig 1920-ban önkényesen húzták meg a határokat a vallási, etnikai adottságok figyelmen kívül hagyásával mint Trianon esetében és diktátorokat ültettek a kialakított államok élére. Az utóbbi 20 évben pedig a sokadik háborút indítják ENSZ felhatalmazás nélkül amiben milliók vesztették életüket és terrorszervezeteket hoztak létre.
Ha zsidókhoz kerül az irányítás, látjuk még ennél is rosszabb. Izrael 80 éve népirtást követ el a palesztinok ellen és a keresztényeket is kidobták Izraelből.
Tehát mindenkinek az lenne a legjobb ha visszaadnák a Közel-Keletet a muszlimoknak. Újra béke lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 132
NÉZZÜK PONTRÓL PONTRA!
1.) IDÉZLEK: "Nem tudom miről beszélsz. Európában a könyvnyomtatást a 15. század második felében találták fel. 1500-as években szó nincs arról hogy olcsó tömegcikk lenne a könyv. Az majd az 1800-as években a gőzgépek feltalálásával lesz. Ekkor még kézi erővel történt a nyomtatás. Annyi igaz hogy az Oszmán Birodalomba később jutott el."
TÉVES! Az Oszmán Birodalomban az 1500-as években megjelent könyvek mennyisége és terjedelme a kutatások szerint csak 0,25%-a volt a Nyugaton megjelent könyvekének. Azaz 400-szoros a Nyugat mennyiségi fölénye könyvek terén. Mivel a könyveket a Nyugaton nyomtatták, az Oszmán birodalomban pedig kézzel írták, így elképesztő kapacitáskülönbség állt fenn. Egy 2000 oldal terjedelmű könyvet a Nyugaton az 1580-as években 30 munkaóra alatt állítottak elő, az oszmánoknál egy ilyen terjedelmű könyvet kézírással nagyjából 1300 munkaórában lehetett előállítani.
2.) IDÉZLEK: "Spanyolország folyamatosan hátrálni kényszerült az oszmán haderő elől az 1500-as években. Minden észak afrikai területüket elvesztették és a tengeri csatákban is rendre vereséget szenvedtek."
Minden tengeri csatában vereséget szenvedtek?
TÉVES! A korszak legnagyobb tengeri csatája, Lepantó katasztrofális oszmán vereséggel végződött (187 db oszmán hadihajó elsüllyedt, legalább 20 000 török elesett).
Lepantónál a 212 keresztény hadihajó összesen 1815 db ágyúval rendelkezett (8,56 ágyú/hajó), még a 278 db oszmán hadihajó csak 750 db ágyúval (2,69 ágyú/hajó).
3.) IDÉZLEK: "Létszámban lehet de minőségben a török hadsereg jobb volt. 16. században egyértelműen az oszmán haderő a világ legjobbja."
EZ SEM IGAZ!
Fennmaradtak részletes írott források az oszmán és a spanyol ágyú és puskagyártás volumenéről a 16. századból, Spanyolország többszörös mennyiségben öntött ágyúkat és gyártott puskákat, muskétákat, mint a törökök.
A spanyol ágyúpark többszöröse volt a töröknek a 16. század végén.
Mellesleg a hadtörténészek részletes anyagvizsgálatnak és próbának vetették alá az oszmán és a spanyol ágyúkat és kézi lőfegyvereket.
Az oszmán fémművesség színvonala egyértelműen gyengébbnek bizonyult a spanyolnál, az oszmán ágyúk és kézi lőfegyverek tűzgyorsasága és hatótávolsága pedig mérhetően jóval gyengébb volt a spanyoloknál.
A spanyol hadsereg katonáinak legalább 50%-a rendelkezett lőfegyverrel a 16. század végén, még az oszmánoknál ez a 15%-ot sem érte el.
"Egy 2000 oldal terjedelmű könyvet a Nyugaton az 1580-as években 30 munkaóra alatt állítottak elő, az oszmánoknál egy ilyen terjedelmű könyvet kézírással nagyjából 1300 munkaórában lehetett előállítani."
Az Oszmán Birodalomba valóban később jutott el a könyvnyomtatás, de amit állítottál hogy olcsó tömegcikk volt a könyv az az 1800-as évek. Szóval 300 évet tévedtél.1500-as években még kézi erővel ment a nyomtatás.
"TÉVES! A korszak legnagyobb tengeri csatája, Lepantó katasztrofális oszmán vereséggel végződött (187 db oszmán hadihajó elsüllyedt, legalább 20 000 török elesett)."
Akkor úgy mondom hogy a lepantói csatáig az oszmánok minden tengeri csatát megnyertek. Egyébként is a lepantói csata a ciprusért vívott háború része volt amit a törökök nyertek. Ciprus az Oszmán Birodalom része lett.
"Az oszmán fémművesség színvonala egyértelműen gyengébbnek bizonyult a spanyolnál, az oszmán ágyúk és kézi lőfegyverek tűzgyorsasága és hatótávolsága pedig mérhetően jóval gyengébb volt a spanyoloknál.
A spanyol hadsereg katonáinak legalább 50%-a rendelkezett lőfegyverrel a 16. század végén, még az oszmánoknál ez a 15%-ot sem érte el."
Nem tudom hogy ez igaz vagy nem. Téged ismerve nem mivel beteges hazudozó vagy. De még ha igaz is, a hadászati eredményekben egyértelmű az oszmán fölény. Észak-Afrika birtoklásáért folyt a harc a spanyolok és a törökök között aminek az eredménye török győzelem. A spanyolok egész Észak-Afrikából kiszorultak. De igazából még az oszmánokra sem volt szükség. Még a marokkóiszultán is megverete a portugálokat az Alcácer Quibir-i csatában. A portugál király is meghalt a csatában.
Szóval a 16. században egyértelmű a törökök, muszlimok fölénye.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tényleg tiszta békés volt minden.A törökök csupa szeretetből mészároltak a közelkeleten egészen Perzsiáig.Annyira béke volt.Aztán Jött a szintén muszlim Timur Lenk ,aki városokat gyújtott fel,ölt halomra embereket.Megintcsak a békesség jegyében egész Közlkeleten.Végül hála az égnek megint a muszlim törökök hozták el a békét.Gyújtogattak,pusztítottak el falvakat,rabolták le egész Magyarországot,és fűztek rabláncra embereket,hogy eladják őket szolgának valami távolkeleti birtokosnak,vagy janicsárnak.
Télleg jó volt a muszlimok alatt élni!Csoda,hogy elengedtük őket,mi??
:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Tényleg tiszta békés volt minden.A törökök csupa szeretetből mészároltak a közelkeleten egészen Perzsiáig."
Az igaz hogy hódítottak de az Oszmán Birodalomban békében élhettek zsidók, muszlimok és keresztények. Ugyanekkor a keresztény Európában egyszerűen legyilkolták azt aki másban hitt.
"Aztán Jött a szintén muszlim Timur Lenk ,aki városokat gyújtott fel,ölt halomra embereket."
Aki elmebeteg volt és muszlimokat gyilkolt többségében.
"Végül hála az égnek megint a muszlim törökök hozták el a békét.Gyújtogattak,pusztítottak el falvakat,rabolták le egész Magyarországot,és fűztek rabláncra embereket,hogy eladják őket szolgának valami távolkeleti birtokosnak,vagy janicsárnak."
Távolkeleti? :) Látom képben vagy. Egyébként meg a Magyar Királyság volt az aki először le akarta igázni a törököket. A 15. század végéig a törökök területén folytak a harcok és a magyar fél indította a támadásokat.
"Télleg jó volt a muszlimok alatt élni!Csoda,hogy elengedtük őket,mi"
A Habsburgok ellen két országos magyar szabadságharc is volt a törökök ellen egy sem.
"Az ő mesevilágában a muszlimok és a törökök áldott szent lelkek, így nyilván rá fogja fogni ezekre is, hogy hazugság, hisz nem férnek bele az ő meséibe"
Ezek történelmi tények. A Közel-Kelet muszlim irányítással volt a legbékésebb sőt sokáig a világ legfejlettebb térsége.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondtam én. Ez "történelmet" is csak valami kamu propagandából tanult :D
Ignoráld és kész, a tények úgysem érdeklik!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 137
IDÉZLEK: "A Habsburgok ellen két országos magyar szabadságharc is volt a törökök ellen egy sem."
Wow!
Na, igen, mert a Habsburgok végig meghagyták a magyar nemességet uralkodó osztálynak és végig nagy létszámú magyar nemzetiségű haderőt tartottak fenn.
A Habsburgok meghagyták a magyar elitet, amely vezetni tudta a szabadságharcokat, és meghagyták a magyar fegyveres erőt, amelyre építve harcolni lehetett.
A török ellen tudod, azért nem volt komoly felkelés a hódoltságban, mert a török nem tűrt semmiféle magyar uralkodó osztályt és nem tűrt semmiféle magyar fegyveres erőt.
A török hódoltságban nem volt magyar elit (a magyar nemességet és egyházi vezetést kíméletlenül elűzték), a török úgynevezett csonka társadalmat hozott létre a hódoltságban, amelynek nem volt elitje és nem volt fegyveres ereje.
Mellesleg minden gazdaságtörténeti eredmény azt mutatja, hogy 1641 után éppen a török hódoltság volt Magyarország legszegényebb, legelmaradottabb része, míg a HAbsburg Királyi Magyarország a leggazdagabb, legfejlettebb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 134
IDÉZLEK: "Az Oszmán Birodalomba valóban később jutott el a könyvnyomtatás, de amit állítottál hogy olcsó tömegcikk volt a könyv az az 1800-as évek. Szóval 300 évet tévedtél.1500-as években még kézi erővel ment a nyomtatás."
Megint csak a lényegre nem reagáltál, szokás szerint.
Arra, hogy Nyugaton az 1500-as években 400-szor akkora mennyiségű és terjedelmű könyvet adtak ki, mint az Oszmán Birodalomban.
Ugyanis Nyugaton 400-szor annyit olvastak, 400-szor annyi könyvre volt igény.
EZT HÍVJÁK KULTURÁLIS SZAKADÉKNAK.
Nyugaton már 120 egyetem működött 1600-ra, az Oszmán Birodalomban mindössze EGY valamennyire hasonló, intézményesült felsőfokú oktatási intézmény volt.
A lepantói csata volt az oszmán flotta legnagyobb méretű csatája a keresztények ellen, és katasztrofális török vereséggel végződött, minimum 20 000 török elesett (a miheztartás végett, Mohácsnál 13 000 magyar halott volt).
Olyan neves magyar történészek, Szakály Ferenc (1942-1999), Engel Pál (1938-2001) és Pálffy Géza (1971-) is egyértelműen a török óriási pusztítására, és annak demográfiai hatásaira vezetik vissza Trianont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!