Ha Magyarország háborúba keveredne egy szomszédos országgal, ti harcolnátok Magyarországért vagy megpróbálnátok kibújni ez alól?
#19! A szüleim bármennyire is megbántanak és kitagadnak akkor is a szüleim maradnak, és lehet ők sosem segítettek nekem, de ha eljön az idő és rászorulnak én akkor is segíteni fogok rajtuk, ezzel is csak bizonyítva, hogy én egy jobb, egy "jó ember" vagyok! legalábbis szeretném ezt hinni..
(remélem értetted a hasonlatomat?!)
és hozzátenném, hogy mindent vallom úgy, hogy nagyanyám teljes német, másik nagymamám lengyel grófi leszármazott.. és még talán cigány felmenőkkel is rendelkezem!
#17
12:15! NAgyapám a Don-kanyarban halt meg, ahol nem a hazámat védte (hogy is lehetne több ezer kilométerrel arrébb tenni ezt?) Dédnagyapám Isonzonál harcolt, ahol szintén nem a hazámat védte. A német nagyapám az otthonát védte, amikor a lengyelek el akarták venni a háború után, és ő az életét adta érte. A német dédnagyapám meg szintén valahol a Oroszországban "védte az otthonát". A háborúk lehetnek honvédő háborúk, és lehetnek értelmetlen hódító háborúk. És a legtöbb háborúban a háború kirobbanásakor nem a védekező oldalon voltunk.
Szóval ne gyere nekem a gyávasággal meg a haza védelmével!
Milliók haltak meg a szabadság nevében (sőt milliárdok a történelem folyamán)
ha egyik nép katonája se kezdené el ölni a másikat mert "fentről" kiadták a parancsot hanem helyette kezet fognának és szépen éldegélnének egymás mellett akkor nem kéne miért harcolni
Mert egy két vezető pozícióban lévő ember kitalál valamit nem jelenti azt hogy az úgy is van...
# 21:
Akkor én más személyiség vagyok ezek szerint, mint te. Ha engem egyszer megbántanak, akkor utána nehezen tudok megbocsátani. Ez nem csak a személyekre, hanem egy egész nemzetre is igaz.
Azt pedig nem látom, hogy hogyan lehet jobb emberré válni azáltal, hogy harcolsz pár idióta öltönyös parasztért. Nézd meg, hogy mi megy Ukrajnában. Kievben a retardált náci röhög a markában, miközben orosz civileket lőnek halomra keleten... Moszkvában meg az ex-KGBs retardált örül magának, hogy a honfitársai szopatják az ukránokat és civileket lőnek ki a repülőről...
#17 "remélem tudjátok, hogy ha a magyar történelem során, a kor lakossága is így vélekedett volna mint itt előttem sokan, akkor mi már nem lennénk itt és nem olvasgatnánk a másik kommentjeit!"
Mármint a sor megnyert háború melyikére gondolsz itt konkrétan? A 150 évnyi török uralom még belefért? Esetleg a két világháború, amelyek óriási emberáldozat árán azt eredményezték, hogy szétdarabolódott az ország? Milyen alapon mondod, hogy a háború miatt ma sokan nem lennének itt, mikor csak a Don-kanyarban százezer magyar veszett oda? Ők, vagy a gyerekeik ma itt lehetnének, de mivel az országnak játszania kellett a tökös legényt, lett egy megalázott ország, és millió gyászoló. És én kapom azt, hogy liberális, meg hazaáruló vagyok, mert nekem ez fáj, és azok nevezik magukat hazafinak, akik imádkoznak egy kis vérontásért, hogy újra "miénk" legyen Kárpátalja, Felvidék, Erdély.
"Amitől elszomorodtam az az, hogy aki nem is fogna fegyvert az elmenekülne!"
Én meg attól szomorodnék el, ha a szemem előtt erőszakolnák meg és beleznék ki azt a nőt, akit szeretek, meg ölnék meg a rokonaimat azok, akiket otthon hősnek fognak nevezni. Játsszál te gyilkolósdit, ha nincsenek szeretteid, akik hazavárnak, nincs célod az életben, nincs vesztenivalód. De én hadd ne legyek már gyáva féreg, csak mert félteném a szeretteimet, és őket előbbre valónak tartom, mint egy politikus propagandabeszédét, amit azért mond, hogy meg tudja őrizni a hatalmát.
#25!
először is valamit tisztáznék! Én nem fognék fegyvert! Ezt le is írtam! Persze csak azokat a részeket idézted amiknek ezt csupán a végén írtam le, így elég ironikus Tőled olvasni, "propagandabeszd" kifejezést!
Másképp értelmezted ezek szerint amit mondani akartam, vagy pedig én nem voltam elég egyértelmű!
Ha én valami ellen is harcolnék az a háború lenne! Én csak azt akartam megemlíteni, hogy hiányzik az előttem kommentelőkből a "hazaszeretet"..
és mellesleg európai állampolgárok vagyunk.. ha valahol hát itt nem lesz háború..
Én sem harcolnék!
A háborúknak semmi értelme.
Mind csak érdek játszma a világ maffiái között. A népnek ehhez semmi köze nem kéne hogy legyen, játszák le ők maguk. Ne az ártatlan civilek haljanak meg!
Aki pedig benyeli a propagandát és egymás ellen uszító szutykot az meg is érdemli ha bevonul sorozásra.
Tuti itt hagynám akkor az országot.
Szóval egyöntetűen,NEM!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!