Vajon miért van jó ideje felfüggesztve az ingyenenergiáról szóló K-fórum?
Erről van szó:
Legutóbb a gyakorlatban is működő mágnesmotorokról volt szó. Lehet hogy valakiknek ez nem tetszett hogy ilyen információk terjedjenek?
A videó végén bemutatott mágnesmotornál úgy tűnik hogy a vezérlő körívek csak díszítési funkciót töltenek be a vezérlés helyett. Mert nem azok a körívek mozgatják fel-le az állórészt, hanem a mágnesek taszító ereje és a gravitáció.
Például ezen a képen látszik hogy a vezérlő körív felénk mutat, de az állórész még mindig fent van:
Sőt, ezen az ábrán meg az látszik hogy a vezérlő körív már teljesen alul van, de az állórész még mindig a felső holtpontján vigyorog:
A vezérlő köríveknek ebben a kialakításban semmi szerepe nincs, mert az állórészt nem is az emelgeti, hozzá sem ér a forgás során, ahogy ezen az ábrán is látható:
Ha V kapu mágnesei és a felső mágnes taszítók, akkor önmagukban a mágnesek is fel emelhetik a felső részt, amit utána a gravitáció visszaejt.
Itt látszik is, hogy a gravitáció nem ad plusz energiát.
Amennyi energia keletkezik a felső rész leesésekor (akkor hajt), ugyanannyi kell a felemeléshez (akkor fékeződik) is.
A működés/nem működés pedig ugyan az, mint a fixen álló felső mágnesekkel.
"A videó végén bemutatott mágnesmotornál úgy tűnik hogy a vezérlő körívek csak díszítési funkciót töltenek be a vezérlés helyett. Mert nem azok a körívek mozgatják fel-le az
állórészt, hanem a mágnesek taszító ereje és a gravitáció(e)."
Az alapelképzelés szerint, egy db dobra szerlet V kapu köriv is elegendö lenne a folyamatos müködtetéshez. A V kapú "felhajtó" ereje körbeforgatja a dobot egészen a
holtpontig. A csaknem teljes köriv alatt jelenlevö eröhatás az elmozditható sztátor mágnes és a V kapu között alakul ki. Mikor a dob eléri a ragadási pontot (holtpont), akkkor, még azelött valamennyivel a sztátor mágnest nagyobb sugártávolságra helyezzük, azért, hogy a megszerzett lendületböl sikeresen áthidalhassuk a holtpontot. Miután elmúlt a "vész", a sztátor mágnes ismét kisseb sugartávolságra kerül a tengelyvonalhoz viszonyitva azért, hogy ismét megtehetö legyen csaknem egy teljes kör abból az energiából ami az állandó mágnesek egymásközti vonzásából keletkezett- a semmiböl! És (mégis) ettöl (is) mozog a Föld [Galilei] :)
Természetesen az állórész sugárirányú elmozditása is energiába kerül amit csak megfelelö méretezési feltételek mellett lehet megkapni a tengely nyomatékának számlájára. Az
alapelv igéretes. A megfelelö kivitelezés már nagyobb kihivást jelent. Ha pedig esetleg nem forogna folyamatosan önmagától, azt általában az alapelv rovásárá irják "ha pedig
nekem nem sikerült, akkor azt igy nem is lehetséges megtenni, meg másnak sem fog sikerüni". Elméletileg addig terhelheted a tengelyt amig a forgás folyamatos maradhat. Amúgy ha nem is terheled de forog folyamatosan, akkor is már egyértelmü, hogy nem kalsszikus külsö forrásból meriti az energiát.
A filmen látható szerkezet igy ahogy van, keveréke több elképzelésnek. Ha 3 dobot szerel egy tengelyre, akkor legalább tegye meg a 120 fokos fáziseltolást, mert ha nem
forgatja el fázisban akkor ugyanazt kapja amit egyel, csak nagyobb eröhatások lépnek fel (viszont ugyanúgy nem folyamatositható a forgás a rosszul realizált alapelv miatt). A
gravitácó itt a sztátormágnesekre hat ahol is a visszahuzó rugót helyettesitheti. Plusz energiát ilyen felállásban nem képes bevinni a rendszerbe. A geometrialiag minöséges (mikronos türés, polirozott felületek, 45 fokban szabályosan letört élek) kivitelezés még nem garantálja automatikusan a sikert, de azért érdemes rá törekedni, mert a "geometriai higiénia" is alapját képezi a jól megvalósitott alapelvre épülö elkészitett modell müködési minöségének. Az ehhez hasonló filmeknél fontos lenne, hogy a szerzö konkrétan, egyértelmüen jelezze azt, hogy a motor forgott folyamatosan vagy sem. Ne adjon teret a találgatásoknak, téves elképzeléseknek, ábrándozásoknak stb. Valahogy igy:
"A filmen látható motor [(még)] NEM képes folyamatos frogásra, az elforditást kézi lenditésböl származó energiával történik jenleg".
Karvak!
"Ha 3 dobot szerel egy tengelyre, akkor legalább tegye meg a 120 fokos fáziseltolást, mert ha nem..."
Ha jól megnézed, a videó elején írja is a 120 fokos eltolásokat.
Ekkor még nem mozgatja a sztator mágneseket, azok fixen állnal. Itt három hagyományos V kapu van felszerelve 120 fokos elforgatásokkal.
A következőket nem rossz indulatból írom!
Ugyanúgy nem működik, mint ha csak egy V kapu lenne.
Ebben az esetben a V kapuk számát hiába növeljük, mert a kapu előnyeivel együtt egyenes arányban növeljük a hárányait is.
Az eredmény ugyan az, mint egy V kapunál.
A gravitáció nélküli fix sztatoros esetben az a probléma (taszítóak a mágnesek), hogy egy segítő, gyengébb mágnes nem képes átküldeni a kapuhoz közeledő egyre nagyobb taszító erővel rendelkező mágnest.
Ha növeljük a segítők számát akkor oda fogunk jutni, hogy pl. már négy segítő mágnes után, ami már majdnem elég, az ötödiket beillesztve, megnő egyel a segítendő mágnesek száma is.
Ettől jóval bonyolultabb (pl rövidül a viszonylag terhelés mentes űt, ezáltal kisebb lesz a lendület stb...), de már a fenti példával is érthető, miért nem lehet / nem érdemes a kapuk számát növelni.
Ha nem tudjuk azt megoldani, hogy a folyamat egyik fele energiát ad, amásik fele meg nem vesz el eneriát, soha nem fog működni.
Ha a folyamat egyik fele energiát ad, a másik fele meg elvesz, sajnos (a mágnes alapvető tulajdonsága miatt) ez mindig egyforma nagyságú energia lesz, az eredője meg az ellenkező előjel miatt nulla.
A lineáris pályán megvalósított megoldásra mutat egy érdekességet ez a videó. Ék alakban helyezte el a lövedék mágneseit és nagyobb lett a gyorsítóerő:
https://www.youtube.com/watch?v=q_VzSF78Q6M
Itt van az a videó is amikor hagyományos alakú a lövedék, ekkor kisebb a gyorsítóerő:
https://www.youtube.com/watch?v=2j5oNxFOxRs
A valamikori K-fórumon azt írta valaki hogy az ilyen pályát nem célszerű körberakni. De nem indokolta meg hogy miért.
Kár, hogy itt nem lehet módosítani a hozzászólásokat!
Akkor pontosítanám az előző mondatomat:
"Ha a folyamat egyik fele energiát ad, a másik fele meg elvesz, sajnos (a mágnes alapvető tulajdonsága miatt) ez mindig egyforma nagyságú energia lesz, az eredője meg az ellenkező előjel miatt nulla."
Abban az esetben nem lesz nulla az eredő, amennyiben az ellenkező előjelű energiát adó mágneses elemek nem szimmetrikusak az egész rendszerre nézve. Gondolok itt tömegre, távolságra, irányra szóval sok mindenre.
De az hogy egy mágnes előtt elhalad 10 egyforma vas vagy 10 egyforma mágnes egy körpályán és ezek egyszer adnak energiát, egyszer meg elvesznek az még semmiképpen nem aszimmetrikus összeállítás.
A két videó között annyi a különbség, hogy az egyik kocsit nehezebb, a másikat meg könyebb volt betolni a mágneses térbe.
Amelyik nehezebben ment be, az ment messzebbre.
Az ilyen videókon nem lehet mé saccolni sem, hogy mekkora erővel történt a betolás.
Egyébként Blade inkább a stirling motor híve.
Nem gondolt itt ő többlet energiára!
Szórakozásbó megépítette.
Idegen, írtad, hogy volt levélváltásod ebben a témában:
Meg azt is, hogy ha érdekel valakit elküldöd levélben.
Érdekelne.
zszabo58@gmail.com
Jól látod végre!
"Ha a folyamat egyik fele energiát ad, a másik fele meg elvesz, sajnos (a mágnes alapvető tulajdonsága miatt) ez mindig egyforma nagyságú energia lesz, az eredője meg az ellenkező előjel miatt nulla."
Kiegészíteném annyival:A gravitáció analóg (vagyis ugyanez).
"Az eddigi szabadenergia készülékek" stb...
A MAI NAPIG NINCSENEK SZABADENERGIA készülékek!
Bár lehet hogy lehetnének...lehet hogy voltak,de ma már NINCSENEK.
Ennek három oka lehet:
1.Nem lehetséges
2.Az nagy emberkedésben elfelejtkezett a feltaláló arról hogy mi az eredeti cél.Talán fontosabb lett az új cél?
A titok-pénz.A pénz hatalom.
Nem tudhatom,de sejtem.
A Természet(Isten)tökéletes önszabályozó rendszere elvette ezt a lehetőséget.Ha jól értettem akkor ez nagyon régen volt,tán még a paradicsomban:))
3.Lehetséges csak más hozzáállással...közös munkával ugyanazért a célért,nem egymást taposva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!