A kormány szerint a kötelező oltás eleget tesz a "nem ártani" bioetikai alapelvnek. Egyetértetek?
Erre a bioetikai alapelvre hivatkozott a Magyar Orvosi Kamara, amikor bejelentették az egészségügyi dolgozók kötelező beoltását. Azt is hozzátették, hogy eddig is léteztek kötelező oltások, így a mostani sem lesz kivétel. Novák Katalin elmondása szerint a többi szektor kötelező oltásáról csak később dönt a kormány.
Részekre bontom.
Nemhogy nem tesz eleget az bioerkölcsi alapelvnek, hanem ezzel a lépéssel egyenesen átlépnek minden orvosetikai morált. Emberkísérleti, eddig soha ki nem próbált biolaboratóriumi anyagot akarnak kötelezően befecskendezni mindenkibe, aki az egészségügyben dolgozik. Egy ideális világban a kötelező oltás helyett minden állampolgárnak kötelező lenne a 2 hetes karantén, és ezekkel az ún. vészhelyzeti oltásokkal csak azokat a dolgozókat oltanák be kötelezően, akik elengedhetetlen munkát végeznek (orvosok, építészek, gyári munkások, stb.). Ez gazdasági összeomlást eredményezne, de a kísérleti vakcinák miért jelentenének kisebb veszélyt?
Valóban léteztek eddig is kötelező oltások, de azok nem génterápiás eljárások voltak, hanem minden biztonsági kritériumot teljesítő oltások.
A Novák Katalin által belengetett "majd meglátjuk", hogy milyen szektorokban teszik kötelezővé az oltást sajnos hamarosan valósággá fog válni. Amint elérkezik a negyedik hullám, a pedagógusokat, de talán az egész lakosságot kötelezően beoltják.
Szerintem ez nemcsak felháborító, hanem a 21. század legnagyobb bioterrorizmusa és fasizmusa.
Kíváncsian várom a véleményeket.
#4
“A szövődményei pedig úgy fognak megmutatkozni évekkel később, mint a radioaktív anyagoknál és az azbesztnél.”
És milyen szövődményei lesznek évekkel később szerinted?
“Szerinted a vírus a szabad levegőben kirándul? Cseppfertőzéssel terjed, vagyis, ha 2 hétig senki sem léphetne ki a lakásából, illetve szigorú határzár lenne, akkor Magyarországon gyakorlatilag eltűnne a vírus, mivel nem tudna hol fertőzni.”
Ezt a nagyszerű ötletet utoljára egy éve kellett magyaráznom.
Tarthatatlan lenne, ezer buktatója van. Egyrészt nem két hétig vagy fertőzőképes, vannak akik akár egy hónapig is hordozhatják. Vannak emberek akiknek mozognia kell, pl.: kórház, vízmű, villanymű szerelők. Ők akaratlanul is érintkeznek egymással. Nálad eldugul a budi, kijön a szerelő megjavítani, aztán megy tovább a következő házba. Elég egyetlen ember, akiben még ott lappang a virus két hét karantén után, és kezdődik előlről minden.
“Szóval az építészek szerinted a gyönyörű villalakásokat tervezik? Elmondanád, hogy ki tartaná ellenőrzés alatt a víz és gázvezetékeket, egyéb földalatti hálózatokat, erőműveket?”
A víz- és villanyvezetékszerelők, erőműben dolgozó munkások, mérnökök. Nem az ÉPÍTÉSZEK. :D Most ez olyan, mintha mérnöktől várnád, hogy a futószalag mellé álljon.
“A gyári munkások jelentőségét komolyan el kell magyaráznom? Pl. miből falnál két hétig?”
Írd akkor azt, hogy élelmiszeriparban dolgozó munkás, ne kollektíven gyári munkást, amibe beletartozik ezerféle. De ha szerinted attól fogunk éhenhalni, hogy két hétig nem gyártanak kaját, akkor hogy akarsz két hét teljes lockdownt boltba járás nélkül? Vagy azért az élelmiszerboltba el lehet menni? Akkor ilyen alapon az árufeltöltők, kasszások még elengedhetetlenebbek. De ha boltba sem lehet elmenni, akkor tartanánk egy két hetes atomnagy bevásárlást, és abból falnánk két hétig.
“Nem keddről szerdára fognak megjelenni a következmények és a mellékhatások (amik már vannak), hanem hosszabb idő múlva. Persze, ami nincs az nem fáj.”
Jó, de milyen mellékhatások? Mi olyan mellékhatása van az oltásnak, ami súlyosabb és gyakoribb, mint a koronavírusé?
“Feltételezem, nincs emelt szintű, de még középszintű biológiatudásod sem.
Azt nem tudom neked mid van, de hogy fogalmad nincs a témáról az biztos.
“ Az RNS ugyanúgy hordozza a genetikai kódot, mint a DNS, gyakorlatilag a testedbe fecskendeznek egy olyan genetikai kódot, ami rákényszeríti a fehérjéidet arra, hogy felvegyék a tüskefehérje szerkezetét.”
Nem a tüskefehérje szerkezetének felvételére kényszerítik, hanem az önmagában ártalmatlan tüskefehérje termelésére. Ha szerinted a sejtjeidbe juttatott RNS már kimeríti a génterápia fogalmát, akkor nyugodtan hívhatod a koronavírus fertőzést is génterápiának. A virus is a sejtjeidbe jutattja az RNS-ét, és ezzel a sejtjeidet arra készteti, hogy vírúskópiákat állítsanak elő tüskefehérjéstül mindenestül.
A vakcina nem változtatja meg a DNS-ed, és nem minősül génterápiának, ezt számtalan helyen megerősítik, de egy értelmes forrás sincs, ami azt állítaná, hogy az mRNS vakcina génterápia.
“Büszkén vallom, hogy fosok az oltásnak csúfolt géntechnológiai eljárástól, de oltásellenesnek nem vallom magam.”
Ez a tudatlanságod oka, majd kinövöd. :) Hagy döntsék már el nálad sokkal okosabb, tanultabb emberek, hogy oltásnak minősül-e az általad oltásnak csúfolt eljárás.
“Ugyanis az oltások elölt, illetve gyengített patogént jelentenek, amelyeket legyőz az immunrendszer, pont úgy, mint egy vírust.”
Legyengített, vagy elölt vírust, amiben szintén ott van a virus RNS-e, aminek egy része az az mRNS, amit az általad rettegett vakcinatípusoban alkalmaznak.
“Akkor miért van a Pennsylvania Egyetem hivatalos honlapján, hogy Karikó - mRNA based gene therapy?”
Azért, mert ezen a területen végzett kutatásokat Karikó Katalin. Két sorral lejebb ott van az is, hogy “Treatment of brain ischemia”. Akkor az oltás az agyi ischemia-t is gyógyítja, mert Karikó életrajzában írják?
Az, hogy az “mRNS alapú génterápia” és “mRNS alapú oltóanyag” kifejezésekben is ott van a rettegett “mRNS” szó, és emiatt a kettőt egymással azonosítod, kb ugyanaz, mintha elkezdnél félni az 5G sugárzástól, mert hallottad, hogy a radióaktív sugárzás káros, és min kettőben ott a “sugárzás”.
"Egy átlagos háziorvosnak fogalma sincs arról, hogy mi az az mRNS pontosan, valójában ők is csak megbíznak a genetikusokban. Amúgy a vakon hitt bizalom helyett miért nem te döntöd el, hogy akarsz-e magadba fecskendezni egy kísérleti anyagot? Ja, hogy elhitették veled, hogy te nem gondolkodhatsz, mert nem vagy hozzáértő?"
XDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az mRNS fogalmával emelt biológia érettségin már tisztában kell lenni, orvosit meg el se végzed,ha nem tudod.
31:
"És milyen szövődményei lesznek évekkel később szerinted?"
- Meddőség, vetélés, vérrög, daganat, és még sorolhatnám.
"Vannak emberek akiknek mozognia kell, pl.: kórház, vízmű, villanymű szerelők. Ők akaratlanul is érintkeznek egymással."
- ha végigolvastad volna, akkor rájönnél, hogy leírtam. Azoknak kellene adni a vészhelyzeti oltást, akik nem tudnának kötelező karanténban maradni. Egyébként 2 hét helyett lehet 30 nap is, ne ezen múljon.
"A víz- és villanyvezetékszerelők, erőműben dolgozó munkások, mérnökök. Nem az ÉPÍTÉSZEK. :D Most ez olyan, mintha mérnöktől várnád, hogy a futószalag mellé álljon."
- építőmérnökök/építészek, sokszor felváltva használják a kettőt. Pont ők azok, akik pl. a vízellátást és a csatornákat ellenőrzik. De ha pofázás helyett végigolvastad volna rendesen, akkor írtam az erőműveket, és szándékosan írtam azt is, hogy "satöbbi" ahová a mérnökök tartoznak.
"De ha szerinted attól fogunk éhenhalni, hogy két hétig nem gyártanak kaját, akkor hogy akarsz két hét teljes lockdownt boltba járás nélkül? Vagy azért az élelmiszerboltba el lehet menni?"
-ha használnád picit az eszedet, akkor gyorsabban rájönnél, hogy 2 hétre sem állhat meg az élelmiszeripar, mert súlyos következményei lennének. Igen, azt is elárulom, hogy rengeteg olyan gyári munkás van, akik szintén elengedhetetlenek, ezért fogalmaztam általánosságban.
"Jó, de milyen mellékhatások? Mi olyan mellékhatása van az oltásnak, ami súlyosabb és gyakoribb, mint a koronavírusé?"
- fent már leírtam, de szerintem a meddőség súlyosabb, mint egy kis nátha. Az időseknek és a betegeknek pedig előnyösebb felvenni az oltást, mert rájuk a vírus veszélyesebb. Azt elfelejtetted, hogy arról szól a kérdés, hogy miért tesznek kötelezővé egy kísérleti anyagot?
"Ez a tudatlanságod oka, majd kinövöd. :) Hagy döntsék már el nálad sokkal okosabb, tanultabb emberek, hogy oltásnak minősül-e az általad oltásnak csúfolt eljárás."
- a te világodban (és ilyenkor hálás vagyok, hogy én nem élek ilyen intellektuális sötétségben) mindenki tudatlan, akinek van kritikus gondolkodása. Ha legalább annyi szó esne az oltatlanokról a médiában, mint az oltottakról, akkor meglepődnél, hány értelmiségi diplomás orvos, gyógyszerész, de még az átlagos ember sem fecskendezteti be magának. :)
"A virus is a sejtjeidbe jutattja az RNS-ét, és ezzel a sejtjeidet arra készteti, hogy vírúskópiákat állítsanak elő tüskefehérjéstül mindenestül."
- nagyon okos vagy, ötös! Csakhogy ez a vírustörzs főként a tüdőszövetet támadja meg, ami a fiatalok számára legrosszabb esetben egy kis lázzal és köhögéssel jár, az oltásról viszont fogalmunk sincs, hogy melyik szövetet támadja meg pontosan. Sokan a spontán vetélésre panaszkodnak.
"egy értelmes forrás sincs, ami azt állítaná, hogy az mRNS vakcina génterápia."
- akkor nézd meg a Pennsylvania Egyetem hogyan hivatkozik rá, márpedig azt írja, mRNA based gene therapy. Ez nem értelmes forrás?
"Az, hogy az “mRNS alapú génterápia” és “mRNS alapú oltóanyag” kifejezésekben is ott van a rettegett “mRNS” szó, és emiatt a kettőt egymással azonosítod, kb ugyanaz, mintha elkezdnél félni az 5G sugárzástól, mert hallottad, hogy a radióaktív sugárzás káros, és min kettőben ott a “sugárzás”."
- fú, ez már az én idegeimet is megméretteti, ne haragudj. mRNS alapú génterápia eddig soha nem létezett, sőt elárulom, eddig az mRNS-el nem is végeztek kutatásokat embereken, márpedig a génterápia az az embert célozza meg, nem a petri csészében chillező szomatikus sejteket. Viszont támadt egy ötletük, hogy génterápiás eljárással kivédhető a koronavírus okozta megbetegedés, vagyis legyártatnak egy meghatározott genetikai kóddal fehérjéket.
Tudod mi a legszomorúbb az egészben? Hogy nekem aztán halálosan mindegy, hogy mivel fecskendezed be magad és mivel nem, de rám senki se erőszakolja ezt a sz*rt. És még a te fajtádnak áll feljebb, ha esetleg kritikusan állok az egészhez.
"Az mRNS fogalmával emelt biológia érettségin már tisztában kell lenni, orvosit meg el se végzed,ha nem tudod."
- a nyolcvanas, kilencvenes években még azt sem tudták, hogy pontosan milyen sejtalkotóknak milyen funkciójuk van. A kétezres évek után végzett orvosok már tudják, mi az az mRNS.
Nézd meg ezt a videót, itt nyíltan kimondja a háziorvos, hogy fingja sincs az mRNS típusú oltás működéséről:
1:50: "nincs benne az oltóanyagban az egész vírus, hanem csak a tüskefehérje része. Magyarul megbetegedni nem lehet, mert nincs benne a vírus maga, hanem csak az a kis fehérjécske, ami beindítja a szervezetben az immunválaszt."
3:20: "Mi az a vektorvakcina?" - "el nem mondom neked!"
De nem is kell feltétlenül tisztában lennie teljesen vele. Egy szemész sincs tisztában azzal, hogy hogyan kell lépésről-lépésre koszorúérműtétet végrehajtani, de mivel elvégezte az orvosit, így nyilvánvalóan tudja, hogy mi célt szolgál.
Vannak olyan alapvető dolgok és képességek valamint tárgyi tudás, amiket az egyetemen elsajátítva képes az ember bizonyos témákban jó döntést hozni.
Pl. Egy gépészmérnök 30 évig csak szivattyúkkal foglalkozott, tervezte őket, méretezte stb. Ennek ellenére meg tudja mondani, hogy ha egy autó kerekeit 1 db M10-es csavarral rögzíted, 130-as tempónál ki fog esni az összes kereked, mert nem bírja majd a terhelést. Pedig érdekes módon siha nem foglalkozott autókkal részletesen, csak az egyetemen megtanították neki a logikus, analitikus gondolkodást.
Ilyen pl. Az oltassunk vagy ne oltassunk téma az orvosoknál. Miért az orvosok körében a legmagasabb, közel 100%-os az átoltottság? Mert nem értenek hozzá? Igen, lehet, hogy nincs minden orvos 100000%osan tisztában az összes vakcinával, de tudják, hogy a vakcina szinte minden esetben kisebb kockázattal jár, mint elkapni a vírust.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!