Gyerek mellett kupis ház? Ti is sok rendetlen anyát láttok?
patinás
régies kinézetű;
egyes szóösszetételekben értéket, eleganciát is jelent (pl. a Belváros egyik legpatinásabb részében nyílt új szalon komoly mérföldkő az eddig csak itthon ismert divatcég életében.)
Felénk így használják, patinás rend. szolnoki voltam, csak erre a jelentésére hallottam.
Nekem a tarja nem sül meg egy óra alatt, a leves sincs kész ennyi idő alatt, de amúgy mi úgy szeretjük, ha tényleg jó puha.
Nekem sok idő elmegy a főzéssel, reggel rögtön nekiállok. De mellette tudok pakolászni, gyerekkel lenni.
Nálunk pl. currys csirke volt rizzsel, azt bő negyed óra alatt oda lehet rakni, felcsíkoztam 1,5 kiló mellet, ez a legtöbb idő, beledobtam a serpenyőbe, míg pirult, gyorsan összekevertem rá a paradicsomos-currys szószt és rá öntöttem, utána már csak kavarni kellett néha. Meg a rizset odatenni, egy kis madársaláta volt mellé, ez nekünk 2 napra elég ebédre és mininális munka volt vele.
Persze van olyan kaja, ami nálam is sokáig készül, de azt inkább hétvégén csinálom. Egyébként ezt is habitus kérdése szerintem, anyósommal szoktunk viccelni, hogy ő egy húsleves-rántott hús-kókuszgolyó kombóval ott van szó szerint egész délelőtt a konyhában, ha megyünk hozzájuk, 8-tól délig (segíteni nen engedi, ő szereti csinálni) nekem ez 1,5 óra mindennel együtt. Nyilván a leves fő magának, de az érdemi munkára gondolok.
És bmeg, valahogy ő tényleg csinálja egész délelőtt :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!