Létezik bármi is, ami arra utal hogy 6000 éves lenne csak a Föld és az univerzum?
Egyébként kedves követ62! Nem értelek. Nem értem a teljes hozzáállásodat. És sokatokét.
Gondolj bele - én azt látom, hogy egyesek - mint az általad linkelt videóban az előadó úriember - hazudoznak jobbra-balra, és elítélem. Persze, hogy elítélem, hiszen nem valami szép dolog. De én ateista vagyok. Én "csak" azért ítélem el, mert hazudozik. Neked és más hívőknek viszont ennél jóval mélyebben el kéne ítélnetek ezt a módszert: hiszen valahol Isten nevében hazudozik, vagy legalábbis azért, hogy Isten felé terelje az embereket. Hogy Jézus útjára terelje őket. A krisztusi útra. De az Úrhoz nem vezethet hazugságokon keresztül út. Jézushoz nem hazugságokkal kell elérni. És Isten nevében hazudni egy hívő számára ezerszer rosszabb kell(ene), hogy legyen, mint csak simán hazudni, valami véletlenszerű, mellékes témában. Az, hogy valaki Istenhez akar utat mutatni, de hazug útra akarja vinni az embereket ennek érdekében a hitetek abszolút alapját kéne, hogy sértse. Maximálisan. Nektek, hívőknek százszor jobban ki kéne állnotok az ilyen videók ellen, mint bármely ateistának - vagy akár bármely nem keresztény hívőnek. Miért nem teszitek mégsem? Neked mi az indokod?
"Neked és más hívőknek viszont ennél jóval mélyebben el kéne ítélnetek ezt a módszert: hiszen valahol Isten nevében hazudozik, vagy legalábbis azért, hogy Isten felé terelje az embereket. Hogy Jézus útjára terelje őket. A krisztusi útra. De az Úrhoz nem vezethet hazugságokon keresztül út. Jézushoz nem hazugságokkal kell elérni. És Isten nevében hazudni egy hívő számára ezerszer rosszabb kell(ene), hogy legyen, mint csak simán hazudni, valami véletlenszerű, mellékes témában."
Ebben teljesen igazad van! Miért, és mi a vita tárgya? A Föld nem 6000 éves, ez nyilvánvaló, Isten ennél sokkal hatalmasabb és csodálatosabb világmindenséget teremtett!
Nem értessz? Nem baj.
Nem kezdek el mentegetőzni, hogy de nem hazudik és, hogy az evolúcionista tudósok így, meg úgy ......
Az bizotos, én hiszem amit ez az előadó beszél.
Hiszek a Bibliának, de legfőképpen Annak Aki az leíratta.
Mert számomra már bizonyította létét, bizonyította, hogy Ő előre tud mindent (mert minden prófécia tejesült aminek eddig teljesülnie kellett.
Tehát számomra, ha valaki ilyen dolgokban megbízható akkor abban sem kételkedek, hogy Mózesnek elmondott teremtés törénet ÚGY VAN AHOGY A BIBLIÁBAN LE VAN ÍRVA!
És a nemzetségtáblázatok alapján és egyéb más adatok alapján IGEN 6000 éves a Föld.
Tehát TUDOM KINEK HISZEK! És tudmom, hogy Ő soha nem hazudik. Még akkor sem, ha minden bizonyíték ellene szól.
A három héber ifju nem borult le a szobor előtt Babilonban, pedig a halál várt rájuk. Nemtudták, hogy Isten közbelép. Mindnen bizonytalan volt és minden Isten ellen szólt (ha csak magát a fogságot vesszük figyelembe), de ők kitartottak.
És Jézus velük volt a tüzes kemencében.
Tehát nekem ezek a bizonyítékok, hogy hihetek az Ő szavának, akkor a teremtés leírásában sem hazudik. És semmi másban.
"És tudmom, hogy Ő soha nem hazudik. Még akkor sem, ha minden bizonyíték ellene szól. "
Ezért vagy elmebeteg, valláskárosult hülye. Magasról tojsz minden bizonyítékra és csakazértis az agyatlan hülyeségnek hiszel, amit kétezer éve pár kecskepásztor írt le. Szánalmas, hogy egy gondolkodó embert így meg lehet vezetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!