Létezik bármi is, ami arra utal hogy 6000 éves lenne csak a Föld és az univerzum?
Kedves követ62!
Csatlakozom Süttürüttü-höz: Mi a nagy különbség a Naprendszer és az Univerzum között? Mármint egy szinte végtelen korú Univerzumban miért éppen 6000 éve lett a semmiből egy naprendszer vagy akár egy galaxis, a többi, elképzelhetetlen számú között? És az Univerzum meg mitől nem 6000 éves akkor?
# 22:
"Valamint van egy régész "ismerősöm" [...] Ő mondta a rádiókarbonos vizsgálat EGYÁLTALÁN nem megbízható."
- S ettől már _tényleg_ nem megbízható? :)
"Tehát felesleges hivatkozni rá."
- Butaság.
"Ami pedig a legfontosabb egy hívő embernek nem szükségesek a bizonyítékok, mert feltétel nélkül hisznek Isten szavában."
- Rendben. Csak tudod, a Világegyetemünk meg egyértelműen azt mutatja: a Teremtéstörténetek _nem_ a Világegyetem keletkezését írják le.
# 29
"Hiszen az ipari forradalom ig egész jól el voltak az emberek a földel."
- Most is tökéletesen ellennénk... magas gyermekhalálozások, járványok és háborúk könnyen kordába tarthatták volna a népességszaporulatot, mint ahogyan tették is korábban, s úgy tökéletesen elég lett volna a hagyományos mezőgazdaság termelése. És?
"És nem kell kétszáz év, veszélybe kerül az emberiség léte?"
- Az mindig is veszélyben volt... lásd járványok, háborúk, vadállatok...
"Vízözön előtti világban sokkal okosabb emberek éltek mint ma."
- Mármint? :D Mi az "okosság" mérője, s ez miben is jelent meg?
S jól értem, számodra a "tudás/okosság"="bűn"?!?
"Fa Nándor aki maga építi a hajóját és azzal versenyzik ő is fából készíti. És, ha jól tudom féléve jött haza egy nagy versenyről és a 8. lett.
Ja és teljesen egyedül volt."
- Na de azért talán van különbség Fa Nándor, meg a feltételezett bárka rakománya között, nemigaz? :)
A radiokarbonos vizsgálathoz még annyit tennék hozzá, hogy az "csak" pár tízezer éves skálán ad megbízható eredményt. Egy 200ezer, vagy épp 3 millió, vagy épp 2 milliárd éves akármi kormeghatározásánál ezért abszolút ökörségeket mutatna és valóban nem lenne megbízható. Egyesek ezt imádják felkapni, és mutogatni rá, hogy háhá, látjátok, a radiokarbon kormeghatározás baromság. Csak épp azt felejtik el, hogy nagyobb időskálán nem radiokarbonos kormeghatározást használunk. A szén-14-en kívül van még kismillió elem kismilliárd izotópja, ami nagyobb időskálákon is megbízható és bizony ezeken a bizonyos nagyobb skálákon azokat szokás használni.
Hozzáteszem, egy történésznek a leghalványabb fogalma sincs róla, hogyan működik a radiometrikus kormeghatározás. Viszonylag kevés radiokémiát tanulnak a bölcsészkaron...
Akkor most mondok egy olyat amivel úgy gondolom mindenki egyetérthet amit az elején írok.
Aki azt állítja, hogy evolúció által jött létre minden annak azt mondom: NEM VOLTÁL OTT NEM TUDHATOD hogyan történt!
A kreácioban hivőknek (köztük magamnak is) azt mondom: NEM VOLTÁL OTT NEM TUDHATOD hogyan történt!
Viszont, ha tényleg evolúció által jött minden létre SOHA NEM IS TUDJUK MEG AZ IGAZAT.
Ha pedig Isten teremtése által akkor hamarosa, Jézus visszajövetelével MINDENKI megtudja az igazat.
Ezzel csak egy a baj, hogy az Isten tagadóknak akkor már késő.
De mi történik, ha én ugyan hiszek, de nincs Isten? Meghalok, nincs tovább és ennyi. Senkinek nem ártottam, sőt inkább igyekeztem jót tenni. Mindenki a környezetemben csak nyert. Még akkor is, ha én (búza fejemmel) azt gondoltam 6000 éves a Föld.
Viszont, ha van Isten és hiszek. Hasonló módon élem az életem (mint hívő) akkor én is és azok is nyernek akiket Hozzá vezettem.
Eddig!
Nem attól kapok üdvösséget, hogy tudom hány ezer éves a Föld, vagy hány milliárd az univerzum.
Hanem azért, mert FELTÉTEL NÉLKÜL BÍZOM ISTEN SZAVÁBAN, még akkor is, ha mások bolondnak, vagy bármi egyébnek mondanak.
Bízom benne amikor azt mondja 6 nap alatt teremtette a Földet és a környezetét és a hetediken megnyugodott.
És a Biblia alapján 6000 év állapítható meg.
Hiszem, hogy az egész világra kiterjedő vízözön borította el a Földet és nem a jégkorszak.
Hiszem, hogy egyedül elő és létező Isten a Biblia Istene és minden más vallás istene hamis bálvány.
Hogy Jézus Krisztus a második isteni személy a három között.
Hiszem, hogy hamarosan vissza jön az övéiért.
Hiszem, hogy arra kell törekednem, hogy másoknak minél több jót tegyek és a jellemnek önzetlenné kell halnia.
És, hogy nekem SENKINEK nem kell bizonyitanom SEMMIT, mert Jézus MINDENT bizonyít.
Azt mondja Máténál: "Ne dobd a gyöngyeidet a disznók elé, mert csak megtapossák."
Máshol: "A botor vitákat kerüld"
Azt részem.
Hát, követ62, sikerült "ezzel mindenki egyetérthet" felkiáltással az egyik legsutább, legrosszabb érvet felhoznod, amit csak az emberek fel szoktak ilyen vitákban :)
Ha tudsz angolul, akkor tekintsd ezt meg, hogy megértsd, miért teljesen fals ez az érv:
Követ62, a magam részéről őszintén hiszek Istenben, de emellett tényként fogadom el az evolúciót és a törzsfejlődést, mert egyszerűen a világunkban minden erre mutat.
Ezt megkérdőjelezni olyan, mintha a Bibliában valaki azt írna volna hogy piros volt az ég, erre pedig egy nagyokos kreacionista nem azon gondolkozna hogy vajon ez minek a metaforája lehet, hiszen az ég kék. Nem, hanem elkezdené magyarázni hogy amit mi kéknek hiszünk, az igazából piros. Most mondd hogy nem jogos ha az ember hülyének nézné!
Másrészről lehet hogy tévedek, miért ne. De ha Isten azért fog elítélni, mert direkt úgy alkotta meg a világot 6000 éve, hogy sok milliárd évesnek tűnjön, akkor ez nem is egy olyan Isten akiben hinni akarnék. Ilyen viselkedés nem is illene ahhoz akit a szeretet Istenének hívna.
Akkor már sokkal reálisabb a teremtés jelképes értelmezése, az legalább összeegyeztethető az Újszövetségben Krisztus által lefestett istenképpel.
Kedves kérdező.
Szíved joga azt hinni amit jónak látsz és nekem is.
Mint említettem nem gondolom, hogy Isten azért itélne el valakit, hogy hány évesnek gondolta a Földet.
Nem gondolnám ennyire felületesnek. Ettől ez mélyebb dolog.
#44.
És?
Nincs kedvem a semmin vitatkozni. Ennyi.
El mondtam amit hiszek. Nem kell elfogadni.
Mint mondtam hamarosan minden kiderül.
Azért amikor az állam olyan törvényeket fog kiadni hívőkre, nem hívőkre vonatkozoan, hogy mikor, mit és hogyan higyjen akkor el lehet gondolkodni: lehet, hogy tud valamit a Biblia!?
Mert ez profécia és a nem hívőkre is rá kényszerítenek vallásos dolgokat.
Akkor (nemtudom mikor) emlékeztettek!
@47: semmi különös és nincs, csak beszélgetünk. Én jeleztem, hogy az érved, amiről azt gondoltad, mindenki el fogja fogadni, valójában egy rossz érv. Ha érdekel, miért, akkor kaptál még segítséget is, hogy rájöhess, ha nem érdekel, akkor meg nem kell ezzel semmit sem kezdened.
Abban is igen könnyen lehet, hogy tévedsz, hogy hamarosan úgyis kiderül. Gondolom arra célzol, hogy a halálunk után megtudjuk az igazságot. Nos, ha nem létezik Isten, vagy egy olyan isten létezik, aki nem teremtett halál utáni életet, akkor ezt soha nem fogod megtudni. Végig hiszel és reménykedsz, egészen a halálod pillanatáig... aztán semmi. Sosem jössz rá, hogy tévedtél és nem vár semmi a halál után, mert megszűnsz létezni. Szomorú jövőkép, de esélyes.
Ami meg a többit illeti: a világ, főleg a fejlettebb része (nagyvonalúan számítsuk ide kishazánkat is) a szekularizáció irányába halad. Szóval elég esélytelen, hogy bekövetkezzen ez a víziód.
Igen? És?
Most beszéljük át amit már egyszer le irtam? Szerintem olvasd el egy párszor az írásom. De nem kell neked is le írni! Jó?
És ne beszéljük a semmit!
Nem igazán értem miért "fáj" másnak ami nekem jó?
Kiderül, hogy tévedtem? És? Szerintem, ha tévedtem nem derül ki. 😉 😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!