Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Most akkor szabad akarat van,...

Most akkor szabad akarat van, vagy mindentudó-mindenható isten? Mert a kettő együtt nem megy.

Figyelt kérdés

Ha ugyanis isten mindentudó, akkor azt is tudja, hogy ki mikor mit fog tenni, dönteni, gondolni, mondani, stb. - és mivel mindenható, ezért már a kezdet kezdetén tudta mindezt előre, a vég végezetéig mindenkiről, le a legapróbb részletekig, és ennek ismeretében, szánt szándékkal teremtette a világot éppen úgy, hogy éppen azt az utat járja be, amelyiket. Vagyis előre eldöntött mindent helyettünk, teljes a determináltság, a "szabad akarat" pedig nem több egy üres frázisnál. Ebben az esetben pedig a "Sátán lázadása", "bűnbeesés" és más hasonlók is értelmezhetetlenek, mivel ezek is mind az isteni akarat és terv részei. Elvégre ha nem akarta volna, akkor máshogy csinálja a dolgokat.


Ha viszont _van_ szabad akarat, akkor nem létezhet mindentudó isten, mivel a szabad akarat lényege éppen az, hogy senki nem tudhatja - "Isten" sem -, hogy mikor miben mit fogunk dönteni, amíg nem döntünk... tehát nincs mindentudás. És következésképp a mindenhatás is elég kétes, mivel utóbbi lévén az előbbit is biztosíthatná magának. Márpedig ha se nem ez, se nem az, akkor istennek sem igen lehet nevezni...


(Arról nem is szólva, hogy a pokollal-elkárhozással fenyegetés mellett a "szabad akarat" még akkor sem lenne több nagyon gonosz, elborult és groteszk viccnél, ha tényleg szó szerint lehetne érteni... még hogy azért van szabad akarat, mert "Isten" nem bábszínházat akar... aham, hát persze... képmutatás felső fokon...)



2012. szept. 7. 23:48
1 2 3 4 5 6 7
 11/69 anonim ***** válasza:
10-es, ezt nagyon jól összefoglaltad :) Nekem nem sikerült így leírni.
2012. szept. 8. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/69 anonim ***** válasza:
0%

4-es vagyok.

Te most magyarul arra akarsz kilyukadni hogy nincs mindható/tudó isten.

A másik meg hogy úgy fogod fel hogy van a szenvedés meg a háborúk meg egyéb negatív dolgok amik a földön zajlanak, meg van a paradicsomi extázis állapot. Ez a nagyon duális felfogás is csak a földre jellemző.

A harmadik pedig azt mire alapozod hogy látja a jövőt? Én úgy gondolom, amit le is írtam hogy van szabad akarat és több lehetséges jövő, amik közül a jósok a leglehetségesebbet látják. A jövő folyamatosan változik

A csöves példádnak megfelelően: rengeteg döntést hoz mindenki nap mint nap és ezek alakítják a jövőt egy bizonyos rendszeren belül, de nem 1 darab végkifejlet lehet csak, mert a teremtő azt úgy gondolta. Hanem: Ő teremtett embert is szabad akarattal. Példa: az ember mit teremt? gyereket. Ha van gyereke vkinek akkor szeretettel terelgetheti, de nem mondhatja meg h mit csináljon és nem tudhatja hogy mi lesz belőle később. Mondjuk ez nem 100%os példa mert isten nem egy személy hanem egy központi tudat, az univerzum maga ami ott van mindenben, maga az energia.

A dualitással kapcs: a szenvedés és ez a 'sötétség' a földön létre lett hozva hogy az ember tanuljon a fénytől elválasztva. Mindennek a célja a fejlődés. Ha csak rózsaszín köd van meg happiness akkor ki akarna fejlődni vagy bármit is tenni?

Erre mondják hogy "A legnagyobb csalódás hordozza a legnagyobb áldást" Megvan az értelme a legfájdalmasabb betegségeknek is

Tehát van szabad akarat, a döntéseknek van következménye, és van teremtő. A teremtés folyamatos és maguk az emberek is teremtenek.

Az más kérdés hogy az embereknek van karmája. Feladata és fontosabb dolgokat kijelöl magának mielőtt leszületik, saját magát határolja be a szellem arra az útra ami neki a legjobb és ahol a legjobban tud fejlődni szóval nem isten határozza meg a dolgokat hanem a szellem saját magát irányítja.

Az eredeti biblia is tartalmazza Jézus tanításait a reinkarnációról és az istennői energiákról pl. De kr. u. 500 körül annyira meg lett csonkítva és lebutítva a biblia h manapság szinte használhatatlan.

Tehát olyan szempontból ahogy te írod hogy szabad akarat + egy tudat ami meghatároz mindent vagy látja a jövőt akkor az a kettő tényleg kizárja egymást de pont azért lett az ember szabad akarattal teremtve hogy isten (az univerzum) megtapasztalhassa önmagát - akár a földön, a forrásától elválasztva.. stb

2012. szept. 9. 03:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/69 anonim ***** válasza:
61%

#1 Zsömle


Érdekes a felvetésed...


Tegyük fel, hogy szólásszabadság van, azt mondasz, amit akarsz, téged nem érhet érte büntetés. Egy dolgot kivéve: Nem szidhatod a kormányt. Annak büntetése szabadságvesztés.

Ebben az esetben szerinted szólásszabadság van?


Ugyanez a helyzet a szabad akarattal is, az esszenciája az, hogy korlátlan, anélkül nincs értelme. Erre te korlátok közé szorítod és azt mondod még így is létezik és nézzük milyen óriási.

2012. szept. 9. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/69 anonim ***** válasza:
0%

Kedves válaszadó.

a kettő azért nem ugyan az.

A teremtő kormányzását, pedig ne hasonlítgassuk már az emberi kormányzatokhoz, mert óriási különbség van a kettő között.


Ez a korlátozás amit a teremtő szabályoz a mi javunkat szolgálja.

Nem tilt meg olyat ami hasznos, a javadat szolgálja, és az életedet szebbé teszi.


Sátán ugyan ezt a közbevetést alkalmazta Éváéknál.


azt mondta, hogy a teremtő azzal, hogy tiltja az egy fáról való evést, azzal mindentől megfosztja őket.

Azt állította, hogy egyetlen gyümölcs megevésétől Istenekké válnak, és nem kell függniük a teremtőtől, azt csinálhatnak amit csak akarnak.

Sátán itt igen nagy szabadságot ígért nekik. a függetlenséget.

Lám ez lett belőle, csak nézz körbe.

Istentől függetlenül élhetnek az emberek és még sem boldogok.

Szabadon paráználkodhatnak, lophatnak, káromkodhatnak, azt csinálnak amit csak akarnak.

Miért elégedetlenek hát?


Az embereknek semmi sem jó?


Zsömle/lány

2012. szept. 10. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/69 anonim ***** válasza:

#14


Értem én, hogy mi a különbség a kettő között. Pont erre irányult a hozzászólásom.


"Ez a korlátozás amit a teremtő szabályoz a mi javunkat szolgálja."


Az emberölés törvény általi büntetése is a társadalom (és az egyének) javát szolgálja, nem is ebbe az irányba céloztam a mondandómmal.

A törvények korlátként működnek, mindegy, hogy kitől, honnan származnak. Nem a célját kérdőjeleztem meg, hanem magára a paradoxonra próbáltam rávilágítani. A "tehetsz bármit, csak ezt nem" ellentmondásra.

Nem a vallási iránymutatásokat akartam cáfolni, csupán a szabad akarat definíciója mellett, bármilyen tiltás abszurdum és megszűnteti az eredeti kifejezés értelmét. Ezt figyelembe véve én nem használnám a "szabad akarat" szókapcsolatot, mert logikailag hibás.

2012. szept. 10. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/69 anonim ***** válasza:

Az ember akarta így. Neked pedig, jónak és rosszank tudója, szintén jogod van dönteni, hogy Istent választod, vagy amit Sátán kínál neked.


Egyszer már megfordítottam a 10 parancsolatot a látványosság kedvéért, hogy mennyire gonosz a teremtő, hogy megtiltott nekektek gonosz dolgokat a saját érdekeitekért.


Íme az ima megfordítása is:

9

Mi ellenségünk, aki csak ki lettél találva, kárhoztasson el a te neved;

10

Tűnjön el a te országod; legyen meg a gonosz akarata, amint a pokolban, úgy a földön is.

11

Hagyj minket békén, mert függetlenek vagyunk.

12

Tehát az erősebb hal egye meg a gyengébbet, miként a gyenge hátba szúrja őt.

13

Végül vigyél minket kísértésbe, mert jogunk van a rosszhoz. Hisz Sátáné a dicsőség a világ és a föld, mindörökkön örökké. Ámen!


Parancsolatok fordítva (emlékeztető):

Én, a Sátán, vagyok a te Istened, aki becsapott és elfordított Istentől.

3

Rajtam kívül olyan Istenekben hiszel akiben csak akarsz..

4

Csinálj magadnak csillogó képet, és szobrokat, melyeket bálványként imádj.

5

Mert én, a Sátán, a te kegyetlen Istened, joggal rendelekzem, hogy megbüntessem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen.

6

Viszont, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják, bizony olyanok lesznek, mint az Isten.

7

Káromold a nyomorult Istent; mert nem hagyja a Sátán büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.

8

Isten nem létezik, te porból lettél és porrá leszel, ne is gondolj rá.

9

Bármit megtehetsz, amit csak akarsz, senkinek sincs joga rád szólni;

10

De a bukott Isten házát kerüld el, annak agymosott, nyálas rabszolgáival együtt. A port is rázzátok le magatokról, ha ezekkel kapcsolatba kerültök.

11

Mivel a nyomorult Isten nem létezik, a hetedik napon vége lett neki és a mocskának is.

12

Lázadj fel atyád és anyád ellen, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet a A Sátán a te Istened ád te néked.

13

Ölj.

14

Dugjatok mint a nyulak! Ha kell Kutyákkal, babákkal, anyával-apával. Alkalmazzatok erőszakot! Mert Sátánnak ez kedves, éljen az abortusz!

15

Lopj, rabolj, vedd el ami a másiké. A nagyobb hall egye meg a gyengébbet.

16

Tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Mocskold be az ő nevét és röhögd ki.

17

Légy eszes, mint a kigyíó és szúrd jól hátba testvéredet. Hisz minden ami az övé, téged is ilett. Felesége, rabszolgája és összes vagyona.



Remélem elborzadtatok. Hisz nagyon sokan e parancsokat kívánják.

2012. szept. 10. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/69 anonim ***** válasza:

"Istentől függetlenül élhetnek az emberek és még sem boldogok."


Én szerintem sokkal jobban jártam azzal, hogy nem kaptam keresztény neveltetést. Mégsem panaszkodhatok.


"Szabadon paráználkodhatnak, lophatnak, káromkodhatnak, azt csinálnak amit csak akarnak."


Szóval azt akarod mondani, hogy nincs példa arra kerek e Földön, az emberiség írott történelmében, hogy egy keresztény paráználkodott, lopott, káromkodott, vagy akár durvábbakat is elkövetett? (mondjuk gyerekbántalmazás, nemi erőszak, gyilkosság)

2012. szept. 10. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/69 anonim ***** válasza:
29%

Nem kedves 17-es


Nem azokról a keresztényekről beszélek akik névlegesen azok.

Akik névlegesen keresztények azok tenni fogják, mert nem akarják betartani azokat a miket a teremtő mondott, mert ők az erkölcs terén is szabadságra vágynak, de azt nem veszik észre, hogy annak súlyos következményei vannak.


Úgy érvelnek, hogy teremtő haladjon velük a "korral".


De ezek alapelvek, nem törvények.

A törvény megsemmisíthető, változtatható, az alapelvek viszont örök érvényűek.

ezen nem fog változtatni senki kedvéért.


Zsömle/lány

2012. szept. 10. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/69 anonim ***** válasza:
39%

Más részt pedig a szabad akarat viszonylagos, és megköszönöm annak a válaszadónak a fordított leírását a 10 parancsolatból.


A teremtő az aki korlátlan szabadsággal rendelkezik, mi nem. De ha megfigyeled, Ő ennek ellenére sem él vele vissza, mert akkor mi már sehol nem lennénk.

Mi pedig mindennel vissza élünk megbántva őt, hát nincs joga annyit kérni, hogy mit ne tegyünk, mi közben Ő is korlátozza saját magát?


Mennyire látszik a gondolkodásban, hogy mi ne gondolkodunk úgy mint Ő.


Zsömle/lány

2012. szept. 10. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/69 Srapnel ***** válasza:

Te! Csak azért nem lopsz, hazudsz, csalsz és ölsz, mert az isten tiltja? Nekem úgy tűnik, hogy azoknak van istene, akinek nincs szabad akarata.


"De ha megfigyeled, Ő ennek ellenére sem él vele vissza, mert akkor mi már sehol nem lennénk."


Vannak emberek, akik a szenvedéseik közepette azért könyörögnek, hogy már sehol se legyenek és mégis itt kell lenniük.


"Mi pedig mindennel vissza élünk megbántva őt"


Most nem mondod, hogy megsértődik?! Az, aki/ami galaxisok milliárdjait hozta létre csettintéssel, megsértődik, mert teszem azt lopsz a kisboltban, vagy maszturbálsz?

2012. szept. 11. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!