A szabad akarat. Mit jelent ez a két szó együtt?

Hát igen, a szabad akarathoz hozzátartozik a szabad vallásgyakorlás, épp ezért nem értem, miért nézi le egymást sok ember a vallásbeli különbségeik miatt. Nem hülyeség a vallás, csak nagyon sokan nem vágják, mi a lényege...

Az a lényege, hogy támaszt adjon, nem pedig az, amit sokan hisznek róla, hogy be kell magolni a Bibliát, el kell hagyni az egyéniségünket, rá kell erőltetni másokra a nézeteinket. Ezek sztereotípiák, de egy csom vallásos embert ismerek, akik ilyenek. Na, ők biztos, hogy nem látják az igazi lényegét.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy Isten nem erőlteti rád magát. Eldöntheted, hogy akarod-e az életed az ő irányítása alatt élni, vagy sem.

akaratszabadság: az akaratnak az a képessége, hogy bizonyos esetekben önmagát tudja elhatározni, vagyis külső és belső kényszer nélkül maga választ cselekvés vagy nem cselekvés, illetőleg ilyen-olyan cselekvés közt. Az akaratszabadság hirdetői nem mondják, hogy minden cselekvésünk és akarásunk szabad, mert nagyon sok esetben, ahol ellenkező indítóokok és értékítéletek nem merülnek fel, az akarat azonnal, ingadozás és válogatás nélkül csatlakozik az előtte jóként jelentkező tárgyhoz. Vannak azonban esetek, amikor valami különböző szempontból jónak is, rossznak is tűnik (pl. érzékileg jó, erkölcsileg rossz), s ilyenkor az akarat dönti el, melyik oldalhoz csatlakozzék. Az akaratszabadság közvetlenül az akarat tényére, tehát az akarásra vonatkozik; innen azonban magára az akaratra mint képességre, sőt a külső cselekvésre is átvisszük a szabadság attributumát. Az akaratszabadságot tagadták a sztoikusok, Spinoza és a materialisták; dogmatikai okokból Wyclif, Luther, Kálvin és Jansenius (akik szerint minden cselekedetünket Isten határozza el, mi csak kényszerűen végrehajtjuk), s a modern deterministák, akik szerint az okság elvével ellenkeznék, hogy az akarat valamit akarjon, anélkül, hogy arra valamely indítóok által döntőleg determináltatnék. Ezzel szemben az akaratszabadság hirdetői rámutatnak arra, hogy szabad akarás szerintük is mindig megfelelő indítóok alapján, tehát az okság elvének teljes érvényesülésével történik, csakhogy mivel egyszerre nem is egy, hanem több indítóok küzd az érvényesülésért, egyik sem hat az akaratra döntőleg, hanem az akarat maga dönti el, melyiket engedje érvényesülni önmagában. - Az akaratszabadság fő bizonyítéka az öntudat tanúságtétele. Nem mintha az öntudat az akarati tény szabadságát és kötetlenségét közvetlenül, szemléletszerűen érezné (bár vannak, akik ezt is állítják), hanem a szabad választás esetén semmiféle determináltságot nem fog fel, holott fel kellene fognia ha ez fennforogna. Míg ui. kényszerű akarásoknál öntudatunk nemcsak az akarás tényét magát veszi észre, hanem a kényszerűséget is, amelynek alá voltunk vetve, addig szabadakarati cselekvésünknél semmiféle ilyen kényszerről nem tanúskodik; ellenkezőleg: tanúsítja, hogy egyszerre több, ellentétes indítóok és értékítélet merült föl bennünk, s hogy ezeket egymás mellé állítva, mintegy mérlegelve, gyakran soká ingadozunk, s magunkat elhatározni nem tudjuk, míg végre (néha észrevehetően erős elhatározási ténnyel) kiszakítjuk magunkat a többi indítóok hatása alól, s csak egyhez csatlakozunk. Amikor ezt tesszük, elhatározásunkat nem érezzük olyannak, mint amelyet kivédhetetlenül, lélektani szükségességgel kellett volna tennünk; épp ezért a döntést magunknak is tulajdonítjuk s aszerint, hogy az erkölcsileg jobbat választottuk-e, megnyugvást, erkölcsi önbecsülést, önvádat vagy bűntudatot érzünk. Azonkívül emlékezetünk is tanúsítja, hogy hasonló körülmények között, vagyis egymással ellenkező értékítéletek esetén néha ehhez, máskor ahhoz az értékítélethez csatlakoztunk, egyszer így, máskor amúgy döntöttünk; amiből ismét teljes joggal következtetünk arra, hogy szabadon választottunk. Hozzájárul, hogy az akaratszabadság az emberiség egész erkölcsi és jogi életének alapja; akaratszabadság nélkül nincs beszámíthatóság, sem erkölcsi jó, sem érdem, sem bűn. A bűnöst nem azért rójuk meg, mert esetleg abnormisak az értékítéletei (ezért legfeljebb betegnek kellene tekinteni, s kórházban kezelni, nem büntetni), s érdemnek is csak azt a kötelességszerű v. szabadon vállalt erkölcsi cselekvést számítjuk be, melyet valaki önként, esetleg gátló okok ellenére is gyakorolt; ezért nem emelünk szobrot az állatnak v. a kitűnően működő gőzgépnek. A bíróságok is a szándékosságot és a szabad elhatározást tekintik a beszámíthatóság feltételének; aki ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt v. éppen öntudatlanul cselekedett, azt sehol sem büntetik. - Az akaratszabadság fajai: az ellentmondás szabadsága (amikor szabad vagyok abban, hogy bizonyos esetben cselekedjek v. ne); az ellentétek szabadsága (amikor választhatok jó v. rossz közt), a minőség és fokozat szabadsága (amikor választhatok ilyen v. olyan jó közt, s bizonyos irányban többre v. kevesebbre határozhatom el magam). - Az akaratszabadság az értelmes lénynek mint ilyennek szükségképpeni velejárója. Csak ott van meg, de ott szükségképp megvan, ahol értelem van, mert az értelem egyszerre többféle jót ismerhet meg. Azért akaratszabadság szükségképp van Istenben is, de nála nem irányulhat jóra és rosszra, hanem csak erre v. arra a jóra, ill. ennek v. annak a jónak ilyen v. olyan módon való akarására. - Az akaratszabadság a keresztény erkölcsiség lényeges alaptétele; Isten parancsainak, az Evangélium törvényeinek és intelmeinek, fenyegetéseinek, jutalmainak és büntetéseinek az akaratszabadság nélkül nem volna semmi értelme. Az Egyház Lutherrel és Kálvinnal szemben a trienti zsinaton mondta ki az akaratszabadság dogmáját.