A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?
Kedves Ildikó!
"""Ilyeneket írkálsz: Jézus kijelentette magát Istenként. Úgy látom ezen már nem lehet segíteni"""
Akkor én most próbálok Neked segíteni! Olvasgasd és elmélkedj ezen az idézeten! : " És nyolcz nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.
És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
Olvasgattam tovább, aztán láttam a rágalomhadjárat nem ért véget azzal, hogy hamistanúknak és veszedelmes szabadkőműveseknek kiáltasz ki, hanem már rasszistának és kasztra osztónak is.
Már megbocsájs, de Jehova tanúi ( sem én sem más ) nem a bőrszinük vagy a származásuk szerint kezeljük az embereket, hiszen én zsidó származású vagyok..de lehet hogy még cigányvér is csörög bennem.. Azt hiszem ezen szavak hallatán ti álszentet játszva valójában megborzongtok, és rám zúdítjátok saját rasszizmusotokat.
Lenyűgöz, ahogy újra és újra hangoztatjátok,hogy NEKÜNK MINT JT NEM SZABAD.. JEHOVA TANÚJAKÉNT HOGYAN KÉPZELED..STB. hát drága levélíró ! Jehova tanúinak tökéletesnek kell lenniük, igaz? Miért? Miért is? mert TUDJÁTOK ÉS KI IS MONDJÁTOK, hogy ez az igaz szervezet, ezért vártok el tőlünk a maximálisnál is többet.
El kell keserítselek, Jehova nem várja el, hogy akár szóban, akár tettben ne vétkezzünk. Bár én, mikor a cigányokat említettem mindenféle előítéletmentesen tettem ezt.
Természetesen ti, akik Jézusatyában hisztek, és a szeretetben..és JHVH-t nem kell kiejteni SOKKAL TISZTÁBBAK vagytok tőlünk, hisz nem mondjátok hogy cigány csak maximum hogy roma. nevetséges. :) Ugyanmár! Kinek akarjátok igazolni magatokat? Jehova látja a sziveket.
Szűritek a szúnyogat és lenyelitek a tevét.
A vér-kérdésre megrázó választ kaptatok, amit nem tudtok überelni, ezért megálltatok a cigány-szónál. Ha Demcsák Zsuzsa kijavítsa Kósát a Mokka müsorban, hogy cigány helyett romát mondjon, még azt megértem.. de ti honnan veszitek a bátorságot (hogy szavaitokkal éljek ) hogy meghatározzátok nekem milyen szavakat mondhatok. Nekem Isten mondja meg, mit tehetek, nem emberek, és Jehovának kell számot adnom , nem nektek.
Adonaielohim, drága véradó mesterünk !
A mi városunkban a kettő db GYŐZTES véradó, aki évente díjat kap a 3 liter vérért, amit leenged totál alkoholista, mi több egyikük hepatitis vírusos májbeteg.Természetesen az ukrán cigi alap náluk.
Ne gondold már azt, hogy felülírhatod Jehova vérrel kapcsolatos törvényét.
Mi nem érintünk tisztátalant. Mi nem adunk és nem fogadunk el vért, nem imádunk bálványt, és szombaton is prédikálunk. Ti pedig nem attól az Atyától származtok, akitől mi. ez van. Veszíteni tudni kell.
Ügyesen megtaláljátok azokat a bibliaverseket ( melyből egyébként nagyon kevés van ! ) amiben Jézus "Isteni természetét " isten szóval- vagyis címmel illetik.
az a 3400 kijelentése pedig, ami MEGKÜLÖNBÖZTETI AZ ATYÁTÓL ŐT, az nem olyan fontos..igaz?
Kicsit ésszerütlenül szelektálsz. Mondhatni elfogultan.
"mindenáronháromság" - ez már olyan , mint a "gyurcsánytakarodj".. kampány.
Semmi értelem: De mindenáron háromság! azt reméled, hogy Jehova előtt így nem kell felelned? ne reméld ! Jehova látja és hallja miket mondasz Rá, Jézusra és Földi szervezetére. ezekért számot kell adnod.
Tényleg megmakacsolom magam, és csak egy témával fogok foglalkozni, mert már van itt minden..Nem reagáltunk a vérre? TI, nem reagáltatok, mégegyszer nekifutok...
"ezt hívjuk mi mellébeszélésnek... Bibliai utalást kérek, melyben Isten megtiltja, hogy ha kell, a saját véremet adjam a felebarátomért. A vérevést megtiltotta, tudom, de hogy a véremet adjam embertársaimért, azt hol tiltotta meg? Hol tiltotta meg, hogy megtörjem testemet mindenkiért, éppúgy, mint Krisztus?"
De a szombatról is írtam nem keveset, nézd csak meg a 14:47-es hozzászólásomat. Nem válaszoltok semmire, csak a betanultakat olvasom újra, meg újra.... még a végén én is megtanulom...
Kedves László !
Én nem tiltottam meg senkinek hogy vért adjon, Jehova előtt ez TILOS ! tilos ilyet csinálni, tudod. Benne van a Bibliában. Lehet itt hepciáskodni, hogy ti okosabbak vagytok, mint Isten, és Ő tiltja, de ti majd megmutatjátok, mert ti SEGÍTENI akartok, és jobban tudjátok mi helyes és helytelen. Meg amúgy is nemesebb lélek vezérel, mint Istené. :)
Miről beszélünk? Isten törvénye ellen kampányolsz.
Azt állítod magadról, hogy JOBBAN TUDOD mint Ő?
Azt állítod, hogy JEHOVA NEM AKAR SEGÍTENI, de te majd megmutatod a véradással?
Jehova segített: a Fia,Jézus vére által. és nem rövid időre hosszabbították az életet, hanem Jézus vére = ÖRÖK ÉLET,.
szajkózom, amit belém súlykoltak??
nem ! Én azt állítom meggyőződéssel, amit JEHOVÁTÓL tanultam, és hálás vagyok neki azért, amiért megóv a vércsere mocskától, a spiritizmustól, az okkultizmustól, a bálványoktól. Távol tartja tőlem a démonokat és sem az elmémbe sem az otthonomba nem engedi őket.
Hálás vagyok, ezért harcolok Jehova igazsága mellett.
Továbbá undorítónak és gonosznak tartom mindazokat, akik Őt és a tanításait mocskolják, kritizálják, vádolják .
Inkább engem, mint Jehovát, ha kérhetném.
Valóban ! Hol van írva Károli bibliában, hogy véradás-szervezés ? Hol írta Károli ( nem a mi hamis fordításunk ), hogy a tökéletlen embereknek tescos szatyorba kell a vérüket cserélgetni.
Akkor ki követi Istent? És ki követi az embereket?
Ja. Orvosok mondták .. értem. Akkor mindjárt más, az hitelesebb mint a Biblia.
ezt úgy hivják: Képmutatás. amikor mondod a nagysemmit, szajkózod a háromságot, meg hangoztatod, hogy te milyen tiszta hívő vagy, közben pedig EMBEREKET követsz és saját népszerüséged a fontos, nem Isten szava.
Köszönjük Ildikó!
Nem csalódtam benned! Nem válaszoltál, hogy mi alapján rangsoroltad az embereket! Akárhogy csűröd csavarod Te igen is lenézed az embereket!
Soha nem állítottam magamról, hogy sokkal tisztább vagyok nálatok! Ne adjál szavakat a számban ! Én is megkérlek, mint ahogyan sokan mások!
De én nem nézem le az embereket,nem nevezem gusztustalan fertőnek Őket!
Ha bekopogtatna egy hajléktalan, beteg, szerencsétlen, adnék neki szállást, megetetném, Ezt még mielőtt rámfognád, nem állszentségből írom! És nem azt nézem, hogy közhasznú munkás, magyar, cigány, öreg, fiatal, cigarettázós, drogos, vagy rákos beteg.
Ki beszélt olyanról, hogy ezt vagy azt remélek? Olyan mellébeszélésben vagy, hogy azt már tanítani kellene! Jobban mondva azt tanítják nektek!
Nem sok konkrét válasz jött ki a "szádból", csak ezzerrel nyomod a vádaskodást, meg, hogy így féljünk, meg, hogy majd így lesz nekünk!
Mi alapján Szelektáltál?
" De a szombatról is írtam nem keveset, nézd csak meg a 14:47-es hozzászólásomat. Nem válaszoltok semmire, csak a betanultakat olvasom újra, meg újra.... még a végén én is megtanulom... " - ezt írod.
megnyugodhatsz, soha nem fogod megtanulni. Ez a mag, az útfélre esett.
Csupán azért nem írtam a szombatról, mert mikor hozzá akartam kezdni, megláttam a többi kommentjeidet , neked és adonai-nak. ( ez a név is démonos..) és akkor már arra reagáltam, dühből.
Ki szelektált??
ez is egy rágalom. keresed rajtam a fogást.
Egy olyan helyzetképet idéztem, amit a saját szememmel láttam. A közhasznú munkásokat láttam, amint rohantak vértadni a sörért. Ha ügyvédeket láttam volna, akkor azt mondanám... te szelektálsz, hiszen nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy MINDENFÉLE ÉLETMÓDÚ és ADOTTSÁGÚ ember rohan vért adni, és azt tolják bele a csecsemőbe, aki teljesen más és még "aránylag" kevésbé szennyezett, mint egy 40 éves, dohányzó, portszívó munkás.
ne rágalmazz ! nem vagyok személyválogató és nem szelektálok.
Te beengeded a hajléktalant. igen. .. gondolom laknak nálad 15-en. ez is olyan, hogy azt mondasz amit akarsz, hogy fényezd magad.
Jézus nem ezt kérte, hanem, hogy PRÉDIKÁLD AZ ATYJA KIRÁLYSÁGÁT.
"Kedves László! Én pedig Biblia utalást kérek, ahol Isten megparancsolja, hogy ADJÁL VÉRT !"
Én pedig Biblia utalást kérek, hogy semmilyen ünnepet ne tartsatok meg, csak az emlékünnepet.
Én pedig Biblia utalást kérek, hogy a JHVH kiejtése Jehova.
Én pedig Biblia utalást kérek, hogy házról házra járjatok.
Én pedig Biblia utalást kérek, hogy ne add véredet másokért.
Én pedig Bibliautalást kérek, hogy nem Krisztus előtt kell megállanom.
Ildikó! Ezt hagyjuk, tudsz válaszolni vagy sem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!