Tudományos szempontból van létjogosultsága az Istentagadásnak?
Nemrég derült ki, hogy a világegyetemnek van kezdete.
Ha a Biblia első sorait olvassuk, egyáltalán nem lőtt mellé az irója.
A világegyetem finomhangoltsága is egy intelligens tervezőre mutat.
A sejtekben a biokémiai adatvitel szintén egy kódolt számitogépre emlékeztet.
Szinte bolondság tagadni, hogy egy tervező alkotta az életet, de a világegyetem is úgy lett, hogy életet tudjon biztositani. Ha kicsit más állandók léteznének akkor élet sem lehetne.
> Az "ősrobbanás" után 400ezer évvel már volt fény mikrohullámú háttérsugárzás formájában.
Meg látható fény is a Föld kialakulása előtt.
> Ez megint csak összecs3ng a Biblia első soraival.
Pont nem. Hiszen a Biblia szerint „kezdetben teremté Isten az eget és földet. […] És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.”. Tehát a Biblia szerint előbb volt a föld, és csak utána a világosság, a tudomány szerint meg fordítva. (De ha a föld szón mondjuk az atomos anyagot értjük, még úgy sem stimmel a sorrend.)
(A teremtéstörténet(ek) egyik-másik kijelentésénél is megkérdőjelezhető, hogy mennyire egyeztethető össze a mai tudományos modellünkkel. Illetve a teremtéstörténetek önmagukban is tartalmaznak ha nem is feloldhatatlan ellentmondásokat, de „könnyen félreérthetőségeket”.)
> Szinte minden ami a természetben van tanitás. A nap is valaminek a szimbóluma. Ember nem láthatja teljes dicsőségében Istent.
Akár így van, akár nem, a kérdés szempontjából mindez irreleváns. A kérdés az, hogy példaként felhozva az embert, és annak működését, mennyire beszélhetünk jól tervezettségről. Nem nagyon. Inkább tűnik gányolásnak az egész. Hogy most ez szándékoltan van-e így – ahol a szándékról, célról mit sem tudunk –, vagy sem, a lényeg ugyanaz: az emberi test felépítése sok-sok szempontból nézve nagyon nem utal tudatos, hozzáértő tervezésre.
> Ha tökéletes lenne nem lenne megváltás hanem a főgonosz sorsára jutna mindenki automatikusan.
Miért is? Amúgy messze nem a tökéletességet várnám el egy tervezőtől, pusztán csak azt, hogy legyen átgondolt a tervrajza. Ha az ember csak annyira jó borítást kapott volna, mint egy aligátor, vagy annyira jó borítást, mint egy bőrdzseki, akkor azt mondom, hogy ugyan messze nem tökéletes borítás ez, de a célnak megfelel, megóv teljesen hétköznapi helyzetekben triviális sérülésektől, mondjuk egy felém csapódó faágtól, vagy egy sziklával való súrlódástól. Elégséges szinten ellátja azt a funkciót amire elvileg való.
> Nem hiszem, hogy a tudomány tudna mit kezdeni azzal, hogy a héber szöveg nagyon tömören ennyit közöl:
> " a vér a lélek".
Nos ezzel azért tud a tudomány is kezdeni valamit. Pl. hogy mi a helyzet azzal, aki teljes vérátömlesztést kap, megváltoznak-e azon jellegei, személyiségjegyei, amit a hívők többsége a lélek megnyilvánulásának vél. A válasz meg az, hogy nem. Ha a vér a lélek a kifejezés fizikai realitásában, akkor a lélek valami nagyon elenyésző szerepű valami az emberi tudatban. Ez szerintem nagyon nem az a kép a lélekről, amit a hívők többsége gondol róla.
"A kérdés az, hogy példaként felhozva az embert, és annak működését, mennyire beszélhetünk jól tervezettségről. Nem nagyon."
Azért itt egy olyan folyamatról beszélünk, aminek egyik végpontja az isteni archetípus vagy teremtő eszme, a másik végpontja pedig egy konkrét fizikai létező. A kettő végpont között mérhetetlen távolság van, és van több közbülső mozzanat is, ami okozza a tökéletlen megvalósultságot és az esetlegességet.
> Azért itt egy olyan folyamatról beszélünk, aminek egyik végpontja az isteni archetípus vagy teremtő eszme, a másik végpontja pedig egy konkrét fizikai létező. A kettő végpont között mérhetetlen távolság van
A Biblia tanítása szerint nem. A Biblia azt írja, hogy Isten közvetlenül teremtette az embert, a maga képére. (Hogy a maga képére mit jelent és mit nem, az lényegtelen is, de itt közvetlen teremtés van, egylépéses és nem mérhetetlenül nagy távolság.)
> ami okozza a tökéletlen megvalósultságot és az esetlegességet.
Ha így van, akkor viszont mégiscsak az a helyzet, hogy magának az emberi testnek a felépítése – ami csak egy példa, ezernyi más dolgot is példaként vehetnénk – nem utal igazán átgondolt tervezettségre. Hiszen az alapállítás az volt, hogy maga az élet annyira hordozza a tervezettség nyomait, amit „bolondság” tagadni. Hát ez az, amit én annyira nem érzek, ha megnézem az élet alkotta struktúrákat kicsit közelebbről is.
"A Biblia tanítása szerint nem. A Biblia azt írja, hogy Isten közvetlenül teremtette az embert, a maga képére." (Hogy a maga képére mit jelent és mit nem, az lényegtelen is, de itt közvetlen teremtés van, egylépéses és nem mérhetetlenül nagy távolság.)"
Itt nem kifejezetten az emberre gondoltam, hanem a konkrét fizikai létezőre úgy általában. A konkrét fizikai létezőnek metafizikai szempontból van egy lényegi és létbeli (formai), és egy anyagi (potenciális) komponense. Főleg az anyagi komponens felel azért, hogy az isteni archetípusok tökéletlen leképződései, a lényegek csak korlátozottan valósulnak meg, esetlegesek, s emiatt a minket körülvevő világnak van egy autonóm működése.
Az embernél még az is tarkítja a helyzetet, hogy a formai komponens nem függ annyira az anyagtól (potencialitástól), mint a többi fizikai létezőnél, hanem önálló tevékenységre is képes. Valahol a személyesség-lélek-értelem-szabad akarat-képmásiság kérdése is ebből eredhet. De ez másik kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!