Tudományos szempontból van létjogosultsága az Istentagadásnak?
Nemrég derült ki, hogy a világegyetemnek van kezdete.
Ha a Biblia első sorait olvassuk, egyáltalán nem lőtt mellé az irója.
A világegyetem finomhangoltsága is egy intelligens tervezőre mutat.
A sejtekben a biokémiai adatvitel szintén egy kódolt számitogépre emlékeztet.
Szinte bolondság tagadni, hogy egy tervező alkotta az életet, de a világegyetem is úgy lett, hogy életet tudjon biztositani. Ha kicsit más állandók léteznének akkor élet sem lehetne.
"A keresztény tanok alapján az állatoknak nincs lelkük."
A zsidó vallás szerint az állatoknak is van lelke. A kereszténység meg nem hiszem, hogy tagadja ezt. Lehet olvastál ilyen vélekedést de a Biblia állitja, főleg az ószövetség, hogy az állat lelke a vérben van. De az újszövetség is jóváhagyja hiszen ezért tiltja a vérevést. Még úgy is van különbség egy csirkeleves és egy élő csirke között, hogy mindkettőben kémiai folyamatok zajlanak le. Valami élővé teszi a csirkét és ez a valami a lélek. Egy csirkének is van öntudata és minden olyan állatnak is amelyben vér van, és ez az öntudat érzelmi világot hoz létre. Igen egy állatnak is vannak érzelmei ezért tiltja a tóra pl az állatkinzást, vagy ezért tiltja, hogy egy kecskegidát megfőzzenek az anyja tejében. Az emberben a lélek még magasabbrendűbb mint egy állatban. Mert az állat lelke csak a fizikai testhez kapcsolódik az ember lelke pedig a fizikai testhez is és egy magasabb rendű lélekhez is. A lélek is hat a testre és a test is hat a lélekre.
Az ember lelke annyiban több, hogy az ember öntudata keres valami önmagán kivül létező igazságot. Erkölcs és lelkiismeret csak akkor létezik ha létezik egy rajtunk kivülálló igazság. Nem célom senki győzködése, de erkölcsös lényt és lekiismeretet nem hoznak létre kémiai folyamatok. Vagy másképp fogalmazva felteszem azt a kérdést, hogy ha valakinek az a világképe, hogy a véletlenek hozták létre őt magát es a létezésének sincs értelme mert céltalan hisz nincs transzcendes lelke mert ő maga is csak kémiai folyamatok összessége, akkor meg mi a fittyfenének neki erkölcs? Miért nem maradunk akkor állatok szintjén? Mert úgy szocializálódtunk? Mihez igazitjuk az erkölcsöt? Mit veszünk hiteles hivatkozási pontnak? Biokémiai folyamatokból vezette le a társadalom, hogy mi a jó és mi a rossz? Az ő világképe alapján a társadalmi konszenzus is kémiai folyamatok összessége. Vagy esetleg a tudományból? Ti mondtátok, hogy a tudománynak nem hatásköre a miértekre való válaszadás. Ez különbözteti meg az emberi lelket az állatvilágtól, és talán az erkölcs világit rá a legjobban az emberi lélek müködésére, de ezzel is csak nagyon szürke folttal tudjuk szemléltetni, hogy miben áll az emberi lélek lényege. Ha tudnánk akkor nagyon könnyen tudnánk definiálni is. A vallás alapján annyit tudunk, hogy minden ember magasabb rendű lelkébe bele van irva egy tőle független transzcendens lénytől származó erkölcsi norma és ez hoz létre az emberben lelkiismeretet. Ezért különb az ember az állatvilágnál.
Ha valaki magát csak egy biokemiai folyamat részének tekinti és nincs is célja és értelme az életének akkor megelégiti a tudomány a hogyanokra adott válaszaival? Van értelme annyit vesződni a hogyanokra keresett válaszokkal amikor nincs is értelme a létezésnek és úgyis el fog veszni minden? Vagy ez szándékos menekülés lehet a hit elöl? Hiszen ha hit van akkor etikai kötelesség is van nemde? Akkor van valamilyen elvárás egy külső transzencendens lénytől, hogy nekem hogyan kell viszonyulnom a világhoz. Ez nem csupán annyi mint egy társadalmi elvárás, hogy hogyan ne legyen valaki deviáns hanem a legfontosabb elvárásai ennek a transzcendens lénynek nem passzivitásra köteleznek, hogy igy ne tegyek meg úgy ne tegyek hanem felszólitó módúak, cselekvésre szólitanak fel. Bár van akit a tiltó parancsok is nagyon zavarnak mert ő úgy érzi jól magát ha mások feleségét is szórakoztathatja.
Az ember lelkére visszatérve. Van benne egy az állathoz hasonló lélek, bár ez is magasabb rendű az állati léleknél mert egy isteni eredetü lélekből jött létre. Az embert nem parancsszóra teremtette Isten a földből mint ahogy az állatokat, hanem egy emberformát gyúrt a földből és abba lehelte a magasabb rendű isteni lelket ami létrehozta a testet éltető lelket. Ezért van az emberben két fajta lélek és ezért van lelkiismerete, mert képes az embernek a két öntudata egymással is szembefordulni. A mainstream kereszténység sajnos tagadja, de a Biblia szövege alátámasztja amit mondok. Az ember trichonom felépitésü. Az ember szellem, ez a magasabb rendű isteni öntudata vagy lelke, van ebből az isteni eredetű lélekből "lett" lelke is ami a magasabb rendü lélek és a teste közötti összekötő kapocs és testben lakik. Nekem volt már olyan élményem, hogy a saját lelkismeretem hangja szólalt meg nagyon erőteljesen és tisztán de csak az agyamban hallható hangon. Nem kerestem soha ilyen élményt, de akkor olyan fontos döntés előtt álltam, hogy ha akkor rossz irányba fordulok akkor valószinű elvesztem az üdvösségem ha Isten nem könyörül rajtam és nem korrigál engem. A magasabb rendű isteni eredetű lélek mindig a természetfeletti igazságra szomjazik. Úgy ismerjük meg a müködését, hogy ő mindig azt keresi, hogy mi a jó és mi a helytelen, es képes saját magára reflektálni, saját magát és a saját cselekedeteit is külső szemmel megitélni. A testtel kapcsolatban álló léleknek pedig az egó a mozgatórugója. Nem az igazságon alapuló jó és a rossz közötti különbségtételen lamentál hanem az foglalkoztatja, hogy számára mi hasznos és mi nem. Igy tudjuk valahogy a müködésüket megkülönböztetni.
Az, hogy a lélek már a születés előtt is létezik-e az misztika.
A magasabb rendű isteni lélekről valamennyire meg vagyok győződve, hogy a születés előtt is létezik, de hogy időrendben mikortól létezik és Istentől jön-e vagy a szüleitől származik az nekem szürke zóna. Találok verset az egyikre is és annak cáfolatára is. Meg ez nekem nem is húsbavágó kérdés. Azért érdekes 2*sü személyiségjegye mert ő szerintem élvezi, hogy elveszhet állandóan valami csipcsup részletkérdésben. De ilyen a jó kutató ember. Ő valószinű igazi tudós lelkületű.
Azért eloszlatnám azt a tévedést, miszerint a metafizika elsődleges tárgya a lélek, Isten vagy a szellemi lények lennének.
Ezek is tárgyai egy ponton túl, de elsősorban olyan nagyon unalmasnak tűnő témákkal foglalkozik a metafizika, mint a létező, mint létező, a létezés, mint létezés fogalma, a létanalógia, a létezés principiumai és hasonlók. A metafizika is egy koherens filozófiai diszciplína.
Tehát kissé félrevezető az, ha mindent, amit nem tudunk képletekbe foglalni vagy megmagyarázni, arra rányomjuk a metafizikai jelzőt. A metafizikának is a tapasztalható világ létezői a tárgya, csak jóval általánosabb aspektusból.
"Valami élővé teszi a csirkét és ez a valami a lélek."
Csakhogy a lélek magából a csirkéből származik, és nem kívülről. Olvasd el, amit idáig írtam.
Egy csirkének is NINCSEN öntudata.
Az érzelem az nem öntudat! Érzelmek a hüllők óta vannak, öntudata csak a legfejlettebb emlősöknek van, meg néhány madárnak.
"egy kecskegidát megfőzzenek az anyja tejében"
Ez meg egy varázslat része, azért tiltja!
Bármilyen más tejben megfőzheted.
"Erkölcs és lelkiismeret csak akkor létezik ha létezik egy rajtunk kivülálló igazság."
Ezt kellene bizonyítanod.
Amúgy minden csordaállatnak vannak ezek.
"de erkölcsös lényt és lekiismeretet nem hoznak létre kémiai folyamatok"
Nem azért mondom, de akkora butaságokat írsz szemrebbenés nélkül, hogy az már fogalom.
BIZONYÍTÉK???
"ő maga is csak kémiai folyamatok összessége, akkor meg mi a fittyfenének neki erkölcs?"
Például egy normális közösséghez?
Mert közösségben az élőlények sikeresebbek, mint egyedül.
"Biokémiai folyamatokból vezette le a társadalom, hogy mi a jó és mi a rossz?"
Igen.
Az erkölcs minden közösségben más ás más. Már csak ezért sem lehet kívülről diktált.
"Van értelme annyit vesződni a hogyanokra keresett válaszokkal amikor nincs is értelme a létezésnek és úgyis el fog veszni minden?"
Ezt mindenki döntse el maga.
Cél úgy is lehet, ha csak ideiglenes.
Ha pedig képtelen vagy magadnak célt állítani, csak külső segítséggel, azért az szomorú.
"Vagy ez szándékos menekülés lehet a hit elöl?"
Akinek NINCSEN hite, az hogyan menekülne előle?
Nem szeretem, ha egy hívő azt hiszi, hogy mindenki hívő.
Amit a lélekről írtál, az egy dolog.
De nem reagáltál arra, hogy fizikailag hogyan működhet.
"Az érzelem az nem öntudat! Érzelmek a hüllők óta vannak, öntudata csak a legfejlettebb emlősöknek van, meg néhány madárnak."
Definiáld az öntudatot.
Eléggé szerteágazó területekről eléggé mélységeibe belemenő diskurzust folytattunk itt. Nekem meg nem nagyon volt az elmúlt napokban időm, és pár napig nem is kerülök gépközelbe, így meg sem próbálok érdemben válaszolni. Így jobb híján egyetlen apró részletkérdésre válaszolnék csak:
> A zsidó vallás szerint az állatoknak is van lelke. A kereszténység meg nem hiszem, hogy tagadja ezt.
Igen, erre én emlékeztem rosszul. A kereszténység valóban nem tagadja, de nem is állítja, hogy az állatoknak lenne lelkük. Lehet ugyan érveket keresgélni a Bibliában pro és kontra, de amiket találtam, azok azért nem állnak erős lábakon. (Ennek ellenére továbbra sem érzem azt, hogy a lélek létezését teljes bizonysággal ki lehetne zárni az energiamegmaradáson keresztül. Talán kicsit esélyesebb lenne megfogni az entrópián keresztül, de azt hiszem – már csak gyakorlati okok miatt is, mint pl. mérési pontosság – úgy sem lehet 100%-os bizonysággal cáfolni a transzcendens lélek létezését.)
Én is úgy gondolom, hogy maradjunk 99%-ban.
Láttunk már csodákat.
(Csak ritkán.)
"Ha abból a szempontból, hogy előbb volt a föld és az ég, és csak utána a világosság, akkor az már nagyon nincs összhangban a tudományos állásponttal"
Attól függ mit tekintessz világosságnak.
Csak azt a tartományt ami látható? Mert a fény hullámhossza ennél jóval tágabb.
Nem kell sem nap sem csillagok a fényhez. h * f = foton
Az "ősrobbanás" után 400ezer évvel már volt fény mikrohullámú háttérsugárzás formájában. Ez megint csak összecs3ng a Biblia első soraival.
"Egy mérnök egy ilyen komoly és fontos szenzort valószínű ellátott volna valami nagyon extra védelemmel. De nem, az ember nem törhetetlen védőszemüveggel a fején születik."
Szinte minden ami a természetben van tanitás. A nap is valaminek a szimbóluma. Ember nem láthatja teljes dicsőségében Istent.
" És ezt napestig lehetne sorolni. Akármelyik részletét nézzük meg akár az emberi testnek, akár az élőlényeknek, de akár az élettelen világnak, az messze-messze nem tökéletes, nem ideális, nem egy nagy tudású tervezőre utal..."
Ha tökéletes lenne nem lenne megváltás hanem a főgonosz sorsára jutna mindenki automatikusan.
" Ennek ellenére továbbra sem érzem azt, hogy a lélek létezését teljes bizonysággal ki lehetne zárni az energiamegmaradáson keresztül. Talán kicsit esélyesebb lenne megfogni az entrópián keresztül, de azt hiszem – már csak gyakorlati okok miatt is, mint pl. mérési pontosság – úgy sem lehet 100%-os bizonysággal cáfolni a transzcendens lélek létezését.)"
Nem hiszem, hogy a tudomány tudna mit kezdeni azzal, hogy a héber szöveg nagyon tömören ennyit közöl:
" a vér a lélek".
A szellemi és az anyagi valóság egy a lélekben ami a vér.
"Csak azt a tartományt ami látható? Mert a fény hullámhossza ennél jóval tágabb."
Tudtommal csak a látható spektrumot nevezik fénynek.
"Szinte minden ami a természetben van tanitás. A nap is valaminek a szimbóluma. Ember nem láthatja teljes dicsőségében Istent."
Erről lehetne vitázni.
A felvetést miszerint az emberi test annyira tökéletesen lenne felépítve ettől függetlenül nagyon szépen cáfolta.
Az hogy tanítás-e pedog olyan hogy ha nagyon akarja valaki akkor bármit meg tudd magyarázni. De attól még nem lesz igaz.
"Ha tökéletes lenne nem lenne megváltás hanem a főgonosz sorsára jutna mindenki automatikusan."
Szóval ha az emberi test nem lenne ilyen bénán felépítve akkor mindenki pokolra kerülne??
Hol van ebben a logika?
"A szellemi és az anyagi valóság egy a lélekben ami a vér."
Ezt elírtad vagy tényleg így akartad leírni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!