Isten mi jót tett?

Figyelt kérdés

Bibliai idézeteket legyetek szívesen írni hogy hol volt olyan rész ahol jót tett.


Nem túl sok esetre emlékszem amikor Isten bármi jót tett.


Jézusként gyógyított pár embert bár ez is olyan mint mikor a mai celebek 20 kamerással elmennek és adnak pár számukra kidobandó dolgot egy szegény családnak. Jót tesznek de számukra az nem nagy dolog (sőt még jó is) és sugárzik az egészből hogy nem a család miatt teszik hanem hogy jó színben tüntessék fel magukat és a felhajtás miatt. Közben mert ott van az összes többi szegény család akiknek tesznek a fejük de már jónak gondolják magukat mert egy családra rásózták a szemetüket amik kidobásával így nem kell bajlódni)



2022. febr. 27. 10:47
 51/98 Kései Sirató ***** válasza:
16%

Először is Ő teremtett, másodszor pedig Jézus által, aki Isten Fia megváltott.

Ha ezek szerinted nem jó dolgok, akkor szerinted az élet nem érték?

A megváltás pedig az örök életről szól.

Mondhatod azt persze, hogy nem hiszel benne, vagy kötekedhetsz is.

2022. márc. 30. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/98 Godaime ***** válasza:
61%
A mese szerint teremtett ő, a valóságban ehhez nem kellett semmiféle Isten. Ha a 16. században élnél még elmenne egy ilyen érv, a 21.-ben viszont már nem.
2022. márc. 30. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/98 anonim ***** válasza:
61%

Kései Sirató


Jézus áldozatához pár válasz mert a kérdező már reklamált az ismétlések miatt:

4. 39. de akár ott van a 47. válasz is.


Aztán "Először is Ő teremtett,"

Amennyiben abból indulunk ki hogy valamilyen isten teremtette a világot akkor sem lesz emiatt az az isten jó. Az hogy teremt valamit nem egy egyértelműen jó cselekedet.

Például jó az az Isten aki teremt egy világot és bele lényeket azért hogy tudjon valamit/valakit kínozni és szórakozni velük?

2022. márc. 30. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/98 anonim ***** válasza:
0%

A világ állatait az embernek adta Isten. Ez azt jelenti úgy gazdálkodik velük ahogy akarunk. (jelen pillanatban az ember nemcsak gazdálkodik, hanem fecsérli is az állatvilágot.)



A kínzást és a szórakozást az ember találta ki és ebben a világban engedi Isten, de a következőben már igazságot szolgáltat, aki kinzott és szórakozott szenvedő lesz. Vele fognak szórakozni és azt fogják kínozni.

2022. ápr. 4. 05:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/98 anonim ***** válasza:
19%

Isten például jót tett a zsidó néppel.


1. A zsarnokságbol kiszabaditotta, a rabszolgaságból felmentette.


2 Törvényt adott nekik, hogy ne őljék meg egymást


3 Etette őket mannát adott nekik minden nap, a pusztában.


4 Itatta őket, Mózessal vizet fakasztott a sziklábol


5 Megmenekitette üldözőitől, azokat elpusztította.


6 Rendre tanította a népet


7 Egy gazdag országot, Kánaánt adott nekik.


8 Ellenségeitől megszabadította őket.


9 megszaporitotta őket, hogy belakják a Földet. Ígérete szerint meg is történt.

2022. ápr. 4. 05:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/98 A kérdező kommentje:

54-es 55-ös


Én olyan öszinte jó cselekedetett keresek ami mögött nem lehet semmi hátsószándék vagy aminek nem része rossz.


Mint az 55-ös válaszod 1. pontja például ahogyan leírtad az kicsit félrevezető mert ezt gyilkoságok és kegyetlenségek árán érte el.


Szerintem nem lehet egy öszinte jó cselekedet része a gyilkosság.

2022. ápr. 4. 08:55
 57/98 Darkmoon80 ***** válasza:
44%

Isten például jót tett a zsidó néppel???


1. A zsarnokságbol kiszabaditotta, a rabszolgaságból felmentette.

Engedte, hogy rabszolgaságba kerüljenek...


2 Törvényt adott nekik, hogy ne őljék meg egymást

Sok esetben arra utasította őket, hogy saját fajtájukat öljék...


3 Etette őket mannát adott nekik minden nap, a pusztában.

40 évig a sivatagban keringtek...


4 Itatta őket, Mózessal vizet fakasztott a sziklábol

40 évig a sivatagban keringtek...


5 Megmenekitette üldözőitől, azokat elpusztította.

Hát, ez azért így erős, ha mondjuk pl. az ókori Rómában elfoglalt helyzetükre gondolok....


6 Rendre tanította a népet

Tényleg? Melyikre? Az ortodoxra? Elég kevesen élnek aszerint....


7 Egy gazdag országot, Kánaánt adott nekik.

Hol is van az? Talán Izraelre gondolsz?


8 Ellenségeitől megszabadította őket.

Tényleg, a holokauszt ugye nem történt meg???


9 megszaporitotta őket, hogy belakják a Földet. Ígérete szerint meg is történt.

Sok felé élnek, de belakásnak kevéssé nevezném....

2022. ápr. 4. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/98 Kései Sirató ***** válasza:
16%
57-es! Nem az a kérdés, hogy mi rosszat tett, hanem az, hogy mi jót tett? Értelmezési problémáid vannak?
2022. ápr. 4. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/98 anonim ***** válasza:
19%

A történet úgy kerek, hogy amit 55ben leírtam, az a Kivonulás története.


De!


Elerkeztunk az Ószövetség lényegéhez.


Isten szövetséget kötött a kiválasztott népével, odaadja Kánaánt, cserébe a törvények betartásáért.


Amit te mondasz, a holokauszt generációja nem tartotta be Isten törvényét, amit Isten jó korán rögzített a szövetségben. Ez pedig:

Ha nem tartod meg a törvényeket szétszóratlak. Ha akkor sem tartod be a törvényeket fogságba ételek. Ha akkor sem tartod be a törvényeket megszuntetlek. Ha megtartod a torvenyeket a fogságból megmenekitelek.


A Babilon fogságból még megmenekitette, de a kommunizmusban résztvevő hitehagyott európai zsidóság fogságba került a németek által és megszüntette Isten, mert nem tartották be törvényét.


PONTOSAN AZT TETTE ISTEN AMIT TÖBB EZER ÉVE SZÖVETSÉGET ADOTT ENNEK A NÉPNEKLEIRATTA VELÜK A BIBLIÁBA ÉS ÖSSZES ÍGÉRETET BETARTOTTA.


EZ ISTEN ÉS A BIBLIA IGAZSÁGA.

2022. ápr. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/98 A kérdező kommentje:

58-as majd én szólok ha valaki nem a kérdésre válaszol.

Engem ugyanis az a jó tett érdekel ami:

"Én olyan őszinte jó cselekedetet keresek ami mögött nem lehet semmi hátsószándék vagy aminek nem része rossz."

Mint azt írtam az 56-os válaszomban is. Ennél fogva az 57-es és hasonló válaszok is hasznosak.

2022. ápr. 4. 15:52

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!