Isten mi jót tett?
Bibliai idézeteket legyetek szívesen írni hogy hol volt olyan rész ahol jót tett.
Nem túl sok esetre emlékszem amikor Isten bármi jót tett.
Jézusként gyógyított pár embert bár ez is olyan mint mikor a mai celebek 20 kamerással elmennek és adnak pár számukra kidobandó dolgot egy szegény családnak. Jót tesznek de számukra az nem nagy dolog (sőt még jó is) és sugárzik az egészből hogy nem a család miatt teszik hanem hogy jó színben tüntessék fel magukat és a felhajtás miatt. Közben mert ott van az összes többi szegény család akiknek tesznek a fejük de már jónak gondolják magukat mert egy családra rásózták a szemetüket amik kidobásával így nem kell bajlódni)
Definiáld az "abszolút tökéletes"-t elöszőr.
Aztán hogy mit is számít ez.
41-es
Neked is jelezném a 9. válaszomat.
Elnézést hogy a kérdést nem írtam ki pontosan. Majd lehet írok a moderátornak ez ügyben most már.
44-es
Ez most semmilyen módon nem tartozik ide. Légyszíves legközelebb olvasd el először a kérdést.
Isten nagyon sok jót tett az emberekért. Reményt adott nekik egy szebb és jobb jövőre. Azzal, hogy feláldozta a fiát lehetővé tette, hogy a barátai lehessünk. Megiratta a Bibliát, amiből megismerhetjük őt, megtudhatjuk, hogy mi a szándéka.
De hétköznapi dolgokat is megemlíthetünk, például mindenkire felhozza a napot, ad esőt, segít abban, hogy legyen munkánk, legyen mit ennünk, felvenünk, legyen hol laknunk.
Számtalan jót tett már, csak nyitott szemmel kell járni, hogy észre vegyünk
"Reményt adott nekik egy szebb és jobb jövőre."
Már mint egy reményt a túlvilágra?
-Azt a reményt is úgy hogy közben a létében sem biztos az ember. Tehát nem az a helyzet hogy kerülhetsz mennybe hogy ha ezt meg ezt teszed hanem hogy talán van és ha valamiket teszel akkor talán oda kerülsz. (sok a talán)
-Úgy hogy adta azt a reményt hogy közben nagy lehetőségként felvázolta az örökös szenvedést is.
Húú de jó van egy esélyed megnyerni a lottót de ha nem nyered meg akkor nem csak hogy nem kapsz semmi jót de kínozni is fogunk örökre. Ez aztán a remény. Mert ugye az nem úgy megy hogy mindenkit egyenes út vezet a mennybe. Azért be kell tartani a sok sok szabályt hogy aztán TALÁN mennybe juss. Ha van. Ha nincs akkor totál fölöslegesen elszúrtad az életedet.
De ha van akkor is ott van az a lehetőség hogy valamit félre értelmeztél és ezért mész a pokolba. Tehát nem elég hogy elszúrtad az életed még a pokolra is kerülsz.
Az egész akkor lenne jó közelébben ha lenne egy egyértelmű és biztos irány mutatás. De mint látható a világban a biblia egyáltalán nem egyértelmű és egyáltalán nem biztos.
" Azzal, hogy feláldozta a fiát lehetővé tette, hogy a barátai lehessünk."
Igen. Isten végül is csak mindenható. Ez a képessége annyira gyér és korlátozott hogy csak emberek lemészárlására képes és csak gyilkolással volt képes lehetővé tenni "hogy a barátai lehessünk".
Ennél szinte bármelyik másik isten okosabb és hatalmasabb.
Arról nem is beszélve hogy akkor Jézus elküldésig nem volt lehetőség erre? Mire várt? Vagy ennyi ideig tartott neki hogy kitaláljon valamit?
"Megiratta a Bibliát, amiből megismerhetjük őt, megtudhatjuk, hogy mi a szándéka."
Tehát megíratta az önéletrajzát hogy az alapján ismerjük meg. Ez nem egy túl jó módszer. Arról nem is beszélve hogy ha ő íratta meg akkor a mindent tudó rész nagyon erősen elbukott.
Nem lehet egyértelműen értelmezni és nem is egy olyan mű ami időtlen lenne. Már pedig egy mindent tudótól elvárható lenne egy olyan biblia ami irodalmilag,logikailag,stb kimagaslik minden más könyv közül. Ennek ellenére inkább van a közép kategóriásnál vagy ha úgy nézzük hogy Isten ihlette akkor már nagyon is gyenge mű.
"De hétköznapi dolgokat is megemlíthetünk, például mindenkire felhozza a napot, ad esőt, segít abban, hogy legyen munkánk, legyen mit ennünk, felvenünk, legyen hol laknunk."
Vannak helyek ahol nincsen eső és szomjúság van. Akkor Isten szándékosan nem csinál ott esőt? Szándékosan hagyja szenvedni és meghalni ott az embereket?
Nincs mindenkinek munkája sem. Vannak akik éheznek is miatta és szenvednek. Nekik miért nem segít akkor?
Sokaknak lakniuk sincsen hol.
A felsoroltakhoz vagy nincsen köze Istennek ezért a jó dolgok nem írhatóak az ő számlájára vagy pedig akkor a rossz dolgokat is ő teszi ezáltal szintén nem lesz jó az Isten ezek miatt. Sőt még gonosz is lesz mert sanyargat rengeteg embert.
Igazságtalan mert így kivételezik sok emberrel.
Kegyetlen mert hagyja akár hogy éhen vagy szomjan haljon a szülő szeme láttára a gyereke.
Kegyetlen mert nem segít munkát találni az embereknek ezáltal nem tudják ellátni a családjukat és szenved a családjuk főleg a munkanélküli akinek a feladata lenne ellátni a családját de képtelen rá.
"Számtalan jót tett már, csak nyitott szemmel kell járni, hogy észre vegyünk"
Csak csukott szemmel kell járni hogy ne lássad hogy mennyi szörnyűség is van. Nagyon kell akarni belemagyarázni a legapróbb jóba is Istent közben pedig figyelmen kívül kell hagyni minden mást.
Amit írtál az alapján egyáltalán nem jó Isten. Sőt még gonosz, kegyetlen, igazságtalan, nem mindenható sőt nagyon is csekély a hatalma és nem elég hogy nem mindent tudó de még egy átlag ember szintjét is csak ha eléri szellemileg.
10:35
A válaszom a kérdezőnek szólt. Ha nem értesz vele egyet, csak görgess tovább 😁
Csodás napot!
11:14
Az én válaszom is a kérdezőnek szólt. Leírtam neki hogy mikben és hol tévedtél. Hogy miért tévedés az egész válaszod.
Ha nem értesz vele egyet, csak görgess tovább.
Csodás napot!
Veszekedést kerüljük.
A kérdés alatt most már szerepel hogy bibliai idézeteket várok. Így talán megoldódik végre ez a probléma is.
Jézussal kapcsolatban felmerült érvek pedig már előzőleg ki lettek fejtve. Légyszíves azokat folytassátok és ne ismételgessétek ugyan azt újra és újra. Ez nem viszi előrébb a kérdést.
Ha nem szeretnél reagálni a régebbiekre de újat sem tudsz írni akkor spórold meg az energiát mert annak semmi értelme nem lesz hogy ha folyton ugyan az a párbeszéd fog ismétlődni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!