Miért keményítette meg Isten a fáraó szívét?
Emlékszem, erre a gyülekezetben egy nagyon kifacsart magyarázatot adtak. Valami olyasmit mondott a lelkész, hogy a fáraó saját maga keményítette meg a szívét a viselkedésével, hogy istennek ellentmondott, és így keményítette meg az isten a szívét.
Ennél egyszerűbb magyarázat, hogy isten tényleg megkeményítette a Fáraó szívét, mert meg akarta mutatni a hatalmát. Nem, nem volt igazságos.
Isten nem úgy keményítette meg a szívét, hogycsettintett és akkor a fáraó szívtelenné vált a zsidókkal szemben. Nem. Fáraónak a büszkesége keményítette meg a szívét. Nem is volt hajlandó elfogadni Isten létét. Szembe szált vele a hitetlenségével. neki nem volt buli, hogy Istentől jobban féljenek a zsidók, mint tőle. Ő akarta játszani az Istent. Ő nem engedte el a zsidókat, mert nem hitte, hogy az az Isten árthat neki, akit a zsidók imádnak. nem félt tőle, sőt be akarta bizonyítani, hogy ő itt az atyaúrísten és nem más. A labda folyamatosan fel volt dobva neki, bármikor elengedhette volna a zsidókat, de nem tette meg. Isten léte keményítette meg a szívét, nem szó szerint maga Isten vette el a szabad döntés lehetőségét tőle. éppen ellenkezőleg, választási lehetőséget biztosított a fáraónak, mint mindenki másnak. A fáraó végűl a nagy veszteségek láttán elkezdett hinni, de akkor, amikor a legmélyebb gödörben volt ő is és a népe is. Aztán elengedte őket. Aztán meggondolta magát, üldözte őket és a saját vesztébe rohant bele a katonáival együtt.
Nincs itt kitekert magyarázat. hihetett volna, de nem tette, még néhány csodajel után sem. A papok is rásegítettek erre. Mint manapság az ateisták csinálják, hogy győzködik a hívőket az igazukról. ,, Hülye vagy,nehogy már elhidd" " hiszem, ha látom"
Makacs volt a fáraó, megmakacsolta magát, gyakorlatilag ezt jelenti ez a kifelyezés. ,,Nem, azért sem"
Ezt találtam róla, szerintem elég jól össze van szedve benne:
Bár ez a biblikusabb válasz kicsit ellent mond néhány itteni hozzászólásban leírtnak.
#8
Azt egy teológus írta. Ahogy ránéztem, egyből látszik a sok magyarázkodás benne, ami már gyanússá teszi a szememben.
Ha a Biblia isten szava lenne, aki azt szerette volna, hogy mindenkihez eljusson az üzenete, akkor úgy lett volna megfogalmazva, hogy minden korban a legegyszerűbb ember is megértse.
Ez azonban aligha van így. Egyetemet végzettség teológusnak kell lenni ahhoz, hogy valaki mélyen elmerüljön benne, és még azok is hosszú magyarázatokat írnak hozzá.
Ami igazából csak magyarázkodás.
#8
A Biblia fő üzenetét minden ember minden korban megértette, ha akarta. Amennyiben neked nem sikerült, azt tényleg őszintén sajnálom, de valószínűleg nem a Bibliával van a baj ez esetben, hanem az olvasó felfogóképességével.
Ettől függetlenül lehetnek a Bibliának olyan részei, révén egy minimum 2000 éves könyv, a kérdésben szereplő rész hagyománya 3500 évre tekint vissza, aminek pontos megértéséhez szükségesek bizonyos nyelvi, társadalmi és történelmi, filozófiai ismeretek is, valamint a könyvek átható ismerete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!