A bibliai isten miért gondolja, hogy igazságos egy ártatlan gyereket büntetni a szülei bűnei miatt?
Ez a történet főleg akkor felháborító, ha ismerjük az előzményeket, de most csak a lényeget másolom be:
"Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.”" (2Sám 12,13-14)
A gyerek a végén tényleg meghalt.
Mert Ádám és Évánál mi volt?
De ha Noé történetét nézzük ott is biztos haltak meg gyerekek akik még nem vétkeztek.
#2
Ez azért zavaros, mert az Újszövetség újabb, eredeti, görög nyelvű szövegkritikai kiadásában, a Nestle-Aland 28-ban Jézus neve szerepel egy olyan helyen, ahol lehet őt azonosítani az ószövetségi istennel.
A Nestle-Aland 28-on alapul az egyik katolikus fordítás:
"Emlékeztetni akarlak titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy Jézus, miután népét egyszer s mindenkorra kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította." (Jud 1,5).
Forrás itt: [link]
Tehát Jézus volt az Ószövetség istene...
"Tehát Jézus volt az Ószövetség istene"
"Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. 3Így adta kezünkbe Istenünk, az ÚR Ógot, Básán királyát is egész hadinépével együtt, és úgy megvertük, hogy senki sem tudott megmenekülni. 4Elfoglaltuk akkor valamennyi városát, nem volt olyan város, amelyet el ne vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argób egész vidékét, Óg országát Básánban. 5Ezek a városok mind magas kőfallal voltak megerősítve, kapukkal, zárakkal, és rajtuk kívül még volt igen sok meg nem erősített város is. 6Kiirtottuk ezeket úgy, ahogyan elbántunk Szíhónnal, Hesbón királyával: kiirtottuk minden városban a férfiakat, az asszonyokat és a gyermekeket."
A gyerekeket is elpusztíttatta a vérszomjas ószövetségi Isten, míg Jézus az ártatlanokat sosem bántotta, sőt, még a bűnösöknek is megbocsátott. Ezért nem azonos a két Isten egymással.
Ha nem azonos a kettő akkor vagy mind két isten létezik vagy kamu.
Egyébként mit értelmeztek félre?(4. válasz)
#6
Értelek téged, és egyet is értek veled.
De a Júdás levél Jézussal azonosítja az ószövetségi istent.
Ezen felül vannak még olyan szakaszok az Újszövetségben, amik erre utalnak. De szerintem a Júdás levél a legegyértelműbb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!