Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?
Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.
Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.
Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.
Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.
Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.
Vidiripi
"Te konkrétan tagadtad a Biblia verseit."
Nem tagadtam a Biblia verseit! Hanem a Biblia versek muszlim értelmezését tagadtam! És annak most is ellenállok!
- Ne egy muszlim mondja meg nekem hogyan értelmezzem a Bibliát amikor szinte semmit nem tud az én Istenemről és az én Megváltómról Jézus Krisztusról!
"Allah számon fog kérni minden embert az Ítélet napján, de nem adja parancsaba hogy menj és írtsd ki ezt vagy azt. Főleg nem nőket és gyerekeket."
Oké számonkéri és aztán mit csinál velük?
"Tehát akkor kedvedre válogatsz az Ószövetség parancsai között."
Nem! De azokat a parancsokat már teljesítették!
"Te egy olyan Istenben hiszel aki népirtásra ad parancsot. Nők és gyerekek tömeges legyilkolására csak mert másban hisznek."
Nem! Én nem egy ilyen Istenben hiszek!
Abdullah tarthatna neked fogalmazás leckéket!
Ugyan is ez a múlt! Tehát helyesen: Olyan Istenben hiszek aki népirtásra ADOTT parancsot! Akkor és ott.
"Sőt, még azt is megparancsolta a Biblia szerint hogy a saját gyereked is öld meg ha másban szeretne hinni. Ezzel szemben Allah könyörületes, irgalmas, igazságos. Vallásszabadságot biztosít és majd az Ítélet napján fog számonkérni."
De azért addig a muszlimok tartanak nyilvános kivégzéseket pl. Szaúd Arábiában vagy Irakban ,Afganisztánban!
Érdekes hogy a hívei még sem így gondolják! Pl. Törökországban 2007-ben megöltek két törököt akik áttértek az iszlámról a kereszténységre és megölték azt is aki misszionáriusként ment az országba!
- Én nem veszem be a propaganda szöveget!
"Én is beszéltem a családi értékekről és Jézust is elfogaedom mint prófétát ahogy minden muszlim."
Senki nem mondta hogy nem fogadod el Jézust mint prófétát!
Egyébként meg nem rólad van szó. Hanem arról hogy mi volt előtted.
"Miért is? Mert belekérdeztem a keresztény vallásba? Mert szóvátettem hogy a keresztények iszlámellenes gyülöletkeltést folytatnak? Ez így szokott lenni. Aki leírja az igazságot azt a legtöbben nem szerteik."
Nem! Nem azért. Hanem azért mert már az elején minden egyes szavamra azt írtad hogy hazugság. Nem azt hogy: "Ezt rosszul tudod" vagy "Tévedsz" vagy "Had javítsalak ki"!
- Pedig volt amikor elismertem hogy tényleg tévedtem.
"Én nem vagyok békés? :) Aki leírja az igazságot az szerinted nem békés?"
Egy olyan ember aki már az elejétől fogva azzal jön hogy hazudok az nem békés! Az ilyen ember tele van indulattal! Hiszen nem jut eszébe az a lehetőség hogy a másik fél tényleg nem tudja vagy tényleg félre van vezetve. Nálad csak egy nézőpont létezik az hogy hazudik a másik!
És ez bizony nem a békesség jele!
"Meg akkor te ezek szerint egyes emberek tettei alapján ítéled meg az adott vallást és nem a vallás tanítása alapján."
Mohamed hadsereget gyűjtött Jézusnak soha nem volt szüksége hadseregre és nem is vonult be hadsereg élén egyetlen városba sem!
- Te hányszor írtál úgy hogy a keresztények így meg úgy viselkednek?
Te akkor nem viselkedés alapján ítéled meg? Ja hogy ez csak nálam nem elfogadható de te nyugodtan megteheted! Érdekes!
Te miért nem Jézus cselekedetei alapján ítéled meg a kereszténységet?
"Ebből is látzsik, téged nem érdekel az igazság. Akkor én is a te hozzászólásaid alapján ítéljem meg a keresztény vallást?"
Te eleve úgy indítottál hogy én hazudok. Szóval te már jóval előtte megítélted a keresztény vallást hogy mi "találkoztunk" volna!
"Fel lehet használni egy két kiragadott verssel amit szándékosan félreértelmezel. A Biblia esetében viszont maga a Biblia parancsolja hogy alkalmazz terrort."
És kivel szemben kell alkalmazni?
"Ez is hazugság. Mikor nem voltam akkor is tele volt ilyen iszlámellenes kérdésekkel, hozászólásokkal a GYK. Nézd vissza."
Nem hazugság! Csak nem megy a szövegértelmezés! De akkor szájbarágósan! Az én esetemben te voltál a kezdet.
És a megjelenésed csak fokozta az oldalon ezt az egészet!
"Bizonyára abbal reménykedsz hogy ez alkalommal fel tudsz mutatni valamit ami téged igazol."
Az igazság elől elszoktam menekülni! Az aki nem képes szembenézni az igazsággal az menekül!
"Neketek keresztényeknek ez nem megy. Nem akarjátok elfogadni az igazságot."
Az igazsággal nem vitázni szoktak hanem elfogadni!
"És miért jelensz meg?"
Azért amiért te is megjelensz! Te miért jelensz meg?
"Akkor ez azt bizonyítja hogy ti keresztények az igazság hatására méginkább hazudoztok, gyülölködtök."
Nem ez arra bizonyíték hogy te nem ismered az élő Istent és Jézus Krisztust mint Megváltót!
"Abdullah testvéremet ugyanazzal rágalmaztatátok mint engem pedig ő valóban finomabban fogalmaz mint én."
És ez te miattad van. Előkészítetted a terepet csak épp nem jól!
Mivel bennem is volt előítélet Abdullah szemben. És be kell vallanom hogy ez hiba volt!
"Ez is bizonyítja, mindegy milyen stílusban írjuk le, titeket az igazság zavar, és nem az milyen sítlusban közöljük."
Az én esetemben ez nem így volt! Nálam nem lett volna mindegy.
"Jézus közvetlen tanítjányai az igaz tanítást követték, ezért üldözték őket. Nem sokkal utána viszont a kereszténységet meghamisították és a keresztények kezdtek üldözni más vallásuakat és ez azóta is megy."
És akkor ezért lesznek muszlimokból keresztények! Na hát így üldözzék is az összes muszlimot hogy keresztények legyenek mind egy szálig!
"Mire nincs bizonyíték?"
A Koránban arra hogy a feltámadás tényleg lehetséges Isten által! A Koránban nincs írva ilyen eset egyetlen egy sem!
"Amúgy neked van arra bizonyítékod hogy Jézus feltámadt? Van arra bizonyítékod hogy Jézus feltámasztotta a halottat? Az nem bizonyíték hogy a Biblia ezt írja. Egyébként a Korán sok csodát ír, például Jézus esetében olyan csodákat is leír amit a Biblia nem.
Meg van írva a Bibliában!
Neked mi a bizonyítékod arra hogy Jézus már nem sokkal születése után beszélt? Az nem bizonyíték hogy a Korán ezt írja!
"Ez valami keresztény hazugság ahogy látom. A 444-nek volt egy ilyen hazug cikke hogy a muszlimokat nem érdeklik az ujgurok."
Hol vannak azok a hírek hogy a muszlim közösség kiáll az ujgurokért?
Persze hogy az de még sem a híreket linkeled hanem az ENSZ-ről az ENSZ BT-ről meg a szerbekről írsz!
Na igen a rohingyák jó hogy felhoztad ez eszembe sem jutott!
Amúgy neked van arra bizonyítékod hogy Jézus feltámadt? Van arra bizonyítékod hogy Jézus feltámasztotta a halottat? Az nem bizonyíték hogy a Biblia ezt írja. Egyébként a Korán sok csodát ír, például Jézus esetében olyan csodákat is leír amit a Biblia nem.
Ha fanyalogsz ha nem, a Torinói lepel a bizonyíték a feltámadása, mert neutron kusülés rajzolta fel Krisztus alakját, nem festmény. (A kihavitott szövet széléből vették mintát ezért nem hamisítvány)
"Nem tagadtam a Biblia verseit! Hanem a Biblia versek muszlim értelmezését tagadtam! És annak most is ellenállok!"
Te az igazságnak állsz ellent. Ha érdeked úgy kívánja még a Biblia is megtagadod.
"Ne egy muszlim mondja meg nekem hogyan értelmezzem a Bibliát amikor szinte semmit nem tud az én Istenemről és az én Megváltómról Jézus Krisztusról!"
Te egy olyan hamis istenségben hiszel aki nők és gyerekek tömeges legyilkolására adott parancsot, aki csak úgy tud megbocsátani ha emberként megszületik és megöleti magát. Én megmutatom neked hogyan válogasd ki a Bibliából a valószínűleg eredeti részeket a pogány hamisítástól.
"Oké számonkéri és aztán mit csinál velük?"
Mindenki megkapja aimt érdemel. Lesz aki a Menyországba kerül mások a pokolba. De ugye azt azért megérted remélem hogy ez nem ugyanaz mint parancsba adni nők és gyerekek lemészárlását.
"Nem! De azokat a parancsokat már teljesítették!"
Tehát ami nem tetszik arra azt mondod azokat már teljesítették? Aznem zavar hogy Jézus azt mondta nem megváltoztani jött a törvényt?
"Ugyan is ez a múlt! Tehát helyesen: Olyan Istenben hiszek aki népirtásra ADOTT parancsot! Akkor és ott."
És ettől jobb? Ha akkor és ott adott parancsot akkor az számodra elfogadható? Szerinted Isten aki könyörületes, igazságos, adna parancsot népirtásra?
"De azért addig a muszlimok tartanak nyilvános kivégzéseket pl. Szaúd Arábiában vagy Irakban ,Afganisztánban!"
Én rról beszélek mit ír a Biblia, te meg egyes muszlim országokról írsz :)
"Érdekes hogy a hívei még sem így gondolják! Pl. Törökországban 2007-ben megöltek két törököt akik áttértek az iszlámról a kereszténységre és megölték azt is aki misszionáriusként ment az országba!"
Nem a török állam tette és 14 éve történt :) A Bibliád tele van népirtással, és a saját gyereked megölését írja elő ha másban akar hinni, és te ennyit tudsz felmutatni? :) Hogy Törökországban 2007-ben megöltek két keresztényt?
"Én nem veszem be a propaganda szöveget!"
Ez nem propaganda szöveg hanem a saját Bibliád.
"Nem! Nem azért. Hanem azért mert már az elején minden egyes szavamra azt írtad hogy hazugság. Nem azt hogy: "Ezt rosszul tudod" vagy "Tévedsz" vagy "Had javítsalak ki"!"
Egyrészt továbbra is ugyanazokat a hazugságokat ismételgeted, másrészt látszik hogy téged nem érdekel az igazság.
"Egy olyan ember aki már az elejétől fogva azzal jön hogy hazudok az nem békés! Az ilyen ember tele van indulattal! Hiszen nem jut eszébe az a lehetőség hogy a másik fél tényleg nem tudja vagy tényleg félre van vezetve. Nálad csak egy nézőpont létezik az hogy hazudik a másik!"
Ez nem igaz. Akivel először találkozok lehetnek más opciók is mint hogy hazudik, de hamar kiderül hogy tényleg az igazság érdekli vagy hazudozik tovább.
"És ez bizony nem a békesség jele!"
Az hogy te folyamatosan hazudozol minek a jele?
"Mohamed hadsereget gyűjtött Jézusnak soha nem volt szüksége hadseregre és nem is vonult be hadsereg élén egyetlen városba sem!"
A Bibli szerint a zsidók hányszor gyüjtöttek hadsereget Istn parancsára? Sokszor. Ezzel persze nincs problémád. Sőt, még azzal sincs problémád hogy a zsidók számtalan népirtást követtek el. Nőket gyerekeket gyilkoltak tömegesen. Az persze szerinted probléma hogy a muszlimok önvédelemből hadsereget állítottak fel. Undorító kettős mérce. Na ez vagy te. Jézusnak alig volt követője, így hadsereget nyilván nem tudott kiállítani de felfegyverezte őket.
"Te hányszor írtál úgy hogy a keresztények így meg úgy viselkednek?
Te akkor nem viselkedés alapján ítéled meg? Ja hogy ez csak nálam nem elfogadható de te nyugodtan megteheted! Érdekes!"
Sokszor, de én magát a kersztény vallást nem a keresztények tettei alapján ítélem meg hanem a Biblia alapján.
"Te miért nem Jézus cselekedetei alapján ítéled meg a kereszténységet?"
Mert Jézusnak szinte semmi köze a jelenlegi kerszténységhez.
"Te eleve úgy indítottál hogy én hazudok. Szóval te már jóval előtte megítélted a keresztény vallást hogy mi "találkoztunk" volna!"
Persze. Én nem a te válaszaid vagy viselkedésed alapján ítéltem meg a keresztény vallást hanem a Biblia alapján.
"És kivel szemben kell alkalmazni?"
Lényegtelen kivel szemben. Nők és gyerekek lemészárlása az iszlám szerint szigorúan tilos háború esetén is a Biblia meg külön felhívja a figyelmet hogy a nőket és gyerekeket is öljék meg, ne kegyelmezzenek.
"És a megjelenésed csak fokozta az oldalon ezt az egészet!"
Abdullah testvérem sokkal finomabban fogalmaz mégis őt is ugyanazzal rágalmazzák a kersztények, tehát mindegy melyik muszlim válaszol, kerestzényektől ugyanaz lesz a reakció.
"Az igazság elől elszoktam menekülni! Az aki nem képes szembenézni az igazsággal az menekül!"
Most is menekülsz az igazság elöl. Ha tagadod az igazságot az menekülés.
"Azért amiért te is megjelensz! Te miért jelensz meg?"
Hogy megmutassam a keresztényeknek hogy amivel az iszlámot rágalmazzák az valójában a keresztény vallás tanítása és azért hogy megmutassam, a Biblia igazolja az iszlám vallás igazát.
"És ez te miattad van. Előkészítetted a terepet csak épp nem jól!
Mivel bennem is volt előítélet Abdullah szemben. És be kell vallanom hogy ez hiba volt!"
Ez is a muszlimok hibája :)))
"És akkor ezért lesznek muszlimokból keresztények! Na hát így üldözzék is az összes muszlimot hogy keresztények legyenek mind egy szálig!"
????
"A Koránban arra hogy a feltámadás tényleg lehetséges Isten által! A Koránban nincs írva ilyen eset egyetlen egy sem!"
Szerinted ha ír valamit a Biblia akkor az bizonyíték? :) Ki látta hogy Jézus feltámadt? Te láttad? :)
"Meg van írva a Bibliában!
Neked mi a bizonyítékod arra hogy Jézus már nem sokkal születése után beszélt? Az nem bizonyíték hogy a Korán ezt írja!"
Az hogy a Biblia leír egy csodát, nem bizonyíték neked. Ahogy az sem ha a Korán írja le. Sem neked sem neked. Ez azoknak bizonyíték akik látták a saját szemükkel. Számunkra a Korán és a Biblia lehet bizonyíték tartalmi és tárgyi bizonyítékok alapján.
"Hol vannak azok a hírek hogy a muszlim közösség kiáll az ujgurokért?"
Hát a magyar médiában sehol mert az ilyenekről nem számol be meg arról sem mikor muszlimok ítélik el a terrortámadásokat.
"Persze hogy az de még sem a híreket linkeled hanem az ENSZ-ről az ENSZ BT-ről meg a szerbekről írsz!"
Persze mivel az ENSZ feladata hogy megállítsa az ilyen népirtásokat, de érdekes módon semmit nem tesz mikot muszlimokat gyilkolnak tömegesen vagy a népirtókat segítik mint a délszláv háborúban.
"Na igen a rohingyák jó hogy felhoztad ez eszembe sem jutott!"
A 888 egy gagyi hazug szennylap. Nem csodálkozok hogy egy ilyen hazug szennylapra hivatkozol. Azt hazudja hogy a muszlimok megöltek néhány hindut. A helyzet az hogy Mianmarban a többségi társadalom budhista, nem hindu.Talán nem is élnek ott hinduk vagy csak nagyon kevesen. És mégha igaz is, ez szerinted legalizálja a rohingyák kiirtását? Az egy dolog hogy a Bibliád parancsba adja a népirtást de normális emberk ezt elítélik és nem tekintik civilizált tettnek.
Ja és akkor hogy van ez. Jézus szerinteed Isten vagy sem? Nem ártana tisztáznod mert még erre sem tudtál egyenes választ adni.
"Ha fanyalogsz ha nem, a Torinói lepel a bizonyíték a feltámadása, mert neutron kusülés rajzolta fel Krisztus alakját, nem festmény. (A kihavitott szövet széléből vették mintát ezért nem hamisítvány)"
A Torinói lepel egy középkori hamisítvány :) Már rég bebizonyították. Ahogy a többi ereklye is hamisítvány mint a keresztfa és lándzsa.
Vidiripi ! Ha ennyire fontosak neked a csodák, akkor olvasd el a Korán alábbi verseit amik Jétzus csodáit írják le. Ebben a versben például az újszülött Jézus beszél és megvédi édesanyját a rágalmazókkal szemen. Van ennél szebb csoda a Bibliában?
19/ 29-33 Mária akkor a gyermek Jézusra mutatott. Azok azt mondták: "Hogyan beszélhetnénk egy kisgyermekkel, aki még a bölcsőben fekszik?" A gyermek azt mondta: "Allah szolgája vagyok! Odaadta nékem az írást és prófétává tett. És áldottá tett engem, legyek bárhol is, és elrendelte nekem az imádkozást és az zakátot ameddig csak élek, és hogy az anyám iránt üdvösséget gyakoroljak. És nem tett engem hatalmaskodóvá és szerencsétlenné.És békesség legyen velem azon a napon, amikor megszülettem, és azon a napon, amikor meghalok, és azon a napon, amikor új életre támadok föl.
Ebben a versben szintén olyan csodák szerepelnek amiket a Biblia nem ír:
3/49 És Allah elküldi őt küldött gyanánt Izrael fiaihoz, akikhez eképpen szól: "Jellel jöttem hozzátok a ti Uratoktól: teremtek nektek agyagból, ami madár alakjában van formázva, aztán életet lehelek belé, s -Allah engedelmével- igazi élő madár lesz. Meggyógyítom - Allah engedélyével - azt, aki születésétől fogva vak, s meggyógyítom a leprást. És föltámasztom a halottakat -Allah engedelmével-. Hírül adom nektek, hogy mit esztek, és mit tároltok házaitokban. Mindebben jel van a számotokra, ha különben hívők vagytok.
Ezekkel mi a problémád? Szerinted ezek nem lehettek Jézus csodái?
Azt írtad a Koránban nincs feltámadás Allah által. Ez sem igaz. Olvasd el az alábbi verset:
2/259 Vagy nem láttad-e azt, aki elhaladt egy város mellett, amely romokban hevert, s azt mondta: "Hogy éleszthetné ezt föl Allah, miután kihalt?" Allah pedig halált bocsátott reá száz esztendőre. Azután föltámasztotta őt és azt mondta: "Mennyi ideig időztél halálos álmodban?" "Egy napot, vagy még annyit sem időztem így" - mondta az. Allah pedig azt mondta: "Nem! Száz esztendeig időztél így. Nézz ételedre és italodra! A száz esztendő ellenére nem romlottak meg. És nézz a szamaradra! S hogy intő jellé tegyünk téged az emberek számára, nézz a szamár csontjaira, hogyan keltjük életre azokat, s aztán fölruházzuk hússal!" Miután mindez megvilágosodott előtte, azt mondta: "Tudom, hogy Allah mindenre képes."
Vidiripi
"Te az igazságnak állsz ellent. Ha érdeked úgy kívánja még a Biblia is megtagadod."
Nem tagadtam a Biblia verseit! Hanem a Biblia versek muszlim értelmezését tagadtam! És annak most is ellenállok!
"Én megmutatom neked hogyan válogasd ki a Bibliából a valószínűleg eredeti részeket a pogány hamisítástól."
Hát persze! :)
"Te egy olyan hamis istenségben hiszel aki nők és gyerekek tömeges legyilkolására adott parancsot, aki csak úgy tud megbocsátani ha emberként megszületik és megöleti magát."
Tévedsz! A Fia halt meg!
"Lesz aki a Menyországba kerül mások a pokolba. De ugye azt azért megérted remélem hogy ez nem ugyanaz mint parancsba adni nők és gyerekek lemészárlását."
- A könyörületes és igazságos Allah!
2/7 Allah lepecsételte szívüket és hallásukat, látásukat hályog lepi. Nekik hatalmas kínzás jár.
2/59 Akik vétkeztek, másra cserélték a szót (a „hinta”-ra)[36], mint ami mondatott nekik. És azokra, akik vétkeztek, kínzást küldtünk le az égből, amiért vétkeztek.
2/85 Mi más fizetsége lehetne annak, aki ezt teszi közületek, mint szégyen az evilági életben, a Feltámadás Napján pedig a legszigorúbb kínzás.
"Tehát ami nem tetszik arra azt mondod azokat már teljesítették? Aznem zavar hogy Jézus azt mondta nem megváltoztani jött a törvényt?"
Igen azt mondom! Mert szerinted nem teljesítették?
Hiszen folyton arról írsz hogy a népirtás meg van írva a Bibliában. Ha nem teljesítették volna akkor hogyan lehetne megírva?
Ez puszta logika! Nem arról van szó hogy nem teljesítették. Az is meg van írva a Bibliában hogy templomot kell építeni. És az a templom meg is épült persze lerombolták. De amire Isten parancsot adott az megtörtént!
"És ettől jobb? Ha akkor és ott adott parancsot akkor az számodra elfogadható? Szerinted Isten aki könyörületes, igazságos, adna parancsot népirtásra?"
Mi az hogy adna? És miért kérdezed? Hiszen meg van írva!
Igen a te istenképedbe nem fér bele és nagyon nagyon sok keresztény Istenképébe sem fér bele. Csakhogy Isten valóban életnek és halálnak is Ura!
"Én rról beszélek mit ír a Biblia, te meg egyes muszlim országokról írsz"
Igen! Mert ha Allah majd az Ítélet napján fog számonkérni. Akkor miért végeznek ki embereket a bűnükért? Miért ítélkeznek Allah helyett?
"Nem a török állam tette és 14 éve történt :) A Bibliád tele van népirtással, és a saját gyereked megölését írja elő ha másban akar hinni, és te ennyit tudsz felmutatni? :) Hogy Törökországban 2007-ben megöltek két keresztényt?"
Nem a zsidó állam tette a népirtást! És egyébként is több ezer éve történt! Te még is ezt hoztad fel!
Nem akármilyen keresztényeket öltek meg ,hanem olyanokat aki előtte MUSZLIMOK VOLTAK!
"Egyrészt továbbra is ugyanazokat a hazugságokat ismételgeted, másrészt látszik hogy téged nem érdekel az igazság."
Az elején kellett volna felhozni hogy tévedek. Mert most már nem hiszek neked. Nem ,nem tévedek hanem nekem van igazam. Mert minden egyes szavamat megkérdőjelezted és hazugságnak tartottad már az elejétől fogva.
Mint ahogyan írtam korábban. Az hogy keresztények elhiszik hogy ugyan abban az Istenben hisznek a muszlimok is mint ők az egy dolog. Na de hogy vannak olyan muszlimok is akik ezt elhiszik az durva! Írom ezt így utólag.
Mert én is úgy gondoltam hogy lehet ebben valami de aztán kiderült az igazság!
„Ez nem igaz. Akivel először találkozok lehetnek más opciók is mint hogy hazudik,…”
Akkor csak én voltam ennyire kiváltságos hogy már az elejétől kezdve hazugnak neveztél!
„A Bibli szerint a zsidók hányszor gyüjtöttek hadsereget Istn parancsára? „
Isten hányszor küldte el a Fiát a zsidókhoz?
„Ezzel persze nincs problémád. Sőt, még azzal sincs problémád hogy a zsidók számtalan népirtást követtek el. Nőket gyerekeket gyilkoltak tömegesen.”
Allahnak sem volt vele problémája hiszen nem állította meg!
„Az persze szerinted probléma hogy a muszlimok önvédelemből hadsereget állítottak fel.”
Jézus nem állított fel hadsereget önvédelemből sem!
„Jézusnak alig volt követője, így hadsereget nyilván nem tudott kiállítani de felfegyverezte őket.”
Na ezen röhögtem egy jót! :D :D :D Hadsereget nem tudott kiállítani de felfegyverezte őket! A nem létező hadsereget felfegyverezte! Az nem semmi! A láthatatlan légió! 😊
Jézus soha senkit nem vezetett csatába és semmiféle fegyveres harcba nem keveredett senkivel! Sőt katonai vezetőként sem lépett fel soha.
„Sokszor, de én magát a kersztény vallást nem a keresztények tettei alapján ítélem meg hanem a Biblia alapján.”
A vallást Jézus alapján kellene megítélned!
„Mert Jézusnak szinte semmi köze a jelenlegi kerszténységhez.”
De nem a jelenlegi kereszténységet kell megítélned hanem a kereszténységet kellene Jézus alapján!
„Én nem a te válaszaid vagy viselkedésed alapján ítéltem meg a keresztény vallást hanem a Biblia alapján.”
Eddig ne tűnt fel hogy ezt tennéd! Hiszen akkor Jézus tanításaival kellene foglalkoznod de azt alig teszed!
„Lényegtelen kivel szemben. Nők és gyerekek lemészárlása az iszlám szerint szigorúan tilos háború esetén is a Biblia meg külön felhívja a figyelmet hogy a nőket és gyerekeket is öljék meg, ne kegyelmezzenek.”
Ez hazugság a részedről. Ha lényegtelen akkor miért foglalkozol vele? Vagy ez a hobbid hogy lényegtelen dolgokkal foglalkozol?
„Abdullah testvérem sokkal finomabban fogalmaz mégis őt is ugyanazzal rágalmazzák a kersztények, tehát mindegy melyik muszlim válaszol, kerestzényektől ugyanaz lesz a reakció.”
Én nem rágalmaztam!
„Hogy megmutassam a keresztényeknek hogy amivel az iszlámot rágalmazzák az valójában a keresztény vallás tanítása és azért hogy megmutassam, a Biblia igazolja az iszlám vallás igazát.”
Bocs már de te nem fogsz tudni olyan felvételek mutogatni ahol gyilkolás után azt kiabálják hogy Jézus hatalmas vagy ilyesmi! Nem a keresztények rágalmazzák az iszlámot valójában ,hanem azok a bűnözők akik Allah akbar felkiáltással gyilkolnak! Te mint muszlim tévedésben vagy. Az hogy a keresztényeket megvezették az nem meglepő de hogy a muszlimokat is megvezették az komoly probléma. Tudod miért?
Azért mert hiába olvassák a Korán még sem ismerik a saját vallásukat és a saját istenük nevében követnek el gyilkosságokat és tömeggyilkosságokat!
„Ez is a muszlimok hibája”
Miért a többesszám? Hatökörnek tartod magadat vagy micsoda? Egyes egyedül rólad van szó és nem másokról. A saját tetteidet ne kend másokra! Vállald a felelőséget az elkövetett hibáidért!
„????”
Térjen meg az összes muszlim és legyen keresztény vagy is Jézus követője! Ismerjék meg a valódi Jézust és tanításait a Bibliából!
„Szerinted ha ír valamit a Biblia akkor az bizonyíték? :) Ki látta hogy Jézus feltámadt? Te láttad?”
Akkor mi a helyzet azzal amit a Korán ír?
„Hát a magyar médiában sehol mert az ilyenekről nem számol be meg arról sem mikor muszlimok ítélik el a terrortámadásokat.”
És még is ki kérdezte azt hogy hol nem írnak róla? Nem írnak róla az állat tenyésztők lapjában sem meg az autós újságokban sem!
A kérdés az hogy hol vannak azok a hírek! Na hol vannak? Azt mond meg hol ne azt hogy hol nem! Érted?
„Persze mivel az ENSZ feladata hogy megállítsa az ilyen népirtásokat, de érdekes módon semmit nem tesz mikot muszlimokat gyilkolnak tömegesen vagy a népirtókat segítik mint a délszláv háborúban.”
Az ENSZ feladata? Nem is rendelkezik önálló végrehajtói hatalommal az ENSZ! Nézz már utána a dolgoknak! Tessék itt egy cáfolat arra hogy nem igaz amit írsz! Igen is tesz valamit. Igaz hogy semmit nem ér de tesz! és mit tesz az ujgurokért a muszlim közösség? Na mit? Hát semmit!
„ És mégha igaz is, ez szerinted legalizálja a rohingyák kiirtását? Az egy dolog hogy a Bibliád parancsba adja a népirtást de normális emberk ezt elítélik és nem tekintik civilizált tettnek.”
Persze hogy legalizálja ,mi sem természetesebb! Hát azért hoztam fel egyértelműen. Még is mi másért tettem volna szerinted? Nyugodtan bemagyarázhatod ezt magadnak hergeld csak magad ezzel. Gyerünk pörögj fel járasd magadat csúcsra ez ügyben. Az ujgurokat is minek hoztam fel? Miért kérdem már sokadjára hogy hol vannak azok a hírek ahol a muszlim közösség tiltakozik az ujgurok elleni atrocitások miatt?
„Ja és akkor hogy van ez. Jézus szerinteed Isten vagy sem? Nem ártana tisztáznod mert még erre sem tudtál egyenes választ adni.”
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
- Keresd ki a választ! megírtam! Az hogy neked nem tetszik az már a te bajod!
„Azt írtad a Koránban nincs feltámadás Allah által. Ez sem igaz. Olvasd el az alábbi verset:”
Nincsenek szemtanúk. Ki látta azt hogy Allah megöli majd 100 év múlva feltámasztja? Ez nem egy szemtanú vagy szemtanúk beszámolója mint ahogy Bibliában!
"A Torinói lepel egy középkori hamisítvány :) Már rég bebizonyították. Ahogy a többi ereklye is hamisítvány mint a keresztfa és lándzsa."
Kár hogy olvasatlan írod ezt ide.
1. Második század előtti pollen maradványokat találtak a szöveten, így a szövet nem lehet 14. századi. A pollenek ebben az összetételben csak Jeruzsálem és környékére jellemzőek.
2. A szénizotópos vizsgálat a szövet széléből vett mintát, amit 14. századi franciaapácák pótolták ki egy tűzvész utáni sérülések után.
3. A test kirajzolodását a szövet elroncsolodásának mértéke rajzolja ki a vászonra. Ezt nem lehet hamisitani.
4. Emiatt feltételezik a testből kiáradó energia, egy tizedmásodperces neutron kisülést tudósok.
5. Ez utóbbiak jogán feltételezhető, (és számos egyéb, korbácsütések helyei, keresztre feszítés nyomai stb.) hogy valóban Krisztus volt a lepelben és valóban feltámadt.
"Nem tagadtam a Biblia verseit! Hanem a Biblia versek muszlim értelmezését tagadtam! És annak most is ellenállok!"
Te az igazságot tagadod. Kíváncsiságból kérdezem, ha Jézus visszajönne és személyesen mondaná hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás, elfogadnád vagy továbbra is tagadnád.
"Tévedsz! A Fia halt meg!"
És ők nem egyek? Akkor két istenségben hiszel?
Az általad hivatkozott Korán versekben szó nincs olyan parancsról ami nők és gyerekek tömeges legyilkolására szólít fel.
"Igen azt mondom! Mert szerinted nem teljesítették?"
Ezekből a Bibliai versekből az következik hogy aki másban hisz azt ki kell irtani általánosságban.
"Igen a te istenképedbe nem fér bele és nagyon nagyon sok keresztény Istenképébe sem fér bele. Csakhogy Isten valóban életnek és halálnak is Ura!"
Ha számodra elfogadható a tömegmészárlás csak mert másban hisznek, akkor egyrészt olyan távol állsz Istentől hogy az elképesztő, másrészt nem tudlak civilizált embernek tekinteni. Az iszlám a gyerekeket ártatlannak tekinti, civilek meggyilkolása pedig szigorúan tilos. Totál értelmetlen és logikátlan is hiszen ha megölsz valakit mert másban hisz, már esélye sem lesz hogy esetleg megtérjen. Isten könyörültes. Sosem adna ilyenre parancsot. Sokkal jobban jársz ha belátod hogy ezek emberei hamisítások a Bibliában.
"Igen! Mert ha Allah majd az Ítélet napján fog számonkérni. Akkor miért végeznek ki embereket a bűnükért? Miért ítélkeznek Allah helyett? "
Ez az ő bajuk lesz. Neked viszont abból lesz bajod ha Istennek tulajdonítod ezeket a népirtásra felszólító Bibliai verseket.
"Nem a zsidó állam tette a népirtást! És egyébként is több ezer éve történt! Te még is ezt hoztad fel!"
De, a zsidó állam tette a népirtást a Biblia szerint Isten parancsára, az pedig mindegy mikor történt.
"Nem akármilyen keresztényeket öltek meg ,hanem olyanokat aki előtte MUSZLIMOK VOLTAK!"
Ami ellentéte az iszlám vallással, a Biblia viszont megparancsolja hogy aki kilép a vallásból azt meg kell ölni.
"Az elején kellett volna felhozni hogy tévedek. Mert most már nem hiszek neked. Nem ,nem tévedek hanem nekem van igazam. Mert minden egyes szavamat megkérdőjelezted és hazugságnak tartottad már az elejétől fogva."
Az elején megmondtam hogy tévedsz és minden alkalommal elmondom de téged ez nem érdekel. Most is csak mellébeszélsz, és nem karasz szembesülni az igazsáhóggal.
"Mert én is úgy gondoltam hogy lehet ebben valami de aztán kiderült az igazság!"
Kiderült hogy ti keresztények három istenségben hisztek. Tisztelet a kivételnek.
"Akkor csak én voltam ennyire kiváltságos hogy már az elejétől kezdve hazugnak neveztél!"
Nem kell a mellébeszélés. Szokj le a hazdozásról és nem nevezlek annak.
"Isten hányszor küldte el a Fiát a zsidókhoz?"
Egyszersem, mert Istennek nincs fia. Isten nem szül fiút se lányt se semmit hanem teremt. A kérdésem pedig az volt a Biblia szerint a zsidók hányszor gyüjtöttek hadsereget Isten parancsára?
"Allahnak sem volt vele problémája hiszen nem állította meg!"
Ateisták jönnek ilyen marhaságokkal. Az embereknek saját akaratuk van. Ha te elmész és gyilkolsz az nem Allah akarata hanem a saját döntésed. Allah lehetővé teszi hogy dönts. Ha te rosszat akarsz tenni, megteheted de meglesz a következménye.
"Jézus nem állított fel hadsereget önvédelemből sem!"
Mert nem volt követője, de azt a néhány tanítványát felfegyverezte és mikor jöttek Jézusért az egyik tanítvány egyből használta a feyverét.
"A nem létező hadsereget felfegyverezte! Az nem semmi! A láthatatlan légió!"
Felfegyverezte a tanítványait. Ezen mit nem értesz? A saját Bibliádat tagadod meg megint. Azt mondta Jézus adjátok el a ruháitokat is és vegyetek kardot.
"Jézus soha senkit nem vezetett csatába és semmiféle fegyveres harcba nem keveredett senkivel! Sőt katonai vezetőként sem lépett fel soha."
Nyilván, mivel nem voltak követői.
"A vallást Jézus alapján kellene megítélned!"
Nem. Egy vallást annak szent könyve és tanításai alapján kell megítélni.
"Ez hazugság a részedről. Ha lényegtelen akkor miért foglalkozol vele? Vagy ez a hobbid hogy lényegtelen dolgokkal foglalkozol?"
A keresztény vallást elemzem. Talán baj?
"Bocs már de te nem fogsz tudni olyan felvételek mutogatni ahol gyilkolás után azt kiabálják hogy Jézus hatalmas vagy ilyesmi!"
Szerinted egy keresztény csak akkor számít gyilkosnak ha így kiabál gyilkolkolás közben?
"Nem a keresztények rágalmazzák az iszlámot valójában ,hanem azok a bűnözők akik Allah akbar felkiáltással gyilkolnak!"
Az ilyen terorszervezetek mögött az USA áll. Akik belépnek bűnözők vagy csak a pénzért teszik, egyszerű bábok.
"Miért a többesszám? Hatökörnek tartod magadat vagy micsoda? Egyes egyedül rólad van szó és nem másokról. A saját tetteidet ne kend másokra! Vállald a felelőséget az elkövetett hibáidért!"
Én is muszlim vagyok te pedig mindenért a muszlimokat hibáztatod.
"Térjen meg az összes muszlim és legyen keresztény vagy is Jézus követője! Ismerjék meg a valódi Jézust és tanításait a Bibliából!"
Muszlimok már ismerik a valódi Jézust. Ti keresztények hisztek egy nem létező, pogány hamistás Jézusban.
"Akkor mi a helyzet azzal amit a Korán ír?"
Úgy lehet eldönteni hogy összességében nézed a Koránt és a Bibliát és öszeshasonltod melyik hitelesebb, logikusabb, erkölcsösebb.
"Az ENSZ feladata? Nem is rendelkezik önálló végrehajtói hatalommal az ENSZ! Nézz már utána a dolgoknak!"
Te nézz utána. Adhat felhatalmazást a bavatkozásra és küldhet közvetlenül megfigyelőket sőt békefentartó katonákat, bevezethet szankciókat stb.
"Még is mi másért tettem volna szerinted?"
Azért hogy megint a muszlimokat hibáztathasd.
"Keresd ki a választ! megírtam! Az hogy neked nem tetszik az már a te bajod!"
Akkor is csak kerülted a váészadást és mellébszéltél.
"Nincsenek szemtanúk. Ki látta azt hogy Allah megöli majd 100 év múlva feltámasztja? Ez nem egy szemtanú vagy szemtanúk beszámolója mint ahogy Bibliában!"
Eddig azt állítottad a Koránban nincs olyan hogy allah feltámszat valakit. Mutattam példát hogy van, de most meg az a problémád hogy nem szemtanuk leírása? :) Hát tényleg nem, mert a Korán Isten szava. A Bibliában pedig Jézus feltámadását a 4 evangélium eltérően meséli el, tehát nem hiteles.
"Kár hogy olvasatlan írod ezt ide."
Három egymástól független laboratórium vizsgálta a torinói lepelt és mindegyiknél az lett az eredmény hogy 13. századi hamisítvány. Innentől kezdve hiába jössz pollenekkel meg hasonlókkal. Egyébként a Biblia is ellentmondásos hogy volt-e lepel egyltalán.
Vidiripi
„Kíváncsiságból kérdezem, ha Jézus visszajönne és személyesen mondaná hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás, elfogadnád vagy továbbra is tagadnád.”
Fordított helyzetben te mit tennél?
„Az általad hivatkozott Korán versekben szó nincs olyan parancsról ami nők és gyerekek tömeges legyilkolására szólít fel.”
Nem ott tömeges kínzásról van szó!
„Ezekből a Bibliai versekből az következik hogy aki másban hisz azt ki kell irtani általánosságban.”
Hogy lehet az hogy ez neked mint muszlimnak következik általánosságban? Miért van az hogy a keresztények még sem így gondolják? És miért van az hogy még sem ezt teszik?
Miért van az hogy én tagadom azt amire te következtetsz? Én miért nem általánosságban értelmezem?
„Ha számodra elfogadható a tömegmészárlás csak mert másban hisznek, akkor egyrészt olyan távol állsz Istentől hogy az elképesztő, másrészt nem tudlak civilizált embernek tekinteni.”
Mert eddig civilizált embernek tekintettél? Ugyan már! Ezzel a propaganda szöveggel kit akarsz hülyíteni engem vagy másokat? Vagy magadnak ismételgeted hogy elhidd?
Ha Isten szuverén Úr akkor teljesen mindegy hogy a teremtménye számára mi az elfogadható vagy mi nem az! Isten úgy is azt fogja tenni amit akar! Hiszen azért Isten! A bálvány imádás az iszlámban is bűnnek számít. Allah mivel bünteti a bálvány imádást?
„Az iszlám a gyerekeket ártatlannak tekinti, civilek meggyilkolása pedig szigorúan tilos. Totál értelmetlen és logikátlan is hiszen ha megölsz valakit mert másban hisz, már esélye sem lesz hogy esetleg megtérjen. Isten könyörültes. Sosem adna ilyenre parancsot. Sokkal jobban jársz ha belátod hogy ezek emberei hamisítások a Bibliában.”
A terror támadásokban szinte csak civilek halnak meg. Szóval ezt mond el a terroristáknak is akik Alak Akbart kiabálnak!
„Neked viszont abból lesz bajod ha Istennek tulajdonítod ezeket a népirtásra felszólító Bibliai verseket.”
Tényként kezelem azt amit írtál!
„De, a zsidó állam tette a népirtást a Biblia szerint Isten parancsára, az pedig mindegy mikor történt.”
A zsidó állam 1948-ban alakult!
„Ami ellentéte az iszlám vallással, a Biblia viszont megparancsolja hogy aki kilép a vallásból azt meg kell ölni.”
Akkor miért nem ölik meg azokat a keresztényeket akik áttértek az iszlámra? És miért van az hogy több olyan muszlimot is megöltek akik áttértek a kereszténységre?
„Az elején megmondtam hogy tévedsz és minden alkalommal elmondom de téged ez nem érdekel.”
Azt írom hogy MOST MÁR NEM ÉRDEKEL! Az elején kellett volna!
„Tisztelet a kivételnek.”
Én kivétel vagyok!
„Nem kell a mellébeszélés. Szokj le a hazdozásról és nem nevezlek annak.”
Már nem érdekel az elején érdekelt!
„Egyszersem, mert Istennek nincs fia.”
Lukács 22leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm”
„A kérdésem pedig az volt a Biblia szerint a zsidók hányszor gyüjtöttek hadsereget Isten parancsára?”
Gondolom ahányszor parancsolta!
„Mert nem volt követője, de azt a néhány tanítványát felfegyverezte és mikor jöttek Jézusért az egyik tanítvány egyből használta a feyverét.”
Jézusnak volt 12 tanítványa! Amikor a tanítványok mondták Jézusnak hogy van 2 kard Jézus azt mondta: Elég! jézus soha nem adott parancsot arra egyik tanítványának sem hogy kardal harcoljon! Péter aki használta a kardot úgy hogy Jézus arra nem adott parancsot sőt rászólt Péterre hogy tegye el a hüvelyébe a kardját!
De még ezt megelőzően amikor Jézus azt mondta hogy: „Én vagyok!” Akkor az őt keresők meghátráltak és földre estek!
„Felfegyverezte a tanítványait. Ezen mit nem értesz?”
Ilyen nem történt! Jézus nem fegyverezte fel a tanítványait!
„A saját Bibliádat tagadod meg megint. Azt mondta Jézus adjátok el a ruháitokat is és vegyetek kardot.”
Tagadom hogy bárki is eladta volna a ruháját azért hogy kardot vegyen! egyébként meg ha el kell adnia a saját ruháját akkor nem más fegyverzi fel! Tehát azt állítani hogy Jézus bárkit is felfegyverzett volna egyszerűen nem igaz!
„Nyilván, mivel nem voltak követői.”
Nem voltak? Akkor kiket fegyverezett volna fel? Pihened kellene!
„Egy vallást annak szent könyve és tanításai alapján kell megítélni.”
A kereszténységet Jézus tanításai alapján lehet csak megítélni azok pedig az Újszövetségben vannak leírva!
„A keresztény vallást elemzem. Talán baj?”
Azt írtad hogy lényegtelen. Szóval igen baj ha lényegtelen dolgokkal foglalkozol! Foglalkozz lényeges dolgokkal!
„Szerinted egy keresztény csak akkor számít gyilkosnak ha így kiabál gyilkolkolás közben?”
A terroristák muszlimok?
„Az ilyen terorszervezetek mögött az USA áll. Akik belépnek bűnözők vagy csak a pénzért teszik, egyszerű bábok.”
És öngyilkos merényleteket követnek el? Azt értem hogy egy bűnöző a pénzre hajt és gyilkolni is képes érte. De a bűnöző aki a pénzre hajt az nem lesz öngyilkos!
„Én is muszlim vagyok te pedig mindenért a muszlimokat hibáztatod.”
Én téged hibáztatlak. De látom hogy az egyéni felelősség vállalás az nem az erősséged. Neked nem számítanak a hittestvéreid hiszen folyton belekevered őket abba amit te tettél és mint egyén nem vagy hajlandó felvállani. Félsz?
„Muszlimok már ismerik a valódi Jézust. Ti keresztények hisztek egy nem létező, pogány hamistás Jézusban.”
Térjen meg az összes muszlim és legyen keresztény vagy is Jézus követője! Ismerjék meg a valódi Jézust és tanításait a Bibliából!
„Úgy lehet eldönteni hogy összességében nézed a Koránt és a Bibliát és öszeshasonltod melyik hitelesebb, logikusabb, erkölcsösebb.”
Egyértelmű hogy a Biblia a hitelesebb!
„Azért hogy megint a muszlimokat hibáztathasd.”
Téged hibáztattalak és nem a muszlimokat! Csak nem mered felvállalni! Inkább rákened a hittestvéreidre! Ez mondjuk aljas dolog szerintem!
„Akkor is csak kerülted a váészadást és mellébszéltél.”
Keresd ki a választ! Megírtam! Az hogy neked nem tetszik az már a te bajod!
Hol vannak a hírek az ujgurokról? Amikben a muszlim közösség tiltakozik! Na hol? Hát sehol! A muszlimok mit tesznek? Semmit! Még annyit sem hogy tiltakoznának! A rohingyákért mit tettek? Az az érzésem hogy értük sem tettek semmit a muszlimok!
„Eddig azt állítottad a Koránban nincs olyan hogy allahfeltámszat valakit.”
Nagybetűvel kellett volna írnod hogy Allah! De ezt is kend a muszlimokra!
„Mutattam példát hogy van, de most meg az a problémád hogy nem szemtanuk leírása? :) Hát tényleg nem, mert a Korán Isten szava. A Bibliában pedig Jézus feltámadását a 4 evangélium eltérően meséli el, tehát nem hiteles.”
Dehogy hiteles akkor az istened megmutatta volna a hatalmát és emberek is látták volna hogy képes a halálból visszahozni a meghalt személyt! De így csak mellébeszélés az egész! Jézus több esetben is támasztott fel halottat! Szemtanúk előtt! 100év? Annyi idő alatt szinte mindenki meghalt akit az a személy ismert! A családja ,barátai stb. Ez nem logikus és nem is erkölcsös! És még csak a személyét sem tudjuk. Valaki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!