Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért támogatják...

Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?

Figyelt kérdés

Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.


Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.

Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.


Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.


Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.



2021. máj. 20. 23:20
❮❮ ... 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 ... ❯❯
 141/255 anonim ***** válasza:

"Az itt hozzàszólók nem jutottak el eddig a palesztin néppel kapcsolatban. Tőlük is vàrnék valami hasonlót pedig."

Ez nem igaz, már az elején sok ezen állításodnak ellent mondó hozzászólást lehetett olvasni, például a #11, amit az egyik 15%-os (te vagy a barátod) azért pontozott le, mert cáfolja a kérdést.

Természetesen nem a Hamász nevű palesztin terrorszervezet mellett állnak ki az emberek, mert azt minden jó érzésű, normális ember elítéli, hanem az ártatlan palesztinok mellett, akiket egyaránt sanyargat Izrael és a Hamász. Sőt talán utóbbitól jobban is szenvednek.


Amúgy mai hír, hogy az USA összesen 360 millió dollárral fogja támogatni a palesztinokat. Bár nagyon óvatosan kell, mert a Hamász valószínűleg magának akarja majd ezt a hatalmas összeget is, hogy tovább háborúzzon, tojva az ártatlan és szenvedő palesztinokra.


"Illetve teljesen összemostok kettőnket is úgy àltalàban."

Nem te írtad korábban egyik kérdéshez, hogy az akkor még másfél pipás jobban tudja és rá figyeljünk?

2021. máj. 26. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 142/255 anonim ***** válasza:

"Nem te írtad korábban egyik kérdéshez, hogy az akkor még másfél pipás jobban tudja és rá figyeljünk?"


Iszlámmal kapcsolatban jobban tudja a dolgokat ez bizonyos. Bár nyílván vannak dolgok, amelyek értelmezéstől függnek. De alapvetően Ő kifejezetten felkészült ebben, én pedig csupán egy általános tudással rendelkezem mondjuk így.


Politikai kérdésekben nem feltétlenül értek vele egyet. Illetve én többnyire nem is szoktam keverni a politikát a vallással. Nem szerencsés.


Abdullah

2021. máj. 26. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 143/255 anonim ***** válasza:

Alapvetően én meg tudok nyugodni abban, hogy valaki másképpen gondolkodik Istenről mint én. Míg Ő inkább olyan típus aki mindenáron meg akar győzni másokat.

Ettől függetlenül az Iszlámot elképesztő alpári támadások érik itt, és erről nem mi tehettünk. Hiába is próbálják ezt ránk kenni.


Abdullah

2021. máj. 26. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 144/255 anonim ***** válasza:

"Iszlámmal kapcsolatban jobban tudja a dolgokat ez bizonyos."

Miből gondolod? Ő egyfajta iskolát hirdet itt, azon kívül még van számos másik. Már többször írtam neki iszlámmal kapcsolatban, elhordott minden alávaló hazugnak, majd mutattam, hogy az iszlám.com oldal is azt írja, amit én, majd őket is pocskondiázni kezdte. Szerintem erősen túlbecsülöd őt.


"Ettől függetlenül az Iszlámot elképesztő alpári támadások érik itt, és erről nem mi tehettünk. Hiába is próbálják ezt ránk kenni."

Hát akkor ki? Nyilván sok támadásért (bár legtöbb esetben inkább kritika és nem támadás) nem ti tehettek, de nagyon sok a ti hibátok, elsősorban barátodé. Már több éve provokálja a keresztényeket, beszél a keresztényekkel és ateistákkal is olykor rendkívül alpári kocsma stílusban (lehet kocsmában szocializálódott), ami sokakban a többnyire semleges képet egyértelműen negatívvá alakítja. Ennek konkrétan többen is hangot adtak, hogy amíg meg nem ismerték az iszlámot általatok, addig semmi bajuk nem volt vele.

Ha pedig nem vetted eddig észre, a katolikusok ellen sokkal több ilyen támadás van, ráadásul pont ti is benne vagytok ebben.

2021. máj. 26. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 145/255 anonim ***** válasza:
56%

#144: Én nem így látom. Alapvetően a média uszít az Iszlám ellen már hosszú évek óta. És ez csapódik le itt is.

Ez látszik, ugyanazokat a mantrákat hajtogatják itt is, amit a televízióban láttak, hallottak.

És azt is megtapasztaltam, hogy akármit mondunk mi mindenképpen gonoszok leszünk a végén. És tulajdonképpen mi kezdtük a egészet...


Ha kiírnak egy Iszlámot rágalmazó kérdést az miattunk van szerintetek, és ha beszállunk a vitába akkor is mi vagyunk a hibásak.


Ha van rajtunk sapka az a baj, ha nincs akkor az.


Abdullah

2021. máj. 26. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 146/255 anonim ***** válasza:

"Én nem így látom. Alapvetően a média uszít az Iszlám ellen már hosszú évek óta. És ez csapódik le itt is."

Mi az, hogy a média uszít? Ennek így nincs értelme. Melyik média? A Törökországot és egyéb Orbán számára baráti iszlám országokat dicsőítő közmédia? Vagy az az ellenzéki média, ami kínosan ügyel rá, hogy például a menekültekről egyetlen rossz szó se hangozgasson el?


"És tulajdonképpen mi kezdtük a egészet..."

Nem te, mert te új vagy szerintem. Viszont barátod már évek óta itt provokálja a keresztényeket. Tette ezt egyébként elég sunyi módon sokáig, mert csak sok-sok hónappal később estek le dolgok vele kapcsolatban.


"Ha kiírnak egy Iszlámot rágalmazó kérdést az miattunk van szerintetek"

Nem mindig, de sokszor igen. Amikor barátod kiírt egy keresztényeket rágalmazó, gyalázó kérdést, utána jelent meg hasonló az iszlámmal, a muzulmánokkal kapcsolatban is. Egyébként nem csinálok belőle titkot, én is írtam már ilyen eset után ki, de alpári és ocsmány stílusában azért nem utánoztam. Van olyan szint, ahová én se kívánok lesüllyedni, ez az ő szintje.

2021. máj. 26. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 147/255 anonim ***** válasza:

"Mi az, hogy a média uszít? Ennek így nincs értelme. Melyik média? A Törökországot és egyéb Orbán számára baráti iszlám országokat dicsőítő közmédia? Vagy az az ellenzéki média, ami kínosan ügyel rá, hogy például a menekültekről egyetlen rossz szó se hangozgasson el?"


A közmédiában kifejezetten voltak egészen 2018-ig kifejezetten az Iszlám vallást gyalázó műsorok. Tehát amelyek nem is a menekülteket támadták, hanem magát az Iszlámot akarták a sárga földig lejáratni. Nem szeretnék linket adni, mert nem szeretném reklámozni a mocskot.


Ezeket mondják fel nekünk egyes emberek itt. És még el is hiszik, hogy azok ott "szakértők" voltak a TV-ben. :D


Én el szoktam mondani, hogy magam is keresztény voltam, de ezért is csak kritika ért itt, hogy sohasem voltam igazi keresztény, és hogy tök hülye vagyok az egészhez :D Pedig ezt csak azért mondtam, hogy érzékeltessem kicsit meg tudom érteni a "keresztény gondolkodást".


Szóval én olyan keresztényeket ismerek, akik habozás nélkül elítélik ártatlan emberek elleni erőszakot, így aztán nem értem az itteni GYK-s keresztényeknek ez miért nem sikerül a palesztinok tekintetében.


Abdullah

2021. máj. 26. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 148/255 anonim ***** válasza:
46%

"Talán úgy pontosabb lenne, hogy "saját elmebeteg nézeteinek megfelelően". Lényegében az idióta ezzel is a keresztényeket vádolja. Pedig valójában saját államuk nem védi meg őket."


Milyen kedves :) Az sem zavar téged hogy a közel-keleti keresztények ugyanazt állítják mint én. Belinkeltem a közel-keleti keresztény egyházak közös nyilatkozatát amiben azt írják a muszlim országok megvédik a keresztényeket, és a Nyugat támagotja az ISIS-hez hasonló terrorszervezeteket. Ennek ellenére te továbbra is hazudozol.



"Pedig az az ő földjük, már ott éltek a hódító arabok előtt is. Az arab elnyomás alatt pedig többségből elenyésző, elnyomott kisebbség lett."


Csak Egyiptopban él legalább 10 millió őslakos keresztény jelenleg és 1400 éve folyamatosan élnek ott keresztények muszlim fennhatóság alatt. Ez neked elnyomás? Ha a muszlimok akarták volna simán eltüntetik az öszes keresztényt, de nem ttték mert az iszlám toleranciát és vallásszabadságot hirdet. Ellenben Európából szinte teljesen kiirtották az őslakos muszlimokat. Na akkor ki az erőszakos és ki a toleráns a másikkal?

2021. máj. 26. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 149/255 anonim ***** válasza:
56%

"Ellenben Európából szinte teljesen kiirtották az őslakos muszlimokat. Na akkor ki az erőszakos és ki a toleráns a másikkal?"


Az kétségtelen, hogy például az Ibériai- félszigetről (mai Spanyolország) teljesen "eltűntek" a muszlimok az évszázadok alatt.


Abdullah

2021. máj. 26. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 150/255 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Màsrészt pedig nem mondunk ellent egymásnak. Függetlenül attól hogy kik üldözik az egyiptomi kopt keresztényeket én kiàllok mellettük."


Persze nem mondotok ellent egymásnak ,csak épp a muszlim társad közölte veled hogy ahogy fogalmaztál az hazugság!

De akkor vajon milyen lehet ha még is ellent mondotok egymásnak?


"Muszlim testvérem sem tagadta, hogy vannak velük szemben atrocitások. Csak ezek okozóit definiàlja a saját nézeteinek megfelelően."


És a muszlimok miért támadják a kopt keresztényeket?


"Míg Ő inkább olyan típus aki mindenáron meg akar győzni másokat."


Te így látod de én nem így látom! Ő nem meggyőzni akar másokat hanem folyamatosan támadja a keresztényeket!


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..


- Ez csak néhány kérdése a te barátodnak! És bizony az írásai nem arról árulkodnak hogy ő megakarna győzni hanem arról hogy lejárassa a keresztényeket!


"Ettől függetlenül az Iszlámot elképesztő alpári támadások érik itt, és erről nem mi tehettünk. Hiába is próbálják ezt ránk kenni."


Te nem tehetsz róla. Na de a barátod az bizony tett érte rendesen hogy tehessen róla!

És a te barátodnál már az elejétől fogva csak és kizárólag az volt hogy a keresztények hazudnak. Még csak esélyt sem adott arra hogy esetleg tévedhetnek.

Persze most már ez egyáltalán nem is érdekel. De az elején még érdekelt volna! De ő nem helyre igazította azokat akik esetleg tévedtek hanem hazugnak nevezte őket. Ő nem felkészültebb nálad hanem tele van indulattal és szerintem eljön az idő amikor gyűlölettel lesz tele! Ha így folytatja akkor biztosan!

- Nekem van olyan munkatársam aki Algériából jött Magyarországra és muszlim. Vele jól el lehet beszélgetni és igaz hogy vallásban nem értünk egyet de mégsem negatívan álltam hozzá. Sőt volt hogy segítettem is neki többször is.

De a barátod! Hát ő aztán nem a béke vallását követi és ezt tényként állítom! Teljesen mindegy hogy mit mondanak a muszlimok az iszlámról. Az a barátodra biztosan nem vonatkozik.

Különösebben engem sem érdekelt az iszlám nem is tudtam róla sokat. Na de a barátod révén kialakult bennem egy látásmód az iszlámról.

Szerintem kitalálod!

Megjegyzem téged még nem könyveltelek el a barátod mellé!


"Alapvetően a média uszít az Iszlám ellen már hosszú évek óta. És ez csapódik le itt is."


Nagy általánosságban tudtam csak dolgokat az iszlámról. A barátod "vezetett" be az iszlám rejtelmeibe és nem a média!


"És azt is megtapasztaltam, hogy akármit mondunk mi mindenképpen gonoszok leszünk a végén. És tulajdonképpen mi kezdtük a egészet..."


Na ebben teljesen egyet tudok veled érezni és át is tudom élni.

Mert én meg azt tapasztaltam meg a barátod révén hogy mindenben hazudok és nincs is más lehetőségem csak a hazugság! És hogy totálisan én vagyok a gonosz. És persze hogy a keresztények kezdtek mindent!


"Ha kiírnak egy Iszlámot rágalmazó kérdést az miattunk van szerintetek, és ha beszállunk a vitába akkor is mi vagyunk a hibásak."


Linkeltem 3 kérdést. De rengeteg van és jönnek az újabbak! A kereszténységet rágalmazó kérdések előbb jelentek meg időben és mennyiségben is. Nem konkrétan miattad.

De hogy a barátod teljes mértékben felelős ezért abban biztos lehetsz!

Egyébként az iszlámot kritizáló kérdést én is írtam ki. De amíg a barátod ide nem tévedt eszembe se jutott az iszlám. És újra leírom hogy nem sokat tudtam az iszlámról!

2021. máj. 26. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!