Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?
Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.
Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.
Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.
Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.
Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.
Ja, és tegyük hozzá, ez talán az első háború volt, amikor az ENSZ nem tudott kiadni Izraelt elitélő határozatot, mert a javaslatnak nem tudtak többséget szerezni. Még Oroszország sem támogatta az elitélést.
Arról nem is beszélve, hogy izraeli zászló lengett egy csomó európai ország kormány-épületein, ami korábban nem fordult elő.
Vidiripi
"Az amerikai felsővezetés a mai napig nagyon mély kapcsolatokat ápol a zsidósággal, így volt ez akkoriban is."
Nem így volt!
"Az pedig, hogy az említett seregek mennyire voltak felszerelve az számomra kétséges."
Hát jobban mint az Izraeli hadsereg mivel az még akkor nem is létezett!
Egy ország aminek nincs hadserege és még sem voltak képesek elfoglalni a térség legerősebb országai!
"Legalább T-34-es harckocsikat kaptak ?"
Ha érdekel nézz utána!
"Én azt írtam hogy Izrael katonai sikereit túlzod el."
Kérlek idézd azokat a részeket ahol én Izrael katonai sikereit méltatom!
"Az a baj, hogy ez egy időzített bomba Izrael számára. Csak rá kell nézned a térképre. Csak külső segítséggel maradt fent, még ha kezdetben nem is, ma már mindenképpen."
Időzített? Ő....Izraelt megalakulásának ideje óta ,folyton támadják és azt állítod hogy időzített bomba Izrael számára? Már bocs de te úgy gondolod hogy még nem robbant fel hanem csak ezután fog?
"Csak külső segítséggel maradt fent, még ha kezdetben nem is, ma már mindenképpen."
Ez érdekes a kommented elején még ezt írod: "Az amerikai felsővezetés a mai napig nagyon mély kapcsolatokat ápol a zsidósággal, így volt ez akkoriban is."
- Aztán a kommented végén meg azt hogy hogy kezdetben nem külső segítséggel maradt fent! Talán tisztázhatnád magadban hogy akkor most melyiket is fogadod el! (mondjuk a tények attól még tények maradnak)
"A hírek szerint tűzszünetet kötöttek a felek de Gázában több évig tart helyreállítani a károkat. Az izraeli bombázások 1000 lakóházat teljesen elpusztítottak, 1800-at pedig lakhatatlanná tettek.Tehát több ezer palesztin vesztette el otthonát."
Reakcióm arra, hogy évekig tart helyreállítani a károkat:
Miért nyomorognak a gázaiak?
1 mérföld Hamasz-terroralagút költsége 800.000 dollár (240 millió forint). Az izraeli hadsereg 11 nap alatt 80 mérföldnyi alagutat semmisített meg. (19,2 milliárd forint)
A Hamasz rakétáinak átlagos költsége 600 dollár / darab, összesen 14.000 rakétával rendelkeznek, ez további 8,4 millió dollár (2,5 milliárd forint)
Na ezért van nyomor Gázában! Mert a szaros iszlám terrorista Hamász, aki az övezetet az uralma alatt tartja, rakétákra költi a pénzt és alagutakra, ahelyett hogy a népre és az övezet fejlesztésre költené! Na ez itt az átverés! Ők háborút akarnak, nem békét! Nem nyugszanak, amíg Izraelt le nem győzik, de ilyen nem lesz!😘
"Már bocs de te úgy gondolod hogy még nem robbant fel hanem csak ezután fog?"
Abszolút így gondolom. Néhány orszàg elképesztően megerősödőben van a tàgabb térségben.
Csak idő kérdése.
Aki szelet vet vihart arat !
Abdullah
Vidiripi
Hát szerintem az időzített bomba akkor készült el ,amikor megalakult Izrael és nem sokkal után fel is robbant és azóta is megy a robbantgatás!
És mi van Izrael katonai sikereivel? Hol van az a rész ahol én ezeket méltatom?
És akkor számodra melyik az elfogadható 1948-ban volt támogató vagy nem volt?
És továbbra is tény hogy képtelenek voltak elfoglalni egy hadsereg nélküli országot az arab/palesztin országok hadseregei!
Néhány orszàg elképesztően megerősödőben van a tàgabb térségben.
Feltételezem Iránra gondolsz. Ne adja Isten, hogy igy legyen, mert akkor mi is szembe kell nézzünk az atomfelhővel.
#106: Igazad lehet. Izrael tele van atomfegyverrel most is.
1973 ban is csupàn néhàny óràn múlott hogy nem vetették be az arabok ellen.
Abdullah
Senki sem akar atomfegyvert bevetni Izrael ellen sztem. Ez senkinek sem érdeke a térségben.
Viszont fel kéne fogni agyilag, hogy embereket gyilkolni, csalàdokat félelemben tartani, egy egész népet tàborokban fogva tartani: KÖVETKEZMÉNYEKKEL jàr.
Izrael csak annyit ért el eddigi "győzelmeivel" hogy egyre erősebb ellenfeleket szerez magának. De ezt màr mondtam !
Vannak olyan cirkàlórakétàk, robotrepülőgépek amik àtjuthatnak ezen a híres vaskupolàn.
Én legalább 3 orszàgot tudok amelyik a jövőben Izrael ellenfele lehet, és màr most is nagyon erős.
Jobb lenne a békére törekedni, és tudomàsul venni hogy Izrael egyben Palesztina is. Eddig is ezt kellett volna. Egy orszàg 2 nemzet.
Abdullah
Abdullah, tőled nem vártam ilyen nyilvánvaló hazugságot.
Az atombomba bevetéséhez Izraelben 3 ember együttes döntése kell: a miniszterelnök, a hadügyminiszter és a hadsereg főparancsnoka. Vagyis ha ilyesmi egyáltalán szóba került volna, arról csak ők tudhatnak. Gondolod, ha tényleg felmerült volna a gondolat, akkor ők azt elmondták volna? Nyilván nem. Ebből következően az állitás szintiszta hazugság.
Melyik az a 3 ország?
Vidiripi
"Senki sem akar atomfegyvert bevetni Izrael ellen sztem."
Ha Izrael ellen atomfegyvert vetnének be akkor abból jócskán kapna az arab/palesztin lakosság is! Izrael nem valami nagy állam területét tekintve!
"Viszont fel kéne fogni agyilag, hogy embereket gyilkolni, csalàdokat félelemben tartani, egy egész népet tàborokban fogva tartani: KÖVETKEZMÉNYEKKEL jàr."
És úgy gondolod ha ezt itt leírod akkor az üzeneted célba ér?
- Az nem jutott még eszedbe hogy rossz helyre küldöd az üzenetedet?
Ezzel az erővel Magyarország megüzenhetné Észak-Koreának hogy intézze el hogy kis hazánk visszakapja az elcsatolt területeket!
Igen következményekkel jár az amit Izrael tesz ez nem is vitás. De ez fordítva is igaz!
"Izrael csak annyit ért el eddigi "győzelmeivel" hogy egyre erősebb ellenfeleket szerez magának. De ezt màr mondtam !
Amikor Izrael megalakult akkor is a térség legerősebb országai támadtak rá! És nem is volt hadserege Izraelnek!
"Jobb lenne a békére törekedni, és tudomàsul venni hogy Izrael egyben Palesztina is. Eddig is ezt kellett volna. Egy orszàg 2 nemzet."
Írj levele az izraeli kormánynak és tudasd velük. Mivel ők hozzák a döntéseket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!