Keresztények miért támogatják Izraelt és nézik el a palesztinok ellen elkövetett tömeggyilkoságokat?
Nem lehet nem észrevenni hogy általában véve a keresztények többsége minden szinten Izrael mellett áll. Ez számomra értehetetlen. Vallási és emberei oldalról nézve is.
Ha vallási megközelítésből nézem, a zsidók nem fogadják el Jézust. Egyszerű csalónak tekintik aki házasságon kívül született, az Újszövetséget pedig olyan könyvnek ami az Ószövetséget veszi alapul de alapjaiban változtatja meg azt.
Az iszlám viszont prófétaként tiszteli Jézust, édesayját Máriát szintén tiszteli, egy fejezet kapta a címét róla a Koránban, az Evangélium pedig eredetileg Isten kinyilatkoztatása.
Emberi oldalát tekinte pedig méginkább értehetetlen sok keresztény hozzállása. Számos emberjogi szervezet, de még az ENSZ is háborús bűnnnek nevezte azt amit Izrael tesz a palesztinokkal. Nagyon sok palesztin civilt gyilkolnak meg. Nőket, gyerekeket. Nem látom hogy ezt elítélnék. A pápa is csak annyit mondott, fejezzék be harcokat, de semmi mást. Nem tudom, biztosan van olyan keresztény aki elítéli a civiliek elleni támadást mindkét oldal esetében, de nem jellemző vagy nem ez jelenik meg a médiában.
Nem várom keresztényektől hogy a muszlimok oldlára álljanak, de azt igen hogy legalább legyenek pártatlanok.
"Tehát azzal bízza meg Isten a prófétákat, hogy minden utcasarkon óbégassák, hogy ők próféták? Tudod aki valóban próféta, annak nem kell ezt folyamatosan hangoztatni, Mózes se tette, aki ténylegesen Isten egyik legnagyobb prófétája volt. A fáraónak se kezdett ajvékolni, hogy ő bizony próféta, hanem egyszerűen közölte Jahve üzenetét."
Teljesen természetes, hogy egy próféta tisztàzza, hogy milyen minőségben hirdeti a verseket amiket idéz.
De képzeld Mózes is tudatta a Fàraóval milyen minőségben van jelen, a Fàraó "ki is akadt rà" ezért. Persze ha csak egyszerű màgusnak mondta volna magàt az nem lett volna probléma, de nem így tett.
Abdullah
#211
Idéznéd, hogy Mózes hol mondogatta folyamatosan a fáraónak, hogy bizony ő próféta?
"Ha így gondoljátok kis barátoddal, akkor bizonyítsátok be, mert ez tűnik inkább csak egy erősen keresztényellenes rágalomnak, mint valós ténynek."
Ti keresztények állítjátok hogy Jézus Isten, ezért nektek kell bizonyítani. Ezt nem tudjátok bizonyítani és tegyük félre. Még azt sem tudjátok bizonyítani hogy Jézus egyáltalán Istennek vallotta volna magát. Nincs ilyen kijeltés Jézustól. És persze egy rakás Bibliai vers bizonyítja hogy Jézus próféta.
"Tehát azzal bízza meg Isten a prófétákat, hogy minden utcasarkon óbégassák, hogy ők próféták?"
Primitíven fogalmaztad meg de lényegében igen. Egy akkor élt ember aki azt sem tudja mi az az egyistenhit, honnan tudja hogy xy próféta ha be sem mutatkozik?
"Tudod aki valóban próféta, annak nem kell ezt folyamatosan hangoztatni, Mózes se tette, aki ténylegesen Isten egyik legnagyobb prófétája volt. A fáraónak se kezdett ajvékolni, hogy ő bizony próféta, hanem egyszerűen közölte Jahve üzenetét."
Ez biztos hogy nem igaz. Ezer százalék hogy Mózes először bemutatkozott és elmondta hogy ő próféta akit Isten küldött. Ha emberekhez szólsz az az első hogy bemutatkozol, elmondod ki vagy, ki küldött, aztán jöhet az üzenet. Ha csak egyszerűen közölte volna Isten üzenetét egyből visszakérdeznek hogy ki vagy te, honnan jöttél, ki küldött. Ez teljesen egyértelmű.
Szóval Mohamed próféta esetében teljesen egyértelmű hogy ki ő. Elmondta hogy ő, próféta, Allah küldötte, és az a feladata hogy átadja Allah üzenetét az embereknek, tanítsa és figyelmeztese őket. Kiderül a Koránból, hadiszokból. Teljesen világos.
Jézus esetben viszont nem derül ki a Bibliából. Sehol egy egyértelmű bemutatkozás hogy ki ő pontosan.
"Na ez az ami a keresztényeknek nem megy. Hazudniuk kell ahhoz hogy támadhassák az iszlámot. Ha megfigyeled csak olyasmivel támadják az iszlámot ami nem is az iszlám tanítása."
Nem ismerik az Iszlàmot. És óvodàs koruktól kezdve azt tanítjàk nekik hogy az Iszlám inkàbb valami negatív dolog. Ezt még megérteném, hogy valaki nem ismer valamit.
De azt nagyon nem szeretem amikor egyesek azon élvezkednek, hogy minél ocsmànyabb dolgokat vàgjanak a fejünkhöz puszta gyűlöletből. Na ezeket én is hazugsàgoknak hívom.
Abdullah
"Ez biztos hogy nem igaz."
Ha már hazugsággal vádolsz, akkor idézd nekem, hogy Mózes hol mondogatja a fáraónak, hogy próféta.
"Jézus esetben viszont nem derül ki a Bibliából. Sehol egy egyértelmű bemutatkozás hogy ki ő pontosan."
De van bemutatkozás (több helyen is), csak ő nem vallotta magát prófétának egy esetben sem. Nem is tudtál tőle ilyet idézni.
"És óvodàs koruktól kezdve azt tanítjàk nekik hogy az Iszlám inkàbb valami negatív dolog."
Ne hazudj, mert szánalmas vagy. Óvodás korban szó se esik az iszlámról, leghamarabb az 5. osztály végén, vagy 6. osztály elején kerül szóba történelemből. De akkor is csak tényszerűen, nem vallási oldalról közelítve.
"Ne hazudj, mert szánalmas vagy. Óvodás korban szó se esik az iszlámról, leghamarabb az 5. osztály végén, vagy 6. osztály elején kerül szóba történelemből. De akkor is csak tényszerűen, nem vallási oldalról közelítve."
Az előítéletek belénk nevelése sokszor történik burkoltan.
Példàul ràm anno nagy hatàssal volt hogy a "gonosz törökök" mi mindent csinàltak itt velünk. Alsó tagozatos olvasókönyvek tele voltak ezzel. Nagy olajfestményekkel. A magyar történelem oktatàs iszlamofób volt amikor én tanultam. Burkoltan de sokszor nyíltan is.
Mintha óvodàból is rémlene valami versike ami a törököket emlegeti negatívan.
Abdullah
"Ha már hazugsággal vádolsz, akkor idézd nekem, hogy Mózes hol mondogatja a fáraónak, hogy próféta."
Ezt én àllítottam, és nem muszlim Testvérem. Ne tőle kérd szàmon.
Igyekszem megkeresni a Korànban.
Abdullah
#218: Igazàból csak próbàltam felhozni valamit azok mentségére akik itt mocskoljàk az Iszlàmot sokszor.
De akkor ezek szerint puszta gyűlöletből és gonoszsàgból teszik, amiben nincs szerepe a helytelen oktatàsnak szerinted.
Abdullah
Szerintem neked pont nem kell senkit se mentegetned, írtál éppen elegendő ocsmány rágalmat a keresztényekre korábban.
Amúgy pedig mutattak több olyan linket is egyik kérdésnél, ahol iszlám vallású emberek gyűlölködnek például keresztények ellen. Tehát felesleges áldozat szerepben tetszelegned, láthatóan a gyűlölködés ott van mindenhol függetlenül a vallástól (vagy akár hitnélküliségtől, mert ateisták között is van ilyen).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!