Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az iszlám vallás miért nem...

Az iszlám vallás miért nem szakadt darabokra, úgy, mint a kereszténység?

Figyelt kérdés

Megszámlálhatatlanul sok keresztény felekezeteket létezik, és mindegyik azt gondolja, hogy nála van az igaz tanítás. Bizonyos esetekben még abban sem tudnak mégegyezni, hogy mi a Biblia, mert más a kánon egy ortodoxnak, mint egy kálvinistának. Tehát nem igazán hiszek a kereszténységben.


Ami engem érdekelne, hogy az iszlám hogyan tudta megőrizni az egységét, hogy náluk nincs több tízezer felekezet, és egy Korán van, amit minden muszlim olvas?


2020. nov. 24. 16:46
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/79 anonim ***** válasza:
100%

"Te miről beszélsz milyen muszlimok igénylik és hol?"


Mikor mondjuk az USA - tól kérnek segítséget a tálibok ellen.


"A gaszanida keresztények ölték meg a muszlim követet akik Bizánc hűbéresei voltak. Bizánc rendezhette volna a dolgot azzal hogy megbünteti a tetteseket de nem ezt tette hanem hadsereget küldött a muszlimok ellen. Tehát nem elzárkózott hanem agresszor volt. Meg mi az hogy egy követ megölése elzárkózás? Te beteg vagy?"


Aztán védekezésből meghódították az ismert világ felét ugye?


"Ebben a történetben keresztények azok akik elvágják mások torkát. Európából szinte teljesen kiirtották a muszlimokat míg a közel-keleten 10-15 millió őslakos keresztény él."


Még szép, hogy annyi él, hiszen az a kereszténység szülőhelye. Európa nem a muszlim vallás szülőhelye. És még mindig ott tartunk, hogy a muszlimok nyomultak Európába, nem fordítva.


"Ha keresztények vannak mögötte az kontó de ha zsidók az valóság? :)"


Nem attól valóság, hogy zsidók, hanem mert ők a nagytőkés réteg. A mai világban az egyháznak nem sok hatalma van. Amíg a nyugatiak már leálltak a vallási alapú gyilkolászással, a muzulmánok középkori módra még mindig fenttartják a szokását ennek.



"Ez is tipikus keresztény hazugság. A törökök egész Kelet-Európát elfoglalták de senkire nem kényszerítették rá az iszlámot mert az iszlám tiltja az erőszakos térítést. Még a mai Törökország területén is több millió keresztény élt a 20. század elején."


Ne hülyéskedj már, a török szultánok írták/íratták le a saját ideológiájukat, melyben meg van említve, hogy az iszlám bajnokainak tartják magukat és Mekka és Medina egységes uraként, kötelességüknek tartják a vallásuk terjesztését.

A törökök nem voltak hülyék, ezért nem konvertáltak agresszívan, mert a rengeteg kisebbséggel és más vallású emberrel az nem működött volna. A törökök másodlagos állampolgárként kezelték a más vallásúakat, így azok előbb utóbb maguktól konvertálódtak, hogy javítsanak a helyzetükön.

2020. nov. 25. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/79 anonim ***** válasza:
100%

55# Hogy erre nem gondoltam 😂😂😂


Tulajdonképpen ő pont olyan, mint Edgár. Rossz emlékei van egy papról, vagy őt is elrángatta az anyja valami zarándok útra és annyira megsértődött, hogy komolyan el is hiszi, amiket állít. Az biztos, hogy nagyon be van kattanva, csak meg kell nézni, hogy milyen hosszú litániákat írt a másik kérdésben is a semmiről.

2020. nov. 25. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/79 anonim ***** válasza:
100%

Nem. Ahogy írtam muszlim államok is hódítottak de az tény hogy a magyarok akarták előbb leigázni a törököket.


Erre milyen forrásod van? A magyarok legfeljebb a Balkánt akarták. Ugyanazt a csontot, mint a törökök, nem magukat az oszmán törököket.

2020. nov. 25. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/79 anonim ***** válasza:
100%

#59

Nem teszi meg. Ha azt nyilatkozom, hogy te egy gyilkos vagy, akkor jogosan ítélnek 40 év börtönre? Konkrét bizonyítékot kértem, nem valakinek vagy valakinek a véleményét.

Tehát milyen bizonyítékod van, hogy az ISIS, a Hamasz, Hezbollah, Al-kaida, Boko Haram, stb... (van sok száz) szervezeteket a nyugat hozta létre?


El kell esetleg magyarázni a bizonyíték fogalmát? Vagy mit nem értettél a kérdésemből?

2020. nov. 25. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/79 anonim ***** válasza:
100%

#62

Fogalmam sincs, hogy mentálisan hogy lehetnek emberek ennyire kisiklottak.

2020. nov. 25. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/79 anonim ***** válasza:
0%

"Ezzel kihúztál egyet, de emellett még ott van kismillió eset, hogy a muszlimok ölik egymást."


Sehol nem ölik a muszlimok egymást. Csak ilyen terrorszervezetek gyilkolnak muszlimokat mint az ISIS.



"A síta - szunnita háborúkat nem tudod a keresztényekre fogni. Az egykori kalifátusok egymás elleni háborúit nem tudod a keresztényekre fogni. Az oszmánok szomszédos muszlimokkal való háborúit nem tudod a keresztényekre fogni."


Ezeket nem is fogtam a keresztényekre, de ezek eltörpülnek a keresztények egymás közötti háborúikhoz képest. A 20. században volt egy iáni-iraki háború, azok kívül semmi, a keresztény világ meg két világháborút is kirobbantott.

2020. nov. 26. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/79 anonim ***** válasza:
22%

"Mikor mondjuk az USA - tól kérnek segítséget a tálibok ellen."


Szerinted az USA-t hívták Afganisztánba? :) Senki nem hívta őket oda.



"Aztán védekezésből meghódították az ismert világ felét ugye?"


Ez sem igaz. Az iszlám olyan területeken is gyorsan terjedt ami nem volt sosem az arab birodalom része. Például Közép-Afrikában, Dél-Kelet Ázsiában, Közép-Ázsiában. Ezzel szemben a kereszténység egy rövid kezdeti időszakon kívül erőszakkal terjedt keresztény országok gyarmatain.



"Még szép, hogy annyi él, hiszen az a kereszténység szülőhelye."


Ha a muszlimok akarják, simán eltüntetik az összes keresztényt 1400 alatt, de mégsem tették.



"Európa nem a muszlim vallás szülőhelye."


És akkor mi van? Ez feljogosítja a keresztényeket hogy kiirtsák a muszlimokat? Európa nem a keresztény vallás szülőhelye sem.



"És még mindig ott tartunk, hogy a muszlimok nyomultak Európába, nem fordítva."


Te beteg vagy? Az USA támadja most is a muszlim országokat.



"Amíg a nyugatiak már leálltak a vallási alapú gyilkolászással, a muzulmánok középkori módra még mindig fenttartják a szokását ennek."


A muszlimok már a középkorban sem vallási alapon gyilkoltak. A keresztények viszont igen és ma is. Az USA csak muszlim országokat támad és iszlámellenes propagandát folytat.



"Ne hülyéskedj már, a török szultánok írták/íratták le a saját ideológiájukat, melyben meg van említve, hogy az iszlám bajnokainak tartják magukat és Mekka és Medina egységes uraként, kötelességüknek tartják a vallásuk terjesztését."


Ami egy keresztény hazugság. A török szultánok vallásszabadságot biztosítottak a területükön élő keresztényeknek.



"A törökök másodlagos állampolgárként kezelték a más vallásúakat, így azok előbb utóbb maguktól konvertálódtak, hogy javítsanak a helyzetükön."


Szintén keresztény hazugság. Nem kezelték a más vallásúakat másodlagos állampolgárként. A keresztények viszont úgy kezelték a más vallásuakat hogy kiirtották. Van némi különbség. Később sem tértek át. Például görögök,, bolgárok 4-500 év után sem lettek muszlimok. Szóval fejezd be a hazudozást.

2020. nov. 26. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/79 anonim ***** válasza:
0%

"Nem teszi meg. Ha azt nyilatkozom, hogy te egy gyilkos vagy, akkor jogosan ítélnek 40 év börtönre? Konkrét bizonyítékot kértem, nem valakinek vagy valakinek a véleményét."


Tehát azt mondod a közel-keleti keresztény hittestvéreid hazudnak?



"Tehát milyen bizonyítékod van, hogy az ISIS, a Hamasz, Hezbollah, Al-kaida, Boko Haram, stb... (van sok száz) szervezeteket a nyugat hozta létre?"


A Hamasz, Hezbollah nem a nyugat műve, de a többi igen.



"El kell esetleg magyarázni a bizonyíték fogalmát? Vagy mit nem értettél a kérdésemből?"


Az áldozatok vallomása neked nem bizonyíték? Akkor mit? Azt várod hogy az USA elnöke kiáll és beismeri hogy ők hozták létre? :) Amúgy beismerték. Na nem azt hogy szándékosan. Tony Blair volt brit miniszterelnök beismerte hogy ha nincs Irak inváziója, ISIS sem lett volna.


[link]

2020. nov. 26. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/79 anonim ***** válasza:
100%

"Tehát azt mondod a közel-keleti keresztény hittestvéreid hazudnak?"

Nem mondtam ilyet, de szerintem nem jól mérik fel a helyzetet. Lehet egyszerűen tévednek, lehet nyomás alatt nyilatkoznak.


"A Hamasz, Hezbollah nem a nyugat műve, de a többi igen."

Jó és még találnánk sok százat ami nem a nyugat műve. Ezekkel mi a helyzet? Valahogy sose hozod fel ezeket a terrorszervezeteket, folyamatosan a szerinted nyugatiak által létrehozottakra hivatkozol.


"Az áldozatok vallomása neked nem bizonyíték? Akkor mit?"

Nem. Ha én megpróbállak kinyíratni egy bérgyilkossal, akkor lehet ismert a gyilkos, de a te vallomásod ellenem kevés. Ehhez komoly bizonyítékok kellenek. Mi lenne ha a te bemondásodra a szomszédomat ítélnék el, mert rosszul méred fel a helyzetet? Csak egy gyors példa volt.

Tehát milyen konkrét bizonyítékod van állításodra?


"Tony Blair volt brit miniszterelnök beismerte hogy ha nincs Irak inváziója, ISIS sem lett volna."

Ez valószínűleg így van. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a nyugat hozta létre. Legfeljebb egy nyugati beavatkozásra létrejövő válaszreakció volt. Akkor ennyi erővel a keresztesháborúkat az iszlám hozta létre. Hiszen ha nem támadják meg a keresztényeket, nem foglalják el a szent várost, nem öldösik a zarándokokat, nem fenyegetik Bizáncot, akkor keresztes hadjárat se lett volna hirdetve.

2020. nov. 26. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/79 anonim ***** válasza:
0%

"Nem mondtam ilyet, de szerintem nem jól mérik fel a helyzetet. Lehet egyszerűen tévednek, lehet nyomás alatt nyilatkoznak."


Tehát szerinted akik ezer éve ott élnek és naponta látják mi történik testközelből, nem jól mérik fel a helyzetet, de te innen a fotelból jobban tudod :)))) Az pedig hogy nyomás alatt nyilatkoznak a te vágyvezérelt elképzelésed.



"Jó és még találnánk sok százat ami nem a nyugat műve. Ezekkel mi a helyzet? Valahogy sose hozod fel ezeket a terrorszervezeteket, folyamatosan a szerinted nyugatiak által létrehozottakra hivatkozol."


Nem találnák sok százat. A Hamasz és Hezbollah az izraeli agresszió ellen létrejött szervezetek. Izrael népirtást követ el palesztinok ellen, amire palesztinok részéről jött egy ilyen válasz. Ezek a szervezetek nem vallási alapon jöttek létre és csak izraeli célpontokat támadnak. Igaz amit tesznek az terror is, de nem azért támadják izraelt mert zsidó hanem mert népirtást követnek el palesztinok ellen és elveszik a palesztinok földjét. Szóval ez más kategória mint a többi szervezet.



"Ez valószínűleg így van. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a nyugat hozta létre. Legfeljebb egy nyugati beavatkozásra létrejövő válaszreakció volt. Akkor ennyi erővel a keresztesháborúkat az iszlám hozta létre. Hiszen ha nem támadják meg a keresztényeket, nem foglalják el a szent várost, nem öldösik a zarándokokat, nem fenyegetik Bizáncot, akkor keresztes hadjárat se lett volna hirdetve."


Ez is tipikus keresztény hazugság. Egyrészt keresztesháborúkat mindenfelé indítottak a keresztények, nem csak muszlimok ellen. Észak-Európába a pogányok ellen, vagy más keresztény irányzatok ellen. Másrészt a keresztények agresszív magatartása okozta a közel-keleti muszlim -bizánci háborút.


Újra megkérdezem. Mi lenne bizonyíték szerinted ebben a kérdésben? Az áldozatok vallomását nem fogadod el akik amúgy a hittestvéreid. A tettes vallomását nem fogadod pedig beismerte a közvetett felelősségét. Magyarul buktad a vitát és nem akarod besimerni hogy igazam van. :)

2020. nov. 26. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!