Az iszlám vallás miért nem szakadt darabokra, úgy, mint a kereszténység?
Megszámlálhatatlanul sok keresztény felekezeteket létezik, és mindegyik azt gondolja, hogy nála van az igaz tanítás. Bizonyos esetekben még abban sem tudnak mégegyezni, hogy mi a Biblia, mert más a kánon egy ortodoxnak, mint egy kálvinistának. Tehát nem igazán hiszek a kereszténységben.
Ami engem érdekelne, hogy az iszlám hogyan tudta megőrizni az egységét, hogy náluk nincs több tízezer felekezet, és egy Korán van, amit minden muszlim olvas?
"Már azelőtt ölték egymást, hogy a nyugati keresztények kitették volna a lábukat Európából."
Ez egy tipikus keresztény hazugság. 2000-res évek elején semmiféle háború nem volt a Közel-Keleten. Szunnita országokban mindenfelé élnek síita kisebbségek, és Iránban is és sok millió szunnita.
"És? Különváltak nem? Nyírbálják egymást nem? Sovány vígasz, hogy miért váltak több részre. Amúgy meg a reformátusok is csak azért váltak el, mert megelégelték a Borgia rémuralmat. Az anglikánok meg azért, mert Henrik el akart válni, mert megunta a lefejezést. Ott sem mindig vallási okok álltak a háttérben."
Ez sem igaz mert a reformátusoknál pont az volt a fő ok hogy visszatérjenek az eredeti tanításhoz, mert ugye szerintük a katolikusok nagyon eltértek attól. A kis millió keresztény irányzatnál pedig nem fogod tudni ezt ellőni mindnél. És ha megnézed az egyes keresztényirányzatok tanításait hatalmas eltéréseket találsz alapvető kérdésekben.
"A krumpli meg nem pityóka, hanem burgonya."
Ha nem tudod mi a különbség akkor ne okoskodj bele.
"Szunnita országokban mindenfelé élnek síita kisebbségek, és Iránban is és sok millió szunnita."
Csak azt felejted el, hogy ennek egyszerű oka van, többnyire katonai diktátorok uraltak számos országot. Jó példa erre Irak, ahol Szaddam minden ilyesmit elfojtott, sőt ideje alatt a keresztények is viszonylag békében élhettek. Amint a szekuláris katonai diktátor hatalmát megdöntötték, muszlim vallási vezetése lett az országnak, felerősödtek a vallási ellentétek is.
De Szíria is hasonló. Szintén egy szekulárisabb katonai diktátor, ahol az iszlám jutott hatalomra, ott polgárháborús viszonyok uralkodnak, keresztényüldözés, stb.
Egyébként senki nem mondta, hogy annyi irányzat van, mint a keresztényeknél. De tagadhatatlan, hogy van jó néhány. Például ott vannak a vahabiták, akik azért küzdenek, hogy az iszlám visszatérjen az eredeti, mohamedi állapotokhoz.
De lehet olvasni különböző ezoterikus irányzatokról is, akár az araboknál, akár Afrikában. Sok ilyennek neve sincs.
"Amint a szekuláris katonai diktátor hatalmát megdöntötték, muszlim vallási vezetése lett az országnak, felerősödtek a vallási ellentétek is."
A nyugati keresztény világ döntötte meg ezeket és hozta létre az ISIS terrorszervezet és társait. Tehát az ISIS a keresztények műve.
"De Szíria is hasonló. Szintén egy szekulárisabb katonai diktátor, ahol az iszlám jutott hatalomra, ott polgárháborús viszonyok uralkodnak, keresztényüldözés, stb."
Szíriában sem az iszlám jutott hatalomra hanem egy nyugat által támogatott terrorszervezet akik muszlimnak hazudják magukat. Szerencsére a muszlimok ezt a terrorszervezetet nagyrészt felszámolták.
"Egyébként senki nem mondta, hogy annyi irányzat van, mint a keresztényeknél. De tagadhatatlan, hogy van jó néhány. Például ott vannak a vahabiták, akik azért küzdenek, hogy az iszlám visszatérjen az eredeti, mohamedi állapotokhoz."
Az a jó néhány kb 3-4. A vahabitákat pedig szintén a keresztények támogatják. Szaud-Arábiát a keresztény világ hozta létre és máig támogatja. Még azt is elnézik nekik hogy egy konzulátoson daraboltak fel egy ismert újságírót.
Persze, a keresztények irányítják a világot, ja nem.
Kezdjük ott, hogy az egészet a muszlimok indították, amikor úgy érezték hódítaniuk kell Allah nevében. A muszlim területek jó részén más vallások képviselői éltek eredetileg. Tipikus elvakult muszlim.
"A nyugati keresztény világ döntötte meg ezeket és hozta létre az ISIS terrorszervezet és társait. Tehát az ISIS a keresztények műve."
Meg se említettem az ISIS-t, neked ez valami berögzült hülyeséged. Irakról beszéltem és az ottani hivatalos muszlim vezetésről.
"Szíriában sem az iszlám jutott hatalomra hanem egy nyugat által támogatott terrorszervezet akik muszlimnak hazudják magukat."
Itt sem az ISIS-ről beszéltem, hanem azon muszlim felkelőkről, akiket pl a törökök pénzelnek és segítenek. Meg sajnos az USA is egy ideig.
"Az a jó néhány kb 3-4. A vahabitákat pedig szintén a keresztények támogatják. Szaud-Arábiát a keresztény világ hozta létre és máig támogatja. Még azt is elnézik nekik hogy egy konzulátoson daraboltak fel egy ismert újságírót."
Mi van akkor, ha szövetségben vannak a keresztényekkel? Ettől még ők egy iszlám irányzat, nem a keresztények hozták őket létre. Csak vissza akarnak térni az eredeti iszlám tanításhoz.
A muszlim világ nem nézte el nekik? Mit tettek ténylegesen? Törökországban történt az eset, Erdogan esetleg megtámadta Szaud-Arábiát érte?
"Persze, a keresztények irányítják a világot, ja nem."
A jelenlegi vilaghatalaom az USA és keresztény többségű. Ha nem tűnt volna fel az USA támadta meg a muszlim országokat.
"Kezdjük ott, hogy az egészet a muszlimok indították, amikor úgy érezték hódítaniuk kell Allah nevében. A muszlim területek jó részén más vallások képviselői éltek eredetileg. Tipikus elvakult muszlim."
Tipikus keresztény hazugság. Kit támadtak meg muszlim országok a 2000-res években?
"Tipikus keresztény hazugság. Kit támadtak meg muszlim országok a 2000-res években?"
Tipikus mohamedán terelés. Ki kezdte meg a hódítást a 600-as években? Mert még olyat nem láttam, hogy valaki védekezésből területei hatalmasra duzzasztja.
"Meg se említettem az ISIS-t, neked ez valami berögzült hülyeséged. Irakról beszéltem és az ottani hivatalos muszlim vezetésről."
Akkor az neked nincs meg hogy az ISIS azután jelent meg Irakban hogy az USA megtámadta az országot?
"Itt sem az ISIS-ről beszéltem, hanem azon muszlim felkelőkről, akiket pl a törökök pénzelnek és segítenek."
Törökország az USA szövetségese. Törökország semmit nem tehet Szíriában az USA engedélye nélkül.
"Mi van akkor, ha szövetségben vannak a keresztényekkel? Ettől még ők egy iszlám irányzat, nem a keresztények hozták őket létre. Csak vissza akarnak térni az eredeti iszlám tanításhoz."
Francokat akarnak visszatérni az eredeti iszlám tanításhoz. Ők állnak a legtávolabb az iszlámhoz. Saját primitív erőszakos törzsi szokásaikat hamisítják az iszlámba, ami megfelel a keresztényeknek, ezért támogatják a vahabitákat. A keresztények soha nem támogatnának egy olyan irányzatot ami az eredeti békés iszlámot hirdeti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!