Keresztények miért esznek disznóhúst?
"El vagy tévedve barátom. Aki megszegi valamelyik parancsot már nem is szerethet? Szerinted aki az Újszövetség szerint él és azt vallja hogy fontos a szeretet nem is követ el semmiféle bűnt? A kérdés továbbra is áll. Akik szerint nem érvényes az Ószövetség azok hogy gondolják?"
Hát, ha valaki öl, az nem igazán a szeretet jele:)
Gyere, elmagyarázom: Aki a szeretetben jár nem azért nem öl, mert az le van írva tiltásként, hanem mert a benne lévő szeretet nem cselekszik ilyet. A megszentelődés útján még követ el az ember bűnt és igen, olyankor nem a szeretet vezérli, kilép az isteni rendből. Viszont Jézus meg fog tisztítani, mert meg van írva és a hívő hitből él. Én nem azért tértem meg, hogy továbbra is bűnben éljek, hanem azért, mert megútáltam a bűnt és a bűnös jellemem. Ebben segített a törvény. De a törvény szerepe, hogy megmutassa, hogy bűn van bennem és
"akkor sorold fel hogy az Ószövetségi parancsok közül mi van érvényben és mi nincs? Persze azt is mi alapján."
Tényleg azt várod, hogy több fejezetnyit írjak? Rövidebb, ha megmutatom, most milyen parancs van érvényben:
13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást [rész 15,12. 3 Móz.19,18. Mát. 22,39. Gal. 6,2. Jak. 2,8. 1 Pét. 1,22. 1 Ján. 2,5.8- 10.3,11.4,16.21.] szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Szeretet részletezve: lsd. apostoli levelek. Ezeket meg kell tanulni, ez nem érzés, ez jellem.
Galata
3,1 Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?
3,2 Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából? [Csel. 10,44.]
3,3 Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?
3,4 Annyit szenvedtetek hiába? [2 Ján. 8,1.] ha ugyan hiába.
3,5 Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából cselekeszi-é?
3,6 Miképen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. [1 Móz. 15,6. Róm. 4,3.]
3,7 Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. [Róm. 4,11.12.16.]
Ez Neked mit mond? Ezt most én kérdezem. + kérdeztem még többet is, miért nem válaszolsz?
" így tényleg nincs értelme vitatkozni, mert az Újszövetség páli leveleit nem fogadod el. Nem sántít a dolog, mert Jézus tanításával Pál olyannyira összhangban van, hogy az már isteni csoda."
Semennyire sincs összhangban. Szerinted Jézus elfelejtette közölni hogy az Ószövetségi törvények már nincsenek érvényben és ezt pont Pál fogja kijelenteni akit nem is látott Jézus?
"Kéred, hogy mutassunk meg a Bibliából bizonyos részeket. Amint megmutatjuk pl. Pál levelét, arra azt mondod, hogy kamu. Akkor most mi legyen?"
Még jó hogy kamu. Pál szerint mindenki megváltást nyert Jézus halálával, semmit nem kell tennie ezért,csak el kell ezt fogadnia. Még Istentől sem kell ezt kérni. Pedig Jézus azt tanította hogy Istenhez imádkozzunk, bánjuk meg büneinket és jót cselekedjünk, igy nyerhetünk bünbocsánatot.
"Semennyire sincs összhangban. Szerinted Jézus elfelejtette közölni hogy az Ószövetségi törvények már nincsenek érvényben"
Erre tagnap válaszoltam már, olvass vissza
"és ezt pont Pál fogja kijelenteni akit nem is látott Jézus?"
Hadd kérdezzem meg, az ószövetségi könyvek írói hányan találkoztak személyesen Istennel?
"Még jó hogy kamu. Pál szerint mindenki megváltást nyert Jézus halálával, semmit nem kell tennie ezért,csak el kell ezt fogadnia. "
Még nem olvastad Pált:) Csomó gyakorlati dolgot tanít... Ráadásul azt is beszéli az Újszövetség, hogy a hit cselekedetek nélkül kamu hit, mindenki szeretetben cselekedjen. ÉS ez is részletezve van... De ez a rész Neked kamu:( Mivel a Biblia egy részére azt mondtad, hogy kamu, így nincs dolgom Veled tovább. Imádkozom Érted. Isten áldjon
"Gyere, elmagyarázom: Aki a szeretetben jár nem azért nem öl, mert az le van írva tiltásként, hanem mert a benne lévő szeretet nem cselekszik ilyet. A megszentelődés útján még követ el az ember bűnt és igen, olyankor nem a szeretet vezérli, kilép az isteni rendből. Viszont Jézus meg fog tisztítani, mert meg van írva és a hívő hitből él. Én nem azért tértem meg, hogy továbbra is bűnben éljek, hanem azért, mert megútáltam a bűnt és a bűnös jellemem. Ebben segített a törvény. De a törvény szerepe, hogy megmutassa, hogy bűn van bennem"
Ez nem magyarázat. Tényleg el vagy tévedve. Szerinted az Ószövetségi próféták nem mondták hogy szeressétek egymást? Aki nem ölt vagy nem szegett meg más törvényt csak azért tette mert volt törvény? Szeretett nem volt akkor az emberekben?
A verseid nem említik egy szóval sem hogy a korábbi törvények törlődtek volna. A hit egy dolog, de ettől még nem lesznek érvénytelenek a törvények. Vagy szerinted igen? Szabadon lehet lopni gyilkolni stb?
"Neked kamu:( Mivel a Biblia egy részére azt mondtad, hogy kamu, így nincs dolgom Veled tovább."
Te mindent elhiszel? Elég baj, főleg ha ellentétes Jézus tanításával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!