Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért hagyja el olyan sok...

Miért hagyja el olyan sok fiatal Jehova tanúit?

Figyelt kérdés
Gondolok itt azon fiatalokra akik beleszülettek ebbe a vallásba vagy nagyon fiatalon kerültek vele kapcsolatba. De felnőve betöltve a 18. életévüket inkább úgy döntenek hogy nem kívánnak a része maradni a közösségnek. De mi ennek az oka/okai?
2015. ápr. 29. 23:14
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 21/84 anonim ***** válasza:
87%

Annak az oka, hogy fiatalok és idősek is elhagyják Jehova Tanúi szervezetét sok esetben a lelki válság. Röviden a saját tapasztalatom: Én több mint 30 évig voltam Jehova Tanúja. Amikor csak megengedte az anyagi helyzetem, és az egészségi állapotom, eljártam az összejövetelekre és részt vettem a prédikáló munkába.

Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy Jehova Tanúinál nagyon fontos az, hogy Isten magas irányadó mértékeit tartsák szem előtt. De sajnos vannak kivételek, és nem is kevés, hogy egyesek és sajnos sok vén megengedi magának, hogy kivételt tegyenek magukkal. Például tudok olyan gyülekezetről. hogy a gyülekezet közel nyolcvan százaléka rokoni kapcsolatba van. A vének többsége is családtagok. Sajnos azoknál akik vállalkozók, megengedik maguknak, hogy számla nélkül dolgozzanak, amit a biblia magas irányadó mértékei nem tesznek lehetővé.

Vagy az utóbbi időkben elharapódzott a személyválogatás és sok esetben azokra fordítanak figyelmet, akik sokat tudnak tenni a szervezetért, vagy azért, mert tevékenységük által jó színben tüntetik fel a gyülekezet véneit. Ha változnak a körülmények lehet, hogy az a buzgó tanú, már nem is érdemel annyi figyelmet. Az én esetemben az volt a helyzet, hogy a lelkiismeretem nem engedte meg azt, hogy elnézzem azt, hogy embereket vonzunk Jehovához, miközben sok olyan dolog történik a gyülekezetben, ami ellentétben van Isten igazságos irányadó mértékeivel. Sajnos sok esetben és sajnos nemcsak az én volt gyülekezetemben a pódiumról miközben Isten szavát hirdették, akik ezt tették és akiknek ebben példát kelet volna mutatniuk, pont az ellenkezőjét tették. Most a kérdés az, hogyan vezessek embereket egy olyan gyülekezetbe, ahol maguk a vezetők is áthágják rendszeresen Isten magas irányadó mértékeit. A problémát feltártam a körzetfelvigyázónak egy vén jelenlétében, és a válasza az volt hogy ők nem nyomozók, hogy vizsgálódjanak a gyülekezet vénei iránt. Mivel a beszélgetés semmilyen pozitív eredménnyel nem járt, levélben közöltem a fiókhivatallal, hogy a Későbbiekben nem kívánok Jehova Tanúi szervezetéhez tartozni, és hogy se ők se gyülekezet vénei a későbbiekben ne zavarjanak. A következményeket gondolom nem kell kommentálnom és több mint két év múltával sem tudtam még feldolgozni a velem történteket.

De most egy fiatal személyről, aki Jehova Tanúi családba született, megkeresztelkedett és most azon

gondolkodik,hogy kilép a szervezetből.

Az Ő esetében szintén a lelkiismereti váltság az ok. Őszintén szereti Jehovát és megpróbál a magas irányadó mértékei szerint élni. De a családjában akinek minden tagja Jehova Tanúja, a bátyja iszik, az Apját volt mikor nem egyszer olyan részeg volt a kocsmában, hogy őneki kellet elmennie érte a kocsmába és hazavinnie 23 éves létére. Ennek ellenére még mindkét családtag a szervezethez tartoznak, sőt a vének is tudnak a problémáról, de semmi érdemlegeset nem tesznek. Most lelkiismeret váltságban van, mivel mondta Ő, hogyan prédikálhat másoknak Isten királyságáról, és hívhat a szervezetbe, ahol ilyen állapotok uralkodnak. Most rengeteget dolgozik, hogy eltudjon menni otthonról albérletbe, hogy a kilépését követően könnyebb legyen elviselni a gyülekezetből való kilépés következményeit. Sőt könnyek között bevallotta, hogy már az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Ha mindazokat akik évek óta rendszeresen megszegik Isten igazságos irányadó mértékeit, legyenek azok hírnökök, vagy a gyülekezetekben tisztséget betöltő személyek, kizárnák a gyülekezetből, az Jehova Tanúinak 8 200 000 -es létszáma eléggé lecsökkenne.

Bár több mint két éve elhagytam Jehova Tanúi szervezetét, de Jehova Istent soha nem hagytam el, rendszeresen imádkozok hozzá, és olvasom a szavát a Bibliát (RÚF 2014-es kiadás), és megpróbálok az Ő magas irányadó mértékeit követni.

Azóta a volt gyülekezetemben és más gyülekezetekben is romlottak az állapotok, ezt mutatja az is, hogy sok testvér vándorol az egyik gyülekezetből a másikba, remélve azt, hogy ott jobb a helyzet.

Semmi ésszerű okát nem látom annak, hogy visszatérjek a szervezetbe, de mindennap imádkozok azokért, akik őszintén keresik Istent és azokért akik a tiszta lelkiismeretük miatt lelki váltságba kerültek.

2015. ápr. 30. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/84 anonim ***** válasza:
100%

grkaty, mert ha az ember nem Jehova Tanúja, akkor egyértelműen dohányzik, piál, bulizik, meg erkölcstelenül él?

Gratulálok...

egyébként meg valószínűleg pont azért esnek át a ló másik oldalára, mert kb minden tiltva van nekik, aztán mikor már lehet, akkor habzsolnak. nekem nem volt tiltva semmi, mélyen vallásos nevelést se kaptam, aztán mégis józanul élek, nem dohányzom, néha iszom alkoholt, alkalmakkor, akkor se részegedek le, és ez az alkalom olyan 3-4 alkalmat jelent évente...miért kell azt hinni, hogy ha valaki nem tartozik hozzátok, akkor egyből részeges, piál, szexel fűvel-fával???

2015. ápr. 30. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/84 anonim ***** válasza:
20%

#22 OFF

Sok idős Tanúnál(tisztelet a kivételnek) él az a nézet hogy aki nem tartozik közéjük az bizony jó ember nem lehet. Főleg Isten szemében.


Ez a fekete-fehér hozzáállás amivel a felsőbbrendűségi tudatot lehet erősíteni.

A mostani fiatal Tanú generáció már máshogy áll hozzá szerencsére, anélkül hogy sérülne az Isten felé mutatott imádat.

2015. ápr. 30. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/84 anonim ***** válasza:
100%

Grkaty, tehát szerinted az összes boszorkánykodó fiatal csak kényszerből csinálja a boszorkánykodást? Ezért nem örülnek neki?


De tényleg, mi volt ez a boszorkányos ünnep?


Amúgy látszik, hogy tanultál a jehovistáktól, ami nem Jehova akarata szerint történik, az mind csak látszat és kényszer. Talán épp a jehovizmus a kényszer számotokra, csak szeretitek nem annak beállítani, hogy aki (még) nem jehovista, az nehogy véletlenül annak érezze. Így remélitek, hogy talán több hívet tudtok szerezni, végeredményben érthető is a dolog.

2015. ápr. 30. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/84 A kérdező kommentje:

18-as.


"nem kell agyonkomplikálni mindent"


Remek gondolat!! Akkor te minek teszed. Írd le a lényeget és kész! De te komplikálod magyarázod. Akkor szorítkozz a lényegre és ha van kérdés akkor az úgy is fel lesz téve. Mert ez egy ilyen oldal pont erre való.


"Azt már nem kérded, hogy e nagy tapasztalatok után a fiatalság nagy része miért jön vissza?"


Megint hülyeségeket írsz és komplikálsz. Minek kérdezném amikor már leírtad?

"nem ad nekik semmit sem, föleg nem azt amit gondoltak és visszajönnek."

Ha egyszer már leírtad akkor minek kérdezzem meg?


De tudod mit legyen ahogy akarod.

A fiatalok nagy része miért megy vissza a szervezethez?


21-es!


Neked külön köszönöm hogy leírtad a tapasztalatodat.

Tehát a lényeg az hogy sokan úgy érzik hogy igazságtalanság történik velük és ez is oka annak hogy elhagyják a szervezetet.

Szándékosan írom azt hogy szervezetet és nem azt hogy Istent.

Ez a fiatal személy aki ki akar lépni a szervezetből. Tudsz neki segíteni valahogy? Konkrétan milyen segítségre lenne szüksége? Bár a lehetőségeim korlátozottak de ha tudok én is segítenék neki.

Meg szívesen meghallgatnám a történetét! Az öngyilkosságról meg beszéld le! Az nem megoldás. Kaphat segítséget nem maradna egyedül. Több embert is ismerek akik segíthetnének neki.


24-es!


Megpróbálom kideríteni milyen ünnepről ír Grkaty!

Mert ugye ír ő mindent. :)))

2015. ápr. 30. 23:34
 26/84 anonim ***** válasza:
0%

Kérdezö, azt vettem észre, hogy nem a szöveg szerint ítélkezel, hanem az szerint hogy ki írta.


A te dolgod. Elöbb nem érted meg, hogy mindjárt az elsö kérdésedre feleletet írtam. Aztán megint más problémád van....egy kicsit vicces az egész.


Kellemes hétvégét, ha lehet PC nélkül :)


Az embernek fontos a természetben is barangolni , hogy levezesse a mindennapos feszültséget. Aztán már nem bosszant annyira minden apróság. Nem keresi az ember mindenben csak a rosszat. :)

2015. máj. 1. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/84 anonim ***** válasza:
46%

"Azt már nem kérded, hogy e nagy tapasztalatok után a fiatalság nagy része miért jön vissza?"


Te már megkérdezted őket? Mit mondtak konkrétan?

2015. máj. 1. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/84 anonim ***** válasza:
0%

Igen 65-ös megkérdeztem


Sok fiatal újra jár a királyságterembe.

Nem adta meg nekik ez a "világ" azt amit vártak.


Példál az egyik fiatal "rossz" társaságba keveredett és nem volt ereje ellenállni a cigarettának. Majd rájött, hogy sok értékes barátját elveszítette, és céltalannak tünt neki az élet. Visszajött. Söt figyelmezteti a többi fiatalt, hogy nincs értelme elhagyni Istenüket, ez a világ semmi értékeset nem ad. Csak csillogós papír, de nem arany.


Van a gyülekezetünben olyan is, aki "világi" fiúba szeretett bele. Összeházasodtak, a lány elment tölünk.

Közben 2 szép gyermekük született, a kislány 14 a fiú 17 éves. Ma az egész család a gyerekekkel együtt a férjjel együtt aktív Tanúk...


Kevés a hely, hogy kiírjam a sok kellemes tapasztalatot, és mindjárt lehord a kérdezö, remélem jó kedvvel ébredt :)

2015. máj. 1. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/84 anonim ***** válasza:
100%
Értem,de ha olyan jó volt nekik a gyülekezetben,akkor miért hagyták el,hacsak ideiglenesen is?
2015. máj. 1. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/84 anonim ***** válasza:
46%
Na persze, biztos az összes boszinak beöltöztetett pici szomorkodott. Hogyne, ők nem szeretik a jelmezt, s erősen istenfélő családból származnak, egytől-egyig. Na persze...
2015. máj. 1. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!