Miért hagyja el olyan sok fiatal Jehova tanúit?
"Így van ez más családokban is akár hívök, akár ateisták, hogy a fiatalok sokszor más útra lépnek, mint a szülök."
Az ateista fiataloknál ez nem így van. Ők eleve nem vallásosak hiszen a szüleik sem azok. Hülyeségeket írsz.
Hogy más hívőknél is így van e azt majd megvizsgálom. De én most konkrétan a tanú vallásban nevelkedett fiatalokról kérdezem ezt.
"De ha elmégy valamelyik kongresszusunkra, rengeteg sok szép fiatal lányt, fiút fogsz látni. Jól nevelt, intelligens, kellemes, vidám emberek."
Ha elmegyek a egy református közösségbe ott is találkozhatok szép fiatal lányokkal és fiúkkal akik jól neveltek, intelligensek és vidám emberek.
Nem értem hogy mi az összefüggés. Nekik is van szabad akaratuk.
Csak ők egy református vallású családba születtek bele.
6-os
"annyira nem sok, és ha el is megy néhány annyival többen jönnek a világból Istenhez, mert látják, hogy ez a világ nem sokáig müködik igy..."
Oké hogy mi a sok vagy kevés az viszonyítás kérdése.
De pl. egy család ahol egy gyerek van és a fiatal lelép a vallás miatt annak a családnak az az egy is sok. Vagy a másik ahol van 4 gyerek és abból kettő dönt úgy hogy őt ez nem érdekli az már mondjuk azt hogy jelentős.
"Azért mert Jehova tanui magas erkölcsi norma szerint élnek.Többek között nem élnek nemi életet házasságkötés előtt."
Ennek semmi jelentősége mert nem egyedi dolog. Ugyan ez van a reformátusoknál az adventistáknál a baptistáknál stb. Ezekben a közösségekben is így nevelik a gyermekeket. Ebben semmi egyedi nincs.
De meg is van a következő kérdésem.
/Jehova tanúi miért hiszik azt hogy csak az ő közösségük él erkölcsi norma szerint? Ki hiteti el ezt velük?/
"rengeteg sok szép fiatal lányt, fiút fogsz látni"
Ha ilyet látok az utcán mindig végtelenül elszomorodom. BÁRMIT megkaphatnának, és ők meg eltékozolják az egyetlen életüket. :(
Kérdezö,
Te még sohasem hallottál arról, hogy a fiatalok más utat válsztanak mint a szüleik?
Az összes ateista fiatal MIND ateista családba született?
Ha hiszed, hát higyjed...
-------------
.......73-as, mi ugyanezt gondoljuk rólatok. Sajnáljuk hogy eldobjátok magatoktól a szép reménységet, és még csak hallani sem akartok róla.
Éppen ma délelött a város tele volt a sok kis boszorkánnyal, a sok kis ovis ünnepelte a boszorkány napos ünnepet.
Hiszed vagy nem hiszed, szomorú kép volt. Ott csak a szülök szája akik kamerázták a gyerekeket görbült mosolyra, de hidd el ennyi szomorú kisgyermeket még nem láttam.
A szülök boldogan vétették a kicsiket, de szemmel látszólagos volt, hogy csak a szülök elégedettek a kis boszorkányokkal. A gyermekek arca szomorú volt.
Máskor nevetnek, csicseregnek a gyerköcök, éppen elkaptuk két felnött boszorkány tanítónö beszédjét, egymás között, hogy nincs jó kedve.
Ismerösöm gyermekeinek az iskolában maguk a gyermekek panaszkodnak, hogy nem tetszik nekik a boszorkányság, de kényszerítik az iskola meg a szülök, és hogy sokszor félnek..... ez helyes?
14-es
"Te még sohasem hallottál arról, hogy a fiatalok más utat válsztanak mint a szüleik?"
De igen olyanról már hallottam. De mint ahogyan már írtam én a tanú vallásban nevelkedett fiatalokról kérdezek és nem az ateistákról.
Szóval te értettél félre engem. Jehova tanúi családokban élő fiatalokról kérdezek akik elhagyják azt az életet amit a szüleik élnek és hogy ennek mik az okai.
De akkor az is oka lehet hogy azok a gyerekek ateisták és soha nem is hittek Jehovában.
Ha így nézzük ez is lehet egy ok s így már értem mit akarsz mondani. Tehát amíg a gyerek meg nem keresztelkedik, addig a szemetekben az a gyerek ateistának számít? Ezt akarod mondani?
Kérdezö,
nem kell agyonkomplikálni mindent :D
Talán nem olvastad figyelmesen az elsö feleletemet? Abban írtam ha megnézed, hogy MIÉRT hagyják el egyes fiatalok a szüleik tanítását.
Ezt olvasod ott:
Talán azért mert vonzza öket a paráznaság, esetleg a dohányzás, vagy az alkohol, vagy elhitték a barátaiknak, hogy óriási nagy szabadság vár rájuk.
Ezt írtam, ezzel indokoltam, és te azt hiszem egyáltalán el sem olvastad, mert akkor megértetted volna, hogy igen indokoltam .
Azért is írtam, hogy ez nem CSAK a Tanúknál van, hiszen más embereknek is szabad akarattal rendelkezö gyermekeik vannak.
Azt már nem kérded, hogy e nagy tapasztalatok után a fiatalság nagy része miért jön vissza?
Látod így van ez ha az egyik a gizikéröl, a másik a gözikéröl beszél.
Köszönöm hogy 0 %-ban hasznossá húzta le a válaszomat a sok rosszindulatú ember. Ugyanannyi jogom van leírni amit gondolok vallástól függetlenül mint bárki másnak.
.Feltesznek egy kérdést ,válaszolok rá, erre jön a sok gyűlölködő ember és kiéli magát.
Szánalmas társaság......
"Éppen ma délelött a város tele volt a sok kis boszorkánnyal, a sok kis ovis ünnepelte a boszorkány napos ünnepet.
Hiszed vagy nem hiszed, szomorú kép volt. Ott csak a szülök szája akik kamerázták a gyerekeket görbült mosolyra, de hidd el ennyi szomorú kisgyermeket még nem láttam.
A szülök boldogan vétették a kicsiket, de szemmel látszólagos volt, hogy csak a szülök elégedettek a kis boszorkányokkal. A gyermekek arca szomorú volt.
Máskor nevetnek, csicseregnek a gyerköcök, éppen elkaptuk két felnött boszorkány tanítónö beszédjét, egymás között, hogy nincs jó kedve."
Lehet én vagyok lemaradva, de milyen boszorkányos ünnepről van szó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!