Ateisták! Szerintetek miért nem létezik isten?
isten és nem Isten.
Vagyis elsősorban nem a keresztény Istenről beszélek.
Eddig csak azt hallottam, hogy a kereszténység így ellentmondásos, meg úgy cáfolja meg a valóság és a tudomány. De a kereszténység csak EGY vallás. Van mellette több száz, ha nem több ezer másik, amelyek egyikének akár igaza is lehet.
Csak a kereszténységre alapozva miért tagadjátok egy felsőbbrendű lény létét? Vagy ha van más, univerzális érvetek is, akkor mi az?
Ja, és ha kérhetném, akkor maradjunk a pusztán szubjektív, racionális érveknél és ne menjünk át a különböző vallási irányzatok ócsárlásába!
(Aki ezt nem veszi figyelembe, azt lepontozom.)
"Tudnák, de kérdés hogy akarnák-e. Láttad pl. a Csillagkapu című sorozatot?"
Nem, de nem is lényeges, mert ha meg nem akarják, akkor meg a fenének szerveznek kultuszokat maguk köré és imádtatják magukat, meg követelnek áldozatokat. Ez esetben még rosszabbak is, mint a legtöbb ember, mivel csak követelnek, de nem adnak érte semmi érdemit.
"és bár senki sem látott még fotont egyszerűen léteznie kell, különben a fizikai eredmények nem magyarázhatók"
Pont ez az. Hogy léteznie KELL. De ez csak indirekt bizonyítás. Lehet hogy máshogy is van értelme, csak arra még senki nem gondolt.
"akkor miért kéne elhinni mondjuk azt, hogy Isten teremtette Ádámot és Évát és ők voltak az első emberek a földön?"
Megint belekevered a kereszténységet.
Mellesleg Ádám és Éva története csak egy példázat. Egy metafóra. De nem akarlak meggyőzni arról, hogy nekem van igazam.
"ert ha meg nem akarják, akkor meg a fenének szerveznek kultuszokat maguk köré és imádtatják magukat,"
És miből gondolod, hogy ők akarják, hogy imádjuk őket? Az ember mindig vonzódik ahhoz, ami jobb, tökéletesebb mint ő, vagy legalábbis, amit eddig ismert. Tiszteli. Imádja. Hódol neki. De ez a tökéletesebb létezőnek még nem feltétlenül jó. És nem feltétlenül van rá szüksége.
"És miből gondolod, hogy ők akarják, hogy imádjuk őket?"
:)
Hidd el, ha egy minimális hatalommal is rendelkező isten nem akarja, hogy imádják, akkor tud is tenni róla, hogy ne imádják. Pl. nem is mutatják meg magukat az embereknek, nem üzengetnek nekik semmilyen formában, stb.
"ert ha meg nem akarják, akkor meg a fenének szerveznek kultuszokat maguk köré és imádtatják magukat,"
Egyáltalán nem muszáj. Azt értem, hogy a kereszténységgel mi a bajotok, de más vallásoknak is vannak istenei. Őket miért tagadjátok?
"Az meg hogy megkérdőjelezed, hogy létezik e foton meg elektron nagy marhaság. "
Ki kérdőjelezi meg? Kiforgatod a szavaimat. És nem mellesleg nem olvasol el mindent és úgy kritizálsz, hogy gőzöd sincs az egészről. Én csak azt mondom, hogyha az ilyeneket elfogadjátok, annak ellenére, hogy nincs rájuk közvetlen bizonyíték, akkor egy istent miért nem.
"Hidd el, ha egy minimális hatalommal is rendelkező isten nem akarja, hogy imádják, akkor tud is tenni róla, hogy ne imádják."
De ez megint csak beavatkozás lenne. Mellesleg meg miért akarna tenni ellene. Lehet hogy nem jó neki, de nem is feltétlenül rossz.
Pl. téged mit érdekelne, hogyha a hangyák a kertedben istenítenének téged és szobrot emelnének neked? Akkor azonnal kirohannál és lefújnád őket rovarírtóval, hogy ne imádjatok ti rohadt köcsögök? Nem hiszem
"Pl. nem is mutatják meg magukat az embereknek, nem üzengetnek nekik semmilyen formában, stb."
És ez szerinted elegendő? Akkor elég naív vagy.
Mond neked az a szó valamit, hogy babona?
Az ember hajlik arra, hogy sok minden olyat képzeljen el általánosnak, ami csak véletlenül következett be. Ilyen pl. az indiánok esőtánca. Egyszer bevált és aztán évszázadokig azt hitték, hogy azért esik az eső, mert úgy táncolnak, pedig sosem jött be. Vagy legalábbis csak nagyon ritkán.
"De ez megint csak beavatkozás lenne."
Na és? Már az is beavatkozás, hogy egyáltalán hagyták, hogy tudomást szerezzenek róluk. Innentől már minden mindegy.
"Mellesleg meg miért akarna tenni ellene"
Te írtad: "ez a tökéletesebb létezőnek még nem feltétlenül jó. És nem feltétlenül van rá szüksége."
"Pl. téged mit érdekelne, hogyha a hangyák a kertedben istenítenének téged és szobrot emelnének neked? Akkor azonnal kirohannál és lefújnád őket rovarírtóval, hogy ne imádjatok ti rohadt köcsögök? Nem hiszem"
Még hozzájuk képest se minősülök istennek, mert ha így is tesznek, nem tudok róla. Plusz ők nem is láthatnak engem, mert túl nagy vagyok ahhoz, hogy egész lényemben megláthassanak. Ugyanígy, ha létezne is bármilyen isten, jó eséllyel mi se tudhatnánk róla (róluk) egyáltalán.
"És ez szerinted elegendő?"
Lásd feljebb, ha az emberek egyáltalán nem tudnak róluk, akkor igen, mert onnantól minden csak a saját kitalációjuk lehet. Ilyenek a babonák is, amiket leírtál. Ezeknek már semmi közük egy esetlegesen létező istenhez sem.
Végeredményben tehát megállapítható, hogy ha vannak is, nem tudhatunk róluk és nem is érdekeljük őket. Innentől meg már olyan, mintha nem is léteznének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!