Jehova Tanúi! Mért nem fogadjátok el azt, hogy Isten és Jézus egyenlő?

"Bibliai és történelmi tény, hogy az apostolok idejében is felbukkantak a hitehagyás csírái, tehát egyáltalán nem csoda, hogy az apostolok halála után, a második században már erőteljesebben jelentkeztek a hitehagyás elemei."

No ez a ferdítés kéremszépen. Ti nem csak azt mondjátok, hogy erősebb hitehagyás volt az apostolok után, hanem hogy teljes! Nektek ebben kell hinnetek. Az apostolok közvetlen utódainak tanításai ugyanis már szöges ellentétben vannak a tiétekkel. Ők ugyanis vallották a lélelhalhatatlanságot, a pokolban való szenvedés tanítasát, Jézus Istenségét, stb. Ez bizonyítható. És semmiféle kettős (földi meg égi) reménységben nem hittek, ezek mind csak a ti hülyeségeitek. Ugyan miből gondolod, hogy Ők voltak a hitehagyók és ti meg az igaz keresztények?

Igen, természetesen kissebb-nagyobb hitehagyások voltak minden korban. Pál figyelmeztette a keresztényeket, hogy távozása után "elnyomó farkasok" jönnek, akik nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal. Tehát Pál elmondása szerint lesz igaz keresztényekből álló nyáj, akikkel nem fognak gyengéden bánni, de nem teljes hitehagyásról beszélt!

És igen, a gnosztikus eretnekség például igen veszedelmes tévtan volt az első századokban, sokakat megtévesztett. Ők gyártották a hamis írásokat az apostolok neve alatt. Az egyház azonban felvette velük a harcot és megállapította a kánont, a hiteles apostoli Írások jegyzékét, vagyis az Újszövetséget. Szóval szerinted, akik annyira védelmezték Pál apostol írásait a hamisításoktól és vértanúságig menő bátorságot mutattak az üldözések közepette, ők lennének az elnyomó farkasok? Ők voltak, akik Jehovát Úrra meg Istenre hamisították?

Mellesleg a gnosztikusok tiltották a házasságot. Szerintük a test egy gonosz isten teremtménye, amit vagy szélsőséges aszkézisben vagy kicsapongásban kell megvetni. És mit is ír Pál a hitehagyókról? Azt írja: "Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői." (1 Tim 4:3)

Stimmel igaz? Akkor még egyszer: kik is voltak a hitehagyók? 313-ig igen kemény keresztényüldözés folyt. A legegyetlenebb módon kínozták, írtották Őket. Most akkor 200 évig kik voltak a farkasok? Kik voltak a hitehagyók? A mártír római pápák, püspökök, papok, diákonusok? Ők voltak a farkasok? Szent Ignác, Szent Polükarposz, Szent Kelemen, Szent Jusztinosz, Szent Iréneusz és a többiek? Ők voltak a farkasok? S hogy nyomták el az igazságot? Feljelentették az igaz keresztényeket a római hatóságoknál? Elkobozták a Jehova szót tartalmazó kéziratokat?

Szerintem ez nyilvánvalóan hülyeség. Mint írtam, az apostolok halála után a gnosztikus eretnekség alapjaiban veszélyeztette az Egyházat. Ők kezdtek írásokat hamisítani az apostolok neve alatt, s hirdették, hogy látomásokban meg kinyilatkoztatásokban továbbra is kapcsolatban állnak Krisztussal és az apostolokkal. Nos ők voltak a ragadozó farkasok. Ők és akiket behálóztak ők voltak a hitehagyók. De az Egyház sose szűnt meg, túlélte az üldözést, az eretnekek támadását, mert a pokol kapui sem vehetnek erőt rajta. Szerintetek igenis erőt vett rajta, sőt, teljesen bevette, hiszen szerintetek az egyház teljes egészében hamis tanításokat vall közel 2000 év óta, vagyis hitehagyóvá vált. Ellent mondtok Jézusnak, csak hogy a saját hamis tanításaitokat érvényre juttassátok. Hát ez szomorú...

"Nem vesszük semmibe őket, de tény, hogy a Biblia szerint is megjövendölt hitehagyás lassan és fokozatosan beférkőzött az egyházba és szektásodást okozott!"

Hát nem barátom! Nektek nem lassú meg fokozatos, hanem gyors és teljes hitehagyásról kell beszélnetek! Szerintetek az Egyház száz évet sem tudott dacolni a pokol kapuival. S hogy nem veszitek semmibe őket? Dehogynem! Szerintetek simán hitehagyók voltak, akik a hazugságaikért haltak mártírhalált. Na pont az ilyen szintű hazugságaitokért nem hiszek nektek!

"És itt következik egy tipikus csúsztatásod, hamis érvelésed: Én írtam:

""Szerintem (és ez az én véleményem) a teremtésben való szerepe Jézusnak nem hasonlítható a megváltó szerepéhez, mert a teremtésben nem volt a későbbi Jézus Jehovával "egyenrangú" teremtő, hiszen minden élő forrása Jehova, csakis az Ő akaratából vannak és léteznek a élő és élettelen dolgok. Jézus "csak" kivitelező volt." "

Én itt inkább a te érvelésedet látom hamisnak, de nagyon. Azt írod a teremtésben nem voltak egyenrangúak, de a szabadításban már igen, és csak ezért nevezhető a Fiú szabadítónak? Hát ez bizony jó nagy marhaság, Jézus ugyanis a szabadításnak is "csak" a kivitelezője volt, nem a megtervezője, ilyen értelemben tehát itt sem egyenrangúak. Ugyanis a Fiú volt az, aki feláldozta magàt, hogy kibékítsen minket az Istennel, ezzel lehetővé téve, hogy közeledjünk hozzá. Az Atya volt az, aki mindenkit megszabadított a Fia által, az Atya volt az, aki mindent megteremtett a Fia által. Hol itt a különbség? Én nem látom.

Habár azt még megjegyzem, hogy ezt a nem egyenrangúságot is csak ti erőltetitek, valójában itt inkább az Atya és a Fiú közti munka-megosztásról van szó. Hiszen amikor az Atya mondja a Fiúnak, hogy üljön a jobbján, míg ellenségeit lábai zsámolyául teszi, akkor meg az Atya lenne kissebb rangú, mint a Fiú, mert Ő szolgál? Nyilvánvalóan nem!

Folyt. később

Ja, még egy kérdés a szentháromság tagadóhoz:

szerinted a mindenhatóság, tehát az Atyával való egyenlőség egy megszerezhető valóság?

"KIVÉVE Jehova feletti hatalmát, vagyis NEM mindenható Jézus."

Fabatkát nem ér ez az érved, hiába ismételgeted. Bizony a Fiú is mindenható, ezt semmivel nem tudod cáfolni. Amikor azt olvassuk, hogy csak egyetlen mindenható Isten van, az azt jelenti, hogy csak egyetlen mindenható Atya van. Nincs két Atya, csak egy. De ez logikailag egyáltalán nem zárja ki, hogy a Fia is mindenható legyen. Az egyetlen kék apaelefánt, nem zárja ki, hogy a fia is kék legyen.

Vagy jó példa az is, ha az Atya és a Fiú kapcsolata egy olyan cégvezetőhöz hasonlítjuk, aki minden hatalmat átruházott a helyettesére. Lényegében két teljhatalmú vezető van, a cégvezető csak annyiban nagyobb, hogy ő adta a teljhatalmat.

A Fiú minden hatalmat megkapott:

"Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön." (Mt 28,18)

"Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött

és Istenhez tér vissza.(Jn 13,3)

"Atyám mindent átadott nekem" (Mt 11,27)

"Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül" (Zsid 2,8)

"Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki

vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben." (1Kor 15,27-28)

"Hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém." (Jn 17,10)

"Mindaz, ami az Atyáé, az enyém." (Jn 16,15)

"Ő a mindenség Ura." (ApCsel 10,36)

"Ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette" (Zsid

1,2)

"Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség." (Kol 1,19)

A legsajátosabb értelemben az Atya a mindenható, hiszen még a Fiú

hatalma is tőle van. A Fiú olyan értelemben mindenható, hogy minden

hatalmat megkapott a Mindenhatótól, vagyis lényegében mindenható. Remélem most már pontot tehetünk ennek a "de nem a mindenható" című érvkísérletednek a végére. Semmi írásellenes nincs abban, hogy én a minden szót használom a Fiúra, ezt ugyanis Pál és Jézus is megtette. Azzal, hogy Jézus azt mondta: neki adotott minden hatalom mennyen és földön, éppen hogy mindenhatónak nevezi magát, csak vond össze a két szót.

"Nem, abban az értelemben mindhárom "isteni személyre" igaz, ahogy a háromsághívők azt értik, tehát "legjobb, legkiválóbb, legelőkelőbb, nem a teremtés része, hanem a teremtett dolgokhoz képest a legelőkelőbb, legkiválóbb". Ez bizony háromságos észjárással mindhárom "személyre" igaz, mégis csak Jézusra használja az Írás."

Hogy lenne már igaz az Atyára az elsőszülött kifejezés, ha egyszer senkitől nem született?? Vagy a Szentlélekre, aki szintén nem született, hanem az Atyától (és a Fiútól) származik, mint ahogy a Niceai hitvallásban is szerepel.

De ugyanez igaz az "Isten" rangra, melyet a Szentírás (minő véletlen :-)) sehol sem alkalmaz a szent szellemre."

Ettől még lehet Isten. Jézusra is csak nagyon kevés helyen használja, mégis tudjuk, hogy Isten.

"Jézusra is csak nagyok kevés helyen, és csak abban az értelemben, amilyen értelemben egy teremtményre alkalmazható."

Ragaszkodjál a hülyeséghez! Nekem azonban világos, hogy a Fiú nem úgy Isten, és nem úgy Úr, mint a teremtmények, akik között sok isten és sok úr van. Ez Jehova tanúinak a nagy-nagy hazugsága. A Fiú nem említhető egy sorban a sok istennel és a sok úrral, de az egyedüli igaz Istennel és Úrral igen. A Fiú közvetlenül az Atya jobbján ül, nem pedig valahol az angyalok között. A mennyben sok trón van, de a Fiú közvetlenül az Atya trónján ül.

Az pedig, hogy Isten szó alatt általában az Atyát értjük ez pusztán csak szóhasználati kérdés. A Biblia nevezi a Fiút is Istennek, mert az Egyszülött Isten, a Fiúisten az Atyaisten egyedüli közvetítője. Senkinek nem lehet Istene az Atya, akinek nem Istene a Fiú. A Fiú nem úgy Isten, és nem úgy Úr, mint ahogy sok isten és sok úr van.

"A fentiekből logikusan következik, hogy a mindenhatró Isten elsőszülöttje maga is mindenható Isten."

Tehát a te logikád szerint 'Izrael elsőszülöttje' "egyenlő" korban, rangban, tudásban stb. Izraellel, vagy a 'fáraó elsőszülöttje' egyenlő hasonló jellemzőkben a fáraóval?"

Felsültél az érveddel és most ezzel a magyarázkodással akarsz kihátrálni belőle? Azt már nem! Bizony nagyon jó ez a bibliai alapszabály. A szülés/nemzés minden fajnál többé-kevésbé másképp megy végbe, s főleg másképp megy végbe az Istennél. De minden esetben azonos lényegű egyed létrehozására irányuló tevékenységet értünk alatta. Eber embert szül, kutya kutyát, Isten Istent. Isten elsőszülöttje tehát maga is Isten. Na ezt cáfold meg!

A "minden teremtmény elsőszülötte" az egyetlen kivétel, mivel a Fiú eleve nem lehet a teremtmények szülötte (hiszen nem teremtmény szülte, hanem az Atya, aki nem teremtmény). Vagyis ez a kivételes használat azt jelzi, hogy ezt a birtokviszonyt nem a hagyományos módon kell értelmezni, hanem valami más oka van a birtok szerkezetnek. Itt az elsőszülöttet jogi kifejezésként kell érteni, mint ahogy a királyok esetében is ez egy felségcím és az örököst jelenti. így természetesen még az is lehet első szülött, aki nem természetes gyermeke apjának. Az Írás például elsőszülöttnek nevezi Dávidot, teljesen elvont értelemben. (Zsolt 89,28)

A teremtmények elsőszülötte tehát nem azt jelenti, hogy a teremtmények szülték vagy hogy a testvérük lenne. Az elsőszülött Isten elsőszülöttét, vagyis Isten örökösét, Isten teljhatalmú Fiát, a helyettes királyt, az Isten utáni Urat, tehát a nagybetűs Elsőszülöttet jelenti. Krisztus tehát a teremtmények Elsőszülötte vagyis egyszerűen a királya, pontosabban az elsőszülött királya.

"Az itt "imád-nak" fordított szó gyakran magas rangú emberi személyek előtti leborulást is jelent, vagyis nyugodtan fordítható a szó hódolatnak is!"

A Fiú ugyanazt az imádatot kapja, mint az Atyja, semmi különbség nincs. Ha van, bizonyítsd!

"És mivel TUDJUK a Bibliából, hogy a tanítványok NEM Jézust imádták, nem Jézushoz imádkoztak, így egyértelmű, hogy Jézusra ez esetben a "hódol" kifejezés a pontosabb."

Jézushoz is imádkoztak. Pál is többször megtette, hiszen többször is kérlelte.

"Szó sincs hamisításról, hiszen azt persze kihagytad, hogy ezt a nyelvtani formát más hasonló esetekben is használják más fordítók, na ez az igazi kettős mérce."

Nem hiszem, hogy igazad van. Az eredeti szövegben nincs ott a más szó és Jézus persze nem teremtmény, hogy kivételt képezve indokoltá tegye a más szó beszúrását.

A megszemélyesített bölcsességről:

Igen, a szeretet tényleg nőnemben van, az Isten viszont nincs. Mutass egy helyet a Bibliában, ahol az Isten helyett Istennő áll, Atya helyett Anya, az Isten Fia helyett pedig Isten Lánya. Én úgy látom, hogy ennyire azért még sem jelentéktelen a nemük, a Biblia egyáltalán nem keveri őket. Például: Szeretet az Isten (1Jn 4,16). S nem: Szeretet az Istennő, pedig a szeretet nőnemű. A Példabeszédek könyve pedig a nővérünkről beszél, világos hogy nem az Isten Fiáról. Vagyis a szöveg olyannyira képletes, hogy miért pont a teremteni igét kéne szó szerint a Fiúra alkalmazni?

A Fiú például képletesen lehet Isten Báránya, de ugye ettől ő nem lesz egy állat, épp így képletesen lehet egy nő, akit legelőször teremtett, de ettől nem lesz se nő se teremtmény. Mint mondtam, lehet ezeket a verseket a Fiú vonatkoztatni, de csak képletesen, mivel az egész egy képletes megszemélyesítés. Vagyis a teremtett szó ez esetben nyugodtan lecserélhető egy alkalmasabbra.

"Vagy nem két külön személyről van szó? Ezt is tagadod? Két személy, két identitás, kétféle rang."

Áruld már légyszíves, hogy miben különbözik az úr az isten rangtól? Mitől kétféle? Szerintem ugyanaz. Minden isten úr és minden úr (égi) isten is egyben. Vagyis amíg ezt nem tudod cáfolni, márpedig nem tudod, addig itt az egylényegűségük kihangsúlyozásáról van szó. Az pedig, hogy Jézus az egyedüli Úr, egyértelműen Istenkáromlás kell legyen nektek.

Hogy Pál nem tesz említést a Szentlélekről, annak több oka is lehet. Mint mondtam, a Szentlélek nem az Atyától és a Fiútól elválasztható személy, hanem a kettőjük egysége, egyesülése.

A másik pedig, hogy még maga a tanítás sem volt teljesen kiforrva. Kellett idő, amíg letisztázódott minden. Az apostolok korában pl. említést tesz a Biblia olyan keresztényekről is, akik még nem is hallottak a Szentlélekről.

"A Szentlélekkel együtt jön ugyan az erő, de a Szentlélek mégsem erő. Ez jól látszik a "Szentlélek ereje" (Róm 15,13) vagy "az erő és a Szentlélek" (1Kor 2,4; ApCsel 10,38; 1Tessz 1,5) kifejezésekből."

Ez is egy jó nagy torzítás. Jehova tevékeny ereje mindenféle módon hat és működik, a "szellem és az erő megmutatkozása" teljesen természetesen vehető ketté. Nem azért, mert a szent szellem nem energia, vagy erő, hanem azért, mert Jehova ezt az erőt felhasználhatja akár fizikai, akár szellemi erőként is. De még számtalan módon, amire csak akarja, hiszen Ő rendelkezik vele, úgy és arra használja, amire akarja."

Pontosan, mivel ahogy mondtam, a szellem Isten létállapota. Ügyesen megcáfoltad most magadat! Bizony a Szentlélek nem csupán tevékeny erő, hiszen magad is elismered: "számtalan módon használja".

Igen, a bölcsesség is meg van személyesítve, de a Szentlélek többször, jóval többször. Annyiszor, hogy bizony kénytelen vagyok azt hinni, hogy az elsőszázadiak valóban személynek hitték. Mindenesetre ha ők úgy beszéltek róla, mint egy személyről, akkor én is úgy fogok, ugye nem baj?

"Az is benne van a Bibliában, hogy Isten lelke Krisztus lelke is, közös és egyetlen lelkük van."

Persze, ahogy amikor azt mondjuk két egységben lévő emberre, hogy "egy lélekkel" dolgoznak egy ügyön.

De nem csupán azt mondja Jézus, hogy egy a szellemük. Azt is mondja: "mindaz ami az Atyáé, az enyém." Ez bizony világos beszéd!

"Vagy: „a szellem mindent kutat, még az Isten mélységes dolgait is”

Ezt gondolom háromsággal teletömött fejjel úgy értelmezik, hogy magát Istent kutatja a szellem.

A Szentírás úgy beszél a szellemről, mint segítőről, ajándékról, mint ami tanúskodik, és szót emel az érdekünkben (Ján 14:16; Csel 2:38; Róma 8:16, 26, 27). Pál apostol kiemelte a szent szellem egy másik létfontosságú szerepét is, amikor ezt mondta: „a szellem mindent kutat, még az Isten mélységes dolgait is” (1Kor 2:10). Igen, Jehova arra használja fel a szent szellemét, hogy mély szellemi igazságokat tárjon fel. Hogyan is érthettük volna meg Jehova szándékát a szellem segítsége nélkül? (Olvassátok fel: 1Korintusz 2:9–12.)

Hol is itt a háromság?"

Vicc, amit művelsz. Elolvasod te egyáltalán, milyen hülyeséget másolsz ide az Őrtoronyból? Ez hol cáfolja azt, hogy a Szentlélek személy?

"NINCS NEVE, ez tévtan. Mindhárom ott felsorolt ELISMERÉSÉVEL, ezt jelenti a "nevében"."

Ha valakinek a nevében teszek valamit, akkor nem csak nekem kell elismerni őt, hanem annak a személynek is éngem, mint felhatalmazottat, megbízót. Ha a Szentlélek csupán az Atya tevékeny ereje lenne, nem volna szükséges külön említeni annak az elismerését is, hiszen ezt az Atya elismerése magában foglalná, de itt nem erről van szó. Tényleg, ti miért nem így kereszteltek? Világosan elmondta Jézus, hogy így kell csinálni! Máshol szeretitek hangoztatni, hogy mennyire ragaszkodni kell a sola scriptura elvhez, hát itt miért nem teszitek?

" Éppen ti szajkózzátok mindig, hogy a "név" szót nem kell szó szerinti névre érteni, ebben az esetben miért is? Mert az érdekeitek úgy kívánja?"

Mi azt hangoztatjuk, hogy a név alatt magát a személyt kell érteni, s ez igazolható is a Bibliából: pl. Apcsel 1:15 “ százhúsz név sokasága ” = százhúsz főnyi sokaság.

Hol itt a probléma?

"Tehát ha egy király teljhatalmat ad egy szolgájának az birodalma felett (a Biblia több helyen Isten szolgájaként azonosítja Jézust), akkor ez azt jelenti, hogy a király felett is hatalma van? Nem? Akkor hogyan lehet ez a szolga mindenható, ha annak a királynak hatalma van felette, de neki nincs a király felett???"

"Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki" Mondja Pál az 1Korintusz 15,28-ban. Vagyis a Fiú nem volt alávetve az Istennek rögtön mennybemenetele után, ugyanis Ő nem természeténél fogva alacsonyabb rangú az Istennél, ahogy ti állítjátok, hanem az Istennel egyenlő (Fil 2,6). A Fiú csupán azért álávetett, mert szeretetből önként aláveti magát az Atyának, s természetesen ezzel nem sérül a Fiú mindenható volta, hiszen az Atya semmilyen hatalmat nem gyakorol a Fiú felett vagy a Fiú megkerülésével.

" "Ha Tamás „Istennek” kívánta nevezni Jézust, ebben nincs semmi kivetnivaló.""

Mit is ír a továbbiakban? Az a lényeg, nem a te manipulatív okoskodásod. Ilyen értelemben bármikor nevezhetjük Jézust Istennek, és tudod ki kell hogy ábrándítsalak, nevezzük is"

Persze, csak utána magyarázkodhatsz is egy sort, hogy én nem úgy értve neveztem Istennek a Fiút, mint az Atyát, hanem úgy, mint ahogy Sátánt vagy embereket is nevez isteneknek a Biblia... Különben visznek is a kisterembe a vének egy kis elbeszélgetésre.

"Ez is mese. Csakis Istenhez imádkoztak a tanítványok is, de Jézus elismerésével, az Istennek mondott imákban benne szerepelt, hogy "Jézus által", vagy "keresztül", de semmiképpen sem Jézushoz."

Nos amit állítasz, az teljességgel igazolhatatlan és ráadásul hülyeség is. Jézus által mondott ima pontosan azt jelenti, hogy hozzá is intézve, vele is beszélgetve. Jézus ugyanis buzdít, hogy kérjünk tőle: "ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem." (János 14,14)

"Örökös ám, de vajon kik közül Ő az örökös? A többi, hozzá hasonló Isten Fiak közül!"

Na mekkora ferdítés már ez is! Szinte fáj olvasni. A szövegből teljesen világos, hogy a Fiú nem hasonlítható az angyalokhoz:

"Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

Ha a Fiú szülése és az angyalok teremtése ugyanazt jelentené, akkor ezt bármelyik angyalról el lehetne mondani, hiszen akkor az angyalok valóban hozzá hasonló Isten Fiak lennének, de itt nem erről van szó. Távol legyen! Hiszen teljességgel érthetetlen, hogy akkor a Fiú által teremtett, vagyis lényegében az Atyától született és teremtett angyalok miért nem hallhatják "a fiam vagy, ma szültelek téged" logikusan mindenkinek kijáró mondatot. Hát pont azért barátom, mert ilyen értelemben nincs több szülött, ahogy a Zsidó levél pontosan mondja is: "Melyik angyalnak mondta valaha: Fiam vagy te?" Szerinted egy földi apa, melyik gyerekétől tagadná meg a fenti mondatot akármilyen kedves gyermeke miatt? Számítana például, hogy melyik asszonytól született? Vagy ha perabszurdum asszony nélkül születne egyik, mint mondjuk Minerva Jupitertől, akkor megtagadná a többitől "a fiam vagy te" elismerést? A Zsidó levél bizony arról beszél, hogy az angyalok és a Fiú között lényegi különbség van, a Fiú teljesen más, az angyalok a Fiúhoz képest egyszerűen nem nevezhető fiaknak. Azok szolgáló lelkek, a Fiú pedig az Atya jobbján ül, akinek épp úgy kijár az imádat.

"Nagyon sok közöd a megértéshez nem volt ezek szerint, mert ha valóban megismerted volna az ellenérveket, akkor eszedbe sem jutna visszatérni a tévtanokhoz."

Az ellenérveidet megvizsgáltam és erőtlennek találtam őket. Ennyi.

"Pál éppen NEM MONDJA, hogy Jézus Isten lenne, abban az EGYETLEN formában, ahogy a Mindenható Isten az! Ezt te akarod mindenáron beleerőszakolni oda, ahol az nincs"

Én ugyan nem. Én vallom, hogy az Atya az egyedüli Isten, Úr, Király, Szabadító, Szikla, Jóság, Teremtő, Örökkévaló, Felség, Méltóság, Létező (Jahve), Mindenható, Mindenekfelettvaló, stb. Inkább ti nem akarjátok elfogadni, hogy mindent átadott a Fiúnak, ezért lényegében ugyanez elmondható a Fiúról is, lényegében ő is birtokolja ezen címeket.

"Jézus nem az EGY (mindenható) Isten."

Hanem az egy (mindenható) Úr. Állítom neked, ha a szövegbe Pál betette volna az Isten elé a mindenható szót, akkor az Úr elé is betette volna, mert nincs ebben semmi írásellenes.

Na végre végeztem!

"Szemléltetésképp írtam, hogy mindegyikünk egységesen vallja a szentháromság igazságát."

Még csak ez sem igaz! Te sajnos nagyon naiv vagy. A háromság alapvetően, a kezdet-kezdetétől megosztott és nagy viták árán kiagyalt Írásellenes dogma. Ma sem egységes, EZ NEM IGAZ! Az, hogy a világ legnagyobb szektája birtokol egyfajta hivatalos meghatározást, nem teszi egységessé, mert egyrészt ezen kívül is vannak változatok, másrészt még ezen katolikus egyházon belül is millióféleképpen értelmezik a hívek. Már amelyik egyáltalán foglalkozik vele, mert TÉNY, hogy a hívek többségének az életét vajmi kevéssé befolyásolja!

Meghatározás: A kereszténység egyházainak központi tanítása. Az athanaszioszi hitvallás szerint három isteni személy van (az Atya, a Fiú és a Szentlélek), akikről azt állítják, hogy mindegyik örök és mindenható, egyik sem kisebb vagy nagyobb a másiknál, mindegyik Isten, még sincs három Isten, csak egy Isten. A dogma másfajta magyarázata szerint a három „személy” nem különálló és önálló egyén, hanem az isteni lényeg három megjelenési formája. Ezért állítják a háromság egyes szószólói azt, hogy Jézus Krisztus Isten, vagy hogy Jézus és a Szentlélek Jehovával azonosak. Nem bibliai tanítás.

De ezen belül is, itt ezen oldalakon is, szinte ahány ember, annyi kesze-kusza felfogás erről a MEGOSZTÓ pogány filozófiáról.

"Hogy Isten számára mi legitim és hol vannak az Ő egyházának határai ismételten nem te döntöd el!"

Hiába vagdalózol ezzel, a te személyes felelősséged is lenne meggyőződni arról, hogy Istennek mi elfogadható és min nem! Márpedig ha hiszed, ha nem, ezeket az ALAPVETŐ igazságokat számunkra világosan feltárta a Szavában, különben milyen elvárásokat támaszthatna, ha nem világosítana fel minden őszinte igazság keresőt az Ő igazságairól?

"A mai megosztottság remélhetőleg egyre inkább fel lesz számolva és kitűnik kik tartoznak az igaz egyházhoz, akikért visszajön Jézus."

Mese beszéd, a Biblia ilyent nem tanít, sőt előre jelezte ezt a megosztottságot, mely a legtöbbször sajnos véres konfliktusokban is megnyilvánul! Minden egyház hívei úgy viselkednek, ahogy azt az adott egyházban tanulják. Ha az adott egyház azt tanítja, hogy amikor a politikusok összevesznek, akkor a híveknek is szembe kell fordulnia egymással, ki-ki a maga választott politikai vezére zászlaja alatt (mert ugye a háromságimádó egyházak majd mindegyike csak névleg ragaszkodik Krisztushoz, mert valójában nem Ő a vezetőjük!!), akkor a sok szerencsétlen, megtévesztett és a végletekig megosztott hívő gyakran véres ellenségeskedésbe kezd egymással UGYANÚGY MA IS, mint régen.

"Attól hogy régen az apostolok korában egységes volt az egyház, megint csak nem jelenti hogy ma is csak egyetlen létezne, de afelé tartunk"

Te milyen "egyházról" beszélsz? Az apostolok idejében volt egy EGYSÉGES, Isten előtt elismert igazságokat tanító szervezett egyház. Ami később ettől eltért, az már természetszerűleg nem lehetett elismert Őelőtte, már megbocsáss, hiszen Isten a Biblia tanúsága szerint nem olyan laza, liberális szellemben gondolkozik, mint ti.

Az eltérés MEGOSZTOTTSÁGHOZ vezet, a megosztottság, konfliktusokhoz. Talán nem elég világosan látszik a többnyire háromságimádó egyházak véres történelme és jelene, mely messze nem dicsőséget, hanem szégyent hozott Istenre??? Az apostolok idejében gyülekezetek voltak, melyek EGYSÉGESEN tanítottak mindenhol (éppúgy, mint ma Jehova Tanúi), nem pedig egymásnak ellentmondó, független szervezetek, csoportok. Ne keverjük a szezont a fazonnal.

"Csak megjegyezném, hogy nagyon visszataszító ez az erőszakos kommunikációs formás, mely szerint mindenki mást lesöpörve, magad véleményét egyetlen igazságnak beállítva nyomulsz. Kit akarsz ezzel meggyőzni már nem azért? Úgyis rá lesz mondva mindig, hogy csupán a te okoskodásod, ami nem mérvadó."

Akkor cáfold meg a Biblia alapján. De ne egy-egy kiragadott szövegrésszel, hanem az egész alapján. Bizonyítsd be, hogy ez csak az én véleményem. Itt a lehetőség.

Nekem pedig az a visszataszító, amikor azt látom, hogy az apostoli szellemet elutasító egyének (akik egyébként mély hívőnek vallják magukat) félremagyarázzák a Tanúk bibliai felfogását, csak mert ők még hisznek az EGY igazságban. És nem kívánják elmaszatolni, és elhomályosítani a bibliai igazságokat.

"A te logikád nem egyenlő a Bibliáéval még mindig. Attól hogy Jézus felett van az Atya és engedelmes neki nem zárja ki mindenhatóságát!"

De kizárja, mert a Biblia is kizárja, hiszen Jézus Jehova felett NEM RENDELKEZHET, neki feltétlen engedelmességgel tartozik és Jézus is csak az Atyját nevezte annak. Ezen kívül nincs háromság. Márpedig, ha nincs háromság, egyértelműen és logikusan is lehet gondolkozni. :-)

"Ha a Fiú szülése és az angyalok teremtése ugyanazt jelentené, akkor ezt bármelyik angyalról el lehetne mondani, hiszen akkor az angyalok valóban hozzá hasonló Isten Fiak lennének, de itt nem erről van szó. Távol legyen! Hiszen teljességgel érthetetlen, hogy akkor a Fiú által teremtett, vagyis lényegében az Atyától született és teremtett angyalok miért nem hallhatják "a fiam vagy, ma szültelek téged" logikusan mindenkinek kijáró mondatot."

A Szentírás bizonyítja, hogy Jézus Krisztus Istennek a Fia, tehát nagyobb, mint az angyalok (1:4–6), mint Ábrahám (7:1–7), mint Mózes (3:1–6) vagy a próféták (1:1, 2). Elvégre Jehova Krisztust nevezte ki mindenek örökösévé, őt koronázta meg dicsőséggel és tisztességgel, és őt nevezte ki kezének munkái fölé (1:2; 2:7–9).

De miért is nagyobb? Mert NAGYOBB NEVET ÖRÖKÖLT náluk! Nem azért nagyobb, mert Ő valamiféle háromság része, mert az nem bibliai, hanem pogány tanítás.

Feltámadása után Jézus a következőket mondta a tanítványainak: „Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön”, és ezzel rámutatott, hogy ő egy olyan kormányzat vezetője, mely az egész világmindenség felett uralkodik (Mt 28:18). Pál apostol világossá tette, hogy Jézus Atyja „semmit sem hagyott, ami ne lenne (Jézusnak) alávetve”, persze nyilván annak a kivételével, „aki neki mindent alávetett”, ő pedig nem más, mint a legfőbb Úr, Jehova Isten (1Ko 15:27; Héb 1:1–14; 2:8). Következésképpen Jézus Krisztus ’neve’ kitűnőbb Isten angyalainak a nevénél, hiszen az ő neve képviseli vagy foglalja magában mindazt a roppant nagy végrehajtói hatalmat, amelyet neki adott Jehova (Héb 1:3, 4).

5 Melyik angyalnak mondta például valaha is: „Te vagy az én fiam; én atyáddá lettem a mai napon.” És ismét: „Én atyjává leszek, ő pedig fiammá lesz.”

Ez nem azt jelenti, hogy az ihletett Biblia szerint Jehova nem nevezi más teremtményeit is "szellem Fiaknak", mint az angyalok is Istent Fiai, vagy az emberekre is alkalmazza e kifejezést. Hanem azt jelenti, amit a fenti meghatározásban írtam, tehát ez nem "faji" kérdés, hanem azzal kapcsolatos, hogy Jehova elsőszülött és egyszülött Fiát bízta meg a megváltással és emelte fel mindenki fölé, NAGYOBB NEVET adva neki. Nyilvánvalóan a Héberek 1:5-ben nem faji bizonygatás folyik annak alátámasztásául, hogy "Jézus bizony olyan Isten, aki a háromság része", hanem az EGYEDÜLÁLLÓ TISZTSÉGÉVEL, kiemelt szerepével kapcsolatos leírás alapján különbözik az angyaloktól.

Pál ezt is írja ihletés alatt: "9 Szeretted az igazságosságot, és gyűlölted a törvénytelenséget. Ezért kent fel az Isten, a te Istened, az ujjongás olajával társaidnál inkább."

Ez is azt bizonyítja, hogy Jézus nem a háromságban elképzelt helyzetéért van ilyen magas rangban, hanem az érdemei elismeréséül Jehova emelte ki a társai közül!

Az „imádat”-nak fordított legtöbb héber és görög szó mást is jelenthet. A szövegkörnyezet mutatja meg, hogy az adott szót hogyan kell érteni.

Az „imádat”-nak visszaadott egyik héber szó (ʽá·vadhʹ) alapvetően azt jelenti, hogy ’szolgál’ (1Mó 14:4; 15:13; 29:15). Jehovát szolgálni, vagyis imádni azt foglalja magában, hogy egyedül neki szenteljük az életünket, azaz minden parancsának engedelmeskedünk, és az ő akaratát tesszük (2Mó 19:5; 5Mó 30:15–20; Jzs 24:14, 15). Tehát, ha valaki más istennek mutat be imádatot, vagy olyan szertartáson vesz részt, melyet más istennek rendeznek, akkor eltér az igaz imádattól (5Mó 11:13–17; Bí 3:6, 7).

Egy másik héber szó, mely imádatot is jelent, a his·ta·chawáʹ. Ez a szó legtöbbször azt jelenti, hogy ’lehajol, meghajol’ (1Mó 18:2) vagy ’hódolatát fejezi ki’. Ezzel a szóval olykor azt a gondolatot adták vissza, hogy valaki pusztán tiszteletből vagy udvariasságból meghajolt valaki előtt (1Mó 19:1, 2; 33:1–6; 37:9, 10), ám egy imádattal felérő tettre is utaltak vele, azt fejezve ki, hogy valaki tiszteli Istent, és hálát érez iránta, illetve aláveti magát az akaratának. Amikor az igaz Istenre vagy hamis istenekre utal a his·ta·chawáʹ szó, időnként együtt szerepel az áldozatok bemutatásával vagy az imával (1Mó 22:5–7; 24:26, 27; Ézs 44:17). Ez azt mutatja, hogy amikor az emberek imádkoztak vagy áldozatokat mutattak be, meghajoltak.

A héber szá·ghadhʹ igegyök (Ézs 44:15, 17, 19; 46:6) alapvetően azt jelenti, hogy ’leborul’. Ennek a szónak az arámi megfelelőjét általában az imádattal kapcsolatosan használják (Dá 3:5–7, 10–15, 18, 28), de a Dániel 2:46-ban az áll, hogy Nabukodonozor király Dániel próféta előtt borult le, kifejezve a hódolatát.

A görög la·treuʹó igét (Lk 1:74; 2:37; 4:8; Cs 7:7) és a la·treiʹa főnevet (Jn 16:2; Ró 9:4) akkor használják, ha nemcsak egy általános, mindennapi szolgálatról van szó, hanem szent szolgálatról.

A pro·szkü·neʹó görög szó jelentése nagyon közel áll a héber his·ta·chawáʹ szóhoz, hiszen a hódolat, illetve időnként az imádat gondolatát hordozza magában. A pro·szkü·neʹó szót például akkor használják, ha azt akarják kifejezni, hogy egy rabszolga hódol egy királynak (Mt 18:26). Abban a versben is ez a szó szerepel, melyben Sátán felajánlotta Jézusnak a világ összes királyságát és azok dicsőségét, de cserébe azt kérte tőle, hogy mutasson be neki imádatot (Mt 4:8, 9). Ha Jézus hódolt volna az Ördögnek, azt fejezte volna ki, hogy aláveti magát neki, vagyis a szolgájává tette volna magát. Jézus azonban ezt elutasította. Ezt mondta: „Eredj el, Sátán! Mert meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd [ez a gör. pro·szkü·neʹó egyik formája; Jézus a Mózes 5. könyvéből idézett, ahol a héb. his·ta·chawáʹ szó található], és egyedül neki végezz szent szolgálatot [a gör. la·treuʹó v. a héb. ʽá·vadhʹ egyik formája]«” (Mt 4:10; 5Mó 5:9; 6:13). Ugyanígy az, hogy valaki imádja a „vadállatot” és a ’képmását’, hódol nekik vagy leborul előttük, a szolgálattal függ össze, hiszen az, hogy jelet fogad el a kezére (mellyel a szolgálatot végzi) vagy a homlokára (melyet mindenki lát), azt mutatja, hogy támogatja a „vadállatot” és a ’képmását’. Mivel az Ördög adja a hatalmat a vadállatnak, ha valaki a vadállatot imádja, tulajdonképpen az Ördögöt imádja vagy szolgálja (Je 13:4, 15–17; 14:9–11).

A görög pro·szkü·neʹó szó jelentéstartalma nagyon hasonló a héber his·ta·chawáʹ szóéhoz, mivel mindkét kifejezés azt a gondolatot hordozza, hogy egy személy hódolattal adózik egy teremtménynek, illetve hogy Istent imádja, vagy egy istenséget. A pro·szkü·neʹó szóból talán nem annyira domborodik ki a hódolat kinyilvánításának a módja, mint a héber his·ta·chawáʹ szóból, ugyanis ez utóbbi érzékletesen közvetíti a leborulás, illetve a meghajlás gondolatát. A tudósok úgy gondolják, hogy a görög kifejezés a ’csókol’ jelentésű kü·neʹó igéből származik. Igazából abból derül ki, hogy leborulásról, illetve meghajlásról volt szó, ahogyan a Keresztény Görög Iratok (valamint a Héber Iratok görög Septuaginta fordítása) használja ezt a szót egy személy tevékenységének a leírására (Mt 2:11; 18:26; 28:9).

Akárcsak a héber szó esetében, a pro·szkü·neʹó szó kapcsán is a szövegkörnyezetet kell alapul venni, hogy meghatározzuk, mélységes megbecsülés értelemben vagy imádat értelemben jelent-e hódolatot. Ahol a Szentírás ezt a görög szót közvetlenül Istennel (Jn 4:20–24; 1Ko 14:25; Je 4:10) vagy a hamis istenekkel és a bálványaikkal kapcsolatban (Cs 7:43; Je 9:20) említi, ott egyértelmű, hogy imádatnak minősülő hódolatról van szó, és nem csupán az elfogadott normákon és a szokásokon alapuló, emberek irányában kimutatott hódolatról. Ezenkívül azokban az írásszövegekben, melyekben nincs kimondva, hogy kinek vagy minek adóznak hódolattal, Istent kell a hódolat tárgyának tekinteni (Jn 12:20; Cs 8:27; 24:11; Héb 11:21; Je 11:1). Másfelől azok, akik ’eljönnek Sátán zsinagógájából, és hódolnak’ a keresztények lába előtt, nyilván nem imádatot mutatnak be (Je 3:9).

Jézus egyik szemléltetésében olvashatunk arról, hogy egy rabszolga hódolt egy királynak (Mt 18:26). Kétségtelenül ilyen hódolatot nyilvánítottak ki az asztrológusok „a zsidók királya”, vagyis a gyermek Jézus előtt; látszólag ilyen hódolattal akart neki adózni Heródes is; illetve mielőtt Jézust oszlopra feszítették, a katonák is ilyenfajta hódolatot mutattak be csúfolódva neki. Tagadhatatlan, hogy egyikük sem tekintette Jézust Istennek vagy istenségnek (Mt 2:2, 8; Mk 15:19). Vannak olyan fordítók, akik javarészt úgy fordítják a pro·szkü·neʹó szót, amikor az Jézussal kapcsolatban szerepel, hogy „imád”, de nem bizonyított, hogy valóban ezt az értelmet kellene beleérteni. Inkább arról van szó, hogy a körülmények, melyek miatt hódolattal adóztak Jézusnak, nagyon hasonlóak voltak azokhoz, melyek miatt mások korábban prófétáknak és királyoknak hódoltak. (Vö. a Mt 8:2; 9:18; 15:25; 20:20-at az 1Sá 25:23, 24; 2Sá 14:4–7; 1Ki 1:16; 2Ki 4:36, 37-tel.) Gyakran azoknak a kijelentései, akik érintettek voltak ezekben az esetekben, feltárják, hogy ők ténylegesen Isten képviselőjének ismerték el Jézust, ezért nem mint Istennek vagy istenségnek hódoltak neki, hanem mint ’Isten Fiának’, a megjövendölt ’Emberfiának’, a Messiásnak, akinek Istentől kapott hatalma van. Sokszor, amikor hódolatot nyilvánítottak ki, a hálájukat fejezték ki egy-egy isteni kinyilatkozásért, vagy azért, hogy kegyben részesültek, ahogy erre vannak példák a korábbi időkből is (Mt 14:32, 33; 28:5–10, 16–18; Lk 24:50–52; Jn 9:35, 38).

Bár korábban a próféták, illetve az angyalok is elfogadták mások hódolatát, Péter nem engedte meg Kornéliusznak, hogy hódolattal adózzon neki. Ehhez hasonlóan a János látomásában szereplő angyal (v. angyalok) kétszer is megtiltotta az apostolnak, hogy hódoljon neki, és úgy utalt magára, mint aki János ’rabszolgatársa’, majd végezetül így intette: „Az Istent imádd [tói The·óiʹ pro·szküʹné·szon]!” (Cs 10:25, 26; Je 19:10; 22:8, 9). Krisztus földre jövetele kétségtelenül új irányadó mértékeket szabott arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjenek egymással Isten szolgái. Ő ezt tanította a tanítványainak: „e g y a ti tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok . . . e g y a Vezetőtök, a Krisztus” (Mt 23:8–12), ugyanis benne teljesedtek a próféciák, ahogyan az angyal is elmondta Jánosnak, hogy „a Jézus mellett való tanúságtétel ihleti a prófétálást” (Je 19:10). Jézus nem más volt, mint Dávid Ura, a nagyobb Salamon és a Mózesnél nagyobb próféta (Lk 20:41–43; Mt 12:42; Cs 3:19–24). Az a hódolat, mellyel ezeknek a férfiaknak adóztak, megmutatta, milyen hódolat illeti majd meg Krisztust. Péter tehát jól tette, hogy nem engedte, hogy Kornéliusz túl nagyra tartsa őt.

Hódolat a megdicsőített Jézus Krisztusnak: Krisztus Jézust olyan magas állásba emelte az Atyja, hogy csakis az Atya áll felette. Vagyis „Jézus nevében minden térd [meghajol]: az égben levőké, a földön levőké és a föld alatt levőké, s minden nyelv nyíltan megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Istennek, az Atyának dicsőségére” (Fi 2:9–11; vö.: Dá 7:13, 14, 27). A Héberek 1:6 azt is feltárja, hogy még az angyalok is hódolnak a feltámasztott Jézus Krisztusnak. Az ebben a bibliaversben szereplő pro·szkü·neʹó szót számos fordítás úgy adja vissza, hogy „imád”, néhány pedig ekképpen: ’leborul elé’ (Csia), „hódolattal adózik” (NE). Bármilyen szóval éljenek is a fordítók, az nem befolyásolja az eredeti görög szó jelentését, és azt sem, hogy miként kell érteni azt, amit az angyalok tesznek, ennek ugyanis összhangban kell lennie a Szentírás többi részével. Jézus nyomatékosan kijelentette Sátánnak: „Jehovát, a te Istenedet imádd [a pro·szkü·neʹó szó egyik alakja], és egyedül neki végezz szent szolgálatot” (Mt 4:8–10; Lk 4:7, 8). Ehhez hasonlóan az angyal azt parancsolta Jánosnak, hogy ’az Istent imádja’ (Je 19:10; 22:9), és ez a felszólítás Jézus feltámadása és felmagasztalása után hangzott el, ami azt mutatja, hogy nem változott meg semmi arra vonatkozóan, hogy kit illet meg az imádat.

Igaz, a 97. zsoltár, melyet az apostol a Héberek 1:6-ban idézett, arra utal, hogy Jehova Isten előtt kell ’meghajolni’, az apostol mégis Krisztus Jézusra vonatkoztatta ezt a verset (Zs 97:1, 7). Ám már ezt megelőzően rávilágított, hogy a feltámasztott Krisztus „az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása” (Héb 1:1–3). Ezért az „imádat”, melyet az angyalok látszólag a Fiúnak mutatnak be, valójában nem más, mint a Fiún keresztül bemutatott imádat Jehova Istennek, a Szuverén Uralkodónak, annak, „aki az eget, a földet, a tengert és a vizek forrásait alkotta” (Je 14:7; 4:10, 11; 7:11, 12; 11:16, 17; vö.: 1Kr 29:20; Je 5:13, 14; 21:22). Mindazonáltal a ’leborul elé’ és a „hódolattal adózik” kifejezések (az „imád” ige helyett) egyáltalán nem összeegyeztethetetlenek az eredeti szavakkal, sem a Zsoltárok 97:7-ben szereplő héber szóval, sem a Héberek 1:6-ban olvasható göröggel, mert ezek a fordítások mind hűen közvetítik a his·ta·chawáʹ és a pro·szkü·neʹó szavak alapjelentését.

Az „Ima Meghallgatója”: Az egész Szentírás azt hangsúlyozza, hogy csakis Jehovához szabad imádkozni (Zs 5:1, 2; Mt 6:9), ő az „Ima Meghallgatója” (Zs 65:2; 66:19), és neki van hatalma ahhoz, hogy cselekedjen azok érdekében, akik hozzá imádkoznak (Mk 11:24; Ef 3:20). A Biblia szerint ostobaság, ha valaki hamis istenekhez vagy bálványokhoz imádkozik: a bálványok nem hallanak, és nem tudnak tenni semmit, azokat az isteneket pedig, akiket megjelenítenek, nem lehet egy napon említeni az igaz Istennel (Bí 10:11–16; Zs 115:4, 6; Ézs 45:20; 46:1, 2, 6, 7). A Kármel-hegyen próbára lett téve, hogy ki az igaz Isten: Baál vagy Jehova. A történtek jól szemléltetik, milyen ostobaság hamis istenekhez imádkozni (1Ki 18:21–39; vö.: Bí 6:28–32).

Jóllehet vannak, akik szerint Istenen kívül másokhoz is lehet imádkozni – például Isten Fiához –, a tények teljesen mást mutatnak. Azt el kell ismerni, hogy van egy-két példa a Bibliában, hogy valaki az égben lévő Jézus Krisztushoz intézte a szavait. István a halála előtt ezt mondta Jézusnak: „Úr Jézus, fogadd el szellememet” (Cs 7:59). A szövegkörnyezet azonban rávilágít, miért Jézusnak mondta ezt István: Épp ekkor kapott egy látomást, melyben látta „Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”. Nyilvánvalóan úgy érezte, mintha tényleg Jézus előtt lenne, és úgy gondolta, nyugodtan elmondhatja a kérését annak a személynek, aki a keresztény gyülekezet feje (Cs 7:55, 56; Kol 1:18). Hozzá hasonlóan János apostol a Jelenések könyvének zárószavaiban ezt mondta: „Ámen! Jöjj el, Uram Jézus” (Je 22:20). De itt ugyancsak a szövegkörnyezet segít. János egy látomásban (Je 1:10; 4:1, 2) hallotta, amint Jézus az eljöveteléről beszélt, és azért mondta a fentieket Jézusnak, hogy kifejezze, mennyire várja már az eljövetelét (Je 22:16, 20). De e két eset egyike sem hasonlít arra a beszélgetésre, melyet János egy égi személlyel folytatott a Jelenések könyvében leírt látomásában (Je 7:13, 14; vö.: Cs 22:6–22). Semmi sem utal arra, hogy Jézus égbe menetele után a fentieken kívül a keresztények így szóltak volna Jézushoz. Ezért Pál apostol a következőket írta: „mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé” (Fi 4:6).