Kik azok a Jehova Tanúi?
Milyen testben támadnak fel a halottak?
Pál ezután konkrét kérdésekkel foglalkozott (1Korinthus 15:35–41). Valaki, aki kételyt akar támasztani a feltámadást illetően, talán ezt kérdezheti: „Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?” Pál rámutatott, hogy a földbe vetett mag valójában elhal, miközben kifejlődik belőle a növény. Ehhez hasonlóan a szellem által nemzett embereknek meg kell halniuk. Ahogy a növény új testként támad a magból, ugyanúgy a felkent keresztények feltámasztott teste is más, mint az emberi test. Bár az egyéniségük ugyanolyan, mint a haláluk előtt, de új teremtményekként támadnak fel, szellemi testben, amely képes az égben élni. Akik a földön fognak feltámadni, azok természetesen emberi testben lesznek életre keltve.
Pál szavainak megfelelően az emberi test különbözik az állatok testétől. Sőt, az állatok teste is más és más, attól függően, milyen állatról van szó (1Mózes 1:20–25). A szellemteremtmények ’mennyei testének’ más a dicsősége, mint a fizikai, ’földi testeké’. A nap, a hold és a csillagok dicsősége között is vannak különbségek. A feltámasztott felkenteknek azonban sokkal nagyobb a dicsőségük.
Pál, miután megemlítette ezeket a különbségeket, még hozzátette: „Épenígy a halottak feltámadása is” (1Korinthus 15:42–44). Ezt mondta: „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban.” Pál itt feltehetően a felkentekről mint csoportról beszél. Ez a csoport elvettetik romlandóságban, és feltámasztatik romolhatatlanságban, bűn nélkül. Bár a világ gyalázatosan bánik velük, égi életre lesznek feltámasztva, és nyilvánvalóvá válnak Krisztussal dicsőségben (Cselekedetek 5:41; Kolossé 3:4). A halálukkor „fizikai test” (NW) vettetik el, de „szellemi test” (NW) támad fel. Ha ez megtörténhet a szellem által nemzett keresztényekkel, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mások is életre kelhetnek a földön.
Pál ezután szembeállította Krisztust Ádámmal (1Korinthus 15:45–49). Ádám, az első ember „élő lélekké” lett (1Mózes 2:7). „Az utolsó Ádám [vagyis Jézus] megelevenítő szellemmé” lett. Életét váltságáldozatul adta, elsősorban a felkent követőiért (Márk 10:45). Ők mint emberek ’hordták a földinek ábrázatját’, de amikor feltámadnak, olyanok lesznek, mint az utolsó Ádám. Jézus áldozata természetesen az egész engedelmes emberiségnek a javára válik majd, azoknak is, akik a földön fognak feltámadni (1János 2:1, 2).
Amikor a felkent keresztények meghalnak, nem hústestben támadnak fel (1Korinthus 15:50–53). A hús és vér alkotta romlandó test nem örökölheti a romolhatatlanságot, sem az égi Királyságot. Némelyik felkentnek nem kell sokáig halálalvásban lennie. Akik Jézus jelenléte alatt fejezik be hűségesen a földi pályafutásukat, azok ’elváltoznak nagy hirtelen, egy szempillantásban’. Egy pillanat alatt feltámadnak szellemi életre, romolhatatlanságban és dicsőségben. Krisztus égi ’menyasszonyát’ végül 144 000 személy fogja alkotni (Jelenések 14:1; 19:7–9; 21:9; 1Thessalonika 4:15–17).
(Máté 3:3) Mert ő az, akiről Ézsaiás próféta által a következő szavakkal beszéltek: „Figyeljetek! Valaki kiált a pusztában: »Készítsétek elő Jehova útját! Tegyétek egyenessé ösvényeit!«”
(Márk 1:3) Figyeljetek! Valaki kiált a pusztában: »Készítsétek elő Jehova útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!«” —,
(Lukács 3:4) mint ahogy meg van írva Ézsaiás próféta szavainak könyvében: „Figyeljetek! Valaki kiált a pusztában: »Készítsétek elő Jehova útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!
(János 1:23) Ezt mondta: „Annak vagyok a hangja, aki kiált a pusztában: »Tegyétek egyenessé Jehova útját!«, mint ahogy Ézsaiás próféta mondta.”
Nem azonosítja a Biblia Jézust a háromszemélyű istenség részévé!
Ismeritek Noé történetét?Benne van a Bibliában
Jehova isten megparancsolta Noénak hogy épitsen bárkát, mert hamarosan Vízözön lesz.Ezt azért akarta így mert látta, hogy a földön sok a gonosz ember él és azt akarta hogy "megtisztuljon a föld". A bárkát sok évig épitették és mivel akkoriban nem élt ilyen sok ember a földön mindeni hallott felölle.Amikor megépünt a bárka Noé figyelmeztette az embereket ahogy Ísten megkérte.Mondta hogy menjenek be a bárkába mert hamarosan vízözön fog eljönni és ha nem mennek be meg fognak halni.A bárka ajtaja mindenki elött nyitva állt, de kevesen mentek be.Amikor bezárult az ajtót, pár napig nem esett az eső.Sok ember gúnyolódott nevetett rajtuk.De egyszer csak elkezdett esni és csak esett és esett amig a legmagasabb hegyet el nem érte.Akik nem hittek isten szavának azok meghaltak akik hittek azok túlélték.
A Bárkát még mindig meg lehet találni A hegyen ahol megállt.
De isten többé nem fogja vizőzön által elpusztítani a földet.A szvárvány jelképezi ezt.
Régen tett isten csodákat és mégsem hittek benne az emberek.
A Jehova tanúi vallás is egy bárkaszerű vallás.Mindenkinek nyitva áll a kapu hogy belépjen a vallásba.Minden embert figyelmeztetnünk kell.Hogy amikor eljön az idő senki se mondja ,hogy "nem hallott felőle".
Kedves 18:40-es!
Legalább ellenőriznéd le az informátorodat. Te minden marhaságot elhiszel?
Jehova neve a Bibliában több ezerszer volt leírva.CSak kitörölték.
De Pár helyröl nem tudták kitörölni pl:
"Vitéz harcos az Úr, az Ő neve Jehova!”
2 Mózes 15:3
Mindenki bibliájában benne van!
Mivel mindenkinek van neve! Nem csak Úr!
Pont az a szörnyű, hogy az a néhány sem mindenki bibliájában van benne! Pl. az Új Fordítású bibliában így hangzik a fenti vers: "Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve."
Az értelem és a bibliafordítás "csúcsa", igaz?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!