Buszbaleset érte Jehova tanúit. Véletlen?
Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.
Mt 15,14
Idézem magamat:
"Te azt feltételezed, hogy itt mindenki hülye, és nem lát az orránál tovább?"
Ezzel lehülyéztem valakit?! De azt nondhatom, hogy "félrebeszélsz?
Akkor felvilágosítalak, mert úgy látszik, hogy az álításod utáni, "Érveljünk" könyvből vett idézet (amit nem én írtam), szintén nem esett le:
Jehova Tanúi nem hiszik, hogy "mindenki" fel fog támadni, hiszen biztosan voltak sokan a múltban, akik a szent szellem ellen bizonyúltak "káromlónak", vagyis akik ellene szándékosan vétkeztek. És ugye tudjuk, hogy még annak is megbocsátás jár, aki a Fiú ellen szól, de a szent szellem elleni szándékos vétekre nincs bocsánat!
Ezt Jehova dönti el, nem mi.
(Egyébként az, hogy a Fiú ellen lehet "szólni", de a szent szellem ellen már nem, szintén a háromság elleni érv!)
De akik feltámadnak majd, azok között nyilván sok olyan lesz, akik úgy haltak meg, hogy nem ismerhették meg az Atyát, és akit elküldött, Jézust. Vagyis az "igazságtalanok" csoportján logikusan őket érthetjük. Ők nem azért lesznek feltámasztva, hogy azonnal elítéljék őket, ezt pont az egyházak tanítják, meg azt is, hogy "mindenki, egytől egyig" fel lesz támasztva az azonnali ítéletre.
Ez, amint az előbb írtam, Bibliailag sem helyes.
Az "igazságtalanokról" (és az igazakról is) azt olvassuk, hogy az "élet", vagy az "ítélet", feltámadására támadnak majd fel, ami nem azonnali itélet, hanem az 1000 éves milleniumi időszak végén lévő ítélet.
Tehát azok, akiket Isten méltóknak talál arra, hogy az "élet", vagy az "ítélet" feltámadásában részesűljön, egy hosszabb időszak alatt bizonyíthatják hűségüket Istennek. Ekkor már Sátán meg "lesz kötözve", és nem hal meg senki, de az 1000 év végén még lesznek fura dolgok.
Erről már szintén volt kérdés, és részletes, Bibliai érvekkel alátámasztott érvek is, most ettől eltekintettem.
Tehát az értesülésed a helyesbítés után sem volt pontos!
Nem volna egyszerűbb személyesen a Tanúktól tájékozódni, mit hisznek, mint ennyi igaztalan dolgot leírni?!
Ez az "igazságtalanok" értelmezés megint nem egyéb, mint a Biblia szándékos félremagyarázása.
A Szentlélek elleni (vagyis a megismet igazság) elleni bűn meg nem bocsájtása hogyan lenne érv a Szentháromság ellen? Ezek szerint maga "Jehova" sem isten?
Ezt a bűnt éppen azok a követik el, akik a Biblia igazságai ellenére makacsul ragaszkodnak tévtanításaikhoz.
"Szentlélek.."
___________
Vajon hol írja a Biblia, hogy a szentlélek (eredetileg: szent szellem)Isten lenne??????
1 Jehova Isten — az Isten, nem volt kezdete Vö. Ján 1:1 — Zsolt 83:19 "Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges [Isten] az egész földön."
2 Ige vagy Logosz — Isten, volt kezdete —, de amikor a földön volt nem Isten,hanem ember hisz megüresítette magát
Ján 1:1 Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
Jel 3:14 A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:
Fil 2:7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
szent lélek (szent szellem)nem Isten!, ha igen hol van leírva?
"Aki mást..."
__________
"keresztény" = Krisztus követője (nem a kereszt szóból származik)
Biblia-felfedező:
G5546
Χριστιανος (Khrisztiánosz)
az 5547-ből; egy keresztény, azaz Krisztus követője:--keresztény, szó szerint: krisztusi.
(Apcs 11:26; 26:28; 1Kor 7:15; 9:5; Gal 1:22; 1Pét 4:16)
ez elég egyértelmű
(egy Jehova Tanúja)
"És Isten Lelke lebegett a vizek felett".
I. Móz. 1, 2
itt van megírva
Bár a téma már köszönő viszonyban sincs az indító kérdéssel, mégis érdekes.
"Isten Lelke lebegett a vizek felett". Vajon ez arra utal, hogy a Lélek személy lenne?. Válaszul következzen néhány idézet egy tanulmányból:
"Tanítja-e a Biblia azt, hogy a „Szentlélek” (szent szellem) személy?
A szent szellemmel („Szentlélek”, Kat.) kapcsolatos néhány írásszöveg személyre látszik utalni. Például segítőnek nevezik (görögül: pa·ra′klé·tosz; „Vigasztaló”, Káldi, Kat., Kár.; „Pártfogó”, ÚRB) a szent szellemet, amely ’tanít’, tanúskodik’, „szól” és „hall” (Ján 14:16, 17, 26; 15:26; 16:13). Más írásszövegek viszont azt mondják, hogy emberek ’beteltek’ szent szellemmel, ’megkeresztelték’ vagy ’felkenték’ őket szent szellemmel (Luk 1:41; Máté 3:11; Csel 10:38). A szent szellemre vonatkozó ez utóbbi hivatkozások bizonyosan nem alkalmazhatók személyre. A bibliai tanítás egészének megértéséhez minden írásszöveget figyelembe kell venni. Milyen ésszerű következtetést vonhatunk le? Azt, hogy az elsőként említett írásszövegek szóképek által megszemélyesítik Isten szent szellemét, azaz tevékeny erejét, ahogyan a bölcsesség, a bűn, a halál, a víz és a vér megszemélyesítésére is van példa a Bibliában."
"A Szentírás kinyilatkoztatja nekünk az Atya nevét: Jehova. Azt is közli, hogy a Fiú Jézus Krisztus. De sehol sem tesz említést a szent szellem nevéről."
"A Cselekedetek 7:55, 56 leírja, hogy István látomást kapott az égről, és látta „Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”. Egyetlen szót sem ejt azonban arról, hogy a szent szellemet is látta."
"A New Catholic Encyclopedia elismeri: „ Az Úsz. [Újszövetség] legtöbb írásszövegéből az érezhető ki, hogy az Isten szelleme nem valaki, hanem valami; ez különösen az Isten szelleme és ereje közti párhuzamból ismerhető fel” (1967, XIII. köt., 575. o.). Ezenkívül még ez olvasható benne: „ Az apologéták [II. századi keresztény görög írók] igencsak tartózkodóan, egy fajta elővigyázattal beszéltek a Lélekről, úgyhogy az ember azt mondhatná, túlontúl is személytelenül” (XIV. köt., 296. o.)." (Forrásmű: Érveljünk az Írásokból! - Jehova Tanúi kiadványa.)
Azt hiszem, elég jól kidomborodott a lényeg. Az Isten Lelke valakinek a valamije. Isten avval vitte véghez a teremtését. Mintegy karja, ereje, szerszámja, alapanyaga is egyben.
Maga a Szentlélek a név.
És kérlek ne idézgess a New Catholic E.-ból, mert megtévesztő.
"Maga a Szentlélek a név."
A "Szentlélek" nem Bibliai kifejezés! Még akkor sem, ha számtalan fordítás abszolút következetlenűl használja a "lélek" és "szellem" szavakat az eredeti nyelvekhez képest.
A gyakori hiba, vagyis hiányosság az, hogy ezt a fordítói következetlenséget, mely össze-vissza keveri e szavakat, az olvasók készpénznek veszik és azt hiszik, hogy ezek egymás szinonímái, pedig nagyon nem azok!
A két szónak teljesen más a jelentése a Bibliában. És ha tetszik, ha nem, amíg nem ismeri valaki a ezeket, nem fogja tudni eldönteni, hogy mit jelentenek bizonyos helyeken, és nyilván téves következtetésekre fog jutni.
Ezzel is foglalkozik sok kérdés, és alaposan bizonyított már.
Tehát "szent szellem" van, így a másik verzió nem lehet "név"!
Akkor a Szent Szellem a név, ha neked ez jobban tetszik.
Mivel egyetlen egy van belőle, nem lehet köznév, hanem az az ő saját neve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!