Buszbaleset érte Jehova tanúit. Véletlen?
Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.
Mt 15,14
Jehova Tanúi nem hisznek a végzetben, vagy az 'eleve elrendelésben', tehát nem hiszik hogy az ilyen események valamiféle előre megírt forgatókönyv miatt vannak. Tudják, hogy vannak véletlenek, melyek a körülmények szerencsétlen alakulása miatt súlyos dolgokat eredményezhetnek.
Azt is tudják, hogy nem sérthetetlenek!
Tehát, mivel ilyen, igaztalan érvek sokasága hangzott itt el, nem hinném, hogy van értelmes ember, aki ezeket elhiszi, aki mégis, az úgy járt!
Amúgy, nem láttam még egyetlen lejárató propagandát sem, amely nem fordult volna a visszájára.
Sziasztok!
Én Jehova Tanúja vagyok. Ne haragudjatok, de meg vagyok döbbenve néhány hozzászólón. Honnan ez a nagymérvű cinizmus, és gyűlölködés? Hogyan lehet még csak kicsit is örülni más kárának? Ha valaki jobb akar lenni, mint Jehova Tanúi, akkor az mutasson példát! Igen, Jehova Tanúi tökéletlen emberek. Elsősorban arról ismertek, hogy felkeresik embertársaikat Isten Királyságának jó hírével, ami nyilvánvalóan nem mindenkinek tetszik. Rómában is gyűlölték az ókori keresztényeket, mert csodabogárnak tartották őket. Sokakat megöltek és örültek ennek. Most is ezt a hangulatot érzem. Vajon ez helyes?
Egyébként Jézus ezt mondta a katasztrófákkal kapcsolatban:
Lukács 13:1-5:
"Ugyanebben az időszakban jelen voltak némelyek, akik beszámoltak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az ő áldozataikkal elegyítette. Ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbnek bizonyultak minden más galileainál, mert ezeket elszenvedték? Semmiképpen — mondom nektek —, de ha nem tanúsítotok megbánást, mindannyian hasonlóképpen elpusztultok. Vagy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, azt hiszitek, hogy nagyobb adósnak bizonyult minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Semmiképpen — mondom nektek —, de ha nem tanúsítotok megbánást, mindannyian ugyanúgy elpusztultok."
Inkább próbáljunk meg mindannyian Isten akarata szerint élni, hogy mindenki örökké élhessen:
2Péter 3:9:
"Jehova nem lassú az ígéretét illetően, amint némelyek a lassúságról vélekednek, hanem türelmes hozzátok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson."
Ateista vagyok, de b*zd meg, ha így gondolkodsz
___________
Azért vagy ateista, mert félsz szembe nézni az ok-okozattal?, mert az ateista nem néz szembe vele és az evolúcióban hisz, ami nagy részt mese (egy Jehova Tanúja, és kérlek ne sértődj meg ezen!)
Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.
Mt 15,14
_______________
Hmm
Ján 9:41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.
Tündérkém...
____________
A maga nemében őszinte ember vagy és van benned egyfajta úgynevezett "igazságtalanságot nem kedvelő" tulajdonság, de sajnos nem ismered a Bibliát és Jehova Tanúit, hogy "gyökerek" lennének.
és ilyen emberek...
_______________
Te tudod ki vezette (milyen hitnézetű)a buszt? Nem biztos, hogy Jehova Tanúja volt.
Mi az, hogy csak....
______
Apcs 24:15 Reménységem lévén az Istenben, hogy amit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak. (egy Jehova Tanúja)
Most akkor mégis feltámadnak a hamisak is???
JTanúi nem azt hiszik, hogy csak az igazak támadnak fel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!