"A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. " 1Kor 7,3 De mi van, ha nem teljesíti?

"nem tenne olyat, ami nekem fáj" - ja, én ebben nem hiszek. Simán megtenné. Nem azért gondolom, hogy nem csalt meg, hanem mert tudom, hogy mennyire bizonytalan önmagában, hogy egy kapcsolattól inkább megerősítést vár, nem pedig szexualitást. Ezt az őszinte beszélgetéseinkből gondolom, és abból, amit korábbi kapcsolatairól tudok...

Ettől függetlenül nem mondom biztosra, hogy szexuálisan nem csalt meg. Szinte mindegy is, mert érzelmileg megcsalt, és ez sokkal fájóbb. És simán megtette, lelkiismeret-furdalás nélkül - szóval nem vagyok azért annyira naiv. :)

Tudtára kellene hoznod mindenképpen, hogy amit tett, az neked nagyon fáj. - hónapokig teljes apátiában, depresszióban voltam emiatt. Tudta, látta, cseppnyi megértést sem tanúsított.

Aztán leültünk átbeszélni, hogy kinek mi az a minimum, ami szükséges ahhoz, hogy normális mederbe tereljük a házasságunkat. Mindkettőnknek volt 2-3 ilyen. Elkezdtük tudatosan megadni egymásnak, hátha ez segít. Hónapokig próbálkoztunk. Akkor azt éltem meg, hogy amit ő nyúlt nekem, arról lerí, hogy iszonyúan nyögvenyelős (ezt néha el is mondtam neki, hogy ha közben látszik rajta, hogy semmi kedve az egészhez, akkor nem sok értelme van erőltetni - és itt nem csak a szexre gondolok, hanem közös programokra is). Azt is éreztem, hogy amit meg én nyújtok, az kevés neki, mert folyamatosan kritizálta, hogy még ez sincs meg, meg az sincs meg. Valószínűleg mindketten hasonlóképpen éltük meg: hogy hiába próbáljuk egymásnak nyújtani, amire a másik vágyik, ez kevés, valahogy nem őszinte az egész...

Hónapokig próbálkoztunk. Közben azért voltak veszekedések is bőven.

Aztán jött részemről a lemondás. Ez is hónapok óta tart már, és furcsamód azóta nem veszekszünk, sőt, többet tudok neki segíteni, mint eddig. De neki csak gyakorlati dolgokban van rám szüksége: vezessem a háztartást, neveljem a gyereket, segítsem a munkájában, hallgassam meg a problémáit. Ezek mind megvannak. Nem ér hozzám, nem kezdeményez semmit...

És őszinte legyek?! Ennyi visszautasítás után már nem is vágyom az érintésére...

"ha valóban jó kimenetelt akarsz"

De mi a jó kimenetel... Igazából minél inkább azt írjátok, hogy rendbe kell hozni, egyre inkább tudom, hogy reménytelen... mert mindent, amit leírtatok, már próbáltam! Tényleg! Nem ideig-óráig, hanem hónapokig...

Nagyon nehéz időszakokon vagyok túl, voltam depressziós, még öngyilkosságra is gondoltam... Kifelé is kacsintgattam (mert igen, más férfiak vonzónak tartanak, csak a férjem nem...), de nem csaltam meg...

Aztán jött a megtérésem, és furcsamód nem a házasságom helyrehozatalára indított, hanem elengedésre... Úgy, hogy valódi kegyelmi állapotot élek meg, nap mint nap, mindenben követem az útmutatásait, és ez nagyon jó érzéssel tölt el.

A dilemmám az, hogy ha nem a házasságom helyrehozatala a megoldás, és nem a válás, akkor mi az, amit Isten akarhat egyáltalán tőlem?! Olyat nem akarhat, ami bűn... de azt sem akarja - ez most már számomra teljesen egyértelmű - hogy ebben az egyoldalú kapcsolatban szenvedjek...

(Ha helyre lehetett volna hozni, akkor nyilván arra indítana, hogy tegyek meg mindent a házasságom helyrehozataláért, de nem erre indít... nagyon nem...)

Szóval a cél nem ez, sajnos.

"Szerintem mindenképpen azért kellene könyörögni, hogy Isten mutassa meg, mi a helyes gondolkodás, hozzáállás, kapjál erőt, felismerést, iránymutatást Tőle."

Nos, hát éppen ezt tettem. És "meglepő" módon nem arra indított, hogy szeressem a férjem és tegyek meg mindent a házasságom érzelmi/szexuális rendbehozataláért. Mert a megtérésem előtt ez volt a célom. A megtérésem után viszont az, hogy engedjem el őt érzelmileg (és meglepően könnyen ment, 10 év alatt nem sikerült, de most igen).

Imádkozom a férjemért folyamatosan, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy neki, nekünk a legjobb.

Ő mostanában nagyon sokszor kér tőlem segítséget gyakorlati dolgokban (nagyon sokan kérnek tőlem mostanában segítséget nagyon sok mindenben, és Isten segítségével mindenkinek sikerül azt nyújtanom, amit kér, sőt, a különböző kérések kiegészítik egymást). Vagyis megtapasztaltam Isten kegyelmét, szeretetét, még abban is, hogy el tudtam engedni a férjemet.

De a vágyaimmal nem tudok mit kezdeni, mert vágyom szerelemre, szexualitásra. Azt is megtapasztaltam, hogy Isten nem engedi számomra a házasságtörést, vagyis hogy ezek a vágyaim célt érjenek. Nagyon sok mindenben megtisztított - mert azért a sokat hivatkozott Pál is azt mondja, hogy akik újjászülettek, azok nem külső kényszer hatására, hanem belső indíttatásra tudnak Isten szerint élni. Én ezt az életem minden területén tapasztalom, ezért gondolom, hogy ha Istennek az lenne a célja, hogy ne legyenek vágyaim, akkor elnyomná azokat (ahogy más területen is elnyomja azokat az érzéseimet, amik nem tőle valók - az egész megtérésem egyfajta megtisztulással kezdődött). Tudom, hiszem, hogy meg fogja mutatni az utat, de egyre inkább azt hiszem, hogy nem a házasságom helyrehozatala a célja...