Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért imádkoznak Máriához?

Miért imádkoznak Máriához?

Figyelt kérdés
Emberek!!! A Megváltó Jézus Krisztus! Csak Ő általa lehet az Atyához jutni!
2011. okt. 20. 09:04
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/79 anonim ***** válasza:
67%

Nekem erre az a reakcióm, hogy ha elolvasnád a próféciákat, melyek valóban Istentől vannak, azok próféciák.

Olyan dolgokat állítanak, melyek kinyilatkoztatások.

Ha nekem megjelenne az állítólagos Mária, közölné velem, hogy térjek meg, ne kövessek el bűnt, stb, akkor közölném vele, hogy tud-e valami újat is mondani, vagy miért küldetett ide hozzám? Ez nem kinyilatkoztatás, ezt megtette maga Krisztus, úgyhogy ha mondandója van, küldje a fiátm vagy valamelyik angyalát. Vagy talán kegyed nem tetszett olvasni Koriktushoz írt első levél 14. részét, mely ezt tartalmazza:

"A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.

Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben."


És felszólítom, hogy távozz sátán az Úr Jézus Krisztus nevében, mert elhitetésemre vagy kígyó!


És elárulok még valamit: Ha maga Gábriel mondana olyat nekem, ami ellentétes lenne a próféciákkal, illetve az írásokkal, éppúgy elküldeném a francba, és tudod, hogy miért? Mert Isten az ő prófétáján, Pálon keresztűl azt mondta nekem.

Galátziabeliekhez írt levél 1. rész: "De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok."


Hát ennyi részemről a reakcióm Mária nevezetű Istenfélő, csodálatos asszony kb. 2000 éve alvó hölgy alteregójának csaló kígyófajzatjához.

2011. okt. 22. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/79 A kérdező kommentje:

Hol írja a Biblia azt, hogy Mária meg fog jelenni és figyelmeztet! Dehogy! Az ellenség pont ismeri Isten akaratát és el akarja fordítani a fejeket az ÉLŐ ISTEN imádásától!

Az ördög csal, lop hazudik és pusztít! Ha hiszel, akkor csak Istenben higgy, ne Máriában! Ő csak, hangsúlyozom csak egy ember VOLT akit Isten szolgálatra hívta el, hogy világra jöhessen a Megváltó Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

2011. okt. 23. 00:10
 53/79 anonim ***** válasza:
80%

A válasz írója 62%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 23:07


Hidd el, tudom mit beszélek. Az én fundamentumom a próféták, és a szegletkő, mit az építők megvetettek, Krisztus. Aki nem tudja mit beszél, kiknek fundamentumaik a hagyományaik, a szegletkövük emberek, az nem én vagyok, hidd el.


Kérdező: az Úr áldjon :)

2011. okt. 23. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/79 A kérdező kommentje:

Bocsáss meg! Szerintem nem akartalak lepontozni!

Áldjon az Úr!

2011. okt. 23. 09:27
 55/79 anonim ***** válasza:
81%

Hát itt jól elszabadultak az indulatok... Emberek, nyugi!



A válasz írója 62%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 10-22 10:30


1. < Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!" Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban az órában kiment belőle. >


Ehhez mit szólsz? Tehát egy nem keresztény nő a benne lévő jövendőmondó lélek (szellem) által felismerte, hogy kik az apostolok, és ezt hangosan hirdette is. Pál ezt mégsem tartotta jónak, és kiűzte a démont. Tehát az, hogy az állítólagos Mária Jézus követésére buzdít, nem igazol semmit.


2. Az egyszerűség, alázatosság előnyben részesítése: Részben igaz. Pásztoroknak először... Oks, de nemsoká megérkeztek a gazdag keleti bölcsek értékes ajándékokkal (arany, tömjén, mirha - ezek akkoriban is nagyon értékes dolgok voltak; ráadásul szimbolikus jelentésük is van).

Tehát részemről : is - is.


3. Amennyire én tudom, sok helyen vannak ilyen jelenések, nem csak az általad felsoroltakon. Gazdag templomokban is. De ez nem lényeg, hanem az, hogy honnan származnak ezek a dolgok. Márpedig szerintem nem lehet bebizonyítani, hogy Istentől valók lennének.

De próbáld meg: dolgozz meg érvekkel. :)

Vigyázz, mert protestáns vagyok, a Szentíráson kívüli érveket nem fogadok el, ha azok ellentétben állnak az Igével. :)


Üdv.

2011. okt. 23. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/79 anonim ***** válasza:
74%

A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 10-22 16:49


Azért ez így nem fair: kijelented, hogy sok a tévedés, de cáfolat sehol... A könyv szerzője teológus, és rengeteg forrást használt. Úgyhogy ha vitatod az állításokat, akkor azokat kellene forrásokkal cáfolni, ráadásul úgy, hogy a cáfoló források hitelesebbek legyenek, mint amiket cáfolnak... Ez így elég bonyolultnak tűnik, de remélem, érted.

A kommented többi részét viszont én nem értem igazán.

Ja, és nem a kereszténység - de még csak nem is a katolicizmus - aláásására készült... Hanem a tisztánlátás érdekében. Hogy rámutasson az eltérésekre, a hamis tanok eredetére. Mindezt úgy, hogy közben nem vádolja az embereket, a kat. hívőket.


Az átélések alatt nem tudom, mire gondoltál; de kérdezz meg egy olyan embert, aki pl. meditál vagy jógázik, hogy mit él át... Meg fogsz lepődni. :)

2011. okt. 23. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/79 anonim ***** válasza:

A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 10-22 22:44


A próféciák tekintetében egyetértek veled.

De az egyik hivatkozási alapod nagyon-nagyon rossz, és rosszul is alkalmazod. Mi köze az 1. Korintus 14. általad idézett részének egy állítólagos jelenéshez? Semmi az égvilágon.

Ezt a részt nagyon sokan félremagyarázzák amúgy is; és erre csak igen enyhe mentség, ha azért, mert nem ismerik a körülményeket. Ajánlom szíves figyelmedbe Dr. Edwin D. Stewart: Nem a te bántásodra adtam a Szentírást c. könyvecskéjét, ha be tudod szerezni. Világosan kifejti benne, hogy Pál kiknek, milyen környezetben élőknek írta ezeket a részeket.


Viszont arra nincs mentség, ha így kiragadva alkalmazunk egy igerészt, mivel ez és a hasonlók önkényes kiemelése miatt nyomták el a nőket évszázadokon keresztül a társadalomban és a házasságokban. Ne cselekedj a régiekhez hasonlóan, nem vezet jóra! Tanulmányozd a házasságra vonatkozó igéket, és meglátod, hogy hogyan kell szeretnie egy férfinak a feleségét. (Segítek: Úgy, mint Krisztus az Ő menyasszonyát.) A férfi és nő viszonyában, házassági szövetségében nincs, nem lehet leuralás. Együttműködés, kölcsönös tisztelet és megbecsülés van, másképp nem megy. Láttam már keresztény házasságot tönkremenni azért, mert néhány "kedves" testvér csak ezekre a kiragadott részekre hivatkozva várt el feltétlen engedelmességet, szolgálatot a feleségektől. Nem ragozom, nézz utána, légy szíves.


Üdv.

2011. okt. 23. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/79 anonim ***** válasza:
34%

Tévedsz Berta!

A nőt az ember segítségére teremtette kezdetben. Ez nem elnyomás, hanem szolgálat. Nincs alá fölérendeltség. A férfi feje Krisztus, az asszony feje a férje.

Ez nem kiragadás, hanem helyretevés. Nem olvastad talán ezeket?


Szó sincs elnyomásról. A férfi nem ura a testének, hanem az asszony az, és akképen az sszony sem ura a maga testének, hanem a férj az. Azonképpen a férj feje a családnak, az asszonynak, miképpen a férj feje maga Krisztus. Talán nem olvastad, hogy Krisztus testvérének nevezte mindazokat, kik a mennyei Atyának akaratát cselekszik, mégis feje a férfinek? Éppúgy testvérem az én feleségem, kit az Úr egybeszerkesztett velem, de segítségemre van, mert azért lett teremtve, és csodálatos szolgálat ez mind nekem, mind neki. Ha ez elnyomás, akkor a Krisztusban való szolgálat is az talán? Próbáld az írást értelmezni és ne Dr. Edwin D. Stewart frenetikus írásait. Ki a frász az? Nem is érdekel. Azért boruljak le írása elé, mert ott az a Dr? Nem érdekel, ne haragudj...


Halihó, nem te írtad ezt talán egy másik hozzászólónak még ma?

"De próbáld meg: dolgozz meg érvekkel. :)

Vigyázz, mert protestáns vagyok, a Szentíráson kívüli érveket nem fogadok el, ha azok ellentétben állnak az Igével. :)"

Majd kis idő múlva jössz Dr rossebb tudja kivel? Vigyázz, dolgozz meg, de a Szentíráson kívűl nem érdekel sem Dr, sem rabbi, sem Prof, sem Ellen G. CSAK a SZENTÍRÁS. Az írás meg azt mondja, hogy a nő feje a férje, kit Isten segítőnek szánt. Az, hogy évszázadokig ki mit ragadt ki, és ki kit nyomott el, mi közöm ehhez?

2011. okt. 23. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/79 anonim ***** válasza:
0%

ma 10:22Kedves B.W.,lehet, hogy nem e"fair", de sajnos akkor sincs időm (bárha szeretném) hosszabb vitába itt belemenni. Úgyhogy most is csak röviden, (bocsáss meg nekem):

1. Az átélés alatt, talán egészen meglepő módon, az átélést értettem.

A jógáról és a meditációról saját tapasztalatom van. Valóban meglepő.

2. Kizárólag az aláásásra készülnek ezek, elhiszem, hogy teológus, és "rengeteg forrást használt" Ha az megnyugtat (itt többeket) sikerülni is fog – az ateistáknál, a scientista-evolúcionista vallásúaknál is JOBBAN, és aktívabban vesz részt a kereszténység felszámolásában. Ez megint hosszabb elemzést igényel, (és még mindig nincs időm)


Részemről maradok a görög egyházatyáknál, a skolasztikusoknál, Meister Eckhartnál (és őket ajánlanám másoknak is, a „rengeteg forrás”- nak legyen része ez is) és azoknál, akik még tudják, hogy az egyetlen igazi cél: Hogy juthatok közelebb Istenhez, hogy juthatok Hozzá? Mit jelent Krisztus követése? Ehhez, a keresztény úton járónak hinni kell: Jézus a Krisztus. Nem hiszem, hogy hiszi ezt, aki mint fentebb valaki úgy nyilatkozik, Istenszülő „alvóhölgy”, – vagyis nemcsak, hogy Mária közbenjárását nem kéri Jézushoz, hanem, még abban sem hisz, hogy Isten anyja az üdvösséget elérte, és a mennyekben van, az édes Jézussal, a szelíd kegyes Krisztussal.

Hogy megértsük, mit jelent Krisztus követése, ahhoz segítsen bennünket az Isten!

2011. okt. 23. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/79 anonim ***** válasza:

Mária nem érte el az üdvösséget.

Van erre bizonyíték valahol?

Laci

2011. okt. 24. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!