A katolikusok Szűz Máriához és Istenhez is imádkoznak? Hogy is van ez?

Hát,valamit benéztek,mert:

1Tim 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

Informaciohoz ugy tudsz jutni, hogy kezedbe veszel egy Bibliat es elolvasod.

Ma megkerdezed ezt, holnap pedig azt, hogy miert imadkoznak Jezushoz stb.

Ha valoban erdekel ez Teged, akkor forgasd a Bibliat!

Kedves 19:49!

Igaz, csupán egy perccel küldte el előtted, így lehet, hogy nem tudtad elolvasni, de ajánlanám figyelmedbe az első hozzászólót, hogy mi módon kérhetnétek közbenjárásukat, ha egy a közbenjáró?

Természetesen, ha benne lenne a bibliában, hogy Máriához, vagy meghalt szentekhez lehet imádkozni, akkor ezt kell tenni, mert így helyes -... de viccet és gúnyt félretéve, legnagyobb bűnök közé tartozik holt emberek közbenjárását kérni, ez olyan szinten megsérti a bibliai rendet,szellemiséget, hogy magára valamit is adó keresztény ember nem tesz ilyet, mert nem található isten rendtertásában, sőt kifejezetten tiltva van az effajta otrombaság :)

Aki nem hiszi, kérem olvasson bibliát, felesleges emberekkel vitázni legalább minimális biblia ismeret nélkül.

Az első válaszolónak mondom, hogy az 1Tim 2,5 nem a közbenjáró ima lehetőségét zárja ki, hiszen mi nem abban az értelemben nevezzük a szenteket közbenjárónak, amely értelemben Jézus egyedül közbenjáró.

„[Jézus] egy új szövetség közvetítője” (Zsid 9,15).

Amikor valaki imádkozik értünk, akkor ő nem egy új szövetség közvetítője. (vö. Zsid 8,6)

Mt 19,17; Mk 10,18; Lk 18,19 – „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Az „egy” vagy „egyetlen” nem mindig kizárólagosságot jelent, hanem magasabbrendűséget, valami kiemelkedőt (vö. Mt 5,45; 7,17-19; 12,35; 22,10)

Vagyis nem kell más, mint egy fogalmi tisztázást tenni: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

Itt találhatsz angol nyelven erről egy jó elemzést:

[link] - "There is One Mediator" (1 Timothy 2:5): Does This Rule Out "Mini-Mediators"?

Együttműködésünk Istennel és a közös összekapcsolódásunk

Egy másik különbség a dolgok katolikus szemlélete és sok protestáns közösség között a mi sajátos fogalmunk a megszentelődésünkről és a Krisztussal való kapcsolatunk természetéről. Tudom, hogy bonyolult dolog erről beszélni, hiszen olyan sok különböző nemkatolikus csoport van, s mindegyiknek más a teológiája, azonban általános tapasztalatom az, hogy sokan ezek közül, bár helyes fogalmuk van az emberi természetről – ti. hogy „Isten képére teremtettünk, de elbuktunk” –, mégis úgy tekintenek az emberre, mint aki teljesen értéktelen, és nem tud együttműködni megváltásával. Néhányan addig mennek, hogy tagadják a szabad akaratot, és az Isten képére teremtett embert egy olyan teremtménnyé teszik, aki nem több mint egy Muppet Show bábú; akit, ha szerencsés, Isten kiválaszt és üdvözít – akár akarata ellenére is.

Amikor egy katolikus ezeket kezdi hajtogatni, akkor legtöbbször egyből azzal vádolják meg, hogy így „elvesz” valamit Krisztustól; sőt, istenkáromlásnak vélik azt, amikor az Isten képére való teremtettség mély igazságából eredő következményeket fejtjük ki. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ember természete bukott, és hogy semmilyen módon nem válthatjuk meg önmagunkat, hogy Krisztus az üdvözítő, az út, az Igazság és az élet, és hogy senki sem láthatja az Atyát, csakis Őáltala. A különbség ott van, hogy mi másként kapcsoljuk össze ezeket az Igazságokat. A katolikusok ugyanis azt vallják, hogy amikor Krisztust öltjük magunkra, akkor részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz megistenülünk (theoszisz), részt kapunk Krisztus Fiúságából, az Atya valódi örököseivé válva. Így mi is munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel (Fil 2,12), és ebben egymásnak is segítünk: imádkozunk egymásért, példát mutatunk egymásnak, tanítjuk egymást, és részt veszünk közösen Krisztus Egyházának szentségi életében. Testvéreink őrizői vagyunk… Egy közösségben, egy családban élünk.

Sok nemkatolikus keresztény számára a lényeg az „én, a Biblia és Jézus”-mentalitás, és figyelmen kívül hagyják, hogy elsősorban honnan is származik a Biblia, és az embert és az intézményeket - amelyek az üdvösség tervének megvalósulásában segédkeznek - ellentétesnek látják az 1Tim 2,5-tel: „Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus”. Persze szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a mondatot, ami négy verssel ezelőtt van: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”. Majd két verssel azután: „Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítójává hitben és igazságban.”

Nem is beszélve arról, hogy a levél többi része tele van olyan tanításokkal és buzdításokkal, amelyek világosan mutatják, hogy Pál „közvetítő” volt az Ige és az emberek között. A Jak 5,19-20 egyértelműen beszél arról, hogy az emberek szerepet játszanak az üdvösségben:

„Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.”

És ugyanígy az 1Tim 4,16:

„Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.”

Sok protestáns felekezet filozófiája nem akarja figyelembe venni a Szentírás ezen fenti sorait, és lenézik a nyilvánvaló antropológiai igazságokat: mi az időben születtünk, térben, testben, és dolgok millióitól függünk: a társadalmi építményektől, családunktól, kultúránktól és nyelvünktől, stb. A Katolikus Egyház nem olyan radikálisan individualista, hogy tagadja azt, hogy keresztényként mind a magunk, mind mások üdvösségében szerepet játszunk. Amikor a legtöbb antikatolikus csoport tagjainak olyan dolgokról beszélünk, mint pl. hogy Mária szerepet játszott az üdvösség történetében (próbálják csak meg tagadni), szomorú, hogy egy szó katolikus használata (mármint, hogy Mária „közvetítő”) egyből acsargást vált ki belőlük. Előrántják az 1Tim „bizonyító szövegét”, és megtámadják a fogalmat anélkül, hogy elolvasnák – vagy figyelembe vennék – ugyanennek a versnek azt a szövegkörnyezetét, amelyben áll. Az ember szinte hallja amint ennek a verbális dogmatizmusnak a különös színjátéka során becsapódik egy nagy vasajtó: „Aha! Azt mondtad, hogy „közvetítő”?! Csakhogy én ismerem ám az 1Tim 2,5-öt, te pogány!” Mégis vannak nagy protestáns tv-evangelizáló birodalmak, Biblia kiadások, az ezt elosztó iparág, valamint sok csodálatos időt töltenek el imacsoportokban, és imádkoznak egymásért (bátorkodom kimondani, hogy „közbenjárnak” egymásért), és evangelizálják az embereket. Ha mindez nem „közvetítés” az emberek üdvössége érdekében, akkor micsoda? Nekem igencsak úgy tűnik, hogy kettős mércét használnak, egyet a katolikusoknál, és egy másikat másoknál; vagy pedig a „közvetítő” szót tulajdonképpen farizeusi módon magyarázzák, és kizárják az általános értelmet és a mindennapos tapasztalatot.

Az eiszegézis (a félremagyarázás) hasonló példái pl. Mária bűntelensége (a Róm 3-ban lévő „mindenki vétkezett” tételt használják, és elsiklanak a nyilvánvaló kivételektől), Mária örökös szüzessége (Jézus „testvéreivel” és az „elsőszülött” szóval példálóznak, és semmibe veszik azokat a verseket, amelyek ezeknek a „testvéreknek” az igazi anyjáról szólnak, valamint elfelejtkeznek az „elsőszülöttek” zsidó törvényéről), a hit és a cselekedetek szembeállítása (az Ef 2,8-9-et hajtogatják, és mellőznek egy rakomány más verset, beleértve a teljes Jakab-levelet), stb. Bár természetesen nem minden protestáns felekezetre igaz, de sok protestáns csoportból kissé hiányzik a szubtilitás. No és persze más is.

A negyedik válaszolónak mondom, hogy egy elfogult és téves fordítást vesz alapul. Itt az eedeti héber nyelvű szöveg az irányadó, és az alapjánpontosabb fordítás lenne a következő:

"Ne imádd s ne SZOLGÁLD ezeket...".

Héberül: " lo tishtachveh lahem velo ta'avedem " (לא־תשתחוה להם ולא תעבדם). Az itt szereplő héber abad (עָבַד) ige jelentése: dolgozni, (rab)szolgaként szolgálnit jelent, nem általában véve vett tisztelést. A magyar fordítások közül így fordítja az 1920-as években kiadott Szent István Társulati fordítás és a Szent Jeromos Bibliatársulat féle is. Az angol bibliafordítások között is ez az uralkodó (serve), még a protestáns fordítások körében is. Hogy csak néhány példát említsek:

New American Standard Bible, King James Bible, American Standard Version, Douay-Rheims Bible, Darby Bible Translation, English Revised Version, Webster's Bible Translation, World English Bible, Young's Literal Translation, stb.

Olvasd el: [link]

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk. Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

Imádkozni másokért a Bibliában: pl. 1Tim 2,1.3: "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk előtt" (vö. Mt 5,44-45; Róm 15,30; 2Kor 1,11; 9,14; 13,7.9; Ef 6,18-19; Fil 1,19; Kol 1,3.9; 4,3; 1Tessz 5,25; 2Tessz 1,11; 3,1; 2Tim 1,3; Filem 22; Zsid 13,18-19; Jak 5,14-18; 1Jn 5,14-17) Halottakhoz imádkozni? Nem, hanem élőkhöz! Ugyanis hisszük, hogy a szentek nem halnak meg, hanem Istennél tovább élnek földi életük befejeztével. "Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, éppúgy mi is új életet éljünk." (Róm 6,4-5.) "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?" (Jn 11,25-26). Így az üdvözült lelkek és az angyalok segíthetik imáikkal a földi embereket (vö. Lk 16,27.30; Zsid 1,13-14; Jel 1,4; 5,8; 8,3-5; Sir 46,20; Zsolt 34,8; 91,11; Jer 15,1; Zak 1,12-13; 2Makk 15,12-16).

LEHET-E IMÁDKOZNI A SZENTEKHEZ?

Válasz:

A szentekhez szabad és üdvös is imádkozni, de imádni őket nem szabad.

Magyarázat:

A szentekhez való imádkozásunknak a „szentek közösségébe" vetett hitünk az alapja. Hisszük ui., hogy a megkeresztelt emberek egymáson segíthetnek akkor is, ha „más világban" vannak. Mi segíthetünk a tisztítóhelyen szenvedőknek, nekünk pedig segíthetnek a szentek.

Az imádság szó, melyet a szentekkel való kapcsolatunkban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák, annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Igazolás:

Saul képes kapcsolatba kerülni a már halott Sámuel prófétával. Bár Saul tette bűnös és tiltott volt, jelzi, hogy ellentétben a kárhozottakkal, a földön élők és a megholtak között nincs „áthidalhatatlan szakadék": „Sámuel így szólt Saulhoz: »Miert zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?« »Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.« »Miert kérdezel - felelte Sámuel —, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?«" (1 Sám 28,15).

A szentekhez való fordulás tehát nem jelenti Isten megkerülését, mert gonosz cselekedetekhez nem adnak, nem is adhatnak segítséget, és közbenjárásuk ereje és eredményessége mindenestül Istenen múlik.

Mondhatod, hogy „nekem nincs szükségem szentekre, hogy Isten elé léphessek.” Igaz, Isten elé léphetsz egyedül is. Sőt, ha a szentek pártfogását kéred, még akkor is fő az, hogy te magad borulj oda teljes lélekkel az Isten elé. De nem lehet kifogásod az ellen, ha valaki szívesebben lép a király elé úgy, hogy előzőleg már a király édesanyját s meghitt szolgáit is megkérte, hogy ők is szóljanak egy jó szót az érdekében.

Mondják: „Isten úgyis tudja, mit akarok kérni tőle; felesleges, hogy akkor előbb a szentek megmondják neki, hogy mit akarok.” Nem is azért kérem a mennyei pártfogók segítségét, hogy "megmondják" az Istennek, amit ő úgyis tud, hanem hogy ők is imádkozzanak értem, mert így nagyobb a reményem, hogy Isten az ő könyörgésükre való tekintettel méginkább hajlandó lesz meghallgatni az imádságomat.

„Szóval protekciózás van a mennyekben is?” Ha protekción sógorság-komaság vagy pajtásságon alapuló érdektámogatást értünk, ilyesmiről persze az Istennél szó sem lehet. De ha a protekció szót eredeti értelmében vesszük ("protegere" = oltalmazni), igenis, jól tesszük, ha Isten barátainak oltalmát keressük.

Közbenjáró ima a szentekhez

*MTörv 18,10-11 – A protestánsok a szentekhez szóló imát a halottidézéshez hasonlítják.

1Sám 28,3-14 – A halottidézés felszólítja a halottat valamiféle információ megadására (és nem az imájuk kérésére: ez jelentős különbség).

1Krón 10,13-14 – „Saul… halottlátó asszonyt kérdezett meg, s tőle kért tanácsot. Nem az Úrhoz fordult, azért (az Úr) elvette életét”

*1Tim 2,5 – „egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus.”

Zsid 9,15 – Különösen: „[Jézus] egy új szövetség közvetítője” (amikor valaki imádkozik értünk, akkor ő nem egy új szövetség közvetítője). (vö. Zsid 8,6)

Mt 19,17; Mk 10,18; Lk 18,19 – „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Az „egy” vagy „egyetlen” nem mindig kizárólagosságot jelent, hanem magasabbrendűséget, valami kiemelkedőt (vö. Mt 5,45; 7,17-19; 12,35; 22,10)

Zsid 3,1; 7,24; 9,12 – Krisztus az örökkévaló főpapunk, aki egyetlen áldozatát mutatja be az Atyának.

Krisztus Urunk mivel valóságos emberi személy és valóságos Isten is, aki feláldozta magát a mi bűneinkért, ez a megváltói tette nem múlható felül, s mivel ezzel békítette ki az Atyát az emberiséggel, ezért ez a közvetítése az Ő EGYETLEN és végtelenül egyedülálló Közvetítése. Azonban ez nem zár ki minden más közvetítést, ami az Ő Közvetítéséhez kapcsolódik, vagy belőle ered. Az Ő EGYETLEN áldozata mind az időben megtörtént esemény, mind az örökkévalóságban tartó esemény, ez megismételhetetlen, és nincs másik áldozat, amelyre szükség lenne. A Szentmisében nem másik áldozatot mutatunk be, és nem megismételjük Krisztus áldozatát, hanem megjelenítődik benne Krisztus örökkévaló és egyetlen Keresztáldozata.

1Pét 2,5 – „épüljetek… szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.”

Jel 1,6 – „Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.” (vö. Jel 5,10)

Róm 15,30 – „legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez!”

Ef 6,18-19 – „imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is”

2Kor 13,9 – „Imádkozunk is tökéletesedésetekért.”

2Tessz 1,11 – „állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.”

Jak 5,16 – Imádkozzunk másokért.

Jak 5,16 – Az igaz emberek imája nagy hatalom.

Lk 15,7 – A mennyek országában törődnek velünk.

Jel 4,8 – Akik a mennyben állandóan imádkoznak.

Jób 33,22-24 – Az angyalok közbenjárnak értünk. (vö. Zsolt 34,8; 91,11; Zak 1,12-13)

Mt 18,10 – Az angyalok imádkoznak értünk.

Jel 5,8 – Az angyalok és a szentek felajánlják Istennek imáinkat.

Jel 8,3-4 – Az angyalok hozzáadják imáikat a miénkhez, és Isten elé terjesztik.

Tób 12,12 – Egy angyal Isten elé vitte Tobit és Sára imáját.

1Sám 12,23 – Sámuel megígéri, hogy nem szűnik meg imádkozni értünk.

Jer 15,1 – „Ezt mondta nekem az Úr: Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem szívlelném ezt a népet.”

2Makk 15,11-14 – A halott Oniás és Jeremiás imádkozik Izraelért.

Jel 1,4 – „Kegyelem és békesség nektek… a hét lélektől, aki trónja előtt áll”

A fundamentalisták gyakran kifogásolják azt a katolikus gyakorlatot, hogy a hívek a szentek és angyalok közbenjárását kérik. Pedig a Biblia felszólít bennünket a mennybéliek kérésére, hogy ti. imádkozzanak velünk.

Így a 103. zsoltár: „Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!” (Zsolt 103,20-21). A 148. zsoltár kezdő versében pedig eképpen imádkozunk: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!”

Ők, a mennyeiek nemcsak velünk imádkoznak, hanem értünk is. A Jelenések könyvében János látja, amint „a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai.” (Jel 5,8). A mennyben lakó szentek tehát Istennek ajánlják a földön élő szentek imádságait.

Az angyalok ugyanezt teszik: „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.” (Jel 8,3-4)

Jézus maga óva int a kicsinyek megbotránkoztatásától, mert őrangyalaik biztosított közbenjáró befolyással bírnak az Atyánál: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Jóllehet Jézus az egyedüli Isten-ember és az Újszövetség Közbenjárója, a kizárólagos közbenjáró Isten és ember között (1Tim 2,5), de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lennénk képesek, vagy ne szabadna keresztény felebarátainkat arra kérnünk, hogy imádkozzanak velünk és értünk (1Tim 2,1-4). Különösen azon üdvözült keresztények közbenjárását kell kérnünk, akik megszentelődése már befejeződött, mivel „[i]gen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5,16)

Az alábbi idézetek szerint az egyházatyák nemcsak tisztán követték a szentírási tanítást, miszerint a mennyeiek képesek közbenjárni értünk és ezt meg is teszik, hanem egyúttal alkalmazták is ezt a tanítást mindennapi imádságaikban.

Hermász

„[A Pásztor mondja:] «Azok pedig, akik gyengék és restek az imádságban, tétováznak bármit kérni az Úrtól; pedig az Úr telve van könyörülettel és bőségesen ad mindazoknak, akik kérik őt. Hanem te [Hermász], megerősítve a szent angyal által [akit láttál], elnyerve az ő nagyszerű közbenjárását és tunya sem vagy, miért nem kérsz az Úrtól meghallgatást és fogadod azt tőle?»”. (A pásztor 3,5,4 [Kr. u. 80])

Alexandriai Kelemen (†215)

„Így [az igaz keresztény] mindig tisztán imádkozik. Ezenkívül az angyalok társaságában imádkozik, mint aki már angyali rangban van, és soha nem veszíti el az ő szent gondviselésüket; és habár egyedül imádkozik, a szentek kórusa tart vele [az imában].” (Vegyes írások 7,12)

Órigenész (184-254)

De nemcsak egyedül a főpap [Krisztus] imádkozik azokért, akik szívből imádkoznak, hanem az angyalok is … miként a szentek lelkei is, akik már elszenderültek”. (Imádság 11)

Cyprianus (†258)

„Emlékezzünk egymásra egységben és összhangban. Imádkozzunk [a halál] mindkét oldalán szüntelenül egymásért. Enyhítsünk a terheken és szenvedéseken a kölcsönös szeretet által, hogy ha egyikünk a nem késlekedő isteni leereszkedés következtében elsőként távozik el, kísérje őt szeretetünk az Úr jelenlétébe; testvéreinkért és nővéreinkért végzett imádságunk az Atya kegyelmének jelenlétében se szűnjék meg.” (Levelek 56[60],5)

Jeruzsálemi Kürillosz (†387)

„Azután [az eukharisztikus imában] megemlékezünk azokról, akik már elszenderültek: elsőként a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról és vértanúkról, hogy Isten az ő imáik által és közbenjárásukra elfogadja könyörgésünket …” (Katekézisek 23,9)