Ki mire szavazna a Sátánnal kapcsolatban? Isten teremtsen még egy földet emberiséggel ahhol a sátán mindent előröl kezdhet és megpróbálhat a jó úton maradni úgy hogy Isten elöre elrendli neki hogy mi legyen nehogy elfordulhasson még1x er ilyen?
Már többször megírtuk, hogy a saját felelősségünk ettől semmit nem csökken.
De a vallássérültek ezt nem értik.
Nyilván ha jön majd egy bolygó, és nekiütközik a Földnek, ez is ember hibája lesz. Nem az isten alakította így... áááá, még véletlenül sem...
40
A tökéletlenség következménye lett az, hogy ilyen sérült emberek vannak.
Még az első században is voltak, akik ilyen sérülésekkel rendelkeztek, még sem vádolták Istent azzal, hogy Ő tette ilyenekké őket, tudták, hogy örökölték a lázadás következményeit. Ádám nem tudott tökéletességet átadni nekik, így születtünk.
Ádám hibája nem Istené.
Sőt mindent megtettek, hogy változtassanak, és méltókká váljanak arra, hogy Krisztus tanítványai legyenek.
41
Soha nem fog jönni egyetlen bolygó sem azért, hogy elpusztítsa a Földet, amit Isten az embereknek hozott létre lakásul-
Mivel a világegyetem az ő hetalmában van és a törvényeivel összhangban működteti, ilyen nagyságú kárt soha nem fog megengedni.
Ellenben meghiusulna a terve, amit kezdetben elhatározott.
Az pedig, hogy Isten megenged bizonyos nehézségeket, az nem jelenti hogy Ő is okozza.
Csak megengedi. Miért?
Hogy lásd mit jelent visszaélni a szabad akaratoddal.
#42
Tehát akkor mégiscsak isten felelőssége. A kérdés az, hogy hibázott, elszúrta a teremtést, vagy szándékosan teremtett ilyesmiket?
" Isten megenged "
Ezt kéne felfogni, hogy egy végtelen isten nem "megenged". Hanem tervez, és aztán megoldja.
Pontosan úgy, ahogy akarja, nincsen semmiféle eltérés.
Vagy a te istened nem végtelen?
Amúgy a terveiben miért volt benne az, hogy volt legalább 5 hatalmas pusztulás a Földön, még az ember előtt, és a valaha létező fajok 99%-a már kipusztult? Vagy ennek is az ember az oka, aki még nem is létezett akkor?
45
Ha hibás lett volna a teremtés, akkor minden elromlott volna már a kezdetekkor. De ez nem így történt. Valamint nem csak egy egy személy esetében, hanem mindenki esetében bekövetkezett volna hogy hiba csúszott a rendszerbe.
Sem a világegyetem működésében, sem az élethez szükséges elemek működésében nincs hiba, minden rendezetten és hibátlanul működik a világegyetemben.
Isten az ember létezése elött semmilyen pusztulást nem idézett elő, semmilyen alapja nem volt.
Egyetlen pusztulás történt ami az egész földet érintette, még pedig Noé idejében. Azóta pedig helyi jelenségként fordulnak elő katasztrófák, ahova a kapzsi emberek betették a lábukat.
A végtelensége a halhatatlanság fogalmát jelenti.
Isten életének sem az ő szuverenításának, uralmának nem lesz vége.
Ugyanakkor Isten maga a szeretet, és a személye SZENT.
A szent kifejezés azt jelenti, hogy makulátlanul tiszta, egy pontnyi tisztátalanság, vagy rosszaság sincs benne.
Amit létrehozott az teljes egészében jó és a célnak megfelelő volt. Így elindíthatta az élettel kapcsolatos elhatározását. Ezt a teremtés mindegyik fázisában, amikor megszemlélte a saját alkotását, hibátlannak találta és nevezte.
Ennnél fogva semmit nem kellett volna megoldania.
Az élet csodálatosan indult, és hosszú hosszú időn át haladt is a maga utján. Az égben az angyalok boldogan éltek és élnek ma is. A földi életben pedig, az ember elkezdte a földet művelni a feleségével, az állatoknak nevet adott megfigyelve azok életét, formáját. Bőséges élelem, jó lét vette körbe őket. Isten mint hibátlan, szent, és mint maga a szeretet és tökéletes személy, gyönyörködött a saját alkotásában.
A hiba nem a világegyetem működésében, törvényeiben, az életfunkciókban volt, hanem az égben élő egyik személy gondolkodásában.
Ezekben mai napig sincs semmilyen probléma, a világegyetemben rend és béke uralkodik. Sehol semmilyen káosz, vagy probléma nincs.
Egyes személyek önző, hatalomra éhes gondolkodása az, ami elkezdte Isten csodálatos szándékát meghiúsítani.
Más személyeknek eszébe sem volt még csak csatlakozni sem ehhez a gondolkodáshoz.
Az első nőt félrevezették, a férje pedig az életadója ellen fordult, úgy döntve, hogy nem akarja, hogy Isten vezetése alá tartozzon.
Ami pedig a hibát illeti, Ádám leszármazottai között még sem volt mindenki a tökéletlenség ellenére Isten ellen lázadó, hanem kitartottak Isten szerető személye ellen, soha nem hibáztatva Őt semmivel.
Ezzel bebizonyosodott, hogy Isten semmit nem hozott létre rosszul vagy hibásan, mert még a tökéletlen emberek is tudnak békében, harmóniában élni, mert úgy gondolkodnak, és úgy döntenek, hogy az így helyes.
"Isten az ember létezése elött semmilyen pusztulást nem idézett elő, semmilyen alapja nem volt."
Amit csinálsz, az egyfajta elmebetegség.
Tényleg fogalmad nincs a nagy kihalási hullámokról? Még a dinókról se hallottál soha? Se az oxigénmérgezésről?
Valami hihetetlen módon tudnak viselkedni a valláskárosultak.
"Az égben az angyalok boldogan éltek és élnek ma is."
A kétharmaduk. A többi démon lett! Csak szólok... olvass Bibliát. Ott van benne.
#46
Mondhatjuk, hogy el is romlott minden. Gyakorlatilag nem nagyon létezik olyan dolog az egész világon, amit ne lehetett volna sokkal jobban, hatékonyabban, logikusabban megalkotni.
Az angyalok és emberek esetében pedig a hiba nem a gondolkodásban van, hanem azokban a hibás hajlamokban, a bűnre való motivációban és lehetőségekben van, amiket - ha abból indulunk ki, hogy egyetlen teremtőtől származik a világ - mind az istened alkotott olyanra, hogy legyen bűn. Ha nem teremtett volna bűnös hajlamokat, nem is léteznének.
És ezt nem is lehet a szabad akaratra, se a lázadásra fogni. Hisz, a már említett példánál maradva, senki se lesz mágikusan nekrofil, csak mert nem követi az istened. Az ilyesmit nem szabad akaratából választja senki, ez egy veleszületett hajlam, az ember pedig csak abban dönthet, hogy kiéli-e ezt a hajlamot vagy tesz ellene.
Tehát továbbra is adott a kérdés. Isten szándékosan teremtett nekrofil hajlamot, vagy hibázott a teremtéskor, és az akarata ellenére létezik ez?
47
Amiről Te beszélsz az Noé idejében történt, a hírtelen lehúlló víztömeg következtében, illetve a víz szintjének növekedése következtében.
Az tény, hogy sok angyal fellázadt, de akkor sincs káosz ott, mert Isten rendet tart fennt. Egyébként pedig már Sátán a haverjaival már régóta nem mehetnek vissza oda, ahol eddig éltek, a föld légkörének a közelébe lettek száműzve, ezért itt okoznak felfordulást.
48
Őszintén sajnálom, hogy a tökéletes Istennek ilyesmit tulajdonítasz. Isten semmilyen rosszra való hajlamot nem ültetett el senkiben.
De ha ezt akarod elhitetni magaddal, hát higgy ebben.
Hamarosna te is, és mindenki mindenre megfogja kapni a választ, és akkor sokan szembesülnek majd avval, hogy miben tévedtek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!