Milyen érvek szólnak Isten létezése mellett?
"Arra vonatkozóan azonban adhatott volna hogy a környezettünkkel hogyan bánjunk. "
Parancsolj:
"És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."
A természetet ÁPOLNI ÉS ŐRIZNI kell. Ez isteni parancs.
"z állatokat az ember alá rendeli amit sokan úgy értelmeznek hogy bármit szabad megtenni velük"
Nyilván nem az állatkínzásra ad engedélyt.
"A természetet ÁPOLNI ÉS ŐRIZNI kell. Ez isteni parancs."
Művelje, nem pedig ápolja. A kettő nem ugyan az. Sokan művelik a földet és közben tönkre teszik azt.
Arról egy szót nem ír például hogy ne szórd el a szemeted. Hogyan kezeld a műanyagot, és hasonlók.
"Nyilván nem az állatkínzásra ad engedélyt."
Az állatok nagyipari feldolgozása során konkrétan kínozzák az állatokat. Auschwitz békés nyári tábor ahhoz képest. Ezt sokan igazolják a bibliával.
Lényegében a biblia hozzá állása alapján úgy tekintenek az állatokra mint tárgyakra.
De egyébként ott van az is hogy a Biblia miért nem kezeli normálisan a nőket? ez lenne Isten hozzá állása a nőkhöz?
De ott van még a rabszolgaság is. Ha a biblia alapján működne a világ akkor még ma is lenne rabszolgaság és a nőket nem vennénk emberszámba.
Hozzá tenném teljesen alaptalanul.
"Sokan művelik a földet és közben tönkre teszik azt."
Aki műveli, az ápolja. Aki tönkreteszi, az nem műveli.
"Arról egy szót nem ír például hogy ne szórd el a szemeted."
Szerinted a természet őrzésébe nem tartozik bele a környezetvédelem?
"Az állatok nagyipari feldolgozása során konkrétan kínozzák az állatokat."
Isten az özönvíz után megengedte az állatok fogyasztását.
"Lényegében a biblia hozzá állása alapján úgy tekintenek az állatokra mint tárgyakra."
Ez egyáltalán nem igaz. Az élelem nem tárgy. Az élelem Isten ajándéka.
"De egyébként ott van az is hogy a Biblia miért nem kezeli normálisan a nőket?"
Konkrétan mire gondolsz?
"De ott van még a rabszolgaság is."
Az egyiptomi fogságot kivéve az összes szankció volt.
"Aki műveli, az ápolja. Aki tönkreteszi, az nem műveli."
Szép is lenne. De sajnos nem így van.
"Szerinted a természet őrzésébe nem tartozik bele a környezetvédelem?"
Bele lehet magyarázni. De akkor az egyház ezt a feladatát rettentően elhanyagolja. Az őrzést pedig nem ártana részletezni mert sokszor az "ellenséget" nem látni csak amikor már baj van.
"Ez egyáltalán nem igaz. Az élelem nem tárgy. Az élelem Isten ajándéka."
Nem szó szerint tárgy. De nem úgy tekintenek rá mint érző, élőlényekre. Mint ahogyan az írásodból az jön át hogy te sem.
Most ennyire volt idő
"Szép is lenne. De sajnos nem így van."
De, így van. Az nem földművelés, ha tönkreteszem.
"Bele lehet magyarázni."
Most viccelsz? :D
"De akkor az egyház ezt a feladatát rettentően elhanyagolja."
Kevés olyan dolgot tudnék mondani, amit nem hanyagolnak el. Tisztelet a kivételnek!
"Az őrzést pedig nem ártana részletezni mert sokszor az "ellenséget" nem látni csak amikor már baj van."
Dehogyis! Nincs ilyen misztikus ellenség. Pontosan tudjuk, hogy mi mivel jár.
"De nem úgy tekintenek rá mint érző, élőlényekre. Mint ahogyan az írásodból az jön át hogy te sem."
De, én is úgy tekintek rájuk, mint érző élőlényekre, de tisztában vagyok azzal, hogy a természetnek van egy rendje, ami valahogy úgy épül fel, hogy az állat megeszi a növényt, az állatot megeszi az ember, az én holttestem pedig tápanyag lesz annak a földnek, amin állatok fognak majd legelészni, amiket majd emberek megesznek, és így tovább.
A Biblia nem hulladek-ujrahasznositasi kezikonyv.
Az okori zsidokhoz szolt, es olyan temakrol, amelyek oket foglalkoztattak. Ha a Bibliat alaposan elolvasod, kiszurheted azokat a tortenelmileg es metaforikusan ertelmezheto alapelveket, amelyek alapjan eldontheted, hogyan allsz a kornyezetvedelemhez.
"a környezetvédelem?" [...]
Bele lehet magyarázni. De akkor az egyház ezt a feladatát rettentően elhanyagolja"
Honnan veszed, hogy elhanyagolja? Melyik egyhazrol beszelsz? En kulfoldon elek, es rendszeresen visszatero tema a templomban a kornyezetvedelem, es az egyhaz rengeteget tesz erte. De tudom, hogy Magyarorszagon is eloterben van, teremtésvédelem alatt keresd, pl. az evangelikusoknal.
"De egyébként ott van az is hogy a Biblia miért nem kezeli normálisan a nőket? ez lenne Isten hozzá állása a nőkhöz?
De ott van még a rabszolgaság is. Ha a biblia alapján működne a világ akkor még ma is lenne rabszolgaság és a nőket nem vennénk emberszámba."
Ezert nem tartjuk be a Bibliat szo szerint. Nem vetted észre?
Az amerikai anglikanoknak (episzkopalianusoknak) van egy vicce ezzel kapcsolatban:
"Kereszteny rulett:
1. Nyisd ki a Bibliat talalomra valahol.
2. Kovesd pontosan es tartsd be, ami oda van irva.
3. Az nyer, aki utoljara megy bortonbe."
Olyanokat irsz, amivel mi pontosan tisztaban vagyunk. Ezzel akarod Isten letet cafolni?
Termeszettudosok (Hawking, Dawkins, aki szinten beismeri, hogy nem tudja hova tenni a materialista vilagkepeben azt, hogy a vilag olyan finomra van hangolva, es szamara is nehezen fogadhato el, hogy ez veletlen): szinte nincs olyan igazi, komoly ateista termeszettudos, aki egy ponton vagy tobb ponton nem gondolna azt, hogy valamilyen ertelem van mindez mogott. Ettol nem lesz hivo, de ebbol a szempontbol semmi kulonos nincs Hawking-ban. Ezt onnan tudom, hogy kozeli csaladtagjaim termeszettudosok, koztuk ateistak.
Ha beszelsz idegen nyelveket, 3 kattintasra vagy attol, hogy megtudd, miert utasitjak el a termeszettudosok elsopro tobbsegben azt, hogy a hit es a termeszettudomany egymasnak ellentmond. Vagy hogy a tudomany valamikeppen cáfolná Isten létét.
Ha te eddig nem ismertel olyan progressziv egyhazakat, mint az amerikai episzkopalianusok, akik reg tulvannak a Biblia kizarolagossagan meg szo szerinti ertelmezésén, akkor még meg is ertelek. De ez mar akkor is unalmas, hiszen a csapból is ez folyik.
"hogy a vilag olyan finomra van hangolva"
Ez nem érv. Már többször jeleztük.
És nem: NEM hiányzik egy ateistának az isten.
"a hit es a termeszettudomany egymasnak ellentmond"
EZT IS mondtuk már!
Képzelj el teljes, 100%-os tudást. Hol fér el mellette a hit?
Ugyanígy teljes, 100%-os hit mellett hol jutna szóhoz a tudás?
ELLENTÉTEI EGYMÁSNAK.
Na persze, ha sem a hited, sem a tudásod nem tökéletes, akkor van remény összebékíteni. De ehhez sok kompromisszum és szemhunyás kell.
"De, így van. Az nem földművelés, ha tönkreteszem."
Legalább ne vitatkoznál olyanról amihez nem értesz.
A mezőgazdasági válalatoknak a földmüvelési módszeri olyanok hogy a talaj tápanyag tartalékait teljesen kiszipolyozza. A növények elszívnak valamennyit de megfelelő módszerekkel megművelt föld esetén ez nem következik be. Főleg nem olyan szinten.
"Dehogyis! Nincs ilyen misztikus ellenség. Pontosan tudjuk, hogy mi mivel jár."
Nem is misztikus. De régebben a mikro müanyagokról nem tudtak még semmit. Arról sem hogy bizonyos műanyagok mennyire károsak az egészségre. Arról sem hogy milyen nagy problémát fog okozni a műanyag gyártás. Arról sem tudtak hogy a sok kis kupakot az állatom majd felzabálják és szép lassan kihalnak miattuk.
Sorolhatnánk még és ez csak a műanyag.
"A Biblia nem hulladek-ujrahasznositasi kezikonyv.
Az okori zsidokhoz..."
Attól még beszélhet olyan dolgokról amik nagy problémát jelentenek. De ugye akkoriban még ez nem volt gond ezért nem is foglalkoztak vele, nem is írtak róla, "Isten" pedig nem látta előre.
"
Ezert nem tartjuk be a Bibliat szo szerint."
Tehát önkényesen mazsolázgatsz. Semmibe veszed Isten szavát.
"Termeszettudosok (Hawking, "
Hawking azt is fejtegette hogy miért is nem létezhet Isten. Tehát lehet hogy volt olyan ami ránézésre furcsa volt számára de ez nem változtatott azon a véleményén hogy miért nem létezhet. Tehát kell lennie a nem értemekre egy másik magyarázatnak is. Nem kell elfogadni a legelső magyarázatott mert úgy kényelmes, főleg ha semmi nem utal rá csak a nem értem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!