Milyen érvek szólnak Isten létezése mellett?
30.
1. "Az életnek azonban nincs értelme, és célja. Az élet csak van, és az ember maga ad értelmet neki (ha akar)."
Ez a te világnézeted.
Nem lehet tudni, hogy melyik igaz.
Es valóban vannak emberek, akik szeretnék meghaladni azt, hogy a lényük egy véletlenül ideköpődött biokémiai nyálkacsomó, amely létezésének egyetlen funkciója, hogy a génállományát továbbadja, holott a faj végső soron kihalásra van ítélve.
Ebből nem következik, hogy azonnal a bibliai istenben kezdenek hinni, és szaladnak misére. De valamilyen lelki síkon is élik az életüket, amelynek lehet pl. az egyik kerete a keresztény hit.
2. "Aki igazi "próféciát" akar, az a tudományban talál olyat."
A természettudomány csodálatos dolgokra képes, de azért ne essunk túlzásokba. Az elméletek és feltevések nagy része bizonyítatlan marad. Ha próféciát akarsz, akkor itt van egy: amivel és ahogyan az idén a fogadat vagy a torokgyulladásodat kezelik, az 80-100 év múlva dobbenetesen elmaradottnak és barbárnak fog tunni. Remélhetoleg a rák tuzzel-vassal-méreggel való kezelése is már a múltté lesz.
A természettudományos vizsgálatok nagy része azzal zárul, hogy talán valami van, de további vizsgálatok szukségesek. Vagy ígéretes, de etikátlan embereken is kipróbálni. Vagy nem lehet kettosvak, placebo kontrolláltan elvégezni, tehat a kutatás csak alacsony színvonalú vagy értékelhetetlen eredményt ad. Vagy ez cáfolja az eddig elfogadottakat, de hogy helyette mi van, ahhoz kell vagy 50 év, egy csomó pénz és egy csomó kutató - de nincs. Es még nem beszéltem a gyakorlatban zajló tudományról, ahogyan a tudósok kétségbevonják mások kutatási eredményeit, csak mert megbolygatná a jelenleg elfogadott álláspontot. Szimplán meg kell várni néha, míg egy iskolát képviselo generáció kihal. Vagy arról, hogy a kutatók nem publikálják azokat a vizsgálatokat, amelyben nem a kívánt eredmény jott ki. 10-bol egyszer torténik valami, ami igazolja a feltételezését, de csak azt az egyet publikálja. Azt a 9-et, amikor nem, azt nem, jelentosen eltorzítva ezzel az eredményt és a valóságot. Tekintsuk a természettudományt annak, ami, ne tobbnek, ne kevesebbnek.
Ezt azért írtam le ilyen részletesen, mert a "gyakori" "vallás" kategóriájában gyakran szembeállítják a hitet a természettudománnyal (ami onmagában nonszensz), mondván, amit a tudomány mond, az be van bizonyítva, és korrekt, és valódi, és a legjobb módszer a világ megismerésére. Es ha valamirol kiderul, hogy mégsem igaz, az pont a fejlodését és a pontosságát igazolja. Kozben érdekes, hogy pont a gyakorló természettudós kutatók nincsenek ettol ennyire bezsongva. Es egyáltalán nem gondolják, hogy az ateisták okosabbak lennének, sot, tobbségukben maguk állítják, hogy a természettudomány nem foglalkozhat azzal, van-e isten. Nem az o asztaluk.
Én ateista voltam. De Jézus elveszett állapotomban lenyúlt értem és megragadott, megmentett a szeretetével.
Hálámmal üldözöm azóta.
Lehunyt szemekkel is érzem a jelenlétét, mennyire szeret.
Azóta csak Róla beszélnék...
Gyertek Jézushoz, Ő él.
#32
Én meg keresztény voltam, de kitértem a vallásból.
#31
A hit és a természettudomány szemben is áll.
A hit miatt tényként veszel olyan dolgokat, mint Jézus feltámadása, az örök élet, stb... Ezek azonban nincsenek bizonyítva.
A természettudomány viszont semmit nem vesz ténynek addig, amíg nincs bizonyítva. Nem azért vesszük ténynek a fekete lyukakat, mert hiszünk bennük, hanem mert bizonyítást nyert a létetésük. 2019-től már a saját szemével is láthatja mindenki, mivel elkészült az első fotó róla.
Még valami
A #33-as kommentben a vallásos hitről beszélek.
"A Világegyetem történetét vissza tudjuk tekerni 13,8 milliárd évig, és sehol sincs teremtő ebben az időszakban."
Létrehozta a tér-idő univerzumot, tehát értelemszerűen időn és teren kívül, attól függetlenül létezik. Vagyis a tér-idő univerzumban nem fogod megtalálni. Éppen ezért is alapvetés az, hogy Isten örökkévaló (értsd: időn kívül, attól függetlenül létezik) és mindenütt jelen levő (értsd: nincsenek térbeli korlátjai).
"mert ironikus módon a létezése cáfolja a Bibliát."
Nem cáfolja.
"Az életnek azonban nincs értelme, és célja. Az élet csak van, és az ember maga ad értelmet neki (ha akar)."
De hát ez így egy vallás, nem? Ugyanolyan magabiztossággal állítod, hogy az élet egy értelmetlen baleset, mint a vallásos emberek azt, hogy az életnek célja van.
"Csak egyesek belemagyarázzák, hogy pl. az USA is szerepel benne..."
A bibliaértelmezés egy egészen más műfaj, bonyolult lenne elmagyarázni, de ennek is az örökkévalósághoz van köze.
"Aki igazi "próféciát" akar, az a tudományban talál olyat:"
De ezek tudományosan levezetett, logikus érvláncolatok konklúziói. A prófécia egy természetfölötti dolog, nem logikai következtetés, hanem transzcendens kijelentés. Mégcsak nem is arról van szó, hogy egyik alma, másik körte, hanem egyik alma, másik borotvahab.
"A Biblia írói nem igazán voltak képben a tudománnyal."
A biblia írói kiváló poétikai képességekkel rendelkeztek.
"A Biblia nem ad választ például arra, hogy mit kezeljük a globális felmelegedéssel, a közösségi médiához miként viszonyuljunk, stb..."
A globális felmelegedés a környezetszennyezés következménye. Ha az emberek életvitellé tennék a bibliai értékrend követését, akkor nem vásárolnának ész nélkül minden fölösleges cuccot és nem szemetelnék tele a környezetüket. A közösségi média esetében pedig természetesen arra kell figyelnünk, hogy ne fogyasszunk olyan tartalmakat, amelyek ellent mondanak Isten Igéjének.
"Létrehozta a tér-idő univerzumot, tehát értelemszerűen időn és teren kívül, attól függetlenül létezik."
>Lehet, hogy így van, de erre nem látok bizonyítékot.
"Nem cáfolja."
>Ha van Isten, de ő nem azonos bibliai istennel, akkor utóbbi cáfolva van.
"De hát ez így egy vallás, nem?"
>Nem hinném. Az a helyzet, hogy az életben semmi misztikum nincs, minden része magyarázható racionálisan.
"A bibliaértelmezés egy egészen más műfaj,"
>Pont az a baj, hogy nincs egyféle magyarázata.
"De ezek tudományosan levezetett, logikus érvláncolatok konklúziói. A prófécia egy természetfölötti dolog, nem logikai következtetés, hanem transzcendens kijelentés."
>a Biblia az ókori eseményekről mondott jövendöléseket. De semmit sem tud a Facebook-ról, Donald Trumpról, vagy az önműködős Tesla kocsiról. Az adventisták ugyan belemagyarázzák az Európai Uniót Dániel könyvébe, de ez csak egy értelmezés. Más kommentár szerint ott a második fejezetben a hellenisztikus állatokról van szó.
Ezzel szemben Péter Higgs tudományos jóslata egyértelmű és pontos volt.
"A biblia írói kiváló poétikai képességekkel rendelkeztek."
>Ezzel egyetértek.
"A közösségi média esetében pedig természetesen arra kell figyelnünk, hogy ne fogyasszunk olyan tartalmakat, amelyek ellent mondanak Isten Igéjének."
>Ez egy keresztény értelmezés. Minden vallási vezető, hívő maga dönti el, hogy mit gondol a témáról.
Isten maga nem adott konkrétan tanácsot nekünk arra vonatkozóan, hogy miként kezeljük a közösségi médiát.
Pontosabban:
*hellenisztikus államokról van szó.
#33 Soha nem követtem vallásokat, embereket.
A JÓ Pásztort követem. Le nem veszem a tekintetemet Jézusról.
Ő az élet kenyere. Egyedül Rá van szükségünk.
Akiket már elért ez a Mennyei kegyelem tudnak csak bizonyságot tenni Isten szeretetéről. Az érvek mit sem számítanak már ilyenkor... Bizonyosságuk van Isten létezéséről.
Jézus azért jött, hogy újra kapcsolatunk legyen a Mennyei Atyával.
Drága vérén vett meg minket a haláltól.
Legyetek áldottak!
@25!
Titus Pullo-t kérdezd. Tanult fizikát és ugyanezt fogja mondani neked.
Nem a fizika tudás miatt fogadják el vagy utasitják el a fentebbi érvet hanem világnézet alapján. Pedig az érv igenis logikus ésekpirikus tapasztalat. Az élet keletkezésének a rejtélye mellett szerintem a legerősebb érvek között szerepel.
33.
1. te természettudós vagy?
2. "A hit miatt tényként veszel olyan dolgokat, mint Jézus feltámadása, az örök élet, stb..."
de sokat tudsz rólam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!