Csőbehúztak a forgalmi vizsgán??
Mentem az úton, majd kaptam egy utasítást hirtelen, hogy ITT MENJÜNK BALRA, bele is fékeztek, én gyorsan kiraktam az irányjelzőt, kezdtünk befordulni, és ahogy beértünk, megláttuk, hogy lakó-pihenő övezetbe érkeztünk. A táblák elvoltak fordítva(!!!!), tehát én honnan tudhattam volna, hogy olyan területre érkeztünk, és amúgy is utasítást kaptam, sőt még bele is nyúltak, hogy itt menjek be. Megbuktam, mert ez lakó-pihenő övezet, sajnálják, de nem lehet ezzel mit tenni.
Most komolyan mi ilyen retek országban élünk, hogy ilyeneket meglehet tenni?? Hát az ideg szétb*sz!
Bosszantó, de tanulságos bukás.
Ha ez vigasztal, később majd a navigáció is fog olyat mondani neked, hogy fordulj jobbra/balra (utcanév is kiírva benne, egyértelműen arra akar vinni), te meg szemezel a behajtani tilos táblával, úgyhogy marad az újratervezés. :D Szóval inkább fogd fel ezt a csőbe húzást az életre való felkészítésnek. ;)
#10
Pont ezt kérdezem én is, hogy hogy jön ehhez, hogy belefékez, és elhúzza a kormányt. Gondolom "segíteni" akart, hogy ő mondja, hogy itt fékezzek, és elkezd fékezni nekem vizsga közben, de mivel hirtelen történt az egész, még a tükörbe sem tudtam belenézni, majdnem elmentem a lehetőség mellett, gondolom ezért fékezett bele és mozdította el a kormányt.
A másik meg az, hogy nekem alaposan elmagyarázta amúgy, hogy nincs olyan, hogy egy tanulót ne lehessen megbuktatni. Emellett még minden órán elkellett viselnem azt, hogy "udvarolgat". Tiszta trauma ez az egész, komolyan a sírás kerülget. A poén az egészben az, hogy csak dicséretet kaptam, de behajtottUNK a lakó övezetbe..........
"bele is fékeztek, én gyorsan kiraktam az irányjelzőt"
Itt már megbukott a kamus történeted. Hiába magyarázod hogy így tábla, úgy nem látható, amúgy elfordítva stb. Az oktató belefékezett (a többes számot mondjuk nem értem, de mindegy...). Ez önmagában bukás. Ha az oktató bármilyen módon belenyúl a vezetésbe, akkor az bukás. Kivétel nélkül. Szóval legközelebb legalább enyhén hihető történetet próbálj bekamuzni...
"nincs olyan, hogy egy tanulót ne lehessen megbuktatni"
Igaza van, hiszen elég nekik azt mondani, hogy "fordulj balra" és már be is hajtanak a lakó pihenő övezetbe... :)
Amúgy nekem mindig furák az ilyen elbeszélések, és nyilván erősen részrehajlóak is.
Hiszen adott a vizsga, vizsgadrukkban lévő, stresszes tanuló aki ráadásul saját elmondása szerint is bepánikolt. Így minden bizonnyal nem tiszta fejjel látja át a helyzetet.
Ha már ilyen szinten az oktatónak bele kellett nyúlni fékezéssel, kormányzással akkor ott valami nagyobb baj volt. Azt se látta, hogy ott utca van, még a tábla is háttal volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!