Miért nem gondol senki arra, hogy az autókat kicsit kiszorítsák?
Mindenhol autóutak vannak, lassan a házba is az fog vezetni. Éppen hogy kilép az ember a házból, sok helyen még járda, gyalogút sincs, egyből az autókat kell kerülgetni. A gyalogutakat sok helyen kiszorítják. Már ha boltba megy az ember, akkor se tud egy normálisan kiépített gyalogúton elsétálni a lakóháztól 200 méterre lévő üzletig.
Alig van hely a bicikliseknek, autósoknak. Az autósoknak jóval több hely van mindenhol. Szinte nincs olyan hely, ami előtt közvetlen ne lehetne autóval megállni, míg gyalogosan nem lehet arra biztonságosan közlekedni. Egyre több a parkoló, a parkolóház. Ezt azonban ki kéne érdemelni. Egyelőre rendszeresen nem tartja be sok autós a kreszt, és egy ilyen rendszert kiszolgálni nem kéne. Elég lenne akkor építeni több parkolót és parkolóházat, amikor statisztikailag jelentősen csökken a szabálytanságok száma. Belegondolni is durva, hogy amikor nekem gyalogosként zöld volt, és elsüvített előttem a zebrán egy autó, hogy őket ilyen szinten kiszolgálják utakkal, parkolókkal. Másra is tudnák az önkormányzatok ezt a pénzt költeni.
Nagyobb balesetforrás is, hogy az autókat ilyen sok helyre beengedik. És a levegőt is jobban szennyezi.
Csak azért, mert sokan vannak az autósok, miért kell ennyire kiszolgálni őket? Hiszen nem lenne kötelező autót használni, tömegközlekedéssel vagy gyalog is nagyon sok hely elérhető.
Kérném, hogy észérveket, logikus cáfolatot írjon, aki válaszol, ne az én személyemet támadja. Mert akárhogy nézem, valóban nagyon sok szól az autók ilyen kiterjesztése ellen.
Hogyhogy miért nem gondol senki erre? Mert alapvető közlekedési eszköz.
Másrészről ennyi baromságot hogy tudsz összehordani?
1. "Már ha boltba megy az ember, akkor se tud egy normálisan kiépített gyalogúton elsétálni a lakóháztól 200 méterre lévő üzletig."
Mutass csak egy üzletet, ahová nem lehet gyalog is kényelmesen elsétálni!
2. "Az autósoknak jóval több hely van mindenhol."
Nem tudom te vajon hol élsz, de mifelénk egy autó nagyobb mint egy bicikli vagy egy gyalogos. Sőt, gyalogosként még parkolni sem kell. Elég nyilvánvalónak tűnik, miért van több hely az autóknak.
3. "Szinte nincs olyan hely, ami előtt közvetlen ne lehetne autóval megállni, míg gyalogosan nem lehet arra biztonságosan közlekedni"
Hol nem lehet gyalogosként normálisan közlekedni? Autópályán?
4. "Egyelőre rendszeresen nem tartja be sok autós a kreszt, és egy ilyen rendszert kiszolgálni nem kéne."
Naná, mivel léteznek tolvajok, zárjuk be az összes boltot, nehogymár kiszolgáljunk egy ilyen rendszert...
5. "Elég lenne akkor építeni több parkolót és parkolóházat, amikor statisztikailag jelentősen csökken a szabálytanságok száma"
Figyelj Józsi, tudom hogy talpig becsületes és szabálykövető ember vagy, de mivel léteznek gyorshajtók is, te sem parkolhatod a kocsid sehová! Brilliáns megoldás :D
"Kérném, hogy észérveket, logikus cáfolatot írjon, aki válaszol"
Az eddigiek alapján először én kérnélek meg hogy legalább egyetlen épkézlábérvet próbálj már megfogalmazni, aminek értelme is van!
"sok ember csak kényelem, lustaság miatt megy autóval,"
Vagy a pénz miatt. Adj ingyen BKK bérletet és ígérem, hogy nem fogok minden nap autóval járni. Bár 3x kell átszállni, de ezt vállalom akkor.
Kedves 41. válaszoló, merre laksz? Szívesen meghívlak egy teára itt nálunk és megmutatom, hogy hol az az üzlet, ahova nem lehet gyalog kényelmesen elsétálni; hogy hol nem lehet gyalogosként normálisan közlekedni (nem az autópályára gondolok - lakott területekre, lakótelepekre!) Ha nem lenne a házunk előtt egy parkoló, sokkal könnyebben át tudnék menni a szemközti házhoz. De így, kerülgetnem kell. Nagyon sok helyen lehetne gyalog rövidíteni az utat, ha nem raknák tele autókkal, parkolókkal. Az első szempont az kéne, hogy legyen, hogy gyalog bárhonnan bárhova el lehessen jutni egy városon belül, a lehető legrövidebb úton. Milyen alapon lehetetlenítik ezt el autóutakkal, egyebekke? Ami itt mifelénk van, katasztrófa, gyalogutakat alakítottak át autóutakká, csak hogy az autósnak ne kelljen 1 percet gyalogolni a parkolóból, hanem 5 másodperc alatt juthasson be a házba. Tényleg ennyire megerőltető lenne 1 percet gyalogolni, hogy már mindenhova autóút kell? A kerékpárokat viszont korlátozták.
Valóban ez egy gond, hogy egy autó nagyobb, mint egy bicikli. Jól megragadtad a problémát. Épp ezért IS kéne az autókat kiszorítani, ez is egy érv ellenük. Mellesleg, biciklik számára hely, ahol le lehet tenni, alig van, mifelénk legalábbis. És, például, simán megáll egy autós egy cigiboltnál ott, ahol a járda vége van és át lehet menni az úton a járda folytatásához, kb. úgy, hogy a gyalogosok útját elállja.
"Naná, mivel léteznek tolvajok, zárjuk be az összes boltot, nehogymár kiszolgáljunk egy ilyen rendszert..."
A lopástól nem hal meg senki, nem szenved visszafordíthatatlan változásokat az egészsége. Attól, hogy nem teszed ki az indexet, vagy nem tartasz be egy másik szabályt, még ilyen is történhet. Szóval ez nem játék. Szóval nem jó érv más szabálytalanságokkal hasonlítani össze az autós szabálytalanságokat. Én akkor már inkább a gondatlanságból elkövetett emberöléshez érezném közelebbinek, mint a bolti lopáshoz.
Baromságnak nevezed, amiket írtam, de én meg a te válaszodban nem látok észérveket. Amiben igazat adhatok neked, talán túlzás a parkolóházakat és egyebeket korlátozni, amíg nem lesz kevesebb szabálytalanság, megértem, hogy ezzel nem ért egyet valaki, de ha nem fogják radikálisra, az autósok tojni fognak továbbra is a szabályok betartására, az emberéletekre, amik rajtuk múlhatnak.
A légszennyezésre semmilyen ellenérvet nem írtál, pedig ezek szerint az is baromság, mert azt is írtam.
Az autó alapvető közlekedési eszköz? És minek? Minek? 30-40 éve is voltak nagycsaládok és sok más, ami ma is, mégse volt annyi autó és nem az autó hiányába haltak bele az emberek.
Ha figyelmen kívül hagyjuk a sok átszállással megközelíthető helyeket, akkor is rengeteg ember lustaságból használ autót, és simán használhatna tömegközlekedést. Ez a gond. Ha csak azok autóznának, akik nem akarnak 3x átszállni, akkor nem lenne annyi autó.
A 42. válaszolót jól lepontozták, pedig igaza van, sajnos. Sok ostoba gyárban gyártanak autóalkatrészeket, és ez sok embernek ad munkahelyet. Ez elég szomorú, és nem lenne egyszerű átszervezni ezt az egészet, hogy valami más, értelmes dolgokat gyártsanak. De ha nagyon akarnák, meg lehetne ezt is oldani.
43. válaszoló: Azt nem mondod, hogy a benzinköltség, időszakos javítások, az autó egyéb költségei együttvéve nem magasabbak, mint a tömegközlekedés ára? Egy autó azért rengeteg kiadással jár. Irreális, hogy ingyen BKK bérletet mondasz, pedig ingyen nincs semmi. Akkor már írd azt, hogy annyiért adjak BKK bérletet, amennyiért autóval jutnál el a munkahelyedre. De akkor az autó egyéb kiadásait is beleszámolom a BKK bérletbe, hiszen autóra akkor nem lesz szükséged.
"43. válaszoló: Azt nem mondod, hogy a benzinköltség, időszakos javítások, az autó egyéb költségei együttvéve nem magasabbak, mint a tömegközlekedés ára? Egy autó azért rengeteg kiadással jár. Irreális, hogy ingyen BKK bérletet mondasz, pedig ingyen nincs semmi. Akkor már írd azt, hogy annyiért adjak BKK bérletet, amennyiért autóval jutnál el a munkahelyedre. De akkor az autó egyéb kiadásait is beleszámolom a BKK bérletbe, hiszen autóra akkor nem lesz szükséged."
De, autóra szükségünk van, mert két pici gyerekkel elég nehézkes kicsit messzebbre eljutni autó nélkül. Bevásárlás is sokkal kényelmesebb.
Én csak azt írtam, hogy napi szinten nem járnék vele munkába ha fizeted a BKV bérletem mert valóban tök felesleges városon belül, ahol metróval még picivel gyorsabb is lenne (na nem sokkal!).
És aranyos, hogy mindenféle költséget említés, de ezek nincsenek, vagyis nem én fizetem. Ha saját autó lenne akkor nem is kérnélek, hogy vedd meg mert akkor vennék én (hiszen az a racionális döntés). Ellenben nekem jelenleg az autót fizetik, a bérletet viszont nem. És gondolom nem én vagyok az egyetlen ilyen, sőt, sokan vagyunk. Bár persze azt nem tudom hogy hányan lennénk ebből akik hajlandóak BKV-ra szállni a kényelmes autó helyett. Én hajlandó lennék de havi 10 ezret nem dobok ki az ablakon, bocsi. Ha te fizeted az más.
Bele ne halj már hogy át kell sétálj egy parkolón, hogy eljuss a szemközti épületbe! Istenem, hogy lehet valaki ennyire életképtelen?
Gyakorlatilag a saját ügyefogyottságod igyekszel az autók létezésére kenni, ez elég ciki!
47. Nem halok bele, csak azért jóval kényelmesebb lenne, ha nem kéne az autókat kerülgetni. Ennek semmi köze az életképtelenséghez, sikerült jól elterelni a témát a lényegről. Ennyivel az autósok is életképtelenek, mert sipákolnak, hogy kátyús az út és egyéb problémák.
A lényeg a lényeg, érdemes a következő videót végignézni.
https://www.youtube.com/watch?v=omCPp6uwsog
Elgondolkoztató. Lehet, nagyon meg kéne fontolni, hogy az autókat teljesen kivonják a forgalomból, és csak tömegközlekedési eszközöknek + mentőknek, tűzoltóknak, rendőrségnek tartani fent utat, ettől jól elkülöníteni a bicikliutat, és a gyalogutat. De sok hely van még a temetőkben is, ehhez képest eltörpül, hogy a levegő mennyire szennyezett és az egyéb apróságok. Tudom, az autósoknak az emberélet fabatkát se ér, hírekben baleset volt, megsérült, meghalt, stb., na bumm, és akkor mi van? Ugyanúgy el lehet felejteni kitenni az indexet, önző célok szerint száguldozni, nem adni meg az elsőbbséget, a szabályok felét be se tartani, ahogy azt naponta csinálják az emberek. Nagyon éretlen még az emberiség arra, hogy az autó magántulajdon lehessen. Ehhez sokkal több felelősségérzet kellene. Reggel 6-kor álmosan beülni az autóba, pár másodpercen múlhat az emberélet. Eléggé hülye játék ez. Az autókat kiszorítani kéne, nem pedig építeni egyre több utat, egyre több parkolót.
A házak mellett sem igazán hagynak helyet sokszor. Ha ki kell mennie a mentőknek vagy a tűzoltóknak, mert sose tudni, akkor hol álljanak meg? Sétáljon a doktorbácsi 10 métert a hordággyal a kezében, mert autóskám odaállt a bejárat elé és nem lehet közelebb menni a mentőautóval? Vagy tudjon repülni is a tűzoltó, hogy meg tudja közelíteni az égő lakást (ami lehet akár épp egy autósé is, aki elállja az utat)?
(Láttam régebben egy videót arról is, amikor a tűzoltó alig tudott elférni, mert olyan jó helyen parkoltak az autók.)
Nagyon el kéne már gondolkozni ezen. De ahol az emberélet is tök mindegy, ott tényleg esélytelen meggyőzni bárkit is, hogy kapjon már észbe.
https://www.youtube.com/watch?v=4nLsxDUFDQE
"- Mennyire általános, hogy nem indexelnek az emberek?
- Szerintem 10-ből 4-en nem."
Én is pont ilyenekről is beszéltem. De mindig sikerül a szót elterelni, és már az én életképtelenségem is előjött. Amíg fennáll ez a "10-ből 4-en nem" helyzet, addig pár napra be kéne tiltani az autózást. Utána megint engedélyezni. Ha továbbra is ez van, újabb pár napra betiltani. Bár egyszerűbb lenne, ha egyáltalán nem lennének autók. Főleg az önző magyarok nem képesek értelemmel és felelősségteljesen élni az autózás lehetőségével.
Ja, és most lehet szidni az ATV-t is, hogy milyen hülyeségeket mondanak a videón, biztos velük van a baj.
Az autós társadalom tökéletes, mindent őhozzájuk kell igazítani, ez már biztos. Ha valaki fel meri hozni az autóhasználat hátrányait, az csak egy buta, életképtelen pszichopata lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!