Miért nem gondol senki arra, hogy az autókat kicsit kiszorítsák?
Mindenhol autóutak vannak, lassan a házba is az fog vezetni. Éppen hogy kilép az ember a házból, sok helyen még járda, gyalogút sincs, egyből az autókat kell kerülgetni. A gyalogutakat sok helyen kiszorítják. Már ha boltba megy az ember, akkor se tud egy normálisan kiépített gyalogúton elsétálni a lakóháztól 200 méterre lévő üzletig.
Alig van hely a bicikliseknek, autósoknak. Az autósoknak jóval több hely van mindenhol. Szinte nincs olyan hely, ami előtt közvetlen ne lehetne autóval megállni, míg gyalogosan nem lehet arra biztonságosan közlekedni. Egyre több a parkoló, a parkolóház. Ezt azonban ki kéne érdemelni. Egyelőre rendszeresen nem tartja be sok autós a kreszt, és egy ilyen rendszert kiszolgálni nem kéne. Elég lenne akkor építeni több parkolót és parkolóházat, amikor statisztikailag jelentősen csökken a szabálytanságok száma. Belegondolni is durva, hogy amikor nekem gyalogosként zöld volt, és elsüvített előttem a zebrán egy autó, hogy őket ilyen szinten kiszolgálják utakkal, parkolókkal. Másra is tudnák az önkormányzatok ezt a pénzt költeni.
Nagyobb balesetforrás is, hogy az autókat ilyen sok helyre beengedik. És a levegőt is jobban szennyezi.
Csak azért, mert sokan vannak az autósok, miért kell ennyire kiszolgálni őket? Hiszen nem lenne kötelező autót használni, tömegközlekedéssel vagy gyalog is nagyon sok hely elérhető.
Kérném, hogy észérveket, logikus cáfolatot írjon, aki válaszol, ne az én személyemet támadja. Mert akárhogy nézem, valóban nagyon sok szól az autók ilyen kiterjesztése ellen.
"én nem láttam nagyon régóta piros lámpán átrohanó, átsétáló gyalogost, autóst már többször is"
Én ezt pont fordítva látom, ahol én élek, minden nap mennek át gyalogosok a piroson, de piros lámpán áthaladó autóst nagyon keveset látni.
"Először MINDENHOL a gyalogutat kéne megcsinálni"
Ahhoz, hogy gyalogutat csináljanak, szükség van autók számára épített útra is, hogy a teherautók az építési anyagokat el tudják oda juttatni. Egyébként történelmi szempontból először ugye gyalogutak voltak, később alakult ki csak az autózás, és mivel nagyobb igény volt/van rá, ezért kapott nagyobb teret.
"lakótelepekre nem kéne ennyi parkoló"
Látszik, hogy soha életedben nem jártál még lakótelepen. Én lakótelepen lakom, és mindennapos probléma a parkolóhelykeresés, általában alig találni helyet. Azt pedig joggal feltételezhetjük, hogy ha nem lenne szüksége az embereknek autóra, akkor nem vennének autót.
"a ház összes lakója és az egész lakótelep szenvedjen azok miatt a hátrányok miatt, amiket már leírtam"
Milyen hátrányok? Az, hogy normálisan le tudsz parkolni az autóddal?
"Régen is nagyon jól megvoltak autó nélkül."
Meg gyógyszerek, védőoltások, magasabb szintű oktatás nélkül is nagyon jól elvoltak. A világ fejlődik, haladni kell a korral.
"Miért kell azt gondolni, hogy autó nélkül megáll az élet? Nem áll meg! Nem áll meg! Ezt kéne észrevenni, és a kényelmet kicsit háttérbe szorítani."
Ebben igazad van, lehet élni autó nélkül is, de hadd döntse már el mindenki magának, hogy autóval jár-e, vagy sem.
10. Nézd, nekem teljesen mindegy, elhiszed-e vagy nem. Nem én tettem fel azt a kérdést. van egyébként pár dolog, amit az a kérdező említ, én pedig pont ellenkezőleg gondolom, mint ő. Látszik, mennyire felszínesen olvasod a kérdéseket. Egyébként írj a gyakorikérdéseknek, ők megmondják, hogy két különböző ember tette fel a két kérdést, más IP címről. Tudom, nehéz szembesülnöd, hogy nem csak énnekem vannak ilyen gondolataim, hanem más is az autók ellen van, pedig szembe kéne nézned vele.
11.
"Én ezt pont fordítva látom, ahol én élek, minden nap mennek át gyalogosok a piroson, de piros lámpán áthaladó autóst nagyon keveset látni." Hát én elég sokfele voltam, Pesten is többször voltam az utóbbi időben, más városban is, de ilyenre nem emlékszem, inkább száguldozó őrültekre. Azért eleve jóval veszélyesebb és nagyobb felelősség is beleülni egy autóba, ami azért nem kis sebességre képes, aminek ott a veszélye, hogy balesetet okoz! Egyébként az autóknak sokkal tovább zöld a lámpa, a gyalogosoknak éppen csak át lehet érniük a zöldön, ezt is pont az ellenkezőjére változtatnám. Az autó úgyis gyorsabb, nekik jobban belefér, ha tovább kell várniuk. A gyalogos amúgy is lassú, nem kéne még visszahúzni őt hosszú ideig piros lámpákkal, csak azért, mert egyesek kényelmesek és nem tudják autó nélkül elképzelni az életüket.
"és mivel nagyobb igény volt/van rá, ezért kapott nagyobb teret." Szóval bármire nagy igény van, legyen az akármi, annak már nagy teret kell adni, mert az csak úgy jó? A hátrányai senkit nem érdekelnek? Egyébként így van ez mindennel a kábítószerrel is, ezért legalizálják egyre több helyen. Mert ugye egyszer megjelent a kábítószer, azóta egyre nagyobb rá az igény, a hátrányai ellenére mégis egyre nagyobb teret engednek neki.
Én is lakótelepen lakom, De örülök, hogy megint kitaláltál valamit rólam, ami nem igaz, hogy én soha nem laktam ott. Nem lehetne ezeket az előre gyártott feltételezéseket végre abbahagyni? Hogy nem engedhetnék meg magamnak autót, mennyi szabadidőm van, hogy ezzel foglalkozom, meg ilyesmi?
Eleve nem kéne autóval menni a lakótelepre, és nem lenne ez a probléma, le kéne parkolni a lakótelep szélén például. Na jó, kicsit komolyabbra fordítva: Mondjuk a lakótelep két szélén lenne minden igényt kielégítő, hatalmas parkolóhely, lehetőleg a föld alá építve, hogy senkit ne zavarjon, és senki testi épségét ne veszélyeztessék az ott közlekedő járművek. Itt mindenki bőven találna parkolóhelyet. De könyörgöm, a lakótelepen ki elől akarnád elvenni már a helyet parkolásra? Már ne legyen járda sehol, mindenhol csak autók? Itt az autók kiszorítása lenne a megoldás. Légszennyezés szempontjából is probléma, hogy egyre több autó közlekedik a lakótelepen.
"Milyen hátrányok? Az, hogy normálisan le tudsz parkolni az autóddal?" Harmadszor írom le kb., hogy környezetszennyezés, a benzinbűz, valószínű nem jót tesz azoknak, akik kénytelenek belélegezni. De fura módon erre senki nem reagált, erről senki nem vesz tudomást. Mindenféléket írtok a válaszban, de a valós problémákat úgy átugorjátok, mintha nem léteznének! Megértem, ha engem szűk látókörűnek gondoltok, de vegyétek észre, hogy ti is azok vagytok, hogy ilyen közismert dologról, mint a benzinbűzről és annak a szervezetre gyakorolt hatásáról tudomást sem vesztek!
"Meg gyógyszerek, védőoltások, magasabb szintű oktatás nélkül is nagyon jól elvoltak. A világ fejlődik, haladni kell a korral."
A gyógyszerekkel, védőoltásokkal nem lehet az autókat összehasonlítani. A gyógyszereken emberek egészsége múlik, élete akár. A magasabb szintű oktatáson is múlik ez az. Az autókon mi múlik? Csak az emberek kényelme, a lustaságuk, hogy azt hiszik, autó nélkül megáll az élet. De milyen fejlődés ez, amiről beszélsz? Hatalmas találmány, egy bűzgenerátor, ami közlekedik, vinnyog, berreg ez nem technika, ez semmi. Akkor beszélj fejlődésről, ha hangtalan, szagtalan autók lesznek, amiket ott lehet leparkolni, ahol nem zavarnak senkit.
"hadd döntse már el mindenki magának, hogy autóval jár-e, vagy sem."
Fogalmazd ezt meg másképp! Hadd döntse el mindenki, mások ablaka előtt berregteti-e az autóját, beeregeti mások ablakán a benzinbűzt, az utcán hozzájárul-e a környezetszennyezéshez, veszélyezteti-e emberek életét, testi épségét (mert baleset ugye bármikor történet, bármikor történhet a vezetővel is bármi, ami miatt elveszti uralmát a jármű fölött, ami fékezés nélkül akár csak 30 km/órával átmegy egy vagy több gyanútlan gyalogoson). Igen, döntse el mindenki, ezt teszi-e, de legyen tudatában annak, mi mellett dönt! Saját kényelme sokkal fontosabb neki, mint sok, több embert több szempontból is negatívan érintő dolog.
De tényleg érdekelne, ki elől, mi elől akarnátok már ennél több helyet is elvenni a lakótelepen a parkolókkal? Az egész lakótelep egy autótelep legyen, ahol elvétve házak is előfordulnak? Jó lenne valahol azért megállni ezzel a kényelemszeretettel, hogy ott legyen az autó, lehetőleg 1 méterrel a közös ház előtt!
15. Nem tudom, milyen értelmi szintről beszélsz. De jól meg tudod mondani a magadét, azt látom. Én alátámasztott érvekkel írtam. Látom, azóta se vettél tudomást arról, hogy a környezetszennyezés egy létező probléma. És annak is örülök, hoyg teljesen ismeretlenül ilyen jól tudjátok azt is, milyen az értelmi szinten, azt is, hoyg soha nem laktam lakótelepen, azt is, hogy nem telne nekem autóra, és azt is, hogy ennyire ráérek, hogy most este itt irogatok és hogy fel kéne nőnöm.
Ez inkább Titeket minősít. Igaz, van pár olyan érvelés is, amiben van valami, ezekre reagáltam is.
Én nem emlékszem, hogy itt bárkinek az értelmi szintjét bíráltam volna, én csak érveltem. Mások csak pocskondiázni tudnak.
Lehetnének az autóutak a levegőben. Mint a Vissza a jövőben című filmben.
- Marty! Ahova mi megyünk ott nem lesz szükség utakra!
Ugyanez most nálunk:
- Mártika! Ahova megyünk ott nincsenek utak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!