Hármasikrek? Hogyan tovább?
Sajnos természetes úton minden próbálkozás ellenére sem sikerült teherbe esnem, lombik programmal harmadszorra úgy tűnik megtörtént a csoda. :)
7 hetesen voltam ultrahangon, akkor már azt mondta a doki, hogy lehet dupla csoda vár ránk, de nem tudta pontosan megmondani. Most 12 hetesen az orvos nagy vigyorral közölte, hogy 3 sejtből 3 baba lesz, vagy is hármas ikrekkel vagyok terhes. Azt hittem leborulok az "ágyról".
Az egyik pillanatban körbeugrálok örömömben a szobában, hogy végre sikerült és minden rendben van. A másik pillanatban zokogok az ágyban, hogy még is honnan teremtünk elő egyszerre 3 gyereknek minden szükségletet. Hova tesszük őket egy negyedik emeleti 2 szobás kis lakásban? Hogy cipelem fel őket egy lift nélküli társasházban a negyedikre séta után? Hogy fogom én ezt segítség nélkül kibírni?
A férjem és az én szüleim is 150 km-re élnek tőlünk, mindannyian dolgoznak még, nem tudnak hónapokig mellettünk ülni, hogy segítsenek. A környéken a barátainkon kívül nem számíthatunk senkire, akik szintén kisgyerekesek, így rájuk sem korlátlanul.
Egy barátnőm már felajánlotta, hogy a cuccokat, amikre nekik már nincs szükségük szívesen odaadják, de ettől még totál be vagyok rezelve.
Nagyon vártam, hogy teherbe essek, de mostmár félek mindentől. Félek a terhességtől, a szüléstől, attól, hogy milyen lesz az életünk három pici jövevénnyel!?
Ikres kismamák, vagy anyukák. Ti hogy viseltétek, hogy reagáltatok, milyen gondolatok jártak a fejetekben, amikor kiderült, hogy nem egy baba érkezik a családba?
Szia !
Örülök hogy írtál már nagyon vártam :) Vigyázzatok magatokra mert ebben a melegben sok kismama megszül. Ahogy írtad jó dolgod van úgyhogy pihenj sokat mert a babák születése után nem nagyon lesz rá időd :) Nem hiszem hogy haza kéne menned mert tapasztalatból mondom hogy nem bírnád ki hogy ne kezdj el pakolászni, takarítani, főzni, mosni, a babacuccokat rendezgetni :) A kórházba viszont a nap 24 órájában pihenhetsz és szerintem mindannyiótoknak ez lenne a legjobb :) Ez csak egy jó tanács volt nem muszáj rám hallgatnod :)
hihetetlen hogy írtál, pont ma reggel jutottál eszembe!! :-)
örülök én is, hogy jól vagytok, nagy örömmel várom én is a helyzetjelentéseidet!!
nagyon nagyon szurkolok értetek és jó egészséget nektek!!
A pakolászással nem lesz gond. A férjem rendet tart állítólag otthon. Anyósom is járt nálunk egyszer-kétszer segíteni neki kitakarítani. Valljuk be a férfiak segítőkészek, de sokszor elfelejtik, hogy pl. a fürdőszoba is igényel olykor némi takarítást. :)
Anyósommal jóban vagyunk, nem egy kukacoskodós nőszemély, önszántából ajánlotta fel, hogy segít a férjemnek addig a ház körüli dolgokban, szerintem ezzel nincsen gond (vagy legalábbis nem lesz mire hazamegyek :P). Én se vagyok rendmániás, kizárt, hogy nekiálljak a néhány napos szabim alatt takarítani, ha csak nem kritikán aluli a helyzet. :D
A főzés és babaruha rendezgetés más téma. Ezek hiányoznak, a férjemmel vetettem még egy-két bútort a babaszobába, jó lenne látni az összhatást és ha nem tetszik átrendeztetni vele a szobát. :)
Szívesen hazamennék már néhány napra, de mindenképpen az orvosom tanácsára hallgatok. Már abban sem vagyok biztos, hogy feltudnék mászni a negyedikre ekkora pocakkal. Meglátjuk.
A melegtől szenvedek is nagyon. A szerencsém, hogy alap esetben nagyon fázós vagyok. 30 fokban érzem jól magam, de a mai időjárás itt a kórteremben már nekem is sok, nem esik jól.
Köszönjük a jókívánságokat! :)
Hát te tudod hogy neked és a babáknak mi a jó :)
Igazi mesébe illő család: segítőkész férj, normális anyós, 3 pocaklakó és persze egy mindent túlélő anyuka :) Annyira cukik vagytok :) Amúgy miújság a nevekkel és nemekkel ? Rettentően kíváncsi és izgatott vagyok :)
Sajnos nem mehetek haza. A "B" babának nem jó a szívhangja. A doki szerint a fekvésükből is adódhat, hogy nem hallja jól, de nagyok már, úgy gondolja nem is férnek rendesen, ez is okozhatja, nem érzik jól már bent magukat. Ez az időjárás pedig őket is megviseli. Reméljük nem komolyabb. Max annyira mehetek haza, hogy összeszedjem néhány cuccomat a szülésre, nem kockáztatunk.
A dolgokat tetézi, hogy a testvéremék szombaton házasodnak, szerettem volna legalább az esküvőn ott lenni, a lagzit nyilván így nem kockáztatom meg. Remélem addigra rendeződik minden és azt a háromnegyed órát biztonságosan megkaphatom "kimenőre".
Nevek: Aliz, Áron, Ákos... Egyelőre ebben maradtunk, de mindennap szóba kerül, az I betűsökön is gondolkodunk. Izabella, Igor megvan, másik fiú nevet egyelőre nem találtunk I betűvel, ami tetszene.
Az Izidor tetszene még mindkettőnknek, de ez még nagyon idegen szerintem. Nem egy gyakori név és számomra a hangzása is kicsit "lányos", nem akarunk kitolni egyik gyerkőccel sem. :)
A legtöbb i betűs úgyláttam vagy bibliai, vagy szappanoperás, vagy abszolút nem megszokott név. Mi egy kicsit "átlagosabbat" gondoltunk. Az Imre, Ignác, Iván, Illés pedig szép nevek, de nem tudjuk elképzelni egyiket sem. Ha más nem, akkor maradunk az A szériánál. :)
Egyetértek az előző hozzászólóval, amikor csak tudsz írj :)
Gratulálok a friss házasoknak :) Örülök hogy kaptál egy szabadnapot így azért biztos feltöltődtél energiával és jókedvűen mentél vissza a kórházba :) Hány hetes is vagy most ? Amúgy nekem is az A-betűs nevek tetszenek jobban :)
Lányaim nevei: Lili-16 éves, Alíz és Adél (ikrek) -3 évesek és egy Zsófi a pocakban :) Igazi csajos anyuka vagyok :) Szerettünk volna egy kisfiút is de nem jött össze, amúgy ezek a nevek tetszettek a legjobban: András, Bence, Botond, Krisztián (nekem az első a kedvencem) :) A férjem azt mondta ő csak lányt tud :) Bocsi hogy ha a saját életemmel untatlak :) Ha gondolod nyugodtan írj ha valami tanács kell mert nagyon szivesen segítek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!