Hármasikrek? Hogyan tovább?
Sajnos természetes úton minden próbálkozás ellenére sem sikerült teherbe esnem, lombik programmal harmadszorra úgy tűnik megtörtént a csoda. :)
7 hetesen voltam ultrahangon, akkor már azt mondta a doki, hogy lehet dupla csoda vár ránk, de nem tudta pontosan megmondani. Most 12 hetesen az orvos nagy vigyorral közölte, hogy 3 sejtből 3 baba lesz, vagy is hármas ikrekkel vagyok terhes. Azt hittem leborulok az "ágyról".
Az egyik pillanatban körbeugrálok örömömben a szobában, hogy végre sikerült és minden rendben van. A másik pillanatban zokogok az ágyban, hogy még is honnan teremtünk elő egyszerre 3 gyereknek minden szükségletet. Hova tesszük őket egy negyedik emeleti 2 szobás kis lakásban? Hogy cipelem fel őket egy lift nélküli társasházban a negyedikre séta után? Hogy fogom én ezt segítség nélkül kibírni?
A férjem és az én szüleim is 150 km-re élnek tőlünk, mindannyian dolgoznak még, nem tudnak hónapokig mellettünk ülni, hogy segítsenek. A környéken a barátainkon kívül nem számíthatunk senkire, akik szintén kisgyerekesek, így rájuk sem korlátlanul.
Egy barátnőm már felajánlotta, hogy a cuccokat, amikre nekik már nincs szükségük szívesen odaadják, de ettől még totál be vagyok rezelve.
Nagyon vártam, hogy teherbe essek, de mostmár félek mindentől. Félek a terhességtől, a szüléstől, attól, hogy milyen lesz az életünk három pici jövevénnyel!?
Ikres kismamák, vagy anyukák. Ti hogy viseltétek, hogy reagáltatok, milyen gondolatok jártak a fejetekben, amikor kiderült, hogy nem egy baba érkezik a családba?
Szia! Én is lombikos vagyok és 3 babát kaptam vissza. Kettő indult el de sajnos csak 1 maradt meg, viszont annak is nagyon-nagyon-nagyon örülünk!!!!
Szerintem ahogy Én is, úgy TE is végiggondoltad, hogy bizony a 3 sejtecskéből 3 baba is lehet! Én is úgy indultam neki, hogy akkor mind a hármat megtartom, hiszen soha nem tudnék egy babámról sem lemondani.
Hiszem, hogy minden rendben lesz a terhességednél, óvjad a kicsikéidet és vigyázz nagyon magatokra.
És igen, valóban jár Neked segítség, amit már a kórházban is felajánlanak, sőt ott tudnak címet és elérhetőséget adni, hogy kiket tudnál segítségül hívni.
Az én nővérem is 3 ikerbabánál segít minden nap 8-16 óráig :)
Mindent segít, etet, itat, öltöztet, sétáltat, mos, tereget, tényleg nagyon nagy segítség :)
Biztos meg tudjátok majd oldani a sétálást is és mindent!!!!!
Szia.Elmeselem neked a csaladunk tortenetet. Unokanoveremeknek volt 2 gzermekuk egy lany egy fiu. Ugy gondoltak a ferjevel hogy meg egy baba belefer. Belevagtak hat a harmadik gyerkocbe. Sikerult is par honapon belul. El jott nekik is az Uh ideje, es hat rosszul lettek mikor kozoltek hogz 3 baba van. Teljesen spontan 3-as ikreket vart. Nagyon megijedtek ok is hisz igy mar 5 gyerekrol kell majd gondoskodniuk. De nagyon boldogok is voltak mellette. Teltek multak a honapok, szerencsere minden rendben volt. Kiderult kozbe hogy 2 lany akik egypetejuek es egy kisfiu van a pocakban. 30 hetesen fektettek be ot. Addig semmi gond se volt, es utana sem. De jobbnak lattak az orvosok ha mar befekszik. Vegul 34 hetesen spontan szulettek meg. Teljesen egeszsegesen. Igaz picik voltak meg 2000-2500 g kozott, de semmi bajuk sem volt.
Ennek mar iden lesz 10 eve. A ket pici lany azota elsportolo, sorra nyerik az ermeket, a kisfiu pedig nagyon okos, jol tanul.
Szoval fel a fejjel!! Nem lesz semmi gond! Sok boldogsagot a picikhez es irj majd mindig mi van veletek!!
Először is gratulálok. :)
Saját tapasztalatom nincs, egyelőre egy fiam van. Viszont egyik nap találkoztam a négyesikres anyukával (decemberben születtek, tele voltak velük a hírek), és olyan jó volt látni, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnt. Azt mondta, nem is olyan nehéz. Sosem egyedül van, két iker-babakocsival járnak, nem tudom, ki segít neki, de meg tudják oldani. Ezt csak biztatásul írtam. :) Sok egy gyerekes többet kesereg, mint pl. ez az anyuka. Ti is megoldjátok, ügyesek lesztek.
Sajnos a mai napunkat már is beárnyékolta egy közeli rokonunk halálhíre, úgyhogy most meg végképp egyik percben sírok, a másikban nevetek. Nagyon nehéz ez. Egy élet elmúlása és 3 másik "születése". Sajnálom, hogy ő már nem tudhatott az örömhírről.
Nagyon szépen köszönöm a sok bátorító választ, nem tudtam róla, hogy 3 babával "alanyi jogon" jár a segítség, ráadásul teljesen ingyen. Mindenképpen utánajárok ennek, ha nem is egész nap, de azért biztos vagyok benne, hogy jól fog jönni a segítség. Anno édesanyámék is a negyediken kezdték, a tesómmal két év van közöttünk, de anyu anno nagyon sokat mesélt arról milyen megpróbáltatások érték a negyedik emelet miatt eleinte. Egésznap itt visszhangzott a fejemben.
Egyébként természetesen végiggondoltam, hogy lehet annyi baba lesz, ahányat beültetnek, de így a sokadik megpróbáltatás után bele sem mertem gondolni, hogy az annyira várt kis csodánk végül ekkora csoda lesz. Mondhatnám úgyis, hogy nem ért váratlanul, de meglepetés volt. :)
Fizetni nem tudnánk segítségért, amíg én itthon leszek. Megint azt mondom, hogy 1 gyerek mellett megtehettük volna, 3 mellett anyagiakban sem lesz olyan könnyű dolgunk már. Az a helyzet, hogy eddig nagyon bebiztosítva éreztem magunkat, amíg abban a tudatban voltam, hogy egy baba úgytűnik lesz. Rendezgettük a jövőnket, agyaltunk, tervezgettünk mi hogy lesz. Már a múltkori bizonytalan kettő is megrengette ezt a jövőképet, de úgy voltunk vele, hogy ahol egy el fér, ott kettő is, mi akkor is örülünk, ha így lesz. A három viszont már tényleg sokként ér, bár ahol kettő elfér, ott három is. :)
Őszintén remélem a legközelebbi uh-n nem az a hír vár, hogy 4 baba lesz... (mégha tudom is, hogy az képtelenség)! :)
:D 4+1 kötelező ultrahang van, úgyhogy ha ez a logika működik, akkor ötnél többen csak nem lesznek.
Részvétem a hozzátartozó miatt. Sok erőt Nektek.
Biztos, hogy mire megérkeznek a picik, már sokkal magabiztosabban fogod várni Őket :)
Addigra már lesz mindenre terved :)
Nagyon izgi :)
Kérlek, folyamatosan tájékoztass minket a babavárásod alakulásáról :)
Először is gratulálok!
Nagyfiam ovis csoportjában vannak hármas ikrek, ők is lombikosok. Két kisfiú és egy kislány. Tündériek, makkegészségesek (ovis betegségeket leszámítva ;) ) és nagyon elevenek :) imádnivalóak! Anyukájuk rengeteget mesélt róla, milyen volt, mikor babák voltak. Nem volt egyszerű, de hidd el, mindent meg lehet oldani és meg is fogjátok! Tudod, a muszáj nagy úr! ;)
Ahogy az előttem szólok is írták, kérj segítséget a védőnőtől! Anyagiak: azt ugye tudod, hogy a terhesség 91. napjától jogosultak vagytok a családi adókedvezményre? 3 magzat esetén ez 206.250Ft/hó/gyermek (nem írtam el) összeggel csökkenti az adóalapot. Férjeddel megosztva is igénybe tudjátok venni és már nem csak az SZJA-ra, hanem a járulékokra is kiterjesztették ;) Munkahelyen érdeklődjetek utána a mikéntjének!
Boldog babavárást! :)
Egyelőre pénzben nem tudom mire számíthatok. Ma jeleztem a főnökömnek a helyzetet és hogy nagyjából mennyire számolhat velem, azt mondta ő közvetíti ezt a könyvelő felé és vele beszéljem meg majd, hogy az anyagiak hogy fognak alakulni, mert neki erről fogalma sincs.
Az orvosom is felhívta rá a figyelmemet, hogy 3 hónapos terhesként mostmár ideje lenne utánajárni a dolgoknak, pláne hogy ennyien leszünk hirtelen, minden plusz fillér jól fog jönni. Eddig nem mertem bízni abban, hogy összejön így nem is igen foglalkoztam vele. Most átlépve a bűvös 12. hetet már merem várni őket és ideje erre is gondolni, ebben igazatok van, a dokinak is igaza van.
Megköszönném, ha adnátok valami támpontot merre kell kezdeni ezt, illetve mire számíthatok a gyerekek születése előtt és után egyaránt. Jelen pillanat bruttó 210 ezer forintra vagyok bejelentve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!