Hármasikrek? Hogyan tovább?

Több privát levelet is kaptam, úgyhogy inkább itt adok helyzetjelentést. :)

Sajnos nem minden alakul a legjobban, a cukrom rendetlenkedik és ennek kapcsán nem is érzem túl jól magamat. Néhány napot kórházban is kellett feküdnöm, most pedig itthon lógatom a lábamat.

A babák nagyok és szépen fejlődnek, egyelőre minden rendben van velük. Én próbálom boldogságnak felfogni a terhességet, nem "terhesnek", de piszkosul nehezen viselem valójában. Rosszabb napjaimon az egyik felem könyörög, hogy legyen már vége, a másik persze azért imádkozik, hogy minél tovább maradjanak bent, hogy egészségesen és minél fejlettebben születhessenek meg. Nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz, de megvagyunk, jól vagyunk.

A szervezetem is nehezen viseli, alapjáraton vérszegény voltam mindig is, most a 3 babával ennek a tünetei is felerősödtek, gyakran szédülök, nem érzem jól magamat. A múlt hetet végighánytam, pedig már mindenki elhessegette, hogy örüljek neki, átvészeltem a kezdeti rosszullétes időszakot...

Összességében nagyon nagyon várom, hogy végre a karjaimban tarthassam őket, mert lassan úgyérzem ez a feladat meghaladja az emberi képességeimet.

Az orvosom nagyon rendes és a lelkemmel is sokat foglalkozik, javasolta, hogy keressünk fel egy szakembert, akivel beszélgethetünk a problémáinkról és a gondolatainkról. Nem akarja az ördögöt a falra festeni, de tudja és látja, hogy nagyon megviseli a szervezetemet és így a lelkemet is a helyzet, nem akarja, hogy olyan gondolatok járjanak a fejemben, ami akár később egy szülés utáni depresszióhoz vezethet. Ezt a lehetőséget még megfontolom. Nem érzem ekkora problémának a morfondírozásomat, de tényleg nem tudhatom hosszú távon mi lesz ebből. Várom őket és szeretni fogom őket akkor is, ha végigszenvedem velük ezt az időszakot. :)

Kineveztük a gyerekszobát is, a szüleink itt voltak két hete, bevásároltunk mindenfélét és kifestettük a baba szobát (pontosabban festették :)), berendeztük. Mostmár készen állunk az érkezésükre, bár nem lenne szerencsés, ha már mostanában jönnének.

Egyelőre a legvalószínűbb neveink: Abigél, Áron és Ábel, de még változhat. Az Alizon is erősen gondolkodunk.

Sziasztok!

Sok privát üzenetet kaptam ismét. Az egyenkénti válaszok helyett inkább itt írok.

Sajnos nem vagyunk jól, de kitartunk. Múlthéten, csütörtök este az orvosom javaslatára a váratlan fájásaim miatt bejöttem a kórházba. Azóta is itt vagyok, itt pedig korlátozott nettel rendelkezem, nem nagyon tudok jelentkezni. Megindult a szülés, de még időben bekerültem, így sikerült "megakadályozni". Nem tudom mi ennek a szakmegnevezése, csak sodródtam az árral.

Veszélyeztett terhes lettem és nem is nagyon akarnak már hazaengedni a babák születéséig. Én nagyon mennék, de az ő érdekükben saját felelőséggre nem megyek. A csütörtök éjszakai események óta semmi baj. Rengeteget fekszem, néha rámnéznek, vérnyomást és cukrot mérnek, ennyi.

Az orvosom nem akart tippelősdibe belemenni, annyit mondott, hogy a testemnek már nagyon nem szimpi ez a helyzet (akkora vagyok, mint egy egybabás 10!! hónapos kismama :)), de mostmár mindenáron kiharcoljuk, hogy a 26. hétig bent maradjanak legalább (ez még 2,5 hét), ne aggódjak, utána már rendben leszünk mindannyian.

Nehéz úgy nem aggódni, hogy egésznap fetrengek és semmi dolgom. Kínomban ma már a főnökömet is felhvtam, hogy küldjön valami lightos melót, amit tudok itt csinálni, mert becsavarodok a gondolataimtól. Nehéz nyugodtan pihenni, amikor három kis élet múlik most ezen a pár héten... és nehéz úgy, hogy ha aggódok, akkor magamra is haragszom, mert tudom, hogy ezzel csak magunk alatt vágom a fát.

Nagyon nem jó ez így, de sokan vannak mellettünk szerencsére, estefelé egymás kezébe adják a kilincset a lelkesítő látogatók. :) Közben az osztályon már jópár kismama megszült mellettem, mindegyiknek úgy tudok örülni, mintha a sajátom lenne, imádom nézni az első próbálkozásokat, az "első" találkozásokat. Nagyon várom a mieinket és közben még is azért imádkozok, hogy mindannyian rendben legyenek és minél tovább bent maradjanak.

Köszönöm a rengeteg érdeklődő és lelkesítő levelet, igazán jól esnek! Ne haragudjatok, hogy nem válaszolok mindenkinek külön. :)

Köszönjünk, még egyben vagyunk. :) A 28. hetemet kezdem, a múltkori incidens óta kórházban vagyok folyamatosan, ami pszichésen egy kicsit megvisel már. Megszámolni sem tudom hány baba született meg körülöttem. Én túl is lennék már rajta, ugyanakkor szurkolok is, hogy maradjanak bent minél tovább.

Megvagyunk, elvagyunk. Kétnaponta elküldenek valamilyen vizsgálatra, egyébként csak lógatom a lábamat (mostmár a kórház udvarára is kimehetek hál'isten, jó idő van). A családunk elhalmoz minden jóval, kedvenc kajákkal, nasikkal, gyümölccsel, tényleg túl jó dolgom is van. Hoztak be nekem szabadidő ruhát, így egy kicsit kellemesebben érzem magam, mint egésznap pizsamában. Lassan kezdem otthon érezni magamat itt. Persze ez erős túlzás, de kezdek hozzászokni, mégha nem is a legkellemesebb környezet.

Az orvosom azt mondta ha ezt a hetet is panaszmentesen kibírjuk, akkor beszélhetünk arról, hogy hazaengedjenek pár napra, viszont ő nyugodtabb lenne, ha az otthoni látogatásom után visszajönnék, hogy szemmel tudjanak tartani.

Nincs több ikres kismama a kórházban, egy veszélyeztetett terhes kismama szobatársam van, aki szintén nem tud mit kezdeni magával, szórakoztatjuk egymást amennyire lehet. Én kiemelt figyelmet kapok az osztályon mindenkitől, kedvesek, segítőkészek velem, úgyhogy jól vagyunk. :)