Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Felmondhat a munkáltató ez...

Felmondhat a munkáltató ez esetben?

Figyelt kérdés

Most vagyok 8 hetes terhes, 2 hét múlva lejár a próbaidőm és határozatlan idejű munkaszerződésem lesz. Természetesen a főnököm nem tudja,hogy terhes vagyok, mindenképpen megvárnám azt a két hetet, és utána jelenteném be.

A kérdésem az, hogy a bejelentés után kirúghatnak bármilyen módon is? Tudom, sok ilyen kérdés van a neten, de a tapasztalatok érdekelnének, mert én csak pár hete dolgozom a cégnél és az az igazság, hogy amikor odamentem, én már tudtam, hogy az vagyok. Semmiképp nem szeretném, ha elküldenének, gyedet szeretnék kapni.


Hónapok óta keresek már munkát, tehát nem a terhességem miatt, hanem egyébként is.

Illetve hogy sajnos olyan helyen dolgozom, ahol sokat kell emelgetni és nem is könnyű munka, meddig kellene dolgoznom ahhoz, hogy el tudjak menni táppénzre, és ha el tudok menni, mennyivel lesz kevesebb a gyedem a táppénz miatt?

(bruttó 110ezer forintra jelentenek majd be)


Érdekelnének a tapasztalatok, hogyan mondjam majd el a főnökömnek anélkül, hogy ne haragudjon meg rám és ne higgye azt, hogy már tudtam, amikor odamentem, pedig tudtam. Ha kapnék papírt arról, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, akkor is csak táppénzre tudnék menni és csak annyit, amennyi napot már ledolgoztam? (már sajnos volt két vetélésem ezelőtt)


2013. márc. 23. 21:44
1 2 3 4 5 6 7
 21/62 A kérdező kommentje:

gratulálok! :)

rendben, hétfőn akkor oep, csak addigis szerettem volna megnyugodni egy kicsit.


ha bejelentettek és elmondtam hogy terhes vagyok utána mennyi idő múlva tudok elmenni táppénzre és mennyi ideig? akár végig is táppénzen lehetek? akkor a gyed összegét nem befolyásolja, mert az előző évemet fogják nézni ugye?

2013. márc. 23. 22:21
 22/62 anonim ***** válasza:
67%
Off: érdemben nem tudok hozzászólni, de tarts ki a próbaidő végéig, akármit mond a munkáltató, a magad érdekét nézd ebben a helyzetben! Drukkolok neked nagyon, hogy minden jól alakuljon!
2013. márc. 23. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/62 anonim ***** válasza:
50%
akkor azonnal elmehetsz, es akar vegig es a gyed osszeget nem befolyasolja. tappenzre javaslatot a nodoki tud irni, az alapjan a haziorvos ir ki.
2013. márc. 23. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/62 anonim ***** válasza:
jobb is ha elmész táppénzre mint nézni az útálatos főnök arcát aki kénytelen egy kismamát alkalmazni akit nem is akar,mert ha véletlen elvetélsz,akkor meg ő lesz a hibás
2013. márc. 23. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/62 anonim ***** válasza:
50%
miert fogalmazol ugy, hogy "be fognak jelenteni"? mar a munkaviszony (amibe a probaido is beletartozik), elso napjan be kellett, hogy jelentsenek. ilyenkor mar nem bejelentesrol, hanem veglegesitesrol van szo. ha veletlenul hasznaltad igy, az nem gond, de ha meg csak most fognak bejelenteni (akkor eddig feketen dolgoztal), akkor torveny elott, csak akkor indul a probaido. remelem nem errol van szo...
2013. márc. 23. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/62 A kérdező kommentje:

én nem vagyok bejelentve!

nemrég kezdtem és még két hét a próbaidő, hogy ez idő alatt bármelyik fél megszüntetheti a munkaviszonyt, utána pedig azonnal bejelentenek határozatlan idejű szerződéssel, minimálbéres bejelentéssel. a kolleganőm is nemrég került oda, őt már bejelentették és nem volt semmilyen próbaidő a szerződésébe írva.

2013. márc. 23. 22:51
 27/62 A kérdező kommentje:
vagy ez nem jelent semmit? lehet hogy akkor nincs is miről beszélni..
2013. márc. 23. 23:00
 28/62 anonim ***** válasza:
kívanom, hogy ne legyen igazam, de. sztem úgy van, hogy amiről a szerődes nem rendelkezik, abban a munka tövénykönyve irányadó, miszerint a próbaidő 90 nap, kezdete a munkaviszony kezdete, a munkaviszony pedig munkaszerződéssel (és bejelentéssel indul). van olyan, hogy a munkáltató utólag jelentbe, de akkor visszamenőleges dátummal kell, hogy ezt megtegye a tényleges munkába állásod napjára. irtál már alá szerződést? ha igen, akkor nincs gond, a szerződés napjától indult a munkaviszony és a próbaidő. ha még nem kaptál szerződést, figyelj rá, hogy a tényleges munkakezdésedtől szóljon, ne az aznapi dátumtól, mert akkor a fenti félelmem az igaz. remélem nem igy van.
2013. márc. 23. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/62 A kérdező kommentje:

a kolleganőmnek nem a próbaidő első napja volt a szerződésében hanem az aznapi dátum, amikor kötötték a szerződést. nem volt meghatározva semmilyen próbaidő csak megírták a szerződést és megnézte másnap az ügyfélkapun és azt mondta hogy látta hogy be van jelentve. szóval tényleg bejelentették.

most olvastam jogi oldalakat, ahol ezeket írták:


Próbaidőt csak munkaszerződésben lehet kikötni, és csak a munkaviszony létesítésekor.


A munkaszerződés aláírása után tehát próbaidő kikötésére még közös megegyezéssel, azaz a munkaszerződés módosításával sincs lehetőség. Ez még akkor is így van, ha a szerződés aláírása és a munkába lépés napja között hosszabb idő telik el. A munkaviszony kezdeteként ugyanis nem a munkába lépés napját, hanem a szerződés aláírását jelöli meg a törvény.


Természetesen itt is érvényesek a Munka Törvénykönyve azon szabályai, hogy munkaszerződést, így a próbaidőt is, írásba kell foglalni. Figyelemmel azonban a szerződéskötés szabályaira, - mely szerint az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre csak a munkavállaló hivatkozhat, s ő is csak a munkába állást követő 30 napig - a szóbeli megállapodásba foglalt próbaidő is érvényes lehet (BH 1996/341.). Más kérdés, hogy a próbaidő szerződésbe foglalását jogvita esetén bizonyítani kell, ráadásul annak a félnek, aki arra hivatkozik.


A próbaidő tartama harminc nap. Kollektív szerződés, illetve a felek ennél rövidebb vagy hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthatnak.


Alapesetben tehát, ha a felek nem határozzák meg próbaidő tartamát, azt harminc napnak kell tekinteni. Lehetőséget biztosít a törvény arra, hogy a próbaidő ennél hosszabb idő legyen. A kollektív szerződésben meghatározott és a munkaszerződésbe foglalt próbaidő között csak annyi a különbség, hogy ha az előbbi esetben a munkaszerződés nem jelöli meg a próbaidő tartamát, akkor a kollektív szerződés szerinti és nem a törvény szerinti tartam az irányadó.

2013. márc. 23. 23:10
 30/62 anonim ***** válasza:
72%

kirúgni nem fognak ha ddig nem rúgni ki, de baromi nagy szemétség így kicseszni a céggel, arra készülj fel, hogy úgy fognak szivatni min a fene.

Mondjuk az nem értem, hogy ha 2 hét múlva lejár a pórbaidőd hogy lehettél már terhes mikor odakerültél ha csak 8 hetes vagy.

2013. márc. 23. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!